Huawei P9 - 9 pont, feketén-fehéren

Hardver, EMUI 4.1, funkciók

A Huawei annyira szeret mindent házon belül intézni, hogy a processzorosan és grafikusan erősebb konkurens lapkakészletek helyett a P8 és a Mate S is a visszafogottabb Kirin 930-hoz és 935-höz ragaszkodott, főleg 3D-ben éreztetve a lemaradást. A Mate 8 és a TSMC 16 nanométeres FinFET node-ján gyártott Kirin 950 aztán helyre tett mindent és mindenkit, hiszen még a Snapdragon 820 és az Exynos 8890 befutása előtt megmutatta, mire számíthatunk 2016-ban processzoros teljesítményben. A P9 ennek is a magasabb órajelű változatát, a Kirin 955-öt használja négy 2,5 gigahertzen maximalizált Cortex-A72 és négy 1,8 gigahertzes Cortex-A53 maggal, big.LITTLE elrendezésben, a Mali-T880MP4-es IGP-vel, az i5-ös társprocesszorral és 3 gigabájt RAM-mal a 32 gigabájtos, illetve 4 gigabájttal a 64 gigabájtos kiszerelés esetében. A rendszer nagyjából 8,5 gigabájtot foglal le, és ha a maradék nem lenne elég, a tárhely akár 128 gigabájtos microSD kártyával bővíthető, és arra is lehet telepíteni. Minden app bezárása után 1,8 - 2,2 gigabájt RAM marad szabadon.

A P9 Android 6.0-s Androidon EMUI 4.1-es felületet futtat
A P9 Android 6.0-s Androidon EMUI 4.1-es felületet futtat [+]

Teljesítmény-teszt
Benchmark Huawei P9 Samsung Galaxy S7 Huawei P8 Xiaomi Mi 5
Rendszerchip HiSilicon Kirin 955 Exynos 8890 HiSilicon Kirin 930 Snapdragon 820
AnTuTu Benchmark 6.x 98904 pont 133027 pont 53953 pont 115756 pont
Vellamo Browser 6711 pont 6686 pont 2636 pont 4257 pont
Vellamo Metal 2885 pont 3383 pont 1261 pont 2968 pont
Geekbench 3 (single) 1718 pont 2138 pont 868 pont 1918 pont
Geekbench 3 (multi) 6513 pont 6406 pont 3466 pont 4705 pont
GFXBench Man. onscreen 19 fps 27 fps 9,6 fps 38 fps
GFXBench Man. offscreen 18 fps 40 fps 9,1 fps 38 fps
GFXBench T-Rex onscreen 42 fps 53 fps 18 fps 58 fps
GFXBench T-Rex offscreen 40 fps 87 fps 17 fps 73 fps

A Mate 8 villámgyorsan operált, és a P9 még fürgébb: a telepítésektől kezdve tucatnyi app megnyitásán és váltásán át a legvaskosabb honlapok görgetéséig minden pillanatok kérdése, ebből az EMUI 4.1-es felület optimalizálása és a 10% extra lóerő is kiveszi a részét. Processzorosan nincs lemaradás a konkurencia legjavához képest, a 3D-s helyzet viszont más. Bár az előd teljesítményét sikerült az IGP-nek megdupláznia, így is a Snapdragon 820 és az Exynos 8890 grafikus gyorsítójának a felét hozza az MP4-es konfigurációjú Mali-T880. Itt járna a szakportál ejnye-bejnyéje, csakhogy Full HD-n bőven elegendő a lóerő, hogy a ma legnagyobb rendszerigényű játékai (pl. a Real Racing 3) simán elfussanak, még ha nem is annyira hibátlanul, mint egyik-másik riválison. A holnap címei éreztethetik majd inkább a lemaradást, 2016-ban viszont a P9 kitűnő játszótárs, túlmelegedés nélkül, a fémház ügyesen szétteríti a hőt. A legmelegebbnek a tavaszi napfény alatt, maximális fényerő mellett fotózva éreztük a mobilt – egy idő után a P9 vissza is vette a fényerőt, így viszont sosem forrósodott fel.


[+]

Az EMUI-nak pont úgy megvannak a rajongói és kritikusai, mint más operációs rendszernek vagy androidos felületnek, én éppenséggel kedvelem. Az viszont objektíven kijelenthető, hogy ennyire pattogós és logikus még nem volt az Android 6.0-n alapuló UI, bár továbbra is túlzsúfoltak az opciók és hiányzik az alkalmazásmenü, azaz minden indítóikon és widget a főoldalak valamelyikén kap helyet (amíg egy másik launchert fel nem dob az ember). A Material Design stílusnak nincs sok nyoma, az alkalmazásváltó például vízszintesen pörgethető, az értesítési- és kapcsolópanel kettéosztott (beállítható, hogy balról az előbbit, jobbról az utóbbit lehessen lehúzni), az ikonok meg íves hátteret kaptak. A témázóval azért lehet változtatni az EMUI megjelenésén, és már a főoldalon akadnak kapcsolódó extrák. Az ujjat középről lehúzva a gyorskereső ugrik fel, csiptetőmozdulattal a főoldal szabható testre, ellentétes csíptetéssel pedig (vagyis két ujj széttolásával) egy rejtett alkalmazásmenü ugrik fel – amit ide dobunk, az eltűnik a kezdőlapokról.


[+]

Az Intelligens asszisztens beállítás alatt sokféle alternatív kezelési mód akad, így az egykezes, lekicsinyített felület a kezdőképernyő gombtól jobbra vagy balra simítva, a hangvezérlés (magyarul nem tud), a lebegő gomb (a három kezelőgomb és a memóriaürítés bárhonnan elérhető egy áttetsző ikont megérintve), az intelligens headset vezérlés, a kesztyűs mód és a mozgásvezérlés. Ez utóbbi közé a némítás átfordítással vagy a P9 felemelésével, a hívásfogadás fülhöz emeléssel, és az ujjperc-vezérlés tartozik. A megjelenítőre koppintva és kört rajzolva képernyőkép készül, C-t, E-t, M-t, vagy W-t firkálva pedig a szabadon választott app indul, bárhol legyen az ember bekapcsolt képernyőnél. A rendszer ügyesen megkülönbözteti az ujj és az ujjperc bevitelt.


[+]

Még mindig nem végeztünk: a navigációs sáv elemei átrendezhetők (bár teljesen el nem rejthetők), elérhető nagyikonos egyszerű kezdőképernyő, alternatív felhasználó és korlátozott vendég mód, illetve képernyőtükrözés MirrorShare néven. Alighanem népszerűbb lesz ezeknél a hátlapi ujjlenyomat-olvasó. A negyedik generációs biometrikus szenzor képes három dimenzióban felismerni az ujj- és egyéni bőrmintázatok formáját és gödröcskéit, még pontosabb azonosítást és védelmet ígérve. A rendszer tökéletesen és villámgyorsan működik, és a regisztrálás is pofonegyszerű: csak hozzá kell érinteni párszor az ujj több részét a szenzorhoz, és kész. Összesen öt ujjlenyomat tanítható meg.


[+]

Az olvasó bevethető a széfhez (ide személyes tartalmak és fájlok kerülhetnek rendszerszintű védelemmel) és az alkalmazástárhoz, így korlátozhatjuk például mások internetelérését, vagy mondjuk Legenddet, ha a P9-cel akar Leo’s Fortune-t játszani. Levezetésképpen még néhány funkcióról: a hátlapi szenzorra tapadva exponálni, hívást fogadni és értesítést némítani is lehet. Az olvasópanelen lefelé húzva az ujjat az értesítési ablak ugrik le, oldalra simítva pedig vagy a notikat lehet törölni, vagy a galériában lapozni – egykezes használat esetében mindez annyira praktikus, hogy örültem volna, ha a görgetéshez bárhol be lehet vetni. Az EMUI nemcsak rövidtávon gyors: a gyártó ígéri, hogy az új rendszer optimalizáló algoritmus megakadályozza, hogy a szétszórt és töredezett fájlok idővel belassítsák a rendszert.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés