Kamerák, első forduló
A P9 előlapjára 8 megapixeles Sony IMX179-e szenzor került a képernyőt felvillantó „vakuval”, HDR-rel és 1080p-s felvétellel, íme, egy vele lőtt kép. A hátlapon két 12 megapixeles Sony IMX286-os modul pillantható meg (egyik RGB filterrel, a másik színszűrő nélkül), egy-egy f/2,2-es rekeszértékű, 27 milliméteres (35 mm ekv.), Leicával közösen fejlesztett, aszfériukus Summarit lencsével, jó fényerejű kéttónusú ledes villanóval és hibrid (lézeres, kontraszt- és mélységkülönbségen alapuló) autofókusszal. Mielőtt azonban belemennék, miként jön egy monokróm másodlencse a képbe, és hogyan működik a dupla kamerarendszer, beszélnék kicsit arról, hogyan működik egy szimpla. A digitális kamerák éppúgy fény befogásával működnek, mint a filmesek (vagy épp’ a szemünk), és minél kevesebb fényt gyűjt össze a lencse az apró pixelekre, a szenzor annál nehezebben „látja” a külvilágot, ezért zajos és elmosott sok esti fotó. A legegyszerűbb megoldás a minőségnövelésre nagyobb szenzor használata, ám ezzel nő a lencse térfogata is, és nem mindenki akar egy Lumia 1020 vastagságú mobillal, vagy kamerapúpos ketyerével rohangálni. A fénybefogás hatékonyságának növelésére ezért számos megoldás akad: a Sony bevezette a BSI-szenzorokat (a P9-ben is ilyenek lapulnak), a Samsung a pixelek közötti fényszivárgást fogta vissza ISOCELL technológiájával, a Huawei pedig egy RGBW szenzort használt a P8 esetében, de mit is jelent ez?
A P8 (fent) egyelemes hátlapi kamerarendszert kapott, RGBW szenzorral [+]
A digitális szenzorok „színvakok”, a pixelek csak a rájuk érkező fény erősségét képesek mérni, szín úgy lesz a dologból, hogy 12 millió pixel egy része fölé piros, egy része fölé zöld, egy része fölé pedig kék színszűrő kerül, amelyek csak bizonyos hullámhosszú (általunk színnek látott) fényt engednek át az érzékelőre, a többi kárba vész. Mivel egy pixel egy színt rögzít (mondjuk pirosat), ahhoz, hogy a végső fotón a pixel színes legyen, a zöld és a kék színinformációkat a környező pixelekből kell kikövetkeztetni, ez pedig minőségveszteséggel jár. Tavaly a Huawei a hagyományos RGBG (Bayer) szűrő helyett egy RGBW szenzort használt, azaz minden negyedik pixel fölött semmilyen színszűrő nem volt, így arra sokkal több fény jutott. Az ilyesmi az esti fotózáskor jött jól, és a P8 remekelt is, nappal azonban „nem haraptak” eléggé a részletek. A gyártó a Leicával összefogva ezért lényegében kettéosztotta a dolgot: a P9 hátlapjára került egy RGB, azaz színszűrős szenzor, illetve egy filter nélküli, éppen ezért fekete-fehérben rögzítő, 300%-kal több fényt befogadó monokróm modul. A Leicával megalkotott algoritmus – hangzott el a bemutatón –, egyesíti a monokróm szenzor részletgazdagabb, nagyobb dinamikájú és fényesebb részleteit az RGB modul színeivel, így éles és színhű fotók lőhetők naplemente után, vagy éppen közben. A Huawei tehát a nem ideális fényviszonyokra koncentrál ismételten.
A P9 ráduplázott: egy monokróm (bal lencse) és egy RGB szenzor lapul hátul [+]
Mivel a lézeres fókusz hatótávolsága rövid (kb. 1,2 méter), a dupla kamera a hosszú távú fókuszálásnál is jól jön, a dedikált chip ugyanis a két szenzorról érkező kép mélységinformációit összehasonlítva gyorsabban élesít, még ha nem is olyan fürgén, mint az S7 és a Dual Pixel technológia. Széles rekesz kameramódban ráadásul a mélységinformációk tárolódnak a jpg fájlban, így utólag is lehet fókuszálni, vagy a mélységélességgel játszani. Végezetül előny az ínyenceknek, hogy a második (a hátlap felől nézve a bal oldali), monokróm kamerával... nos, monokróm, fekete-fehér képeket lehet lőni, méghozzá finom szürkeárnyalatokkal és átmenetekkel, illetve az RGB szenzornál jóval több befogott fénnyel, tehát nem ugyanaz az eredmény, mintha valaki fogna egy színes fotót, azt’ lehúzná a telítettséget. Nyilván nem ez az első számú felhasználási módja a szenzornak, ám mielőtt tovább mennénk (mert tudnom, hogy olvasóink türelmetlenek), kezdjük néhány ilyen, egyébként roppant részletgazdag és jó dinamikájú fotóval.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
[+]
A komoly kamerarendszer komoly szoftvert kapott, igaz, akkor már a kétlépcsős exponáló is beleférhetett volna (a hangerő le dupla lenyomásával mindenesetre gyorsan indul a kamera, és a billentyűvel kattintani is lehet). Az élőkép egyik szélén pillantható meg a kameraváltó, az effektválasztó, a blendeállító (széles rekesz mód) és a vaku egy-egy apró ikonja (ezeket szintén nagyon pontosan kell böködni, hogy reagáljanak), a másikon pedig az exponáló, a videofelvevő és a galéria. A profi módot innen lehet előhúzni; itt a mérési mód (mátrix, középre súlyozott, pontszerű), az érzékenység (ISO50 - 3200), a záridő (1/4000 - 30 mp), az expozíció (+- 3 Fé 1/3 lépésenként), a fókuszmód (AF-C, AF-S, kézi) és a fehéregyensúly állítható (4 séma + 2800 - 7000 Kelvin között kézzel). Elérhető még a kompozíciós rács, a vízszintező vonal, az önkioldó, a hangvezérlés, az objektumkövetés, az AF-segédvény és a mosolyra exponálás. Profi módban a dng rawba mentés is adott, bár csak az RGB szenzorral – a kézi módok azért a monokrómmal is elérhetők.
[+]
A beállítások az egyik hosszanti oldal felől húzhatók elő (itt három Leica „film mód” is elérhető normál, élénk és lagy tónusokkal), a többi mód pedig a másik oldalról, és itt aztán akad opció látástól vakulásig. Lehet panorámaképet, esti fotót, HDR-t, hangjegyzetes képet, szépített fotót, szépített videót, dokumentumfotót, lassított felvételt, time lapse klipet és vízjelezett képet lőni. Fénnyel festésre is van opció, persze ezt is kiválthatja a kézi mód. Amiről eddig hallgattunk, és a dupla kamerarendszer miatt szükségszerűen kimaradt, az az optikai képstabilizátor, pedig pont jól jött volna hosszabb záridők és videofelvételek esetében, izgalmas kérdés, hogy a hiányát mennyire tudják pótolni a több fényt befogó szenzorok. Megfigyeléseim szerint egyébként (amihez egy névjegykártyát vetettem be, mellyel egyszer az egyik, másszor a másik lencsét takartam le), a monokróm mód csak a monokróm kamerát használja, ez talán nem meglepő. Amikor viszont nappal az automata, a profi és a HDR-módban lőttem egy-egy képet a monokróm szenzor letakarásával és anélkül, a végeredmények gyakorlatilag megegyeztek, így jó fényviszonyok esetében vagy csak az RGB modul dolgozik, vagy nincs különbség az egy- és kétszenzoros eredmények között. Este viszont, ha automata módban letakartam a monokróm kamerát, jóval zajosabb eredmények születtek, úgyhogy, amikor szükséges (a naplementét és más speciális fényviszonyokat beleértve), úgy tűnik, valóban két szenzorral dolgozik a rendszer. Profi módban, dng rögzítés mellett mindenesetre tippem szerint csak az RGB használatos.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
