Bevezető

A Huawei a mobilos nagykutyák egyike – nincs ebben a kijelentésben ma semmi meglepő, hű olvasóink jól tudják, hogy a vállalat 100 milliónál is több készüléket szállított le 2015-ben, és első kínai gyártóként mindjárt megalkották a legjobb Google Nexust (6P). Pár hete a saját fejlesztésű HiSilicon Kirin 950-nel és a Mate 8-cal villantottak, és persze a Honor sorozat is dübörög, nem csoda tehát, hogy nagy érdeklődés kísérte az április 6-ai londoni, és a 9-ei veleteches bemutatót, ahol az abszolút csúcsszériáról, az új P mobilról és phabletről hullott le a lepel.

A P9 a Huawei és a Leica összefogásának első kézzelfogható eredménye [+]

Szokatlanabb azt állítani, hogy a hálózatkiépítéssel felemelkedett Huawei ma már a tradicionális gyártók egyike – márpedig, ahogy telnek az esztendők, úgy áldoz le egyik-másik nagy márka csillaga, és veszi át a helyét egy-egy stabilan terjeszkedő vállalat, miközben új kis tigrisek bukkannak fel a horizonton. Aki felidézi Bog sencseni beszámolóját, jól tudja, nem puszta marketing, hanem a tudatos és hosszas építkezés a Huawei mobilos sikereinek a titka, a tervezéstől a legyártásig minden folyamatot szigorúan ellenőriznek, és legtöbb csúcskészülékükben még a rendszerchipet is ők tervezik. Mennyire sikeresek a lótuszos mobilok? A Huawei ma dobogós az okostelefonos eladásokban az LG-t, a HTC-t, a Xiaomit, a Microsoftot vagy épp’ a Sonyt megelőzve.

A P9-nek (balra) dupla annyi hátlapi kamerája van, mint a LeTV Le 1s-nek [+]

Az alapok mindig a megfelelő konstrukcióval és anyaghasználattal kezdődnek, és ez nem csak az esztétikára vonatkozik, odafigyelnek az ujjlenyomat-olvasó és az antennák megfelelő elhelyezésére a praktikusság és a jó vételi minőség érdekében. A belbecsre is kiemelt figyelem fordul, és egyre jobbak a házon belül fejlesztett HiSilicon chipsetek, melyek ékköve az 5,2 hüvelykes P9-cel és az 5,5-ös P9 Plusszal most bemutatkozó Kirin 955. Az EMUI androidos felületet is évek óta csiszolgatják, aminek nem mindenki a rajongója, de tény, hogy folyamatosan fejlődik. Végezetül pedig a multimédiás csomag sem kerüli el a szakértői figyelmet, úgyhogy a londoni és budapesti eseményen elhangzottak alapján arra lehetett számítani, hogy a P8-at a folytatás minden szempontból lepipálja.

A Huawei P9 fehér dobozban vásárolható meg [+]

Gyorsan sikerült rátenni a kezünket a P9 egy SIM-es, titán szürke példányára, amely a tavalyi, sötét műanyag dobozka helyett fehér, négyzetes kartoncsomagolásban vásárolható meg. A fedelet leemelve ismerős küllemre bukkantam az előlapi íveket és a márkafeliratot megpillantva, aztán áteveztem az ismeretlenbe, amikor a fémházas masinát megfordítva két lencse és Leica Summarit felirat csillant meg – ez a dupla kamerarendszer ugyanis merőben már, mint amit akár a Honor 6 Plus szolgáltatott, az egyik szenzor színesben, a másik pedig fekete-fehérben rögzít. A dobozból egy 2 amperes gyorstöltő, egy normál USB - USB Type-C kábel, egy SIM-tű, egy earbud típusú mikrofonos füles és némi leírás figyelt még elő.

Külső, kijelző

A P-sorozat évek óta tartja a Huawei zászlóshajóinak fő karakterisztikáját, kisebb-nagyobb dizájn- és anyaghasználatot érintő változások persze történtek. Eltűnt tavaly az aszimmetrikus alsó káva, és fémre cserélődött a hátlap, idén pedig biometrikus azonosító is helyet foglalt magának ezen az oldalon, elölről ugyanakkor továbbra is könnyen azonosítható a széria a szögletesebb, de azért lekerekített sarkairól és az alsó márkalogóról. Mindez azt is jelenti, hogy a kezelőgombok maradtak virtuálisak, és emiatt a kecses (144 gramm, 6,95 milliméter), keskeny (70,9 milliméter), és egy kézzel még kényelmesen kezelhető mobil picit magasabb lett az ideálisnál (145 milliméter). Vagy az alsó-felső kávából lehetett volna 2-2 millimétert faragni vagy a virtuális gombokat az 5,2 hüvelykes IPS kijelzőről alulra száműzni, hogy az előlapi hasznos képernyőarány előnyösebb legyen.

A P9 igencsak mutatós lett, és az összeszerelés is hibátlan [+]

Ez az egyetlen kifogásunk, az összeszerelés ugyanis kifogástalan: a unibody alumínium ház mindenhol lekerekített és tökéletesen illeszkedik a széleinél ívesre vett védőüveghez (típusát a gyártó nem pontosítja), és műanyaggal is csak egy alsó és egy keskeny felső csík formájában találkozni. Mindez esztétikai terminusokra fordítva azt jelenti, hogy a szimmetrikus formavilágú P9 gyönyörű, elegáns és ízléses, legyen szó a nálunk járt titánszürke, valamelyik arany, esetleg az ezüst változatról. Felülre a fénymérő, a közelségérzékelő, a 8 megapixeles kamera és a beszélgetési hangszóróba rejtett értesítési LED került. Bár vaku nincs ezen az oldalon, a képernyő képes exponáláskor felvillanni.

Hogyan mérjük a kijelzőt?

A Full HD-s IPS panel jó fényerejű és könnyen kalibrálható [+]

A Huawei maradt az 5,2 hüvelykes képátlónál és az 1080 x 1920 pixeles felbontásnál, azaz most sem ült fel a QHD-s hullámvasútra, ami az erőforrások szempontjából mindenképpen jó hír, a szemnek pedig bőven elegendő a 424 ppi-s képpontsűrűség, egyelőre úgysincs a gyártónak VR-szemüvege (és hopp, pár nappal a teszt megjelenése után a Huawei máris rám cáfolt - Bone123). A maximális fényerő kiemelkedően magas, így napfény alatt is látni nagyjából mindent, a kontrasztarány és a színek rendben vannak, és bár a kalibráció kissé kékes, kézzel gyorsan lehet korrigálni, illetve kontrasztokon és a telítettségen állítani. Kitűnőek a betekintési szögek is, a minimális fényerő viszont lehetne jóval alacsonyabb, éjszaka nem kényelmes a böngészés.

A multimédiás hangszóró alul kapott helyet [+]

Az érintési érzékenység gyors és pontos, akad viszont pár annyira parányi kezelőgomb a felületen, hogy a felhasználónak is precíznek kell lennie, a fényerőcsúszka pöttyét például különösen nehéz megragadni, és ha odakint kap észbe az ember, hogy túl sötét a képernyő, gépészkedhet rendesen, hogy eltalálja. (Tipp, bökj rá a jobb szélen az automatikus fényerőgombra!) Bár a P9 panelja nem nyomásérzékeny, képes az ujj- és az ujjpercmozdulatokat megkülönböztetni, az utóbbihoz például kamera gyorsindító mozdulat rendelhető (C betű rajzolása). A valóban nyomásérzékelős Press Touch a P9 Plus privilégiuma.

A P9 minden oldalról lekerekített, ezért kényelmes a kezelése [+]

A tökéletes kézkomfortot a széleinél lecsiszolt oldalkeret biztosítja. A bal oldal elég szellős: felül lehet előhúzni a SIM-tálcát, ami a tesztkészülék esetében egy nanoSIM és egy microSD foglalatot rejtett, de létezik dualSIM-es P9 is. Jobb oldalt tapintható ki a kényelmes magasságban elhelyezett hangerőszabályzó és a recézett bekapcsoló, működtetésük könnyű. Alulra megy az immáron Type-C (1.0) szabványú microUSB kábel (2.0-s sebességgel) és a 3,5 milliméteres füles; ugyanitt egy mikrofon (balra) és a mono hangszóró kapott helyet (jobbra) – ha már ennyi hely van a kijelző alatt és felett, akár a sztereó előlapi megoldás is beleférhetett volna. Felül csak egy mikrofon található, a P9 Plusnál felfedezhető infraport itt ugyanis hiányzik.

A dupla hátlapi kamerarendszer alá ujjlenyomat-olvasó került [+]

Nem úgy az ujjlenyomat-olvasó a hátlapról, amely villámgyors, mint mindig, és pont kézre esik – talán a Huawei csinálja a dolgot a legjobban. Ám nem ez, és nem is az alsó márka- és minősítő feliratok vonzzák ezen az oldalon a tekintetet, hanem a felső, a Nexus 6P-hez hasonlóan széles üveglappal védett kamerarendszer, amely elsőre és másodikra is roppant ígéretesnek tűnik. Akad itt ugyanis két f/2,2-es rekeszértékű, 27 milliméteres (35 mm ekv.), a Leicával közösen megalkotott Summarit lencse, lézeres autofókusz (amely a hibrid élesítés része), illetve kéttonusú ledes villanó. Amit a szem nem lát, azt én elmondom: a dupla lencserendszer miatt az optikai képstabilizálás sajnos kimaradt, pedig a P8 ügyesen szűrte ki a kézremegéseket a hosszú záridejű fotóknál. Cserében igazán különleges módokat kap a felhasználó, ám ezekről majd később. A küllemet akár annyival is letudhattam volna, hogy a P9 már megint jól néz ki, ismét kényelmes fogni, és ezúttal is makulátlanul lett összerakva, még ha a por- és vízálló védelem nem a specifikáció része. Ám jól esett mindezt részletezni, ilyen ugyanis egy igazi prémiumkategóriás telefon.

Hardver, EMUI 4.1, funkciók

A Huawei annyira szeret mindent házon belül intézni, hogy a processzorosan és grafikusan erősebb konkurens lapkakészletek helyett a P8 és a Mate S is a visszafogottabb Kirin 930-hoz és 935-höz ragaszkodott, főleg 3D-ben éreztetve a lemaradást. A Mate 8 és a TSMC 16 nanométeres FinFET node-ján gyártott Kirin 950 aztán helyre tett mindent és mindenkit, hiszen még a Snapdragon 820 és az Exynos 8890 befutása előtt megmutatta, mire számíthatunk 2016-ban processzoros teljesítményben. A P9 ennek is a magasabb órajelű változatát, a Kirin 955-öt használja négy 2,5 gigahertzen maximalizált Cortex-A72 és négy 1,8 gigahertzes Cortex-A53 maggal, big.LITTLE elrendezésben, a Mali-T880MP4-es IGP-vel, az i5-ös társprocesszorral és 3 gigabájt RAM-mal a 32 gigabájtos, illetve 4 gigabájttal a 64 gigabájtos kiszerelés esetében. A rendszer nagyjából 8,5 gigabájtot foglal le, és ha a maradék nem lenne elég, a tárhely akár 128 gigabájtos microSD kártyával bővíthető, és arra is lehet telepíteni. Minden app bezárása után 1,8 - 2,2 gigabájt RAM marad szabadon.

A P9 Android 6.0-s Androidon EMUI 4.1-es felületet futtat [+]

A Mate 8 villámgyorsan operált, és a P9 még fürgébb: a telepítésektől kezdve tucatnyi app megnyitásán és váltásán át a legvaskosabb honlapok görgetéséig minden pillanatok kérdése, ebből az EMUI 4.1-es felület optimalizálása és a 10% extra lóerő is kiveszi a részét. Processzorosan nincs lemaradás a konkurencia legjavához képest, a 3D-s helyzet viszont más. Bár az előd teljesítményét sikerült az IGP-nek megdupláznia, így is a Snapdragon 820 és az Exynos 8890 grafikus gyorsítójának a felét hozza az MP4-es konfigurációjú Mali-T880. Itt járna a szakportál ejnye-bejnyéje, csakhogy Full HD-n bőven elegendő a lóerő, hogy a ma legnagyobb rendszerigényű játékai (pl. a Real Racing 3) simán elfussanak, még ha nem is annyira hibátlanul, mint egyik-másik riválison. A holnap címei éreztethetik majd inkább a lemaradást, 2016-ban viszont a P9 kitűnő játszótárs, túlmelegedés nélkül, a fémház ügyesen szétteríti a hőt. A legmelegebbnek a tavaszi napfény alatt, maximális fényerő mellett fotózva éreztük a mobilt – egy idő után a P9 vissza is vette a fényerőt, így viszont sosem forrósodott fel.

[+]

Az EMUI-nak pont úgy megvannak a rajongói és kritikusai, mint más operációs rendszernek vagy androidos felületnek, én éppenséggel kedvelem. Az viszont objektíven kijelenthető, hogy ennyire pattogós és logikus még nem volt az Android 6.0-n alapuló UI, bár továbbra is túlzsúfoltak az opciók és hiányzik az alkalmazásmenü, azaz minden indítóikon és widget a főoldalak valamelyikén kap helyet (amíg egy másik launchert fel nem dob az ember). A Material Design stílusnak nincs sok nyoma, az alkalmazásváltó például vízszintesen pörgethető, az értesítési- és kapcsolópanel kettéosztott (beállítható, hogy balról az előbbit, jobbról az utóbbit lehessen lehúzni), az ikonok meg íves hátteret kaptak. A témázóval azért lehet változtatni az EMUI megjelenésén, és már a főoldalon akadnak kapcsolódó extrák. Az ujjat középről lehúzva a gyorskereső ugrik fel, csiptetőmozdulattal a főoldal szabható testre, ellentétes csíptetéssel pedig (vagyis két ujj széttolásával) egy rejtett alkalmazásmenü ugrik fel – amit ide dobunk, az eltűnik a kezdőlapokról.

[+]

Az Intelligens asszisztens beállítás alatt sokféle alternatív kezelési mód akad, így az egykezes, lekicsinyített felület a kezdőképernyő gombtól jobbra vagy balra simítva, a hangvezérlés (magyarul nem tud), a lebegő gomb (a három kezelőgomb és a memóriaürítés bárhonnan elérhető egy áttetsző ikont megérintve), az intelligens headset vezérlés, a kesztyűs mód és a mozgásvezérlés. Ez utóbbi közé a némítás átfordítással vagy a P9 felemelésével, a hívásfogadás fülhöz emeléssel, és az ujjperc-vezérlés tartozik. A megjelenítőre koppintva és kört rajzolva képernyőkép készül, C-t, E-t, M-t, vagy W-t firkálva pedig a szabadon választott app indul, bárhol legyen az ember bekapcsolt képernyőnél. A rendszer ügyesen megkülönbözteti az ujj és az ujjperc bevitelt.

[+]

Még mindig nem végeztünk: a navigációs sáv elemei átrendezhetők (bár teljesen el nem rejthetők), elérhető nagyikonos egyszerű kezdőképernyő, alternatív felhasználó és korlátozott vendég mód, illetve képernyőtükrözés MirrorShare néven. Alighanem népszerűbb lesz ezeknél a hátlapi ujjlenyomat-olvasó. A negyedik generációs biometrikus szenzor képes három dimenzióban felismerni az ujj- és egyéni bőrmintázatok formáját és gödröcskéit, még pontosabb azonosítást és védelmet ígérve. A rendszer tökéletesen és villámgyorsan működik, és a regisztrálás is pofonegyszerű: csak hozzá kell érinteni párszor az ujj több részét a szenzorhoz, és kész. Összesen öt ujjlenyomat tanítható meg.

[+]

Az olvasó bevethető a széfhez (ide személyes tartalmak és fájlok kerülhetnek rendszerszintű védelemmel) és az alkalmazástárhoz, így korlátozhatjuk például mások internetelérését, vagy mondjuk Legenddet, ha a P9-cel akar Leo’s Fortune-t játszani. Levezetésképpen még néhány funkcióról: a hátlapi szenzorra tapadva exponálni, hívást fogadni és értesítést némítani is lehet. Az olvasópanelen lefelé húzva az ujjat az értesítési ablak ugrik le, oldalra simítva pedig vagy a notikat lehet törölni, vagy a galériában lapozni – egykezes használat esetében mindez annyira praktikus, hogy örültem volna, ha a görgetéshez bárhol be lehet vetni. Az EMUI nemcsak rövidtávon gyors: a gyártó ígéri, hogy az új rendszer optimalizáló algoritmus megakadályozza, hogy a szétszórt és töredezett fájlok idővel belassítsák a rendszert.

Szoftverek és extrák

Az EMUI-s telefonkönyv átlátható és praktikusan kezelhető. A névjegyek számos fiókból, a SIM-ekről és a telefonról is behívhatók, vezeték- és keresztnév szerinti rendezéssel. Új tételt névjegykártya szkenneléssel is be lehet vinni. Akadnak kedvencek, elérhető a zaklatásszűrés, a tárcsázóban pedig a gyorskeresés és a gyorshívás is opció. Az email és SMS alkalmazások rendben működtek. Billentyűzetből a magyar karaktereket, szótárat, korrektúrát és szójavaslatokat is használó Swype jár alapból. Egykezes elrendezés is beállítható vele, bár ilyenkor nagyon aprók a karakterek.

[+]

A felhasználó fizikai jólétét az Egészség névre keresztelt app foglalja össze (lépésszámlálás, egyszerű edzéskövetés), a mobilét pedig a Telefon-kezelő. Ez utóbbi utánanéz a rendszer biztonságának, az erőforrások terhelésének, a memóriában vagy a tárhelyen felhalmozott feleslegnek és a javaslatok mellett akár automatikusan optimalizál. Elérhetők innen az alkalmazásengedélyek (Android 6.0-tól kedve első indításkor kérdez rá a rendszer, hogy melyiket fogadjuk el), és az értesítéskezelési opciók. Meg lehet adni, hogy mely app csatlakozhat WiFi-re vagy mobilnetre, és nemcsak az általános mobiladat statisztikákat, hanem a 4G-s adathasználatot is rendszerezni lehet. Sőt: még az is beállítható, hogy mely alkalmazás jeleníthet meg felugró ablakokat, illetve bizonyos appokat mi zárhatunk el az illetéktelenektől, akár ujjlenyomat-védelemmel.

[+]

A remek fájlkezelő típusok szerint csoportosítja a készüléken tárolt adatokat, a könyvjelzőket és a letöltései előzményeket, persze a hagyományos tallózás is opció. Innen érhető el a széf, ahová a személyes dolgok rejthetők, plusz a fájlkezelőből is lehet tárhely-felszabadítást kérni. A naptár éves, havi, heti, napi és listás nézetben csoportosítja a helyben tárolt vagy szinkronizált eseményeket. A HiCare a Huawei ügyfélszolgálatával segít felvenni a kapcsolatot. Az eszközök között megemlítendő, az iránytű, a tükör, a jegyzetelő, a zseblámpa, a biztonsági mentés, a hangrögzítő, az időjárás, az óra, a számológép és a letöltés-kezelő.

[+]

Elérhető a Google alapvető alkalmazáscsomagja (kereső, térkép, Drive stb.), extraként pedig a Twitter, a Todoist, a Facebook, a News Republic, a WPS Office és az Eye-Em. A készüléken talált játékdemókat jobb lett volna inkább kispórolni. Az alapvető böngésző a Chrome, amely rendben behívja a Google-fiókhoz tartozó könyvjelzőket és keresési előzményeket. Az oldalakon lehet keresni, nyomtatni és megosztani, elérhető asztali nézet és inkognitó böngészés, és vagy féltucat lap között gond nélkül lehet lépdelni, a memória bőségesen elég. A P9 kijelzőjével és a Kirin 955-tel élmény a böngészés: a legvaskosabb honlap is gyorsan betölt, és tényleg úgy kell vadászni azt az oldalt, amelyiknél megdöccen a mobil, ez egyébként elég ritkán fordul elő.

[+]

Az EMUI még mindig egyszerűsödhetne, a sebességébe, az opcióiba és az érezhető fejlődésbe azonban nem lehet belekötni. Amennyire meghatározza ma a fémházas kivitel vagy a hátlapi ujjlenyomat-olvasó egy Huawei mobil karakterét, annyira sajátja az Emotion UI felület is, és azok a külföldi újságíró kollégák, akik csípőből lesajnálják, mert nem eléggé ilyen, vagy túlságosan olyan, valószínűleg csak nem hagynak maguknak időt a rendszer kiismerésére és megszokására, szemben a vásárlóval, aki hosszú távra tervez.

Kamerák, első forduló

A P9 előlapjára 8 megapixeles Sony IMX179-e szenzor került a képernyőt felvillantó „vakuval”, HDR-rel és 1080p-s felvétellel, íme, egy vele lőtt kép. A hátlapon két 12 megapixeles Sony IMX286-os modul pillantható meg (egyik RGB filterrel, a másik színszűrő nélkül), egy-egy f/2,2-es rekeszértékű, 27 milliméteres (35 mm ekv.), Leicával közösen fejlesztett, aszfériukus Summarit lencsével, jó fényerejű kéttónusú ledes villanóval és hibrid (lézeres, kontraszt- és mélységkülönbségen alapuló) autofókusszal. Mielőtt azonban belemennék, miként jön egy monokróm másodlencse a képbe, és hogyan működik a dupla kamerarendszer, beszélnék kicsit arról, hogyan működik egy szimpla. A digitális kamerák éppúgy fény befogásával működnek, mint a filmesek (vagy épp’ a szemünk), és minél kevesebb fényt gyűjt össze a lencse az apró pixelekre, a szenzor annál nehezebben „látja” a külvilágot, ezért zajos és elmosott sok esti fotó. A legegyszerűbb megoldás a minőségnövelésre nagyobb szenzor használata, ám ezzel nő a lencse térfogata is, és nem mindenki akar egy Lumia 1020 vastagságú mobillal, vagy kamerapúpos ketyerével rohangálni. A fénybefogás hatékonyságának növelésére ezért számos megoldás akad: a Sony bevezette a BSI-szenzorokat (a P9-ben is ilyenek lapulnak), a Samsung a pixelek közötti fényszivárgást fogta vissza ISOCELL technológiájával, a Huawei pedig egy RGBW szenzort használt a P8 esetében, de mit is jelent ez?

A P8 (fent) egyelemes hátlapi kamerarendszert kapott, RGBW szenzorral [+]

A digitális szenzorok „színvakok”, a pixelek csak a rájuk érkező fény erősségét képesek mérni, szín úgy lesz a dologból, hogy 12 millió pixel egy része fölé piros, egy része fölé zöld, egy része fölé pedig kék színszűrő kerül, amelyek csak bizonyos hullámhosszú (általunk színnek látott) fényt engednek át az érzékelőre, a többi kárba vész. Mivel egy pixel egy színt rögzít (mondjuk pirosat), ahhoz, hogy a végső fotón a pixel színes legyen, a zöld és a kék színinformációkat a környező pixelekből kell kikövetkeztetni, ez pedig minőségveszteséggel jár. Tavaly a Huawei a hagyományos RGBG (Bayer) szűrő helyett egy RGBW szenzort használt, azaz minden negyedik pixel fölött semmilyen színszűrő nem volt, így arra sokkal több fény jutott. Az ilyesmi az esti fotózáskor jött jól, és a P8 remekelt is, nappal azonban „nem haraptak” eléggé a részletek. A gyártó a Leicával összefogva ezért lényegében kettéosztotta a dolgot: a P9 hátlapjára került egy RGB, azaz színszűrős szenzor, illetve egy filter nélküli, éppen ezért fekete-fehérben rögzítő, 300%-kal több fényt befogadó monokróm modul. A Leicával megalkotott algoritmus – hangzott el a bemutatón –, egyesíti a monokróm szenzor részletgazdagabb, nagyobb dinamikájú és fényesebb részleteit az RGB modul színeivel, így éles és színhű fotók lőhetők naplemente után, vagy éppen közben. A Huawei tehát a nem ideális fényviszonyokra koncentrál ismételten.

A P9 ráduplázott: egy monokróm (bal lencse) és egy RGB szenzor lapul hátul [+]

Mivel a lézeres fókusz hatótávolsága rövid (kb. 1,2 méter), a dupla kamera a hosszú távú fókuszálásnál is jól jön, a dedikált chip ugyanis a két szenzorról érkező kép mélységinformációit összehasonlítva gyorsabban élesít, még ha nem is olyan fürgén, mint az S7 és a Dual Pixel technológia. Széles rekesz kameramódban ráadásul a mélységinformációk tárolódnak a jpg fájlban, így utólag is lehet fókuszálni, vagy a mélységélességgel játszani. Végezetül előny az ínyenceknek, hogy a második (a hátlap felől nézve a bal oldali), monokróm kamerával... nos, monokróm, fekete-fehér képeket lehet lőni, méghozzá finom szürkeárnyalatokkal és átmenetekkel, illetve az RGB szenzornál jóval több befogott fénnyel, tehát nem ugyanaz az eredmény, mintha valaki fogna egy színes fotót, azt’ lehúzná a telítettséget. Nyilván nem ez az első számú felhasználási módja a szenzornak, ám mielőtt tovább mennénk (mert tudnom, hogy olvasóink türelmetlenek), kezdjük néhány ilyen, egyébként roppant részletgazdag és jó dinamikájú fotóval.

[+]

A komoly kamerarendszer komoly szoftvert kapott, igaz, akkor már a kétlépcsős exponáló is beleférhetett volna (a hangerő le dupla lenyomásával mindenesetre gyorsan indul a kamera, és a billentyűvel kattintani is lehet). Az élőkép egyik szélén pillantható meg a kameraváltó, az effektválasztó, a blendeállító (széles rekesz mód) és a vaku egy-egy apró ikonja (ezeket szintén nagyon pontosan kell böködni, hogy reagáljanak), a másikon pedig az exponáló, a videofelvevő és a galéria. A profi módot innen lehet előhúzni; itt a mérési mód (mátrix, középre súlyozott, pontszerű), az érzékenység (ISO50 - 3200), a záridő (1/4000 - 30 mp), az expozíció (+- 3 Fé 1/3 lépésenként), a fókuszmód (AF-C, AF-S, kézi) és a fehéregyensúly állítható (4 séma + 2800 - 7000 Kelvin között kézzel). Elérhető még a kompozíciós rács, a vízszintező vonal, az önkioldó, a hangvezérlés, az objektumkövetés, az AF-segédvény és a mosolyra exponálás. Profi módban a dng rawba mentés is adott, bár csak az RGB szenzorral – a kézi módok azért a monokrómmal is elérhetők.

[+]

A beállítások az egyik hosszanti oldal felől húzhatók elő (itt három Leica „film mód” is elérhető normál, élénk és lagy tónusokkal), a többi mód pedig a másik oldalról, és itt aztán akad opció látástól vakulásig. Lehet panorámaképet, esti fotót, HDR-t, hangjegyzetes képet, szépített fotót, szépített videót, dokumentumfotót, lassított felvételt, time lapse klipet és vízjelezett képet lőni. Fénnyel festésre is van opció, persze ezt is kiválthatja a kézi mód. Amiről eddig hallgattunk, és a dupla kamerarendszer miatt szükségszerűen kimaradt, az az optikai képstabilizátor, pedig pont jól jött volna hosszabb záridők és videofelvételek esetében, izgalmas kérdés, hogy a hiányát mennyire tudják pótolni a több fényt befogó szenzorok. Megfigyeléseim szerint egyébként (amihez egy névjegykártyát vetettem be, mellyel egyszer az egyik, másszor a másik lencsét takartam le), a monokróm mód csak a monokróm kamerát használja, ez talán nem meglepő. Amikor viszont nappal az automata, a profi és a HDR-módban lőttem egy-egy képet a monokróm szenzor letakarásával és anélkül, a végeredmények gyakorlatilag megegyeztek, így jó fényviszonyok esetében vagy csak az RGB modul dolgozik, vagy nincs különbség az egy- és kétszenzoros eredmények között. Este viszont, ha automata módban letakartam a monokróm kamerát, jóval zajosabb eredmények születtek, úgyhogy, amikor szükséges (a naplementét és más speciális fényviszonyokat beleértve), úgy tűnik, valóban két szenzorral dolgozik a rendszer. Profi módban, dng rögzítés mellett mindenesetre tippem szerint csak az RGB használatos.

Kamerák, második rész

Működjön egy vagy két szenzor nappal, a jpg fotók kiemelkedően jó dinamikával, pontos (bár néha egész kicsit sárgás) színekkel (a levegőben épp afrikai homok száll) és jó vonalélességgel készülnek. Csak azért nem kitűnővel, mert a zajmentesítés és a jpeg tömörítés a legfinomabb részleteket némileg elmossa, a Huawei pedig nem élesíti túl az eredményeket feleslegesen, így marad a fotóknak egy természetes puhasága, nyomtatáshoz elég képinformációval. A dng-ből feldolgozott fotók részletgazdagabbak, ezeknél nem alkalmaztam élesítést, csak a fényerőt, a kontrasztot és a telítettséget „szedtem rendbe”. Kár, hogy monokróm módban nem opció a raw-ba való mentés, mert alább a bizonyíték, hogy tényleg extra minőség nyerhető ki a nyers képekből.

A makrókra áttérve, alapból is remek közelképek lőhetők, kellemesen elmosott hátterekkel, a széles rekesz móddal pedig még rá lehet gyúrni a dologra. Ebben a módban érintőfókusz után kézzel, vagy a kattintás után, a galériából f/0,95 és f/16 között lehet állítani a szimulált blendeértéket (vagy legalábbis a mélységélességet). Így aztán nagyobb része élesebbé tehető egy képnek a normál fotóhoz képest, vagy éppenséggel egy kiemelt részleten kívül mindent el lehet mosni. Sokat fejlődött a dolog: ritkábban látszik, hogy hol életlenít a szoftver (általában az éles és az elmosott részek határán). Utólag, korlátozott mértékben az előtérre és a háttérre is rá lehet fókuszálni, és mindkét térhez válaszhatók effektek – mondjuk sebességvonalak, esetleg a háttér színteleníthető. Mentés után is megmarad minden képinformáció, úgyhogy később is lehet játszani a mélységélességgel és az effektekkel. A makrók felső sora a hagyományos közelképekből, az alsó pedig a széles rekesz eredményei közül lett összeválogatva.

Izgatottan vártam az első naplementét, hogy a dupla szenzort kipróbálhassam, és érdekes eredményekre bukkantam. Magas érzékenység mellett, kevés fénynél is megbízható és fürge maradt az autofókusz, és az automata móddal készült fotók elég jó részletgazdagsága alapján úgy tűnik, tényleg dolgozik mindkét lencse, mert hasonló beállítások mellett jóval szegényesebbek a kézi módban lőtt eredmények, amikor egy szenzor operál. Az utóbbi esetben tehát hosszabb záridő után kell nézni, ami az optikai képstabilizátor kimaradásával sajnos könnyen bemozdulással jár, alacsony érzékenység mellett pedig nemcsak az élőkép sötétül el (a mintát lehetne magasabb ISO-n is venni), a fókusz is sokkal lassabb. Az automata mód tehát sokkal jobban használható este, állvány nélkül, és a többi mobillal összevetve is vastagon megállja a helyét ilyenkor – csak a hobbifotós mondatja velem, hogy jó lett volna a két szenzor fényerejét és a kézi módot valahogy összehangolni.

Videofelvétel legfeljebb 1080p-ben lőhető 30 fpssel (példa), részletgazdag és jó dinamikájú videóval, illetve remek hangminőséggel, illetve 60 fpssel (60fps), ami viszont inkább tűnik felskálázott 720p-nek. Furcsa, hogy a szélsebes hardver mellett kimaradt a 4K-s és HDR felvételi opció, ehelyett lassított felvétel, szépített videó és szoftveres stabilizálás érhető el. A P9 a Huawei és a Leica első közös gyermeke, és lehet még a feldolgozáson vagy a szoftveren reszelni, az viszont biztos, hogy nappal bármilyen módban, este pedig automatában vagy állvánnyal, manuálisan albumokat lehet megtölteni minőségi képekkel. Éppen ezért kíváncsian várom, merre fejleszti tovább a mobilgyártó és a fotós vállalat a dolgot.

[+]

A gyári zenelejátszó a helyben tárolt dalokat előadok, albumok, mappák és ábécérendben csoportosítja, ezen felül a listák, az előzmények és a kedvencek is elérhetők. Ha van a dalszöveghez felirat, a felület vagy a zárképernyős widget megjeleníti. Minialkalmazásból akad zárképernyős és értesítési paneles is. Hangszínszabályzó nincs, ha viszont fülest csatlakoztatunk, a DTS mód aktiválható, ami kicsit megtolja a mélyebb hangokat. Enélkül tökéletesen kiegyensúlyozott, nagyon tiszta és sztereó áthallástól nem szenvedő a fejhallgatóra menő hangminőség, és hangerőből sincs hiány (nyilván fülestől függően). A mellékelt headset hangképe nem rossz, viszont nem túl kényelmes, nem izolál megfelelően és a mélyekből sem jut az ember fülére megfelelő mennyiség. Az FM-rádió kimaradt.

[+]

Minőségi dallamok áradnak a készülék alján elhelyezett, ezért könnyen eltakarható monó hangszóróból. Kifejezetten szépen szólnak az énekhangok és a komolyzenei hangszerek, illetve a hangerő is megfelelő egy kisebb szoba betöltésére, avagy a bejövő hívás meghallására a metrón. Zúzósabb dallamok esetében ugyanakkor érdemes 2-3 lépéssel lejjebb szabályozni a hangerőt az oda nem illő zörejek kiküszöbölésére, és mindjárt jobb lesz a minőség, még mély hangokból is jut valamennyi. A videolejátszó viszonylag egyszerű darab, kétoldalt ujjhúzással lehet állítani a fény- és a hangerőt, feliratok nem választhatók. A H.263, a H.264, az Mpeg4, a DivX és Xvid kódolások meghajtása nem gond, az AC3 hanghoz és a feliratokhoz viszont nem árt egy BS Playert vagy más alternatívát beszerezni. A hardver a 4K-s videókkal gond nélkül megbirkózik.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

A P9-nek létezik egy és két SIM-es variánsa, nálunk az előbbi járt, és nanoSIM-et fogadott be. A világ egyik legnagyobb hálózatkiépítőjétől nem meglepő a királyi adatkommunikációs felhozatal, élén nem egy, nem kettő, hanem három antennával (egy a hátlap teteje, a másik kettő az alja mögött), hogy bármilyen helyzetben gyorsan és biztosan kapcsolódjon a készülék mobilhálózatra (repülőgép üzemmódból visszalépve ez kb. 2 másodpercet jelent). Ennek megfelelően a vétel mindig stabil, a mikrofonoknak és a hangszórónak köszönhetően pedig a beszélgetési hangminőségre sem lehet panasz, tisztán, elég hangerővel hallottuk egymást. 4G-n 300 Mbps a letöltési korlát Cat.6-os alapokon, 3G-n pedig 42 Mbps. A kétcsatornás 802.11a/b/g/n/ac szabványú WiFi is stabilan hozta a remek minőséget, a hotspot és Direct funkciók nem hiányoznak. A rendszer egyébként automatikusan kapcsolódik jobb WiFi hálózatra, ha ilyen elérhető. Bluetoothból 4.2 jár A2DP-vel és LE-vel, USB-ből 2.0 MTP-vel és OTG-vel (immáron Type-C csatlakozással), a navigáláshoz pedig a földi antennák és routerek mellett a GPS és a GLONASS műholdak jeleit is fogni lehet – a pozíciószerzés pillanatok kérdése. Az egy SIM-es variáns nem nélkülözi az NFC-t, a dualSIM-es viszont igen. Az infra sajnos mindkét esetben kimaradt, pedig a P9 Plus rendelkezik ilyen modullal.

A P9 és a SIM tálca [+]

Nincs jó készülék jó üzemidő nélkül, az ember ugyanis úgy akar nekimenni egy hosszú napnak, hogy ne kelljen a 4G-s böngészés, a beszélgetések, a zenehallgatás, a filmezés, a fényképezés vagy egy kis játék közben az akkumulátorszázalékokat lesnie – és bizony, a remek Mate 8-cal szemben a P8 közepesen teljesített tavaly. Ezért a gyártó 3000 milliamperórásra növelte a telepet és hangsúlyt fektetett a 16 nanométeres SoC és a szoftver optimalizálására. Ez a gyakorlatban valóban némi előrelépést jelent, csakhogy a konkurencia is bőven fejlődött, ezért a 3,5 - 5 órás képernyőidők nem érdemlik ki a „jó” titulust. Itt most ne valamilyen rendszerszintű ingadozásra tessék gondolni: egyszerűen arról van szó, hogy a nagy teljesítményű kamera tekintélyes fogyasztással jár, így aztán, napfény alatt, nagy fényerővel bővítve a galériát, az ideálisnál hamarabb a hordozható töltőért kell nyúlni, de legalábbis naponta egyszer enni adni a P9-nek. Ha viszont csak elvétve kattint valaki és a komoly rendszerigényű játékoktól is tartózkodik, a napi rutin többi része kevésbé terheli a telepet, az alacsony készenléti fogyasztással így kétnapos töltésre is berendezkedhet. Böngészni WiFi-n és 720p-s videót lejátszani például 13 órán át lehet egy-egy töltéssel, közepes fényerőn, ezek remek értékek.

Szép lett a Huawei P9 [+]

Az biztos, hogy egy milliméterrel vastagabb házzal, 4-500 milliamperóra extrával és AMOLED kijelzővel nem kellene a Mate 8 üzemidejére irigykedni, vagy épp a drágább P9 Plusra vágyni. A 2 amperes gyorstöltő mindenesetre két óra alatt csurig tölti a 3000 mAh-t, az első órában 67%-ig jutva méréseink szerint, az utolsó százalékok már lassabban vándorolnak a lítium-polimer telepbe. Sok-sok takarékossági opció akad, élén a három energiagazdálkodási sémával (teljesítmény, intelligens, ultra – itt csak a hívások és az üzenetküldés aktív). Ha egy app sok energiát fogyaszt, a rendszer jelez, sőt: előszeretettel lő ki a háttérből folyamatokat, bár ez részben kikapcsolható. Beállíthatók védett alkalmazások, amelyek mindenképpen a háttérben maradnak, és a Doze-féle, automatikus optimalizálás is adott, amit az alkalmazásbeállításoknál lehet paraméterezni. Végezetül elérhető egy ROG névre keresztelt, ügyes opció, amely a felbontást 720p-re csökkenti, visszafogva a hardveres fogyasztást. Ez a játékoknál is plusz teljesítményt jelent, persze, ha az ember drága mobilt vesz, szeretné natív felbontáson használni.

Remek az ujjlenyomat-olvasó, és remek lett a P9 is [+]

Nem kérdés, hogy a P-sorozat legjobbját tette le az asztalra a Huawei, egy nagyon sok szempontból prémium, elit készüléket, amely villámgyorsan operál, processzorosan az élvonalban van, a grafikus hátrányt pedig inkább papíron érezni, a játékok rendben elfutnak 1080p-n. Megmaradt a kifogástalan összeszerelés, a remek adatkommunikációs paletta, a temérdek extrával túlzsúfolt EMUI felület és felkerült a hátlapra a legendásan jó ujjlenyomat-olvasó. A hangminőség remek, a dupla hátlapi kamera pedig tényleg különleges lett, majdnem mindent tud, és bár még lehet rajta reszelni, stabilan képes színvonalas fotókat lőni, fényviszonyoktól függetlenül. Jófajta az IPS panel is, a megfelelően éles Full HD panel pedig nem terheli le a hardvert. Egyedül az fájhat a specifikációt böngészve, hogy a P9 Plus infrát és nyomásérzékeny kijelzőt is kapott, a kistestvér meg nem – sokan kifogásolják, hogy a kompaktabb telefonok manapság kevesebbet tudnak a tepsiknél.

Az a phablet viszont 260 ezer forintért lesz elérhető, és nagyot fogunk nyelni, amikor ár/érték arányra levetítjük, a P9-et ellenben sikerült jól beárazni a hazai piacon, 180 ezer forintért ugyanis a tradicionális gyártók friss csúcsmodelljénél olcsóbb, miközben nincs kritikus hibája. Bónuszként jár a Huawei Magyarország 3 éves gyártói garanciája, 3 hónapos azonnali cserével meghibásodás esetén, illetve 3 hónapos kijelző cserével, ha ez idő alatt az 5,2 hüvelykes panel betörne. Hibátlan nyilván a P9 sem lett: hiába lépett előre némileg üzemidőben, ha a konkurencia is megtette ezt, a kamera pedig éhesebb Szindbádnál. Nehéz megragadni a néha egészen apró kezelőikonokat (fényerőcsúszka, kameraopciók), a képernyő pedig hajlamos a remek fényerőt visszafogni, ha fényképezéskor a P9 felmelegszik (fel szerencsére sosem forrósodik). Ennyi még belefér egy erősebb plecsnibe, az pedig nem kérdés, hogy a Huawei a piaci előretöréssel párhuzamosan P-sorozatot is előnyére fejlesztette tovább – ha az új csúcskészülék nem is tökéletes, egy lépéssel közelebb került ahhoz.

Huawei P9

Bone123

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Huawei P9

	Általános
	Technológia	GSM/UMTS/LTE
	Méret	145 x 70,9 x 6,95 milliméter
	Tömeg	144 gramm
	Színvariációk	arany, ezüst, szürke
	SIM-foglalat	nanoSIM / dualSIM
	Kijelző
	Kijelző átlója	5,2 hüvelyk
	Kijelző felbontása	1080 x 1920 pixel (428 ppi)
	Kijelző típusa	IPS-LCD kapacitív érintőkijelző
	Színárnyalatok száma	16 millió
	Hardver
	SoC típusa	HiSilicon Kirin 955
	Processzor típusa	4 x 2,5 GHz-es Cortex-A72 + 4 x 1,8 GHz-es Cortex-A53
	Processzor csíkszélessége	16 nm
	Processzor utasításkészlete	ARMv8
	Grafikus chip	Mali-T880MP4
	RAM mérete	3 GB
	Memória
	Telefonkönyv kapacitása	dinamikus
	SMS memória	dinamikus
	Belső tárhely	32 GB (kb. 23,5 GB szabadon felhasználható)
	Memória bővíthetősége	microSD (128 GB-ig)
	Adatátvitel
	Frekvenciasávok	GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE B1/B2/B3/B4/B5/B7/B8 B17/B18/B19/B20/B26/B28
	GPRS / EDGE	van / van
	UMTS / HSDPA / HSUPA/ LTE	van / 42,2 Mbps / 5,76 Mbps / 300 Mbps
	LTE	Cat.6
	IrDA / Bluetooth	nincs / 4.2 (A2DP, EDR, LE)
	WiFi	802.11 a/b/g/n/ac, WiFi hotspot, WiFi direct, DLNA
	USB	Type-C (USB 2.0)
	Push-to-talk / RSS	nincs / van
	GPS vevő	van
	GLONASS	van
	NFC (egy SIM-es modell)	van
	Alapfunkciók
	Profilok	néma/rezgés
	Vibra funkció	van
	Kihangosítás	van
	Hangtárcsázás / hangvezérlés	van / van
	Hangrögzítés	van
	Ébresztés	van
	Prediktív szövegbevitel	van
	Szoftverek
	Platform	Android 6.0 (Marshmallow) + EMUI 4.1
	WAP / HTML böngésző	nincs / van
	E-mail kliens	van
	Játékok	telepíthetők
	Valutakonverter	telepíthető
	Extra szoftverek	Témák, Telefon-kezelő, Fájlkezelő, Zseblámpa, Tükör
	Multimédia
	Fő kamera	2 x 12 megapixel, hibrid autófókusz, f/2,2 rekeszérték
	Másodlagos kamera	8 megapixel, f/2.4 rekeszérték
	Videófelvétel	1080p (60 és 30 fps), 720p (120 fps)
	Zenelejátszó szoftver	van, háttérben is fut
	Hangszínszabályzó	nincs
	FM-rádió	nincs
	Üzemidő
	Alap akkumulátor	3000 mAh-s lítium-ion
	Készenléti idő	n/a
	Beszélgetési idő	n/a
	Zenelejátszási idő	n/a
	Egyebek
	3,5 milliméteres jack kimenet, giroszenzor, gyorsulásmérő, közelségérzékelő, fényérzékelő, ujjlenyomat-olvasó