Bevezető

Nem, azt semmiképpen nem szabad gondolni, hogy a P40 lite E nevében az utolsó betű mondjuk arra utal, hogy elegáns. Nem mintha nem nézne ki jól, de az nagyon nem elegáns, hogy a Huawei egy két éves hardvert szeretne rámelegíteni a vásárlókra azzal, hogy ezt az unalomig ismert funkcionalitást a P40 nevével próbálja vonzóvá tenni. Próbáltam lekérni egy listát arról, hogy hány Huawei és Honor termék kapta meg ugyanezt a processzort, lehet kapaszkodni: az elmúlt két évben (2018 júliusában mutatták be ezt a megoldást) összesen 68(!) különböző telefont sikerült rittyenteni, amelyek jellemzően amúgy kábé ugyanazt tudják.

[+]

A nagy különbség az, hogy a P40 lite E a többi 67 modellhez képest mégiscsak eltér valamiben: ezen nincs rajta a GMS (Google Mobile Services), helyette a HMS-re vagyunk kényszerítve, ami jelen állapotában még elég kompromisszumos megoldás, de erről pont a P40 család kapcsán írtunk elég sokat. Na, ha mondjuk innen nézzük a névválasztást, akkor jogos: egyetlen P40 sincs, amin lenne GMS.

[+]

A nagy kérdés az, hogy erre a termékre úgy egyébként miért van szükség. Ott van a P40 lite (E nélkül), ami már a Kirin 810-et kapta meg és a maga árkategóriájában (90 ezer forint környéke) kimondottan erős a vas, plusz meglepően jó a kamera is. Ehhez képest jelen tesztünk főhőse alig olcsóbb (70-80 ezer forint), viszont legalább egy generációval régebbi benne minden, ráadásul ha valakinek (és bőven vannak ilyenek) még simán megfelel egy ilyen hardver, akkor könyékig tud túrni a márka hasonló ajánlatai között majdhogynem féláron. Mert egy P Smart (2019) is képes kábé erre, ahogyan egy Honor 8X is hellyel-közzel ugyanezt hozza. Csak azokon még fent van a komplett Google-ökoszisztéma, ami olyan előny, mintha már a rajtvonalnál állva levágnánk a P40 lite E egyik lábát, aztán tessenek futni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!