Külső, kijelző, tartozékok
A Statista kutatásai szerint az elmúlt három évben folyamatosan csökkennek a táblagépes eladások, mindannak ellenére, hogy egyébként egyre erősebb hardverek érhetők el az alsóbb kategóriákban. Az persze, aki az elmúlt egy-két évben vett óriás érintőkijelzős kütyüt, főleg egy jobbat, ma is bevetheti netezésre, zenehallgatásra vagy filmezésre, aki meg phabletre váltott vagy könnyebb laptopot használ hordozható multimédiás eszközként, jó eséllyel nem nyitja ki a pénztárcáját egy telekommunikációban a mobiloknál korlátozottabb, a teljesítményben a noteszgépeknél pedig visszafogottabb eszközért.
A MediaPad m3 egy 8,4 hüvelykes táblagép [+]
Ez volna a magyarázat, ám szerencsére sok gyártó tesz a tendenciákra, mert elvitathatatlan, hogy egy jófajta táblagép ma is kitűnő választás, hiszen nagyobb a kijelzője egy méretesebb phabletnél és kényelmesebb a tartása, hordozása egy laptopnál, az árszinten általában sokkal jobb kijelzővel. A MediaPad az a sorozat a Huawei-től, amely már 2012-ben tisztában volt vele, milyen igényeknek kell megfelelnie. Remek összeszerelés, a multimédiás használathoz ideális képátló, a hangzásra fektetett energia és elég erős hardver jellemezte a később M utótagot kapó, felsőbb árazású sorozat tagjait.
Mutatós és kitűnően össze lett rakva – a MediaPad M3 igazi prémiumkészülék [+]
Ennek jelenti a csúcsát a birtokomba került MediaPad M3, és elég csak ránézni: a vékony kivitelezés (7,3 milliméter, 319 gramm), a komfortosra vett ívek, a csapott élek, a fémházas burkolat, a keskeny kávák (az M3 elölről 124,3 x 215,5 milliméteres) mind prémium kivitelezésről tanúskodnak. És az összeszerelés is hozza a Huawei minőséget: egyszerűen jó érzés a MediaPadet kézbe fogni, főleg úgy, hogy a képarány miatt át lehet fogni egy kézzel, így a másik szabadon tapogathatja a 8,4 hüvelykes panel bármely pontját.
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Mérés | Huawei MediaPad M3 | Huawei MediaPad M2 | Samsung Galaxy Tab S 8.4 | Asus ZenPad 3 8.0 |
Fehér fényerő | 409 nit | 390 nit | 307 nit | 472 nit |
Fekete fényerő | 0,24 nit | 0,26 nit | 0 nit | 0,3 nit |
Kontrasztarány | 1703:1 | 1500:1 | végtelen | 1500:1 |
Színhőmérséklet | 9086 K + kézi | 7264 K + kézi | 7707 K | 7516 K + kézi |
Az IPS panel tűéles, a kalibráció viszont messze van az ipari standardoktól [+]
Az IPS kijelző 1600 x 2560 pixelen és 359 ppi-n tűéles, a színek élénksége rendben van, a fényerő elegendő nappal és eléggé elsötétedik éjszaka. A gondot inkább a roppant kékes kalibráció jelenti, és a kézi korrekció sem igazi megoldás – egy multimédiás eszköztől elvárnám, hogy a DCI-P3 vagy valamely másik piaci standard szerint legyen kalibrálva. Azért túl sok panasz nem lehet: a betekintési szögek jók és ennyi év után is elképesztő 1080p-nél nagyobb felbontású mozgóképeket egy ekkora képernyőn megtekinteni. Az álló elrendezésű panel tetején márkafelirat, 8 megapixeles kamera és értesítési LED van, alul pedig, a virtuális gombok alatt ujjlenyomat-olvasó. Ez nemcsak villámgyorsan működik, funkciók is tartoznak hozzá: ha végighúzom az ujjam, felugrik az alkalmazásváltó, ha megérintem, visszalépek egy oldalt. Mondjuk, ezzel az erővel akkor már lespórolhatták volna a képernyőtől helyet raboló virtuális kezelőgombokat.
A MediaPad M3-at még épp át lehet érni egy kézzel [+]
A szemet mosolyra csaló, unibody alumínium burkolat körbeér a kijelző oldalán és hátul, mindössze a hátlap alján akad egy vékonyabb, a tetején pedig egy kicsit szélesebb plasztik rész, az antennák jobb kommunikációja érdekében. Amilyen elegáns és kényelmes az M3 kivitelezése, annyira csúszós is, nem árt erre odafigyelni. Ezért is jó, ha egy tablet egy kézzel átfogható – csak úgy az ember ölében megpihentetve könnyen megadhatja magát a gravitációnak. Hátul is 8 megapixeles kamera pihen, vaku nélkül, ami talán furcsa, de azért nem feddjük meg az M3-at komolyabban. Kicsit lejjebb márkafelirat ékeskedik, legalul pedig a harman/kardon betűsor spoilerezik: igen, az új MediaPad is sztereó hangszórókat kapott a neves gyártó közreműködésével, és nem is akármilyeneket. A ház vékony mivolta miatt ezek nem elöl, júzer irányba, hanem egy-egy oldalra sugároznak a jobb hangtér érdekében. A microUSB kábel az egyik mellett csúszik a helyére (ugyanitt bújócskázik a nanoSIM és microSD tálca, a WiFi-s kiszerelés nyilván csak az utóbbit fogadja be), a 3,5 milliméteres füles pedig a másik hangszórónak adhat társaságot.
A mutatós készülékhez mutatós doboz dukál [+]
Nem akármilyen a csomagolás sem: a négyzetes, kemény doboz egyfelől meglepően méretes, másfelől a szokásosnál picit tartalmasabb. A prémium, arany változathoz ugyanis egy AKG H300 füles is jár (az ezüst alapvariáns ezt nélkülözi), illetve a leírások, a 2 amperes töltőfej, a SIM-tű és a microUSB kábel mellett egy előlapi védőfóliára is rá lehet bukkanni. Nem is akárhol: a könyvborítóként kihajtható fedél kis zsebében. A csomagolást feje tetejére állítva csupa büszke jelzővel illeti magát a Huawei: kompakt és elegáns fémház, robusztus nyolcmagos teljesítmény, kristálytiszta kijelző, AKG Hi-Fi füles változattól függően és 5100 milliamperórás akkumulátor. Ez utóbbi természetesen az alumínium testbe gondosan el lett zárva, így nem lehet csak úgy kicserélni.
Hardver, EMUI 4.1
A HiSilicon Kirin 950 és feltuningolt változata a Huawei házi tervezésű rendszerchipjeinek idei ékköve, és a big.LITTLE elrendezésben ketyegő 4 Cortex-A72 (2,3 gigahertz) és négy Cortex-A53 mag (1,8 gigahertz) valósággal süvít az M3-ban, ha telepítésről, alkalmazáskezelésről vagy hasonló, processzorigényes feladatokról van szó. A szűk keresztmetszet a Mali-T880MP4-es grafikus gyorsító, ami messze elmaradt egy Apple A10 vagy Snapdragon 820 3D-s lóerejétől, és ez már a főoldalon lapozva is kiderül. Az apró dadogásokkal még együtt lehet élni, mivel a böngészés és az alkalmazásváltás fürge marad, csak szokatlan akadozást látni egy Kirin 95x-es Huaweitől.
Teljesítmény-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Benchmark | Huawei MediaPad M3 | Huawei MediaPad M2 | Samsung Galaxy Tab S2 9.7 | Asus ZenPad 3 8.0 |
Rendszerchip | HiSilicon Kirin 950 | HiSilicon Kirin 930 | Exynos 5433 | Snapdragon 650 |
AnTuTu 6.x Benchmark | 93790 pont | n/a | n/a | 70619 |
Vellamo Browser | 6479 pont | 3060 pont | 4647 pont | 4137 pont |
Vellamo Metal | 3024 pont | 1335 pont | 1841 pont | 2183 pont |
Geekbench 3 (single/multo) | 1725 / 6316 pont | 928 / 2995 pont | 1268 / 4302 pont | 1316 / 3346 pont |
Geekbench 4 (single/multi) | 1751 / 5430 pont | n/a | n/a | n/a |
GFXBench Manhattan onscreen | 10 fps | 9 fps | 12 fps | 10 fps |
Manhattan offscreen 1080p | 15 fps | 16 fps | 17 fps | 14 fps |
GFXBench T-Rex onscreen | 21 fps | 21 fps | 29 fps | 25 fps |
T-Rex offscreen 1080p | 29 fps | 32 fps | 38 fps | 31 fps |
Az Asphalt 8 és 3D-s társai viszont már túl nagy falatnak bizonyulnak 1600 x 2560 pixelen – hiába a nagy kijelző, ha nem elég combos a hardver a hibátlan képfrissítéshez. A minap bejelentett Kirin 960 éppen ebben sokkal erősebb, csak hol van még a MediaPad M4. A 4 gigabájt RAM mindenesetre kevés kívánnivalót hagy maga után, jó pár alkalmazás a gyorsítótárban marad. Legalábbis, amíg a képernyőzár ki nem lövi a többségüket, elég gáz, hogy külön meg kell kérni arra, ne tegye, 2012-es móka volt az ilyesféle alkalmazásgyilkolgatás. A 32 gigabájtos belső tárhelyből 25 gigabájt érhető el, ha ez mégsem volna elég, ott a 64 gigabájtos, prémium kiszerelés, illetve akár 128 gigabájtos microSD kártyát is be lehet pattintani, arra pedig telepíteni is lehet (adoptive storage).
2015 után idén is 100 millió leszállított készüléknél jár a Huawei a naptári évben, így lassan annyira ismertté válik Emotion UI felülete, mint a TouchWiz vagy az iOS. A 4.1-es EMUI Android 6.0-n alapszik, és mint mindig, nélkülözi az alkalmazásmenüt, így az indítóikonok és a widgetek az 5 x 5-ös kiosztású kezdőoldalakon kapnak helyet. Innen preferencia szerint át lehet dobálni őket mappákba vagy a két ujj széttolásával elérhető rejtett alkalmazásmenübe. Bár most, hogy elárultam, hogyan érhető az el, már nem is annyira rejtett, nem igaz? Felülről ugrik le az értesítési- és kapcsolópanel, kicsit lejjebb gördítve az ujjal pedig a rendszerszintű kereső. Akit zavar, hogy túl messze vannak a virtuális kezelőgombok az ujjaktól, lebegő és áthelyezhető gombsort is aktiválhat. Két alkalmazást egymás fölé az alkalmazásváltó hosszú lenyomásával lehet dobni, bár a kompatibilitási lista főleg a gyári és Google appokra hagyatkozik.
Az olyan eszközök közül, mint az iránytű, a számológép vagy a felvevő, a Tablet-kezelő érdemli a legtöbb figyelmet. Az ügyes kis mindenes odafigyel az akkumulátorra, az erőforrásokra, az értesítésekre, a netes forgalomra és még a telefonos zaklatókat is elhessegeti. Megadható továbbá, mely alkalmazásokat ne zárja be az EMUI a képernyő kikapcsolásakor, és melyek legyenek csak védelemmel elindíthatók. A fájlkezelő állománytípus szerint is listázza a tablet, a kártya vagy az OTG tárhely tartalmát, a széf pedig biztonsági kaput állít az oda helyezett fájlok és az illetéktelenek közé. Akad még néhány téma, HiCare segítségnyújtás és igen, tárcsázó is, mert ha a SIM-es kiszerelésbe kártya kerül, telefonálni is lehet az M3-mal. Beszédhangszóró híján ez a jó öreg kihangosítással vagy egy headsettel működik, egyébként pöpecül, és persze 4G is van, úgyhogy adatkommunikációs oldalról rendben van a helyzet.
Az egyik legjobb dolog a világon egy táblagéppel a kanapén tespedni, és onnan értesülni a világ híreiről. A táblagép mindig a legideálisabb netes eszköz volt a számítógép után, és a MediaPad a megszokott Chrome böngészővel órákon át képes a tulajt ilyen elfoglaltsággal lekötni. Mondjuk, az érdekes, hogy a szoftver mobilos és nem tabletes (azaz több füles) elrendezést kapott, de sebaj: minden szokásos funkció elérhető. Teljes a Google szinkronizálás, van mentés offline olvasáshoz, váltás asztali elrendezésre stb., úgyhogy egy-egy apró döccenést leszámítva mehet a láb a magasba, az M3 tovább fogja bírni a böngészést, mint te.
Kamera, multimédia
A M3 elő- és hátlapján is egy-egy 8 megapixeles kamera van, autofókuszt és komolyabb szenzort viszont csak a hátlapi kapott, bár vakut az sem. Túl nagy hibának nem rónám fel, tablettel hobbifotózni ritka idétlen dolog, de azért fullos alkalmazást mellékelt a Huawei. Van szépített fotó és videó, manuális fotó és videó opció, HDR, éjjeli felvétel, panoráma, fénnyel festés, time-lapse és így tovább. Nem egy telefon megirigyelhetné, hogy van záridő állítás is (a gyakorlatban 1/13 másodpercig), de még a fókuszmód, az expozíció, a fehéregyensúly és az érzékenység is állítható. A színegyensúlyt és a fókuszt ráadásul csúszkával is finomítani lehet. Ennyi opció mellett már odakívánkozna a vaku is.
Azért a képminőségtől nem dobtam hátast. Rendben van a vonalélesség és a kissé szűkös dinamika, akárcsak a fehéregyensúly és a telítettség, de azért gyakran szükség van a HDR bevetésére nagy kontrasztkülönbségeknél. A közelképek megtűrtek volna jóval több részletet és pontosabb fókuszt, de azért nem vészes a helyet, Csutka kutyáról például ritka jó képet sikerült lőni, pedig nincs nagyon nyugodt momentuma odakint. Az M3 nem adja meg magát naplemente után, valamennyi részlet előcsalható sötétből is, bár itt már nem árt a kézi módokkal besegíteni, ha már vaku nincs. Szokásos gyártói gyengeség viszont a videózás: a hardver elbírná, még sincs 4K-s felvétel (nyilván ez itt csak 4:3-as képaránnyal menne), a 1080p-s klipek pedig nem eléggé élesek (katt). Nincs optikai képstabilizálás, de elektronikus sem, a hangok pedig túlságosan meg vannak szűrve, bár egy iPhone-nal szemben legalább két csatornán rögzülnek.
Multimédiás fronton ezúttal a hangszóróké a főszerep [+]
Persze nem kamerák, hanem a sztereó hangszórók játsszák a főszerepet. A MediaPad sorozat eddig is erős volt hangzásban, és most is vastagon be lehet tölteni egy átlagos szobát jófajta, kétcsatornás zenével. Oké, nem a felhasználó irányába, hanem oldalra sugároznak a rácsok, ez viszont alighanem a hangtér előnyére válik. Különösen a középső és magas tartományok szólnak szépen, bár a roppant erélyes maximumról érdemes 70%-ig leszabályozni a hangerőt, hogy tényleg tiszták legyenek. Mély hangokból is jut valamennyi a fülre (főleg, ha a SWS mód belenyúl a hangszínbe), ám itt fogy el a lendület egy igazi hangszórópárhoz képest. A lényeg: bulit nem ezek a Harman/Kardon segítésével megalkotott hangszórók szolgáltatják, a lokális zenehallgatáshoz és az ágyban való mozizáshoz viszont tökéletesen megfelelnek.
Ott van aztán a fülhallgató-kimenet, amelyre kristálytiszta, zajmentes, kiegyensúlyozott és elég hangos zene áramlik, csak a jófajta fülest és veszteségmentes hangfájlokat kell biztosítani az élményhez. A digitális-analóg konverziót egy Asahi Kasei AK4376-as modul végzi. Aki pedig az M3 prémium változatát kaparintja meg, az egy egy AKG H300 típusú, in-ear fülessel is gazdagodik. A jófajta hangzáshoz jófajta zenelejátszó dukál, amely előadók, albumok, dalok, mappák, kedvencek és listák szerint rendszerezi az állományokat, és a WMA, FLAC formátumokat is meghajtja. A zeneszámokhoz akár dalszöveg is megjeleníthető, hangszínszabályzó és FM-rádió viszont nincs.
Filmezésre is kitűnő az M3, elég jó a kontrasztarány és nem gond a 4K-s videók meghajtása, legyen szó H.265-ös kódolásról, DivX-ről vagy Xvidről. Az AC3 hang és a feliratok elindítása viszont egy harmadik féltől származó szoftver feladata lesz. A gyári alkalmazás elfut ablakos nézetben, és a bal oldalán, ujjhúzással lehet állítani a fényerőt, az átellenes oldalon pedig a hangerőt. Az SWS itt is bekapcsolható, filmeknél egyébként jobban jön a hangzás rásegítés.
Adatkommunikáció, üzemidő, végszó
Az M3 4G-s variánsa egy nanoSIM-et fogad be 150/50 Mbps-os átviteli plafonnal LTE hálózaton, 42/5,76 Mbps-mal 3G-n, WiFi hotspot is elérhető. A 4G-s és WiFi-s modell is 802.11a/b/g/n/ac modult kapott Directtel, a vételi érzékenység remek. Bluetoothból 4.2 jár A2DP-vel és LE-vel, USB-ből 2.0 MTP-vel és OTG-vel, a navigáláshoz pedig az A-GPS mellett a GPS, a GLONASS és a BeiDou műholdak jelei is bevethetők. A pozíciószerzés gyors, iránytű is besegít. Gyorsulásmérő és giroszkóp is akad, az NFC és az infra viszont kimaradt.
Az ujjlenyomat-olvasó fürge és pontos [+]
Az M3 a méretéhez viszonyítva adekvát, 5100 milliamperórás telepet kapott, ami a takarékos SoC-vel és az ügyesen optimalizált Androiddal kitűnő üzemidőt eredményez. Mobilhálózaton nyilván van egy kevés készenléti fogyasztás, WiFi-n ez viszont gyakorlatilag nulla, így akár 1-2, akár 5-6 naponta kerül töltőre, 6-8 óra képernyőidő mellé leteszem a voksomat. Nyilván a játékok és a maximális fényerő felel a leggyorsabb merülésért, de a mozizás például, közepes fényerőn 11 órán át mehet egy töltésről, a netezés meg 12 órán át. A 2 amperes töltő 3 és 4 óra között végez a töltéssel. Már nem délután, hanem a kábelre dugás kezdetétől számolva.
Jófajta táblagép a MediaPad M3, ám nem hibátlan [+]
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 9 pont |
Anyaghasználat | 10 pont |
Összeszerelés minősége | 10 pont |
Kijelző mérete, minősége | 8 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 9 pont |
Sebesség | 8 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 10 pont |
Felhasználói felület élménye | 9 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 9 pont |
PIM funkciók | 10 pont |
Adatkommunikációs képességek | 8 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 7 pont |
Audio | 9 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 9 pont |
Ár/érték aránya | 8 pont |
Hogyan értékelünk? |
Ahogy szűkül a táblagépes piac, úgy kell a lehető legpontosabban belőni egy-egy versenyző pozícióját a tudás és az elkért ár tekintetében a sikerhez. A Huawei látszólag nem akart spórolni: a fantasztikusan összerakott alumínium házba bepakolt egy tűéles IPS kijelzőt, 4 gigabájt RAM-ot és a fürge Kirin 950-es SoC-t, remek a fülesre menő hangminőség, a táblagépes átlagból kiugrik a sztereó Harman / Kardon hangszórópár, teljes a navigációs csomag és van 4G-s variáns is, hanghívási képességekkel. Ha fülhöz nem is lehet emelni az M3-at, telefonálni a headsettel vagy a hangszórókkal nem probléma. Mindez az erős multimédiás képességekkel egyetemben erős ajánlattá teszik az új MediaPadot.
Csakhogy az M3 sem lett hibátlan, kezdve a vakut nélkülöző, felejthető kamerákkal, amit hajlandó vagyok apró fekete ponttal átugorni. A 1600 x 2560 pixeles felbontás tényleg remek 8,4 hüvelyken, a kalibráció azonban messze van a DCI-P3-as standardtól, ennyi pixel pedig túl nagy falat a hardvernek, ha komolyabb 3D-s játékokról van szó. A főoldalon eddig nem volt jellemző a dadogás a Kirin 950-nel, az M3-nál ez mégis előfordul. Ha a játék és a pontos képernyő kalibráció fontos, egy Apple iPad továbbra is magabiztosabb választás, bár mozizásnál hátrány a 4:3-as képarány, és a pénztárca is láthatóbban elvékonyodik. Filmezni a 16:10-es MediaPaddal jobb, böngészni meg mindkettővel lehet, sok-sok órán át a takarékos fogyasztás mellett. Így aztán a prémium áras táblagépek között, a fenti preferenciák alapján egyeseknek kitűnő választás lehet az M3, másoknak pedig legalább érdemes elgondolkodniuk rajta, fenntartásokkal. 100 ezer forint mindenesetre bőven vállalható a WiFi-s alapváltozatért (4/32 gigabájt) és a plusz tízezer nem vészes a prémiumért, AKG fülessel (4/64 gigabájt). A 4G-s kiszerelésnek ráadásul alig van felára: 4/32 gigabájtos 110 ezer forintba kerül, a 4/64-es az AKG fülessel pedig 120 ezerbe. Ez pedig az erősebbik bélyegző javára dönti el a tetszett/ajánlott kérdést, a november végétől elérhető MediaPad M3-at a Huaweinek sikerült tökéletesen pozicionálnia.
![]() |
Huawei Mediapad M3 |
Bone123
A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
![]() |
Általános | |
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS/LTE ill. WiFi only | |
Méret | 215,5 x 124,2 x 7,3 milliméter | |
Tömeg | 319 gramm | |
Színvariációk | ezüst, arany (prémium változat) | |
SIM-foglalat | nanoSIM | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 8,4 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 1600 x 2560 pixel (359 ppi) | |
Kijelző típusa | IPS kapacitív érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Hardver | ||
SoC típusa | HiSilicon Kirin 950 | |
Processzor típusa | 4 x 2,3 GHz-es Cortex-A72 + 4 x 1,8 GHz-es Cortex-A53 | |
Processzor csíkszélessége | 16 nm | |
Processzor utasításkészlete | ARMv8 | |
Grafikus chip | Mali-T880MP4 | |
RAM mérete | 4 GB | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | dinamikus | |
SMS memória | dinamikus | |
Belső tárhely | 32 GB (kb. 25 GB szabadon felhasználható) / 64 GB | |
Memória bővíthetősége | microSD (128 GB-ig) | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE B1/B3/B5/B7/B8/B20/B28 |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE | van / 42,2 Mbps / 5,76 Mbps / 150 Mbps | |
IrDA / Bluetooth | van / 4.1 (A2DP, EDR, LE) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n/ac, WiFi hotspot, WiFi direct | |
USB | USB 2.0, MTP, OTG | |
Push-to-talk / RSS | nincs / van | |
GPS vevő | van | |
GLONASS | van | |
NFC | nincs | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | néma/rezgés | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | van / van | |
Hangrögzítés | van | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | Android 6.0 (Marshmallow) + EMUI 4.1 | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Játékok | telepíthetők | |
Valutakonverter | telepíthető | |
Extra szoftverek | Témák, Tablet-kezelő, Fájlkezelő, Tükör, HiCare | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 8 megapixel, autófókusz | |
Másodlagos kamera | 8 megapixel | |
Videófelvétel | 1080p | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | nincs | |
FM-rádió | nincs | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 5100 mAh-s lítium-ion | |
Készenléti idő | n/a | |
Beszélgetési idő | n/a | |
Zenelejátszási idő | n/a | |
Egyebek | ||
3,5 milliméteres jack kimenet, giroszenzor, gyorsulásmérő, ujjlenyomat-olvasó, értesítési LED |