Hirdetés
Bevezető, doboz
2016-ban mutatta be az első Pixelt a Google, azóta évente érkeztek az új generációk, félévente egy-egy A-modellt közéjük iktatva. Kilenc évet kellett várni arra, hogy Európa keleti felén is elérhetők legyenek a szoftveróriás referenciatelefonjai, tavaly készíthettünk először úgy Google Pixel teszteket, hogy nem kellett arról írnunk, milyen veszélyekkel járhat a külföldi beszerzés. A Google kétéves világgaranciája egyébként a Pixel 10-es széria minden készülékére ugyanúgy érvényes, mint a 9-es modellekre. Ennyi pénzért ez el is várható, itthon 559 990 forintos az ajánlott fogyasztói ár a 256 GB-os Pixel 10 Pro XL-ért, amit minimum le kell szurkolni a kasszánál.
![]()
A Google-től kapott tesztcsomag tartalma volt a Qi2 mágnest tartalmazó tok is, ez egyébként külön megvásárolandó extra [+]
A dobozban a telefon mellett egy mindkét végén USB-C kábelt kapunk majd, van némi papíralapú dokumentáció még, de azok a Welcome to #teamPixel napok elmúltak, amikor USB-A és 3,5 mm-es analóg adapter vagy fali töltő járt volna a telefon mellé.
![]()
Pixel 10 Pro XL a kezemben [+]
Örülhetünk viszont annak, hogy a telefonban ott vannak a Qi2 mágnesek, és a Pixel 10 Pro XL esetében a telefon képes a Qi2-es vezeték nélküli töltés 25 wattos maximumát is elérni, míg a kisebb modellek 15 wattnál megállnak. Így, ha esetleg iPhone-ról érkeznénk, a már meglévő MagSafe kiegészítőink, például töltőállványunk kompatibilis lesz ezzel a telefonnal is. Szeretném a tesztben elkerülni a Pixel az androidos iPhone hasonlatot, mert tök más mentalitás jellemzi a két telefont, de itt-ott kénytelen leszek megemlíteni az Apple telefonját, már csak azért is, mert a Google nagyon erősen próbálja úgy beállítani telefonját – legalábbis az amerikai marketingben –, mint az iPhone tökéletes, sőt, sokkal okosabb alternatíváját.
![]()
A Qi2 mágneseinek hála fogást segítő kiegészítők is feltapaszthatók a hátlapra [+]
Mielőtt rátérnénk a hardverre, egy pár szót egyébként erről még ejtsünk. A Pixel 10-es sorozat Made by Google bemutatója inkább volt egy hatalmas büdzséből felvett teleshop adás, mintsem tényleges hardverbemutató. Értem én, hogy Jimmy Fallon valaki szerint vicces (igazából egyáltalán nem értem, ki és miért gondolja ezt), ezért őt teszik meg az esemény házigazdájává, de a videóiban a metrón embereket kérdezgető influencer meg az egyik Jonas brother kínos megjelenése helyett arról akarok technikai részleteket hallani, hogy mit tett a Google annak érdekében, hogy a Tensor G5 ne egy felső-középkategóriás Poco színvonalát legyen képes felmutatni nyers teljesítmény terén. Azzal nincs egyébként semmi gondom, hogy a Google szeretné a Pixel telefonokat olyanok számára is láthatóvá és megfontolandó alternatívává tenni (mondjuk pont egy iPhone-nal szemben), akiket hidegen hagy a RAM mennyisége, a képernyő felbontása. A gond csak az, hogy úgy tűnik, közben elfelejtkeztek azokról, akik anno a Nexust sikeressé tették.
![]()
A gyári tokban jól látható a Qi2-höz szükséges mágneses kör [+]
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!



