Hirdetés

Foreo UFO 2 - ki a LEDszebb a vidéken

A Foreo két perces komplex arckezelő készülékének új generációja mindent tud, amit az elődmodell, viszont hatékonyabb, intenzívebb és teljes spektrumú fényterápiával egészítették ki.

Bevezetés, kialakítás, technológia

A Foreo termékeit már ismerjük, hatékonyságuk eddig sem volt kérdéses, az UFO mini és a Luna 3 pedig azóta is kitűnő hatásfokkal teszi a dolgát. Az UFO 2 működési elve, a technológia és a kivitelezés alapvetően nem változott, viszont gyorsabban alkalmazkodik az egyes maszkok terápiás igényeihez (termo- és krioterépia), a program pedig teljes spektrumú fényterápiával egészült ki. Nem mintha az UFO és az UFO mini ne préselt volna ki magából némi LED fényt, de viszonylag korlátozott hullámhosszon és kizárólag a maszkok által meghatározott kezelések során.


[+]

Az UFO 2 ránézésre ugyanolyan, mint az UFO és valamivel kompaktabb (75,5 x 31,4 mm), mint az UFO mini, de szignifikánsan nehezebb (146,2 gramm). A dizájn és a színválaszték nem változott, továbbra is púder rózsaszín (Pearl Pink), a fukszia (Fuchsia) és a babakék (Mint) verziót választhatunk, ami feltehetően lefedi a célközönség alapvető igényeit. Az átlátszó műanyag dobozban találunk egy egyedi csatlakozóval ellátott, USB-A portban végződő töltőkábelt, egy tartóállványt, egy Make My Day maszkot az alapkollekcióból és némi leírást a garanciajegyként szolgáló, Foreo Luna formájú hűtőmágnes mellett.


[+]

Az egyetlen eltávolítható alkatrész a gyűrű, amivel a maszkot rögzíthetjük. Ezt nem érdemes elkeverni, de végszükség esetén rendelhetünk pótalkatrészt, ha mégis lába kélne a rögzítőgyűrűnek. A készülék teljes mértékben vízálló, hipoallergén, nem porózus, orvosi minőségű szilikonból készült, gomb nincs rajta, csak egy horpadás jelzi, hol kell bekapcsolni, pont úgy, ahogy eddig. Az ergonómián viszont ezúttal sem javítottak, egyes területeket (például szemkörnyék) viszonylag kényelmetlen, persze nem lehetetlen elérni a konkrétan hokikorong formájú eszközzel. Talán a fémlap csepp formájú elvékonyítása azért nem borítaná meg a rendszert.


[+]

Az UFO 2 és az UFO mini 2 között továbbra is csak annyi a különbség, hogy a mini változat nem képes hűteni, így csak termoterápiára alkalmas, ebből következően csak azokkal a maszkokkal kompatibilis, amelyek nem igényelnek hűtést. Az UFO mini tesztje során nem volt alkalmunk megtapasztalni a krioterápia előnyeit, úgyhogy a kiegészítő LED fénykezelés mellett nekünk most ez is újdonság volt. A T-Sonic technológia pedig ugyanaz, ehelyütt részletesen tárgyaltuk a hatásmechanizmust, de röviden összefoglalva a lényeg a következő.


[+]

A transzdermális ultrahang azt a váltakozó alacsony és magas, meghatározott teljesítményű (Watt/cm2) frevenciakibocsájtást írja le, amely lehetővé teszi a bőr permeabilitásának szignifikáns növelését és a kívánt fizikai, biokémiai és fiziológiás hatások elérését valamely közvetítő közeg segítségével. Például a hatóanyag szövetbe juttatását non-invazív módon (fonoforézis). Az ultrahang hőt generál, ezt az UFO 2 fémlapja további 45 fok Celsiussal támogatja, a mikromasszázst pedig percenként több mint 10 ezer mikrorezgés, hűteni pedig 5 fok Celsiusig tud. Amúgy, aki nem óhajt a LED fény és az alacsony hőmérséklet élettani hatásairól tájékozódni, lapozzon az utolsó oldalra.

Hirdetés

LED fényterápia, krioterápia

A fonoforézis, a mikromasszázs és a hőhatás jótékony hatásait már részleteztük az UFO mini kapcsán, a krioterápia viszont kimaradt a mini verzió funkciókorlátai miatt. Ez egyben azt is jelentette, hogy bizonyos maszkokat és kezeléseket, amikhez hűtés szükséges, nem tudtunk kipróbálni. Például a szemkörnyékre fejlesztett Shimmer Freaket. Most meg ugye nem értjük, hogy lehetett enélkül egyáltalán létezni. A hatékonyság nagyjából úgy érzékeltethető, mintha fognánk egy eleve rossz állapotban lévő zombit, aki tragikus hirtelenséggel (max. két perc alatt) Disney hercegnővé válik.


[+]

A hűtés főleg azoknak lehet fontos, akik problémás, érzékeny vagy gyulladt bőrrel rendelkeznek. Az 5 fokos hidegterápia a megfelelő hatóanyagokkal kombinálva döbbenetesen eredményesen csökkenti a különböző eredetű gyulladásos tüneteket (például akné, psoriasis, dermatitis), a bőrerek fokozott tágulékonyságával járó kórállapotokat (rosacea erythematosa, rosacea teleangiectatica, rosacea papulopustulosa), a környezeti stresszorok okozta irritációt és a napégést. Meg egyébként nagyon kellemes, összehúzza a pórusokat, csökkenti a puffadást, az ödémákat, kiegyenlíti a bőrtónust, stimulálja a regenerációt és a mikrokeringést és kontúrosabbá teszi a vonalakat.

Természetesen ez nem olyan intenzív, mint egy-három percet tölteni egy -110 °C-os hidegkamrában vagy -190°C hőmérsékletre hűtött nitrogéngázba merülni, de a bőrfelület és a mélyebb rétegek hűtése teljesen bevett és tulajdonképpen egészen hétköznapi megoldás a fenti problémákra. Lásd kiskanál a hűtőben, hideg uborkapakolás, jégzselé, mirelit borsó, hűsítő arcmaszkok stb. Csak itt egyrészt nem égetjük le a bőrünket egy véletlenül jegesre fagyasztott evőeszközzel, másrészt kiegészül mikrorezgéssel, ultrahanggal történő hatóanyagbevitellel és LED fényterápiával.


[+]

Az eltérő hullámhosszú LED fények bizonyítottan kedvező élettani hatásokkal rendelkeznek, 260-280 nanométer megfelelő besugárzási ráta mellett például tökéletesen csíramentesít (lásd UVC fertőtlenítő). Az UFO 2 és UFO mini 2 463 - 627 nanométeres hullámhosszon bocsájt ki látható fényt mint kiegészítő terápia. A fényterápiát mellesleg önállóan is alkalmazza az orvostudomány és kozmetológia. És a növénytermesztés és a mezőgazdaság is.

Az első UFO (és UFO mini) ismerte a kéket, a pirosat és a zöldet, az UFO 2 (és UFO mini 2) viszont a fenti tartományban minden árnyalatot ki tud préselni magából, ehhez pedig új funkciót is kapunk az alkalmazásban. Az a lényeg, hogy az aktuális igényeink szerint állíthatunk be színt, rezgésintenzitást és hőmérsékletet. Napozás után mondjuk 585 – 650 nanométer között, alacsony intenzitás mellett 5 fok Celsiust. Másodpercek alatt mérsékli a pirosságot, az égő érzést, a feszülést és a dehidratáltságot. Némi napozás utáni kozmetikum sem árt persze.


[+]

A hullámhosszt nyilván nem kell tudni, az alkalmazás felhasználóbarát, egy dizájnos színskálából választhatunk. A kék fény (420 – 490 nm) problémás bőrre javasolt, a legtöbb kórokozót elpusztítja és gátolja a gennykeltő Propionibacterium acnes baktérium aktivitását és terjedését, ami a pattanások (acne vulgaris) legfőbb kiváltó oka. Amúgy a Foreo Espada is pont ezt csinálja, csak koncentráltabban. A zöld fény (490 – 575 nm) halványítja a hiperpigmentációt, csökkenti a melainintermelést és javítja a kötőszövetek nyirokkeringését.

A sárga fény (575 – 585 nm) serkenti a strukturális támasztásért felelős sejtek (kollagénrostok) működését, ami növeli a bőr nedvességmegkötő képességét, aktív bőrfeszesítő és regeneráló hatással bír. A narancs fény (585 – 650 nm) hasonló élettani hatásokat eredményez és revitalizál, a piros (650 – 750) pedig javítja a vérkeringést, fokozza a vörösvértestek felületének oxigénmegkötő képességét, javítja így a sejtanyagcserét, viszkozitást és ezáltal a mikrokeringést, illetve csökkenti a gyulladást.

Használat, applikáció, tapasztalatok

A fentieket egyébként pont nem kell tudni, ahogy igazából a fonoforézis fizikáját sem, a készülék attól még működni fog, az eredmény pedig szemmel látható lesz. Az örök szkeptikusok pedig lesznek szívesek a non-invazív vakcinációról, a fonoforézisről és a LED technológia élettani hatásairól az MIT-vel és az orvosi kamarával vitatkozni. Az UFO esetében soha nem az volt a kérdés, hogy a technológia működik-e, hanem, hogy ekkora méretben, laikus felhasználás mellett is hatékony megoldás-e. És kiderült, hogy igen.

[+]

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy leszedjük a Foreo alkalmazást az Apple App Store-ból vagy a Google Play Áruházból, aktiváljuk a Bluetootht (és a GPS-t), kiválasztjuk a Foreo UFO 2-t (már, ha több Foreo készülékünk is van), ami most már automatikusan aktiválódik és kapcsolódik is, majd elindítjuk LED terápiát (fogaskerék az akkutöltöttséget és a vásárlást jelző ikon alatt) vagy a tetszőleges maszkhoz tartalmazó programot. Ez továbbra is úgy megy, hogy beolvassuk a maszk vonalkódját, ezért kell engedélyezni a kamera elérését az appnak. Azt viszont továbbra sem értjük, hogy mindez miért nem működik GPS engedély és helymeghatározás nélkül.

[+]

Az alkalmazás nagyon felhasználóbarát, viszont teljes egészében angol nyelvű. Ezen segít, hogy ábrákkal és animációkkal is illusztrálják az instrukciókat, úgyhogy nehéz elrontani. Az új maszkok, amelyeket kipróbáltunk (Green Tea, Manuka Honey, Shimmer Freak, Youth Junkie) szintén rengeteg hatóanyagos kontaktgélt tartalmaznak. Egy maszk, típustól függően minimum kettő, de esetenként három-négy használatra is elég, ha dekoltázs területét kihagyjuk. A kis szövetdarabbal nem kell foglalkozni, első használat után kuka. A zacskót gondosan visszazárva (mondjuk gemkapoccsal), a termék színe, állaga és illata legalább egy hétig nem változik meg, így teljes biztonsággal felhasználható. Én legalábbis ezt teszem és eddig tökéletesen bevált.

[+]

A hatás egy év folyamatos (heti kettő) használat után is szemmel látható, a maszkokat annak megfelelően érdemes variálni, hogy éppen milyen hatást szeretnénk elérni, de kozmetikai hidrogélbe személyre szabottan is kever(tet)hetünk hatóanyagot. Tekintve, hogy az UFO 2 teljes funkcionalitása rendelkezésre áll, a teljes kínálatból tudtam választani, az új befutók pedig a Shimmer Freak és a Green Tea. A magas tisztaságú és koncentrációjú koreai formulák egyrészt gazdaságosan használhatók, másrészt látványos hatással bírnak, így érdemes a gyártó saját maszkjai közül válogatni. A japán zöld teás gél például bámulatos gyorsasággal csökkenti az irritációt, a pirosságot és a maradványhegek láthatóságát. Plusz drasztikusan csökkenti a pattanások kialakulásának esélyét és rohamtempóban tünteti el a már meglévőket. Nekem legalábbis csodaszernek tűnik, valószínűleg ezért nem tudok hetek óta rendelni. Nincs készleten.


[+]

Persze az teljesen egyedi adottságok kérdése, hogy kinek, melyik maszk működik, de eddig az az általános tapasztalat, hogy egyik vagy másik maximum nem optimális a pillanatnyi igények kielégítésére. Nyáron a Youth Junkie nekem sok, télen meg a Make My Day harmatgyenge. A H2Overdose meg egy éve nem működik, mert úgy látszik, most a kollagén és a C-vitamin a befutó hatóanyag, nem a hyaluron. Maga a technológia viszont továbbra is működik, a teljes spektrumú fényterápia kifejezetten hasznos újítás (napégésre igencsak bejött), a melegítés és a visszahűtés sokkal gyorsabb (számszerűleg ötször), mint az elődmodell esetében, a mini szériához képest pedig valódi hozzáadott értéket jelent az 5 fok Celsiusos krioterápia, ami számos kellemetlen kondíció kiegészítő kezelésében és kontrollálásában tud segíteni. A Foreo UFO továbbra is prémium termék, olcsónak semmiképpen nem nevezhető, de a technológia előnyei jelentősen kedvezőbb áron is élvezhetők, ha az UFO mini 2-t választjuk, vagy a korábbi generáció valamelyik modelljét. Az UFO 2 jelenleg 279 euróba kerül (98 ezer forint), az UFO mini 2 (fényterápia van, hűtés nincs) 179 euró (62 ezer forint), viszont a korlátozottabb LED spektrummal dolgozó UFO egy ideje akciós, 59 ezer forintnak megfelelő euró. És, hát egy tavalyi UFO minivel is boldogan el lehet élni 99 euróért (34 ezer forint). A minik esetben számolni kell a valamivel szerényebb maszkkínálattal a hűtés hiányából kifolyólag, a tavalyi szériánál ehhez még hozzá kell számolni a testreszabható fényterápia hiányát is. Azzal együtt, hogy az UFO 2 közel százezer forint, határozottan tetszett, főleg, ha az összehasonlítás kedvéért egy átlagosan tíz ezer forintos (és az nagyon nem luxuskategória, de még csak nem is kirívó) kozmetikai kezeléssel számolunk, mondjuk havonta egyszer. Amire ugye még időt is kell szakítani, beleértve azt is, amíg elfáradunk a helyszínre (már, ha van kire bízni a csemetét, ha éppen szülők vagyunk). A konklúzió ugyanaz, mint az elődmodell esetében. Aki megteheti, hogy bármelyik eszközért kifizesse az aktuális vételárat, az tegye meg.

Foreo UFO 2

AliceWake

A tesztkészüléket a FOREO biztosította a számunkra, köszönjük! Vásárláshoz kérjük, kattintson ide!

  • Kapcsolódó cégek:
  • FOREO

Azóta történt

  • Szakállhoz tervezve

    A Foreo Luna 3 Ment nem csak az elfogadható színvariáció különbözteti meg a hölgyeknek szánt modellektől.

  • Foreo Luna 3 Men - nem csak színcsere

    Változatlan külső mögött állítólag rengeteg fejlesztői munkaóra áll, mire férfiaknak szánt termékké vált a Luna 3. Nagyon hosszú, ám igen szubjektív tesztnek vetettük alá.

  • Új all-in-one készüléket mutatott be a Foreo

    A svédek a Luna 3 arctisztítót turbózták fel melegítő és mikroáram funkcióval.

Előzmények