Fedélzeti rendszer, összegzés
A vezető előtt két kijelző terül el, ezeken az iDrive OS 8-as változata fut, amit már más modellekből ismerünk. Ahogyan haladunk előre az időben, egyre jobb a BMW-k rendszerének reszponzivitása, gondolom a háttérben a használt hardvert lépésről-lépésre javítgatják. A szoftver is fejlődget, át lehet tenni a Google Maps navigációt a vezető előtti területre, kicsit több információt jelenítenek meg az egyes elrendezések, a HUD pedig továbbra is jól állítható és minden fontos adat látszik rajta. A grafikai színvonal ugyanakkor továbbra is felemás, egyes részek tényleg látványos és logikus elrendezésben jelennek meg, de a főmenü kifejezetten anakronisztikus az egységesnek semmiképpen sem nevezhető ikonhalommal, néhány funkció redundáns, néhánynak pedig tök feleslegesen van külön ikonja, elfért volna egy szinttel bentebb is.
Az Android Auto és az Apple CarPlay is vezeték nélkül kommunikál, a kapcsolat mindvégig stabil volt. A szélesvásznú kijelző kétharmadát foglalja el a telefonos interfész, a maradék helyen a navigációs ablak mellett látható például a médiavezérlő, vagy az időjárás, esetleg az akkumulátorral kapcsolatos adatok. A klímát nem lehet külön gombokkal babrálni, de a kétoldali hőmérsékletállítási virtuális gombok fixen ott ülnek az alsó sarkokban, ám ha ennél komplexebb módon szeretnénk paraméterezni a dolgokat, akkor be kell lépni a klimatizálás menüjébe, ahol például az ülésfűtést, vagy a keringetés milyenségét lehet állítani — ez sok figyelmet elvesz a vezetőtől menet közben, noha a BMW szoftvere elég intelligens ahhoz, hogy automatikusan a szerinte ideális beállításokat alkalmazza, de hát nem mindenki kedveli, ha a lábfejére dől a hideg. Azt hiszem, hogy júzeroldali konszenzus van abban, hogy oké, a fedélzeti kijelzőre át lehet költöztetni szinte mindent, de lécci hagyjátok már meg nekünk a klíma babrálásának külön lehetőségét, lehet ezt is modern köntösbe öltöztetni, mint ahogyan a Jaguár i-Pace, vagy éppen a friss Kia Niro is csinálja.
Az iX1-ben annyi kamera és szenzor van, hogy felsorolni is hosszú lenne, de ezek nem mindig működnek hibátlanul. A sávtartásra és az adaptív tempomatra nem volt panaszom, egészen magas színvonalon adja elő az iX1 a városon kívüli, szinte belenyúlás nélküli vezetést, követi a felfestéseket, az íveket, középen tartja a sávon belül az autót, érzékeli a gyalogosokat, a többi közlekedőt, nem riogat a vészfékasszisztens minden sávelhúzásnál sem. A táblafelismerés viszont csak zömmel jó, az ilyen rendszereknél alapvető hibát ez sem tudja megugrani, ha egy sebességkorlátozás alatt kiegészítő tábla van (ami leginkább a korlátozás időbeli hosszát jelzi, például csak este 10 és reggel 6 között kell tartani a 40-et), akkor azt nem tudja értelmezni. Ez persze a magyarországi autóknál nem óriási probléma, mert itthon nem aktív az a funkció, hogy a haladási sebességünket automatikusan a táblákhoz igazítsa, de amíg német lokalizáció volt az iX1 mögött, akkor átéltem, hogy a Ferihegyi gyorsforgalmin az egyes terminál előtti 50-es tábla helyett az 5 km/h-s korlátozást értelmezte és akkor úgy is gondolta, hogy ennek eleget is tesz — nem csak én lepődtem meg, hanem mindenki más is, aki mögöttem autózott.
Ugyanakkor technológiai szempontból számos olyan okosságot ad a kezünkbe (szó szerint) a BMW, amely más márkáknál ritkaság, ilyen a digitális kulcs, ami mifelénk iPhone-okon működik UWB technológiát használva — konkrétan a telefonunk lesz a kocsikulcs, ez a megoldás pedig jelen ismereteink szerint az UWB miatt kifejezetten biztonságos, az elvesztett / ellopott telefonnal pedig nem lehet visszaélni, mert fel kell oldani biometrikus adatokkal a mobilt ahhoz, hogy kommunikáljon az autóval. Megvan az iX-ben először kínált tolatási asszisztens is: az autó képes megtanulni egy maximum 50 méter hosszú útvonalat (a kertkaputól a garázsig, hogy egy életszerű példát mondjak), ha a GPS alapján érzékeli a jármű, hogy a mentett útvonal végpontjához érkeztünk, akkor felkínálja, hogy innentől átveszi a dolgot és szép komótosan, de nagy biztonsággal végigcsinálja a manőverezést úgy, hogy közben persze az összes szenzor figyel, hogyha arra kóvályogna a macska, akkor azért ne lapítsa ki. A parkolóasszisztens párhuzamos és merőleges módon is megcsinálja ügyesen a parkolást, csak azokat a helyeket jelzi ki opcióként, amelyekre be is fér az autó, nyilván egy humán sofőr adott esetben szűkebb területre is be tudja tetrisezni a gépet, de az esetek zömében relatív tempósan a rendszer megoldja ezt helyettünk.
A BMW-khez tartozó alkalmazás a szokásos funkciókat kínálja: GPS lokáció, töltésvezérlés, távoli klimatizálás, a gyári navinak előzetesen az útvonal átküldése, illetve lehet nyitni-csukni az ajtókat és az ablakokat. Itthon jogi okok miatt nem működik, de az iX1-ben levő kamerarendszer az appon keresztül a távolból is elérhető. Az alkalmazás extrája, hogy egy ideje már a korábban külön appon működő BMW Charging szolgáltatás is bekerült, erről itt írtunk korábban. Természetesen több felhasználói profilt létre lehet hozni, a My BMW fiók pedig nem autóhoz, hanem júzerhez van kötve, egy mási BMW-be átülve és bejelentkezve a fedélzeti rendszer beállításai éppúgy átkerülnek, mint az üléspozíció.
Összegzés. Az iX1 a BMW kínálatának technológiai szempontból egyik legmodernebb darabja. Érthető, hiszen ez a legfrissebb modell, tehát amit most tudnak ilyen szempontból, azt bele is teszik. Persze, hogy egy rakás ilyen funkció feláras és épp ez teszi kicsi faramucivá az árazást, hiszen egy közepesen felextrázott iX1 ára simán eléri egy nem sokkal kevesebbet tudó, de mégiscsak egy méretosztállyal nagyobb iX3 szintjét. Ennek persze az is az oka, hogy az iX1 egyelőre csak ezzel az egy motorral és összekerék meghajtással rendelhető, ami miatt kapásból egy kicsit drágább, idővel bizonyára lesz valamivel kevesebb erővel, csak kétkerék meghajtással és talán kisebb akkuval is olcsóbb alternatíva, ott válhat ez a modell igazán népszerűvé, hiszen a méretei elegendőek családi használathoz, mégsem egy óriási tehén, hogy a városi környezetben elefánt módjára mozogjon, barátságosabb arcával pedig a konzervatívabb, adott esetben női vásárlók számára is szimpatikusabb választás. Az iDrive OS-re jönnek neten a frissítések, a hatótáv hozza a kategória elvárásait, az autó pedig pont úgy néz ki, úgy viselkedik, úgy mozog és olyan extrákat tud, mint egy nem elektromos BMW, mindössze a csomagtér méretének valamivel kisebb mivolta az, amit kompromisszumként meg lehet említeni akkor, ha azt nézzük, hogy ez elsősorban BMW, de csak másodsorban elektromos.
Bog