Asus ROG Phone 6 - a sebezhetetlen

Tudott szintet lépni a ROG Phone, a játékosok igényei nagyban fedik a csúcsmodellekre fogékony felhasználók elvárásait, kivéve a kamerát.

Bevezető

Tavaly a ROG Phone 5 után nem sokkal jött az 5s — és erre csupán azért volt szükség, hogy a Snapdragon 888 után a 888+ is bekerülhessen. Idén erre nem számítunk, az Asus ugyanis megvárta, hogy megjöjjön a Snapdragon 8+ Gen 1, emiatt kicsit a vártnál később is mutatkozott be a ROG Phone 6, viszont nem kell majd minimális változtatással kiadni ugyanazt néhány hónappal később. De ha már ennyit vártunk rá, akkor rögtön két verzióban lép piacra, a “sima” ROG Phone 6 is elég ütőképes (fehérben és feketében), a ROG Phone 6 Pro pedig még egyet emel a téten hátlapi OLED kijelzővel és 18 GB RAM-mal. Nálunk ez a modell járt teszten.


[+]

Egy gamer telefonnal kapcsolatban vannak bizonyos elvárások, ez a szcéna ugyanis csúcshardvert, jókora akkumulátort, extra vezérlőgombokat, remek kijelzőt, kiemelkedő hangminőséget és hosszú időn keresztül elérhető maximális teljesítményt szeretne látni a telefonban, márpedig az Asus a ROG Phone széria elindítása óta ezeket helyezi a fókuszba. Ugyanakkor viszont csak tessék-lássék foglalkoznak a kamerával, továbbra sincs vezeték nélküli töltés, a vízállóság pedig csak az IPX4 szabványra korlátozódik, vagyis fröccsenő vízzel szemben ellenálló, de úszni ne akarjunk vele.


[+]

A szokásosan magas szintre emelt hardveres képességek nem csak abból állnak, hogy az Asus összevadássza a beszállítói lánc legdurvább elemeit, aztán hasraütésszerűen bedobálja valami készülékházba. A gyártónál a ROG Phone most is arról szól, hogy miképp lehet a komponenseket úgy elhelyezni, hogy hatékonyan működjenek együtt, ne melegedjen túl a vas, miközben nem hogy nem kéne engedni ebből-abból, hanem az eddigi képességekhez még hozzá is illene tenni. És a ROG Phone 6 ebből a szempontból egy igazi mestermű, egy lenyűgöző mérnöki teljesítmény, de természetesen nem tökéletes. A tajvaniak is küzdenek a Qualcomm csúcsprocesszorainak melegedésével, mert bár remekül fest a grafikonon, hogy a tavalyi eredményekhez képest 30%-kal izmosabb az újdonság, de ezek egyszeri értékek, a következő, meg a következő utáni szintetikus teszteken ugyanez a hardver rendre elhasalna, ha nem lenne mögötte a megfelelő hűtés. És még így is az a helyzet, hogy csak spéci ventilátor használatával tudja a ROG Phone 6 is megoldani a tényleg órákon át tartó masszív nyüstölést úgy, hogy a hőtermelés ne járjon azzal, hogy a processzor visszafogja magát. Ez persze tényleg csak a nagyon hardcore arcok igénye, azért nagy általánosságban a ROG Phone 6 iszonyú jól teljesít.


[+]

Ám az egész iparágra (és úgy az egész világra) kiható árnövekedési hullám a tajvani terméket sem kerülte el. A ROG Phone 5 290 ezer forinton nyitott, az 5s már 350 lepedőért kellette magát (most meg már az is legalább 400 ropi), most pedig 420 ezer jó magyar forintról indulunk úgy, hogy a nálunk járt Pro verzió ára már 520 ezer forintra rúgott — és akkor még nem vettünk hozzá semmit. Mert hát lehet ezt-azt: Kunai kontrollert, AeroCooler 6-os ventilátor Peltier-elemmel, különböző tokokat és hubot is akár, szóval el lehet tapsolni a ROG Phone 6-ra egy kisebb vagyont — azért ennyi pénzből egész jópofa gamer notebook is összevadászható. Ugyanakkor viszont minden konkurens ára is felkúszott rendesen, a gyengélkedő forint pedig még ennek is adni fog egy pofont, gyanítom, hogy a gyártónál még a 400-as árfolyam alatti értékkel számolgattak, amikor meghatározták az árakat, tökre nincs kizárva, hogy az első szállítmány után a következő árfekvése a jelenleginél is magasabb lesz.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés