Szintlépés: megjelent a ROG Phone 6 és a Pro

Vajon lehet-e még többet adni a gamer mobilosoknak annál, mint amit az ASUS egyébként is kínált eddig? A Válasz az új ROG Phone.

Hirdetés

Több mint egy éve érkezett piacra a ROG Phone 5, aztán november körül az 5s, de az csak egy kis simogatása volt az alapmodellnek. A ROG Phone 6 premierje tehát több mint egy évvel követi az elődöt, az ASUS láthatóan nem ragaszkodik ahhoz, hogy naptári évenként jöjjenek az újdonságok, ami pláne mostanában nem egy rossz gondolat. Egyrészt zsugorodik a mobilpiac, másrészt mennek fel az árak, miközben nem fejlődik annyit az iparág egy naptári éven belül, mint korábban. De talán a legfontosabb paraméter most az volt, hogy meg akarták válni a kipofozott Snapdragon 8 Gen 1-et, az egyik első telefon, ami ezt megkapja, pont a ROG Phone 6.


[+]

Ez főleg fogyasztási és melegedési szempontok kapcsán volt fontos, a kettő pedig össze is függ. Hogy néhány százalékkal gyorsabb és erősebb a Snapdragon 8+ Gen 1, mint az előd, az ezen a szinten majdnem mindegy, egy gamer mobilnál nem a pillanatnyi sebesség a döntő, hanem az, hogy milyen hosszan tudják fenntartani az egyenletesen magas teljesítményt, ebben pedig az ASUS mester. Ők azt mondják, hogy a hűtési rendszer a legnagyobb fejlesztésen esett át a a ROG Phone-ok történetében. Újratervezték a belső komponensek elhelyezésének módját, a két akku közé betett CPU minden irányból kap hűtést, átlagosan 10 fokkal hűvösebben tud ugyanolyan teljesítmény mellett üzemelni az újdonság, mint a korábbi modell. Az egész belső egy grafén szendvicsben lakik, plusz 30%-kal nagyobb párakamrás hűtést is kapott, a komponensek közötti helyet pedig egy speciális boron nitriddel töltik ki.


[+]

Ha ez nem lenne elég, akkor pedig a külön megvehető hátlapi ventilátor jöhet jól (AeroActive Cooler 6), amiben Peltier elem csinál hideget, ami maximumális teljesítmény mellett 25 fokkal tolja le a hátlap hőmérsékletét. Nem mellesleg e kiegészítőn további négy triggergomb kapott helyet, hogy még több opciónk legyen a játékoknál használt parancsokat ide (is) kiosztani. A gyártó által elvégzett és a bemutatón prezentált összes teszt alapján a ROG Phone 6 tud a legtovább a leghűvösebb maradni a piacon levő, gamer célokra használt telefonok között.


[+]

A hardver tehát a Snapdragon 8+ Gen 1 körép épül, minimum 12 GB RAM van a cuccban, de a Pro verzió akár 18 GB RAM-ot kaphat. A gamer felhasználás sarkallatos pontja a kijelző is, amit az ASUS a Samsungtól vásárol, de ők finomhangolják, az AMOLED panel 6,78 inches, 20,4:9-es képarányú, 2448 x 1080 pixeles felbontású, 165 Hz-es frissítési rátára és 720 Hz-es érintésérzékenységi frekvenciára képes 23 ms késleltetéssel. A gyártó a maximális pontszerű fénysűrűséget 1200 nitben adja meg, a teljes panelre vetítve 800 nitet tud. Az egészet Gorilla Glass Victus védi, továbbra sincsen notch és kameralyuk, ugyanakkor viszont a kijelző négy sarka enyhén le van kerekítve, ami eddig nem volt jellemző.


[+]

Hagyományosan nem a kamerás képességekben erős a ROG Phone, de a 6-osnál legalább a főkamera kapcsán történt előrelépés, az 50 megapixeles Sony IMX766-os szenzor valószínűleg nem teljesít rosszul, a 13 megapixeles ultraszéles modul azonban maximum átlagosnak mondható. 8K videófelvétel adott, az optikai stabilizáció viszont már nem fért be. Az előlapon 12 megapixeles Sony IMX663 dolgozik, ez arra simán elég, hogy egy élő közvetítés során a játékos arca jól látható legyen.


[+]

Hangban nagyot erősítettek, Cirrus Logic CS35L45 erősítő van a gépben, két, jókora (12x16) hangszórót hajt meg, nagyon hangos és telefonos fronton nagyon öblös a hangzáskép, amihez három mikrofonos OZO Audio által hangolt hangfelvételi rendszer is kapcsolódik. A hangszórók előrefelé néznek, a sztereó hatásokat pedig mindenféle extra hangolással teszik életszerűbbé, külön figyelve a középről várható, és a két szélen direkt elkülönített hanghatások valósághű megjelenítésére. A Dirac segítségével a mélyekre is hangsúlyt tettek, a szoftveres finomhangolást pedig az AudioWizard alkalmazás segítségével végezhetjük el 10 csatornás EQ-t, vagy előre definiált hangzásképeket választva — és persze nem tűnt el a termékről a 3,5 mm-es jack dugasz sem.


[+]

A hátlap alatt két részből álló, 6000 mAh-s akkumulátor lakik, amely 65 wattos vezetékes töltést vesz fel. Az ASUS hagyományosan sokat foglalkozik a telep élettartamának növelésével, továbbra is opció, hogy ne töltsön fel teljesen a telefon, állítható a töltési sebesség a melegedés elkerülésének okán, illetve van átfolyó töltés is, amit pont erőforrásigényes játék során érdemes használni, hogy ne melegedjen tovább a vas a használat ideje alatt azért, mert az akkumulátorokat is töltjük éppen.


[+]

Persze nem ROG a ROG, ha nincsenek extra gombok oldalt. Ezek ultrahangos érzékelők, amelyekre nem csak ki lehet osztani egy-egy funkciót, hanem kombinálni is lehet a kijelző érintésével és simogatásával. Tehát mondjuk a jobb oldali ultrahangos gomb lenyomása és a hüvelykujjunk kijelzőn való odalra csúszatása együttesen eredményezhet egy parancsot, de természetesen mindezek mellett ott van az opció a gyroszenzoros vezérlésre, illetve az extra hűtőn levő további négy gomb használatba vételére is. A mozgásérzékelős irányítás nem csak a telefon döntögetésére figyel, hanem lehet forgatni, magunkhoz húzni, eltávolítani és rázni is a telefont különböző parancsok kiadásához, vagy akár bizonyos játékokban célzáshoz is.

[+]

Mindezen funkciókat a Game Genie panelen keresztül tudjuk paraméterezni, ez játék közben a bal felső sarokból lehúzott ujjmozdulattal bukkan fel. Itt lehet állítani a mappeléseket, a teljesítmény módot, létrehozhatunk makrókat, állítható a képfirrsítési frekvencia, blokkolhatók az értesítések, lehet rögzíteni a játékmenetet, kirakhatjuk fixen az adatátviteli sebesség értékét, babrálhatjuk a hangerőt és a kijelző fényességét is. Maguk a játékok az Armory Crate felületen jelennek meg, itt is lehet állítgatni az egyes játékokhoz tartozó teljesítményszinteket és vezérlési opciókat, megnézhetjük a hardver aktuális állapotát és ha van saját profilunk, akkor különböző közösségi extrák is járnak.

[+]

Végezetül pedig a design: a ROG Phone 6 továbbra is két Type-C portot hord magán, az oldalsót használhatjuk az extra hűtő csatlakoztatásához (is), a hátlapon pedig a sima ROG 6 is RGB fényekkel kirakott ROG logóval tájékoztatja a nagyérdeműt arról, hogy itt épp történik valami, ez a modell feketében és fehárben lesz kapható, a ROG Phone 6 Pro pedig kizárólag fehérben jön majd, itt egy hátsó AMOLED kijelzőt is kapunk, amin 60 féle animáció mutathatja, hogy épp mi történik. A gyári dobozban (ami a 6 Pro esetén nagyon menő, űrkapszula jellegű kialakítást kapott) benne lesz a töltőfej és a Type-C kábel is. Július második felétől itthon is kapható lesz a termék, a 12/256 GB-os verzió ára 420 ezer forint, a 16/512 GB-os kiszerelésért 460 ezer forintot kell fizetni, a Pro modell érkezése is nyárra tehető (18/512 GB), ennek ára 520 ezer forint lesz, tesztünk pedig már készül róla. Az AeroActive Cooler 6-os venti 38 ezer forintért lesz megvásárolható, a Kunai 3 kontroller pedig 50 ezer forintot kóstál.

 

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés