Egyéb hírek
-
Az Acer sem marad újdonságok nélkül
A tajvani vállalat hivatalos Facebook oldalán közölt egy képet, mely alapján az MWC-n egy hordható kütyüre és egy okostelefonra lehet számítani.
Hír Okostelefon 10
-
Akár az 5 nanométeres csíkszélesség is könnyedén elérhető
A Samsung egyáltalán nem áll meg a chipsetek fejlesztésével, az ISSCC konferencián pedig a jövő vívmányairól is szót ejtettek.
-
Mobilpiaci körkép a 2014-es évről
Az Android és iOS platformok együttes piaci részesedése tavaly 96,3 százalékos szintre ugrott.
-
Színes e-ink kijelzővel érkezik a Pebble Time
A Pebble újabb okosórára gyűjt. A célkitűzést négy óra alatt elérték, sorra döntik a rekordokat Kickstarteren. Az elődmodellnél fejlettebb kijelzővel, és számos új funkcióval érkezik.
-
Akkumulátorok feltöltése egy perc alatt?
Nem csoda, nem ámítás, lehet bizalmunk a jövő technológiájában, ugyanis egy mostani kísérlet igen jó előjelekkel kecsegtet.
-
A Citizenfouré a dokumentumfilmes Oscar
Az Amerikai Filmakadémia az NSA-botrány kirobbanásáért felelős Edward Snowdenről és a szivárogtatás első napjairól készült dokumentumfilmet találta a legjobbnak a maga kategóriájában.
-
Publikusak lesznek az iOS béta változatai?
Úgy tűnik, hogy az Apple szoftverfrissítési politikája megváltozik, és nem csak a fejlesztők, hanem bárki hozzáférhet majd a béta változatokhoz.
-
A Samsung kezében a LoopPay
A mobil fizetési megoldásairól ismert cég a Samsung különálló divíziójaként folytatja tovább működését.
-
A telefonos üzletág eladását fontolgatja a Sony
A nyereséges működés elérése érdekében a japán vállalat megszabadulhat a telefonos és televíziós divízióitól.
-
Négy új rendszerchippel erősít a Qualcomm
A Snapdragon 400 és 600 sorozat frissül két-két új lapkával.
-
Felső kategóriás lapkát fejleszt az LG
A Samsunghoz hasonlóan a másik koreai gyártó is felső kategóriás chipseten dolgozik, melynek az év második felében kezdődne a sorozatgyártása.
-
Több Sony telefonban lehet MediaTek SoC
A japán vállalat az alsó és középkategóriás telefonjaiban az eddigieknél nagyobb számban használhatja majd a tajvani félvezetőgyártó termékeit.
-
Május 28-án startol el az idei Google I/O
A keresőóriás 2015-ös fejlesztői konferenciája május 28-án és 29-én lesz San Franciscóban.
-
Microsoft sajtóesemény március 2-án
A redmondi vállalat is tart egy bejelentést a Mobile World Congress alkalmával, melyen új készülékek is bemutatkozhatnak.
-
Február 19-én érkezik a BB OS 10.3.1
A kanadai gyártó operációs rendszerének legújabb változata érkezik meg a hónap közepén, méghozzá szinte az összes BB 10-es készülékre.
-
Kijelzőbe épülhet az ujjlenyomat-olvasó
Az Apple olyan szabadalmat védetett le, mely már lehetővé teszi, hogy saját biometrikus azonosítónkat a megjelenítő is felismerje.
-
A Samsung készítheti az A9 lapkák zömét
A legfejlettebb gyártástechnológia és a hatalmas kihozatal iránti igény miatt az Apple kénytelen a legfőbb riválisára bízni az A9 processzorok leszállítását.
-
Már 72 százalékon áll az iOS 8
A kompatibilis készülékek majd háromnegyedén fut már az Apple legújabb operációs rendszere.
-
1,6 százalékon áll a Lollipop
Végre a nyalókás rendszer is rendelkezik tortaszelettel, már ami az Android verziókat számba vevő kördiagramot illeti.