Egyéb hírek
-
A Nokia nem készít több mobilt Japánnak
A finn gyártó beszünteti együttműködését a japán szolgáltatókkal és kizárólag a luxustelefonokra kíván fókuszálni.
-
A Nokia elképzelése a jövő otthonairól
A Nokia bemutatta a jövő otthonaihoz tervezett koncepcióját, mely segítségével akár távolról is vezérelhetőek lesznek az otthoni berendezések.
-
Hajlítható OLED kijelző közelebbről
A Samsung SDI által bemutatott hajlítható AM-OLED kijelző tulajdonképpen nem is egy, hanem két megjelenítőből áll.
-
PayPal biztonsági beléptetés mobillal
A PayPal ezentúl SMS alapú biztonsági kulcs segítségével is használható.
-
Novemberben a Nokia lett a „legzöldebb”
A Greenpeace novemberi felméréséből kiderült, hogy a Nokia és a Symbian partnerei a leginkább környezettudatos cégek.
-
16 GB-os microSDHC kártya a Toshibától
Villámgyors SDHC és 16 GB kapacitású microSD kártyát mutatott be a Toshiba.
-
Csökkentette bővülési előrejelzéseit a Samsung
A Nokia után a Samsung is gyengülést lát a mobiltelefonok piacán.
-
Megérkezett a végleges Opera Mini 4.2
Elérhető az Opera Mini 4.2 végleges változata, valamint az első Android modellekre szánt variáns.
-
Érkezik a festék nélküli mobilnyomtató
A jövő év elejétől kapható a festék nélkül nyomtató Polaroid PoGo.
-
A Nokia bemutatta hogyan teszteli mobiljait
A finn gyártó részletesen bemutatta, hogy milyen megpróbáltatásokon esnek át telefonjai, mielőtt azok piacra kerülhetnek.
-
Új kezelőfelületekről beszél a Nokia
A finn gyártó újfajta kezelőfelületekről beszélt miközben megnyitotta kutatóközpontját Hollywoodban.
-
Filmekkel és játékokkal bővülhet a „Comes With...”
Nem kizárt, hogy hamarosan korlátlan film és játékelérést is lehetővé tesz majd a Nokia.
-
Ismét leépít a Palm
Az ötödik veszteséges negyedéve után ismét leépítésbe kezdett a Palm.
-
Minősítést kapnak a mobiltelefonok töltői
Az öt legnagyobb gyárt megegyezett a töltők minősítésének részleteivel, mely segítheti a környezettudatosabb vásárlást.
-
REDFLY C8N és C7 Window Mobile mobilokhoz
A REDFLY laptopszerű kiegészítői Windows Mobile alapú készülékek kényelmes használatát biztosítják.
-
Dior Bluetooth headset az FCC oldalán
A Modelabs által készített Dior Bluetooth headset immáron képeken is megtekinthető.
-
Újabb akkumulátorkabát iPhone-hoz
Az Incase Power Slider segítségével megduplázható az akkumulátor működési ideje.
-
Csökken a telefonok iránti kereslet
A finn gyártó előrejelzései szerint a mobiltelefon piac az idei év végén és jövő évben is gyengülést mutathat.
-
PIG: Az újabb mindent oldó SIM
A telefonok hálózati feloldása helyett egyre elterjedtebb a speciális SIM-alátétek használata.
-
A Nokia és az amerikai piac
A Nokia elnöke az Egyesült Államok mobilpiacáról és a 4G megoldásokról beszélt.
-
Beszállókártyaként is használható mobilok
A chicagói O’Hare repülőtéren az American Airlines utasai már mobiljukat is használhatják beszállókártyaként.
-
Sony: 12 MP és nagylátószög mobilokba
A Sony bemutatta mobilokba szánt teljes HD felbontású videók rögzítésére is alkalmas 12 megapixeles érzékelőjét és 28 milliméteres nagylátószügű optikáját.
-
Háromnormás HSPA modulok a láthatáron
A Sierra Wireless új Compass USB modemei már a 900 MHz-es új európai HSPA sávra is felkészültek.
-
A vásárlók fizetnek a jobb kamerákért
Piaci elemzésekből kiderült, hogy a vásárlók hajlandóak mélyebben a zsebükbe nyúlni egy jobb minőségű kamerával felszerelt mobilért.
-
Megjelent az Opera Mini 4.2 béta
Újabb béta változattal és új szerverpakkal ünnepli az Opera a több mint húszmillió letöltést.
-
Bluetooth alapú billentyűzetet iPhone-hoz
Ismét egy külső billentyűzet bukkant fel az Apple iPhone készülékhez.
-
DRM-mentes Sony BMG zenék az Apple-től
Pletykák szerint az EMI után a Sony-BMG is csatlakozik az Apple DRM-mentes zeneletöltő szolgáltatásához.
-
Trónfosztás az amerikai piacon
A Samsung immáron az Egyesült Államokban is maga mögé utasította a Motorolát.
-
Feléli tartalékait a Palm
Piaci elemzők szerint a Palm az új operációs rendszerének megjelenéséig feléli tartalékait.
-
Myvu Crystal: VGA febontású virtuális szemüveg
A Myvu bemutatta legújabb virtuális szemüvegét, mely nagyobb felbontást és nagyobb látómezőt ígér.
-
Hatalmas növekedésre számít a HTC
A tajvani székhelyű HTC hatalmas bővülésre számít az év utolsó negyedévében.
-
Hatszáz alkalmazottat épít le a Nokia
A finn gyártó belső átalakulása egy telephely bezárását és hatszáz fős leépítését jelenti.
-
Lesz LiMo alapú Motorola
A Motorola továbbra is készít LiMo Linux alapú mobiltelefonokat.
-
Panasonic tulajdonába kerül a Sanyo
A Panasonic várhatón áprilisra fejezi be a Sanyo akvizícióját.
-
Elérhető a PlayNow Plus
Már elérhető a Sony Ericsson W902 plus és a hozzá tartozó korlátlan zeneletöltés szolgáltatás is.
-
HD-SIM-et fejleszt az Infineon és a Micron
Az Infineon és a Micron stratégia együttműködése révén felgyorsulhat a HD-SIM fejlesztése.
-
SouthWing kihangosító mágneses rögzítéssel
A SouthWing SF350 autós kihangosító könnyen oldható mágneses rögzítést kapott.
-
Háromezer főt épít le a Motorola
Az amerikai óriás megerősítette, hogy háromezer fős leépítést tervez.



- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Nintendo Switch 2
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Budapest és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Milyen videókártyát?
- Milyen okostelefont vegyek?
- Miért álltak az oldalak egy hétig, mi történt?
- További aktív témák...