Egyéb hírek
-
Ha a Microsoft beszáll: a Cyanogen 70 milliót kaszál
Meg kell törni a Google uralmát az Android felett, vélik a felek. Ötvenmillió eszközön fut Cyanogenmod.
-
64 bites LTE mobilok 70 dollárért?
Az ARM becslései szerint az idén piacra kerülő mobilok fele 64 bites architektúra köré épül és az áreróziónak köszönhetően a húszezer forint alatti szegmensbenben is felbukkannak.
-
Nyugdíjba vonulhat az Ascend márkajelzés
A Huawei a következő készülékétől kezdve mellőzheti az eddig használt megnevezést, kicsit hasonlít tehát a dolog az LG és az Optimus esetére.
-
A startupok világa lesz fókuszban a következő Okostelefon Akadémián
A Telenor rendezvénye ezúttal arról szól, hogy miképp hódíthatja meg a világot egy jó ötlet.
-
Számos Motorola készülékre jön az Android Lollipop
Az egyik szoftvermérnök ígéretei alapján a Moto G 2013-as és 2014-es variánsa, de más modellek is záros határidőn belül frissülnek majd.
-
Angliában is elérhető a Lollipop a Galaxy S5-re
Már a szigetországi tulajdonosok számára is letölthetővé vált a Samsung tavalyi csúcsmodelljére szánt Android 5.0-s frissítés.
-
Videón a G2 lollipopos frissítése
Az LG tavalyi zászlóshajójára hamarosan megérkezhet az Android 5.0-s verzió, melynek működése most egy videón látható.
Hír Okostelefon 16
-
CES 2015: Újdonságok a Rockchip standján
Két új rendszerchipre, valamint egy új készülékcsaládra bukkantunk a kínai gyártónál.
Hír Okostelefon 9
-
Továbbra is dominál a KitKat
A Google szokásos havi jelentésében górcső alá vette a szoftververziókat, melyből kiderül, hogy a Lollipop még sehogy sem áll.
-
68 százalékon áll az iOS 8
Az Apple legújabb generációs operációs rendszerét már a készülékek több mint kétharmadára feltelepítették.
-
Hamarosan jön a Lollipop az Xperia Z3 családra
A Sony ígéretei szerint egy hónapon belül elérhető lesz az Android 5 operációs rendszer a Z família legújabb tagjaira.