Nem lehet azt mondani, hogy az Android belejött a rendszerfrissítések lendületébe: a nyár végén közzétett Nougat alig pár százalékon áll 2017 tavaszán, és van olyan mobil, amely ugyan 7.0-ra, majd 7.1.1-re váltott, aztán visszatért 7.0-ra. A háttérben azért elindult a 7.1.2-es alverzió béta tesztelése, majd az első, igen korai Android O fejlesztői változat is befutott. Most az előbbi kapott végleges formát, bár egyelőre csak kevés készülék jelez, hogy vezetékmentesen frissül.
A Nexus 9 kimarad a 7.1.2-es Android frissítésből [+]
Az AndroidPolice szerint a 7.1.2 egyébként sem jelentős előrelépés, amelynek az egyik sajátossága a béták szerint a Nexus 6P-re és a Nexus 5X-re is elérhetővé vált, ujjlenyomat-olvasóhoz kapcsolódó gesztusvezérlés. Ugyanezen publikáció szerint a telefonokra még nem érkezett meg az update (a Nexus 6-ra és a Nexus 9 táblagépre nem is fog), a Pixel C és a Nexus Player androidos lejátszó ugyanakkor mostantól jelez, hogy telepíthető a legfrissebb Nougat. A kézzel letölthető, gyári képfájlok itt bukkannak majd fel, bár a 7.1.2-es csomagok errefelé még nem lettek élesítve.