Hirdetés

Szorosabbra húzza nadrágszíját a Samsung

Hirdetés

Júliusban már beszámoltunk a Samsung nem túl sikeres második negyedéves eredményeiről, amelyek elmaradtak az elemzői várakozásoktól, komoly fejfájást okozva a koreai vállalat vezetőinek. A pénzügyi visszaesés fő okai közé az újabb Galaxy termékek iránt mutatott csökkenő érdeklődés, illetve ezzel párhuzamosan a konkurencia megerősödése sorolható, Kínában például a Xiaomi, Indiában pedig a Micromax remek eladásai érintették a Samsungot kellemetlenül.

Költségcsökkentő intézkedésekre készül a Samsung

A Wall Street Journal szerint a koreai cég a Galaxy Note II megjelenése idején termelte a legtöbb profitot készülékei után, azóta viszont lassú profitcsökkenés figyelhető meg. A The Korea Herald úgy tudja, hogy a Samsungnál a következő negyedévekben is komoly konkurenciára számítanak, éppen ezért lépéseket tehetnek a kiadások csökkentésére. A nadrágszíjat a koreaiak első körben az üzleti utazások költségeinek csökkentésével próbálhatják meghúzni, amivel jó pár millió dollár megtakarítható, de ha a profitcsökkenési tendencia folytatódik, később elbocsátások is következhetnek. The Korea Herald szerint a vezérkar és az alvállalkozók akár 20 százalékát is érintheti a tervezett döntés, addig azonban sokat tolhat a Galaxy Note 4 és Galaxy Tab S táblagépek értékesítése a Samsung szekerén.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés