Vodafone Smart Grand - nincs helye e vidéken

Bevezető, tartozékok

Sokszor volt már szó arról, hogy mennyire kiélezetté vált a verseny a mobiltelefonoknál, és ez nemcsak a felső kategóriás, hanem az alsóbb szegmensbe szánt készülékek esetén is igaz. Főleg mostanság, hiszen ameddig pár évvel ezelőtt még tényleg a használhatóság határát súrolták az olcsó kütyük, mára már kevés pénzért is el lehet csípni meglehetősen jó ajánlatokat. A gyártóknak is fel lett adva a lecke, főleg a Kínából érkező cégek hatására kezdődött újabb hatalmas harc a felhasználók kegyeiért, a csatában pedig az ismertebb vállalatok ott tudják kiaknázni a lehetőségeket, hogy kopogtatnak a szolgáltatók ajtaján, majd ha a tárgyalások rendben mennek – ami azért nem mindig történik így –, akkor bizony egy kedvező előfizetéses konstrukcióban máris kecsegtetőbb ajánlatokkal bombázhatják a vásárlókat. Ez leginkább Európában életképes, felénk a fogyasztók nagy százaléka operátortól vásárol telefont is, ezért ebben a régióban (és hazánkban is) általában az a cég tud volument eladni, akinek a portékája bekerül a szolgáltatói árlistába.

A neve ellenére nem annyira nagy, főleg a mai tepsimobilok között
A neve ellenére nem annyira nagy, főleg a mai tepsimobilok között [+]

Olyan módszer is akad, amikor egy operátor a saját neve alatt forgalmaz modelleket, amik valamelyik népszerű gyártó műhelyében készülnek, mégis rábólintanak arra, hogy a logójuk helyett a szolgáltató jelzése legyen rajtuk. Ez kölcsönösen előnyös: a gyártónak nem kell az értékesítéssel bajlódnia, hiszen megrendelésre készít telefont, a szolgáltató pedig úgy specifikálja az eszközt, ahogyan akarja, ráadásul olcsóbban is kapja meg. Pláne, ha egy globális szereplőről van szó, amely nem csak egyetlen országban teríti majd a terméket. A három hazai nagykutya közül a Vodafone kínálatában találjuk a legtöbb ilyen készüléket, amiknek java részét a TCL, az Alcatel anyacége fabrikálja, a feliratot általában meg is találjuk a burkolat vagy éppen az akkumulátor alatt. Járt már nálunk teszten a Smart First, ami rendkívül kedvező áron debütált, vagy éppen a Smart Prime, ami pedig a korrekt felszereltsége ellenére volt igazán olcsó. Főszereplőnk, a Smart Grand viszont nem találja fején a szöget, ugyan most sem az árazással van a baj, hanem azzal, hogy a konkurensek ajánlatai mellett már nem lehet lenyelni olyan hátrányokat, mint a nagyon gyenge kijelző, vagy éppen a hasonló kifejezésekkel illethető fixfókuszos kamera.

Tesztalanyunk itt éppen a Huawei Y6 mellett pózol
Tesztalanyunk itt éppen a Huawei Y6 mellett pózol [+]

A doboz a piros szolgáltató fő színeiben pompázik, a fedélen rögtön megpillantható egy telefonról készült katalógusfotó. Oldalról kell kibontani a szelencét, hogy a mobil a kezünkbe vehessük, ami egyébként kizárólag fekete színben érhető el. A tartozékok sorát a microUSB kábel nyitja, jár még a kütyühöz egy töltőfej (0,55 Amper), egy normál kialakítású headset, valamint néhány használati útmutató.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Vodafone Smart Speed - lemaradt kistesó

    A szolgáltató új, kedvező árú készüléke valóban nagyon olcsón megvásárolható, de ez sajnos a minőségén is meglátszik, házon belül akad jobb alternatíva.

  • Vodafone Smart First - lassan jár

    Kevesebb, mint tizenháromezer forintot kell fizetnünk a Vodafone új, belépőkategóriás újdonságáért, a Smart First az árához képest viszonylag korrekt ajánlat.

  • Vodafone Smart Prime - kiemelt ajánlat

    Nagyon korrekt árcímkével érkezik a piros szolgáltató saját márkás, középkategóriába szánt, öthüvelykes kijelzővel ellátott készüléke, amit nem mellesleg az Alcatel gyárt.

Hirdetés