Hirdetés

2017. november 19., vasárnap

Gyorskeresés

Útvonal

Tesztek » Okostelefon rovat

Vernee Thor E - E, mint energia?

Majdnem megduplázták az eredeti Thor akkumulátorát, ez érződik is az üzemidőn, ugyanakkor nem fejlődött sokat a készülék, több szempontból vissza is lépett az elődhöz képest.

Hirdetés

Bevezető, külső, kijelző

A Vernee márkanévvel tavaly lehet először találkozni, első mobiljuk, a Thor ráadásul egy Különösen Ajánlott plecsnivel kezdte a sort. Ezt persze nem különleges részletmegoldásainak vagy lenyűgöző extráinak köszönhette, viszont ár/érték aránya elsöprően kedvező volt, miközben nem találkoztunk komoly gyermekbetegségekkel. Ugyanakkor volt min javítani, ennek fényében sokat vártunk a többi modelltől is, az Apollo Lite és a Mars azonban már „csak" simán jó telefonok voltak, a kategóriának megfelelő árazással és nyers Androiddal, így nem tudtak igazán kitűnni a kínai tömegből.

Nagyobb és vaskosabb lett elődjénél
Nagyobb és vaskosabb lett elődjénél [+]

A cég azonban látszólag komolyan gondolja, amit csinál, idén már az MWC-n is megjelentek az Apollo 2-vel, az új Mars-szériával, és nem utolsó sorban a Thor Plus és Thor E készülékekkel, amik közül ez utóbbi, mai tesztünk alanya hasonlít leginkább a sokat dicsért elődre. Az első Thor óta azonban több mint egy év telt el, és ebben a szegmensben a tavalyi hardver és memóriapáros inkább tűnik átlagos ajánlatnak, mint kiemelkedőnek, cserébe azonban kapunk hatalmas akkumulátort, friss Androidot, és egy-két olyan apróságot, ami az eredeti modellbe nem fért bele.

A fehér színű doboz tartozékai sem lepik meg a felhasználót
A fehér színű doboz tartozékai sem lepik meg a felhasználót [+]

A Gearbesttől érkezett, fehér színű doboz külseje nagyjából pont annyira izgalmas és vérpezsdítő az üres fehérségével, mint a tartozékok: SIM-tű, microUSB-kábel és gyorstöltésre képes adapter zörög a csomagolásban, ezeknek ugyanis rögzített helyük nincs, csak hánykolódnak a tároló alján. A készülék szerencsére kapott külön fiókot, ráadásul gyári kijelzővédő fóliával látták el, ami hibátlanul illeszkedik, és nem lett karcos a használat közben, így vélhetően nem is a leggyengébb minőségű darab.

Egy oldalon a két hangerőszabályzó és a bekapcsológomb
Egy oldalon a két hangerőszabályzó és a bekapcsológomb [+]

Aki fél az extrém formatervektől, nem fog csalódni a gyártóban, a Thor E az egyszerű, ingerszegény vonalon folytatja azt, amit az előd elkezdett, nincs igazán jellegzetes vonása, viszont ronda részlettel sem találkozhatunk. Az anyaghasználat fejlődött, ez annyiban nyilvánul meg, hogy jutott némi szálcsiszolt felületű fém a hátlapra, viszont nem csak szögletessége miatt tűnik nagyobbnak és nehezebbnek elődjénél, az azonos méretű kijelző ellenére tényleg magasabb és vastagabb lett, erre nyilvánvalóan a megnövelt telep miatt volt szükség. A 144 x 70,1 x 8,2 milliméteres unibody készülékház 164 grammot nyom, összeszerelési minőségére pedig nem panaszkodhatunk, még akkor sem, ha maximalista módon a gombok lötyögését és nyomáspontját, illetve a csatlakozók illesztéseit vizsgáljuk.

Kijelző-teszt
Mérés Vernee Thor E Meizu M5 Xiaomi Redmi 4X Vernee Thor
Képátló 5 hüvelyk 5,2 hüvelyk 5 hüvelyk 5 hüvelyk
Felbontás 720 x 1280 720 x 1280 720 x 1280 720 x 1280
Technológia IPS LCD IPS LCD IPS LCD IPS LCD
Fehér fényerő (max.) 379 nit 412 nit 493 nit 432 nit
Fehér fényerő (min.) 12,9 nit 12 nit 1,1 nit 20 nit
Fekete fényerő 0,27 nit 0,44 nit 0,48 nit 0,20 nit
Kontrasztarány 1404:1 937:1 1026:1 2160:1
Színhőmérséklet 6868 K + kézi 7839 K + kézi 7506 / 6778 K 8535 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

A megjelenítőn nem sokat változtattak, maradt 5 hüvelykes, 1280 x 720 felbontású, 294 ppi pixelsűrűségű On-Cell LCD, aminek Gorilla Glass-védelmére ezúttal nem hivatkoztak – emlékeztetőül: a tavalyi modellnél volt –, viszont 2.5D csiszolására sem: ez utóbbi biztosan nem véletlen, teljesen sík üvegfelületről beszélünk. Javítottak a gyári kalibráción, már-már színhelyes a kép, amit produkál, viszont méréseink alapján kontraszt és maximális fényerő terén visszalépés mutatkozik, ami egyébként a gyakorlatban is megnyilvánul: nem lesz egyszerű dolgunk, ha hátulról erőteljes napsütés mellett szeretnénk fotókat készíteni.

Az e-ink mód gombnyomásra aktiválható
Az e-ink mód gombnyomásra aktiválható [+]

Aránylag nagyok a kávák, viszont minden fontos kiegészítőt megtalálunk. Végre nem maradt el az értesítési led a hangszóró, a másodlagos kamera és a fény-és távolságérzékelő szenzorpáros mellől. Alul sajnos nem lesz ekkora a boldogság, hiszen a fekete felületen alig látszanak a szürke érintőgombok, háttérvilágítás pedig továbbra sincs mögöttük, védelmükben tehát továbbra is csak annyit lehet mondani, hogy a vissza és az alkalmazásváltóba ugró funkció megcserélhető, így nagyjából belőhető a kényelmes megoldás.

Kényelmesen használható a hátlapi ujjlenyomat-olvasó
Kényelmesen használható a hátlapi ujjlenyomat-olvasó [+]

Enyhe logikai bukfenc, hogy egy oldalra, egész konkrétan jobbra kerültek az azonos, sima felülettel ellátott gombok, a bekapcsolásra szolgáló és a két darab hangerőszabályzó, miközben bal oldalon, ahol közel s távol semmilyen billentyű nincs, markáns bordázatot kapott az E-ink funkciógomb. Egyébként nincs teljesen egyedül, hiszen fölötte pattintható ki a dupla nanoSIM-et vagy nanoSIM-et és microSD-t fogadó tálca. Felül jól megszokott módon jack csatlakozót találunk, alulra pedig egy microUSB 2.0 csatlakozó jutott, ez utóbbi OTG-képes, és ha már ekkora a telep, tölteni is tudja a lemerült telefonokat.

Szálcsiszolt fém a hátlapon
Szálcsiszolt fém a hátlapon [+]

Átrendezték a hátlapot, nagyjából megszokott helyén maradt az ujjlenyomat-olvasó, viszont a kamera lencséjét kitolták a felső sarokba, a mono hangszóró pedig már nem alulról, hanem szintén hátulról próbál érvényesülni. A felület jelentős része fémből készült, az antennák miatt azonban némi zongoralakk-hatású, ujjlenyomatmágnesként is funkcionáló műanyagbetétekre volt szükség, alul-felül ennyi belefér.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.