Tribit fülhallgatókat próbáltunk ki

Három modellt küldött el a gyártó: FlyBuds 3, Flybuds C1 és FlyBuds C2, ezeket mutatjuk be.

FlyBuds C2, a nyitott

Nincs nagy különbség a FlyBuds C1 és C2 között funkcionalitásban, formában viszont igen. A C2-es nyitott kialakítású, száras fülhallgató, a fülkagylóban ül a hangkeltővel rendelkező felső rész, a száron pedig nincs meg a két nyomógomb az irányításhoz, helyette érintőfelület van a szár felső részén. Ebben a fülhallgatóban is ugyanaz a QCC3040-es Qualcomm lapka dolgozik, mint a C1-ben, ez is Bluetooth 5.2-n keresztül csatlakozik és megvan az aptX kodek támogatása az SBC és AAC mellett, viszont ez sem támogat multipont kapcsolatot.


[+]

A töltőtok valamivel vaskosabb, mint a C1-é, ezen is megvannak az állapotjelző LED-ek, ahogy a fülesek fején is ott vannak. Az érintőfelülettel könnyen lehet irányítani a fülest, már ha az megmarad az ember fülében. Kialakításából adódóan ugyanis ez a fülhallgató nem feltétlen lesz kényelmes, személy szerint például a bal fülemben bármiféle probléma nélkül megmaradt az eszköz, de a jobb fülkagylóm nagyobb annyival, hogy ott rendszerint igazgatnom kellett, mert elkezdett a fejem mozgása nélkül is kifelé csúszni az eszköz. A nyitott kialakításnak hála viszont 50%-os hangerő mellett itt nincs izolálva a külvilág, halljuk a körülöttünk történő dolgokat.


[+]

Hangkeltésért itt 13 milliméteres dinamikus meghajtók felelnek, a sztereó szeparáció remek és a térérzet is jó. A késleltetés minimális, játékok során már időnként észlelhető, de YouTube-on vagy Disney+-on lejátszott tartalomhoz tökéletesen elég. A három kipróbált fülhallgató közül ez szól a legkiegyensúlyozottabban, a legtermészetesebben. A magas- és középtartomány itt kapja a legnagyobb fókuszt, de a basszus is elfogadható mennyiségben van jelen, a részletek jobban elkülönülnek. A beszédhangok felvétele ugyanakkor itt sem tökéletes, bár a másik fél visszajelzései alapján a C2-n keresztül lehetett a legérthetőbben hallani a beszédemet. Itt is a CVC 8.0-s Qualcomm fejlesztette algoritmus felel a háttérzajok kiszűréséért.

A FlyBuds C2 felépítése
A FlyBuds C2 felépítése

Az alkalmazásban itt is válthatunk a gyári EQ helyett előre beállítottakra, amik között vannak például műfajokhoz igazítottak: jazz, klasszikus, elektronikus, dance, heavy metál, stb., de van tízsávos, kézzel állítható EQ is. Hiányzik itt is a viselést érzékelő szenzor, így automatikusan nem állítja meg a zenét a fülhallgató, ha kivesszük fülünkből.


[+]

Nyolc órányi működést ígér a gyártó, viszont az akku töltöttségének aktuális állapotáról itt is csak a LED-ek segítenek, a telefon vagy az alkalmazás nem írta ki. A tok feltöltése másfél órát vesz igénybe, vezeték nélküli töltés itt sincsen, a füleseket négyszer lehet újratölteni a tokban tárolt energiával.


[+]

Verdiktként azt lehet mondani, hogy ha nyitott fülhallgatót keres az ember viszonylag olcsón, akkor érdemes vetnie egy pillantást a Tribit FlyBuds C2-re is. Az aptX kodek támogatása pozitívum, a hosszú üzemidő is jó, de ahogy a többi füles esetén, így itt is hiányzik a normális támogató alkalmazás, a zajszűrés vagy az extra funkciók. A gyártó 29 900 forintért árulja az eszközt, de nagy magyar webshopban tízezer forint alatt is beszerezhető már. A Tribit által kiírt ár sok, ennyiért már a Huawei FreeBuds 4 is beszerezhető kiegyensúlyozottabb hangzással és sokkalta több funkcióval, vagy a babra hasonlító Samsung Galaxy Buds Live is. Viszont tízezer forint alatt korrekt ajánlat már az aptX támogatással az eszköz, ha nyitott kialakítású vezeték nélküli fülest keresünk.

A három fülhallgatót a Tribit küldte el hozzánk tesztre.

viragdani01

Hirdetés