Külső, kijelző
Nem könnyű első blikkre megmondani, hogy egy ennyire magas készülék kényelmes-e vagy nem. Még a tömbszerű formaterv ellenére sem okoz gondot a 73 milliméter széles és 8,3 milliméter vastag telefont átérni, viszont a 167 milliméteres magasság nehezen hidalható át átlagos kézmérettel. A Sony lefelé kávamentesített, ebből következően a szoftver által kényszerített alsó virtuális gombszettet sokszor nehezebb elérni hüvelykujjal, mint a felső régiót.
180 grammos tömegével egyáltalán nem a könnyű telefonok táborát erősíti, viszont nagy méretben olyan jól eloszlik ez a súly, hogy igazából még könnyűnek is tűnik, az érzést pedig erősíti az, hogy bár a Sony szerint fém hatású, de egyébként ordítóan plasztikból készült a keret és a hátlap. A fogása, a kopogása, az illesztései, illetve az apró részletei egyértelműen elárulják, hogy itt masszív spórolás áldozata a felhasználó, még a gombok is átlagon felüli hangerővel kattognak benne.
Szerencsére nem számolhatunk be recsegésről-ropogásról, és az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy igen masszívnak is érződik a ház, egyszerűen csak megfogni, hozzáérni nem annyira kellemes, mint a kategóriatársak többségéhez. Cserébe legalább kevésbé csúszós, mint az üveghátlapos mobilok.
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | |||||
---|---|---|---|---|---|
Mérés | Sony Xperia 10 Plus | Meizu 16th | Xiaomi Mi 8 | Pocophone F1 | OnePlus 6T |
Képátló | 6,50 hüvelyk | 6,00 hüvelyk | 6,21 hüvelyk | 6,18 hüvelyk | 6,41 hüvelyk |
Felbontás | 1080 x 2520 | 1080 x 2160 | 1080 x 2248 | 1080 x 2246 | 1080 x 2340 |
Technológia | IPS LCD | Super AMOLED | Super AMOLED | IPS LCD | Optic AMOLED |
Fehér fényerő | 524 / 575 nit | 460 nit | 533 / 748 nit | 466 nit | 430 / 576 nit |
Fehér fényerő (min.) | 4,8 nit | 1,7 nit | 3,4 nit | 0,9 nit | 1,9 nit |
Fekete fényerő | 0,35 nit | 0 nit | 0 nit | 0,28 nit | 0 nit |
Kontrasztarány | 1498:1 | végtelen | végtelen | 1664:1 | végtelen |
Színhőmérséklet | 8106 K + kézi | 7584 K + kézi | 7148 K + kézi | 7674 / 6037 K + kézi | 7880 / 6708 K + kézi |
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire magasnak tűnik ez a kijelző, tényleg emészteni kell ezt a 21:9-es képarányt, és gondoljunk bele abba is, hogy a 19,5:9-es mobilkijelzők többségén is van általában egy notch vagy kameralyuk, itt ilyesmiről nem beszélhetünk. 1080 x 2520 teljes értékű pixelünk van, ami 6,5 hüvelyken 422 ppi-s képarányt takar, finom lekerekítésekkel a sarkokon, viszont teljesen sík felületen. Az IPS technológiát figyelembe véve nem rosszak a kontrasztra és a fényerőkre vonatkozó számok, a panel napfény alatti láthatósága korrekt, éjszaka pedig nem süti ki az ember szemét a minimális fényerő. A beállítások közt van szuperélénk mód, kézzel állítható fehéregyensúly, illetve egy kékfény-szűrő az éjszakázásokhoz.
Az oldalkávák marginálisak, alul sincs túl sok holttér, viszont több mint egy centis sávon kényelmesedik el a hangszóró, a szimpla szelfikamera, a fény- és távolságérzékelő páros, illetve a színes értesítő led. A telefon tetejéről nem maradt el a 3,5 milliméteres jack csatlakozó, viszont infraport nincs, pedig igencsak stílszerű lenne távirányítóként használni. Jobb oldalra tették az összes gombot, ez egy bekapcsoló- és két hangerőszabályzó billentyűt jelent, a kettő között az oldalsó ujjlenyomat-olvasó foglal helyet. Alulra jutott egy USB Type-C felület, mellette mono multimédiás hangszóró, illetve a fő mikrofon ücsörög.
Bal oldalról, körömmel húzható elő a kártyatálca, de rég nem látott módon lötyögős az egész egység, amibe egyébként két darab nanoSIM tud menni. A microSD-t külön lehet a telefonba tolni, a gyártó állítása szerint akár 512 GB-os egységet is választhatunk bővítőként.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!