Hirdetés

Samsung M110 strapateszt

Hirdetés

Bevezető

Click to read in English!

Minden az időzítésen múlik. Barcelonában a Samsung által adott party-n volt alkalmam megkérdezni az illetékeseket, hogy nem adnának-e véletlenül szétütésre egy M110 nevű telefont, amely a cég első strapakészüléke. Adtak.


BOG-áncs

Tesztet már publikáltunk a kissé katonás külsejű telefonról, most arra voltunk kíváncsiak, hogy mit bír egy ilyen jószág, ha már kapott gumiborítást mindenhová és strapabíró készülékházat. Egy szem M110-zel is lett értelme volna a dolognak, de beáldoztunk egy hagyományos készüléket is a jó ügy képzeletbeli oltárán: egy Sony Ericsson K300i-nek is ugyanazokat a durvaságokat kellett elszenvednie, mint direkt erre a célra tervezett társának.

Őszintén szólva terveztük még egy Nokia 5140i és egy Siemens ME75 bevonását is, de az összes GSM boltos kontaktunk csődöt mondott a beszerzést tekintve, az apróhirdetések között kutakodva pedig alig-alig találni ilyen készüléket, vagy az illető eladó túl messze lakik – legalábbis hozzánk képest. Úgyhogy M110 kontra K300i, módszeres gyilkolás.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés