Samsung Gear VR kontrollerrel - bemutató

Távirányítót kapott a Gear VR, amely a szemüveggel és attól függetlenül is megvásárolható. Megnéztük, mennyire praktikus és milyen tartalmak érhetők el jelenleg hozzá.

Kontrollerre szakosodott megoldások és egyebek

Ha minden telepítve és a telefon is a helyén, a júzer lényegében egy virtuális hotelszobában találja magát, ahol a levegőben lógnak az opciók, az appok, a játékok, az érdekességek, az ajánlók és minden egyéb. Újdonság, hogy lefele bólintva megjelenik a kontroller virtuális mása jobb vagy bal oldalon aszerint, mely kezes használatot jelöltünk meg. Azzal pedig késedelem nélkül, kis fehér csóvával és lézerszerű pötyivel lehet jelölni és bökni. Immáron tehát függetlenül fordulhat, bólinthat a fej és mozoghat a virtuális kurzor, a korábbiaknál kényelmesebben. Persze továbbra is bevethető a Gear VR oldalán lévő gombsor és érintőpanel, csak ezek után nincs értelme.


[+]

Az mondjuk nem egészen igaz, hogy először használható a Gear VR távirányítóval, mert például az az Xbox és egyéb Bluetooth kontrollerrel is összedolgozott (egy Herobound: Spirit Champion vagy Minecraft meg is kívánta, a kontrolleres címek száma azonban elenyésző volt). Ám mégiscsak a Samsung által mellékelt távirányító a hivatalos, és a gyári alkalmazások, a böngésző (igen: lehet minket VR-ben is olvasni) és a segédmenük is kihasználják a szabad mutatást. Az egyelőre nem kompatibilis alkalmazásoknál és játékoknál viszont marad a fejjel való célzás. Nyilván a tárirányító gombjai ettől még működnek. A kontrollerrel kompatibilis játékok és programok listája még elég szűkös, az Oculus honlapja mindenesetre 70 címet ígér rövidtávon, ami nem kevés. A legjobb most elérhető Alice és jómagam szerint is a Drop Dead névre hallgató zombi hentelés. Szépen működik benne a fejjel fordulás és a kontrollerrel való szabadon célzás kombinációja, és roppant szórakoztató a különféle redneck fegyverekkel, bezombult redneckekre vadászni. Passzol ehhez a grafika, a hang és a humoros, önironikus történet is.

A Night Sky pofás megjelenésű és kontrollerrel is irányítható
A Night Sky pofás megjelenésű és kontrollerrel is irányítható [+]

Jó grafikájú címből akad más is, a népszerű Gunjack ugyanakkor még nincs felkészítve a távirányítóra, magyarán fejjel kell célozni. Annál jobb a távirányítós Night Sky, ahol egy sziklaszirten ülve csillagokat kell összekötni, amit mindenféle látványos, rajfilmszerű animációval hálál meg a játék. Megemlítendő még a 3D-s táblás kártyajáték, bár a DragonFront felbontásban és képélességben nem olyan jó, mint az előbbiek, ennek ellenére kidolgozott és szórakoztató. Egyébként még mindig határeset a Gear VR felbontása a QHD/QHD+-os telefonokkal. Megszokható, hogy a képernyőpixelek kivehetők, de egy HTC Vive sokkal élesebb képet sugároz, komolyabb „ott vagyok” élménnyel – nem csoda, brutális hardverpark dolgozik mögötte.

A Drop Dead a távirányítós játékok egyik sztárja, a zöld úriember VR-ban ijszetően közel hajol
A Drop Dead a távirányítós játékok egyik sztárja, a zöld úriember VR-ban ijszetően közel hajol [+]

Most még tényleg kevés a kontrolleres tartalom, viszont minden másban ma már hatalmas az Oculus Gear VR-kompatibilis alkalmazástára. Népszerűek a horror és sci-fi címek, hiszen ezek hatásosak 360-ban, de edukációs vonalon is vannak érdekességek. A Human Anatomy VR-ban például körbe lehet járni a teljes emberi csontvázat és összes apró alkotóelemét, majd kvízjátékban tesztelni az eltanult ismereteket. A Neos: The Universe atomi szinttől az általunk ismerni vélt univerzumig engedi kicsinyíteni és nagyítani a benne található, apró és kozmikus elemeket. Van virtuális múzeumséta (Stadel Time Machine), de lehetünk cirkuszi előadás játékszere is (Cirque du Soleil’s Kurios).

A nagy felbontású 360-as fotók lenyűgözőek
A nagy felbontású 360-as fotók lenyűgözőek VR-ban [+]

Ez persze csak az érem egyik fele, a közösség a másik. Egy sor csatornán keresztül megoszthatók és megtekinthetők a saját (mondjuk Gear 360-as) és mások által lőtt, térbeli képek és videók. Samsung VR, Facebook 360, Oculus Videos, Oculus 360 Photos – a lista nagy, az elérhető katalógus pedig folyamatosan bővül. Ezek közül a profi, nagy felbontású 360 fotók néznek ki a legjobban, egy sivatag közepén ritka eső után, a tejútrendszer alatt az Isten háta mögött, a tengerfenéken korallok társaságában – a látvány a Gear VR felbontásán is lenyűgöző. Azt egyébként a mi képernyőképeink sem tudják visszaadni, hogy mennyire más virtuális valóságban megtekinteni az igazi vagy a számítógépek által létrehozott tereket.

Extra elismerés jár annak, aki VR-ban is minket olvas
Extra elismerés jár annak, aki VR-ban is minket olvas [+]

A videók minősége már kevésbé kiemelkedő, mozgóképen inkább a poligonból megalkotott tartalmak az élesek, de persze elérhető a YouTube teljes 360-as katalógusa is. A Galaxy S8-cal egyébként nem csak nem akadnak a Gear VR tartalmai, másfél óra zombiirtás után is legfeljebb langyosra melegszik a telefon, vagy annál csak kicsivel melegebbre, így sosem bukkan fel egy kis pihenésre és pihentetésre felszólító üzenet. Vegyes használattal 4-5 óra VR-ozás jön ki egy Galaxy S8 töltésből, persze ez is fényerő és használatfüggő. Maximumon járatva a 3D-s címeket hamarabb lemerül a mobil, haloványabb fényerővel és fotókat, videókat böngészve sok VR-óra kijön a 100%-ból. Azt is meg kell jegyezni, hogy napi 1-2 alakalommal előfordult szoftverleállás, egyszer-egyszer pedig az Oculus szoftver is nulláról újraindította magát. Szerencsére ehhez sosem kellett a telefon kihúzni és visszacsúsztatni.

A Gear VR, a kontroller és a Galaxy S8 ütős triót alkot a VR-piacon
A Gear VR, a kontroller és a Galaxy S8 ütős triót alkot a VR-piacon [+]

Az biztos, hogy a korai indulással a mobilos VR-piacon még mindig tetemes a Samsung és az Oculus előnye, és ez az elérhető tartalmakban is megmutatkozik. Ott van régiótól függően a Netflix és egyéb, való világban is népszerű szolgáltatás, van (elég bétás) hangalapú keresés és a fizetősek mellett szép számú ingyenes tartalom. Ebben egyébként folyamatosan erősít a Daydream is, viszont még mindig a Gear VR nyújtja a mobil típusú VR-piacon a legkomplettebb élményt, amihez most a kényelmesen használható távirányító is csatlakozik. Mindennek az ára szemüvegestül, kontrollerestül 40 ezer forint, plusz ugye a kompatibilis okostelefon. Akinek már van Gear VR-ja, az információink szerint 10 ezer ropogós HUF-ért beszerezheti csak a tárirányítót, összedolgoznak.

A kontroller érkezésével egyébként most már tűkön ülve várjuk azokat a komolyabb mobil VR címeket, amelyekben szabadon, FPS nézetben lehet mozogni, lövöldözni, avagy ügyességi, esetleg edukációs feladatokat végezni, az ilyesmi egyelőre még a konzolhoz vagy PC-erőműhöz kötött VR-megoldásoknál működik igazán. Az az eltérés mindenképpen marad a kétféle VR piac között, hogy az utóbbi csoport komolyabb grafikával és szabadságélménnyel szolgál, ugyanakkor a családhoz, a haverhoz, a suliba vagy a munkahelyre sokkal könnyebb a plasztik Gear VR-t elcipelni, mint a komplett konzolt vagy számítógépet, állványokkal, kábelekkel és adapterekkel. A Samsung és az Oculus megoldása praktikusságban tehát még mindig az élen jár.

Samsung Gear VR (SM-R324) kontrollerrel

Bone123

A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről és a Galaxy S8-ról lehet olvasni.

Azóta történt

Előzmények

  • Samsung Galaxy S8 és S8+ duplateszt

    Lemászik a kijelző a jövőből idecsöppent S8 előlapjáról – nincs sok egyéb elem arrafelé, az ujjlenyomat-olvasó hátra költözött. Van viszont íriszleolvasó és egy sor innováció, meg némi kompromisszum.

  • VR-ban a Samsung az első

    Több Gear VR kelt el tavaly, mint Oculus Rift, HTC Vive és PSVR együttvéve, számolgatta egy elemzőcég.

  • Samsung Gear VR (SM-R322) bemutató

    A Samsung nagyon komolyan veszi azt az elhatározását, hogy szinte mindenki számára elérhetővé teszi a VR-t, a csúcskategóriás mobiljaikhoz készült szemüveg egyáltalán nem drága.

  • Samsung Gear VR - szemünk előtt a jövő

    Az Oculussal közösen fejlesztett, a virtuális valóság megjelenítésére egy Galaxy Note 4-gyel képes szemüveg az elmúlt évek egyik legnagyobb technológiai fejlesztése, de veszélyes is.

Hirdetés