Hirdetés
Bevezető
AliceWake jobbára kedveli a Samsung eszközöket, de az A6 nála is kiütötte az árazásával a biztosítékot. És ami miatt teljesen igaza van, hogy az A6 szinte semmiben sem tér el a sokkal kedvezőbb árú J6-tól, csak kapott egy fém burkolatot. De nem csak ehhez képest csúszott indokolatlan magasságba az ára, hanem a hasonló hardveres képességű konkurencia is jóval olcsóbban kínálja ebben a kategóriában a termékeit. Ráadásul néhány tényleg csak szoftveres korlátozást is bedobott a gyártó, hogy kívánatosabbá tegye az A8-at, az always-on kijelzés hiánya például teljesen egyértelműen ennek eredménye.
Szóval az A6+ nem indult kedvező előjelekkel, de mivel alig drágább az A6-nál, 10-12%-os a különbség, ezért érdeklődve álltam neki a használatnak, hogy az a bizonyos plusz jel valóban azt jelenti-e, hogy egy jobban eltalált telefonról van szó. És sok szempontból igen, rögtön érdemes egy rövid felsorolással kezdeni a legfontosabb eltéréseket kiemelve: ebben van always-on kijelzés, nagyobb a képernyő mérete és felbontása, kapott a hátlapra egy másodlagos kamerát és erősebb a hardver is, valamint az akkumulátor is. Ez már azért elég szignifikáns eltérés, jóval nagyobb annál, mint amit az árkülönbségből gondolna az ember. És hát rögtön sokkal kívánatosabb telefonná avanzsál az A6+, mint kisebb testvére.
Ettől függetlenül a Samsungnál kissé összecsúsztak a középkategóriás készülékek. Az A6+ hardveresen megegyezik a J8-cal, csak abban nincs két kamera és gyengébb a kijelző, az A6-ban ugyanazt találjuk, mint a J6-ban, az A8 pedig a többieknél erősebb, de csak egy kamerát hord a hátán. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik az idei skálán, pláne, ha még az árakat is idekeverjük, mert az A8 előbb jelent meg, mint az A6, vagyis mostanra ugyanott van az ára, a J6 viszont még nincs piacon (ahogyan a J8 sem), ezért nem nagyon tudni az itthoni árát, csak az indiait, amiből olyan 80 lepedős hazai ár kalkulálható, ez szintén nem lényegesen kedvezőbb, mint az A-sorozatnál látott összegek. Aztán persze az egész teljesen mindegy lesz egy csomó esetben, mert Átlag Béla szerződéshosszabbítással 12 havi részletre elhozza a szolgáltatótól, és az értékesítő húz egy strigulát a Samsung által támogatott ösztönző mellé, ahelyett, hogy ajánlott volna valami tök mást, ami talán jobban megfelel az ügyfélnek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!