Bevezető, külső
A Samsung népszerű A-szériás készülékei közül a Galaxy A56 ül a kínálat csúcsán. A márka webshopjában a 8/128 GB-os modell 204 989 forint, a 8/256 GB-os pedig 219 989 forintba kerül. Viszont ugye ez az a készülék, amit szinte mindenhol megtalálni, ahol telefont árulnak, legyen szó a gyrosos melletti GSM-ről vagy az Auchan műszaki osztályáról, plusz ugye minden szolgáltatónál. (A teszt írásakor is megtalálható már a készülék 150-180 ezer forint környékén megbízható számítógépes áruházban.) Azért is kár az áron lamentálni, mert megszokott, hogy a középkategóriás Galaxy-k bekerülnek különféle akciókba, illetve a használtpiaci áruk is úgy esik, mint a trópusi eső.
Szóval nem változott, hogy a magas indulóárral pár hónapig nem lesz jó az ár-érték aránya a Galaxy A56-nak, de szerencsére ugyanígy változatlan maradt a remek összeszerelési minőség, a fém keret, az üveg hátlap, az IP67-es védelem megléte is. Ezek mind olyan jellemzők, amik mind szerethetővé teszik a Galaxy A56-ot, és az iPhone 16e vagy a Pixel 9a után kézbe fogva ha csak külső alapján kellene megmondani, melyik a prémium mobil a háromból, a 162,2 x 77,5 x 7,4 mm-es és 198 grammos Samsungra esne a választás. Az mondjuk kapásból árnyalja a képet, hogy a Galaxy A56 hátlapja alatt nem húzódik meg Qi tekercs, így ugrott a vezeték nélküli töltés.
A gyári csomagolás egy USB-C kábelt és egy SIM-tálcát nyitó tűt tartalmaz majd. A telefon alján USB 2-es Type-C csatlakozót találunk (OTG), ezen keresztül lehet akár 45 wattal tölteni a telefont (PD, PPS), a csatlakozó mellett van a két nanoSIM befogadására képes tálca. A beépített tárhely microSD-vel nem bővíthető, van viszont eSIM programozására lehetőség. Egyszerre két SIM lehet aktív, de több kártyát képes tárolni az eszköz, a második fizikai kártya helyett kapcsolható be az eSIM-es vonal a rendszer beállításai között a SIM-kezelőben. Ez jól jöhet olyannak, aki rendszeresen utazik olyan országba, ahol nincs EU-s roaming.
A keret jobb oldalán vannak a gombok, idén is kicsit kiemelkednek a keretből [+]
A kijelző nagyobb lett egytized hüvelykkel, mint az elődmodellé, de a készülékház mérete nem változott. Valamelyest vékonyabbak lettek a kijelző körüli fekete szegélyek, és bár egy százezres Honor képes szimmetrikus kávákkal körbevenni az OLED kijelzőt, a Samsung Galaxy A56-nak ez nem sikerül, alul megmaradt az “álla”. A panel 6,7 hüvelyken kínál 1080 x 2340 pixelt (385 ppi), így kellemesen éles. Adott a 120 Hz-es frissítés támogatása, de a Super AMOLED panel nem LTPO, így csak a 60 és 120 Hz-es értékek között ugrál. Megvan a HDR, HDR10+, HLG támogatás, illetve a Widevine L1-es védelmi szint, így megy a HD és HDR tartalom streamelése nagy felbontásban is.
A panel fényesebb a tavalyinál, a Samsung 1900 nit körüli maximális fénysűrűséget ígér, ezt sikerült megközelítenünk mérőműszerrel. Viszont hosszú távon nem tudja fenntartani a telefon a maximális fényerőt, egy idő után visszaszabályoz, jellemzően folyamatos napfényben történő használatkor. A panel alatt optikai ujjlenyomat-leolvasó, felül-középen a 12 MP-es előlapi kamerának vágott pötty, ettől jobbra környezeti fényérzékelő szenzor, viszont a közelségérzékelő idén is virtuális maradt. A kijelzőt Gorilla Glass Victus+ edzett üveg védi, és a tavalyi modellel ellentétben a Galaxy A56 hátsó üvege is Victus+ anyagból van.
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mérés | Samsung Galaxy A56 | Redmi Note 14 Pro+ 5G | Vivo V40 5G | Samsung Galaxy S23 FE | Google Pixel 8a | Honor 200 |
Képátló | 6,7 hüvelyk | 6,67 hüvelyk | 6,78 hüvelyk | 6,4 hüvelyk | 6,1 hüvelyk | 6,7 hüvelyk |
Felbontás | 1080 x 2340 | 1220 x 2712 | 1260 x 2800 | 1080 x 2340 | 1080 x 2400 | 1200 x 2664 |
Technológia | HDR10+ AMOLED | HDR10+ Dolby Vision AMOLED | HDR10+ AMOLED | HDR10+ Dynamic AMOLED | HDR10+ OLED | 10 bit HDR10+ OLED |
Képfrissítés | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz | Adaptív 120 Hz |
Fehér fényerő | 417 / 1865 nit | 519 / 1292 / 1312(p) nit | 504 / 1396 nit | 435 / 1327 nit | 772 / 1499 nit | 605 / 1209 nit |
Fehér fényerő (min.) | 1,8 nit | 2,1 nit | 2,1 nit | 1,6 nit | 1,9 nit | 1,6 nit |
Fekete fényerő | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit |
Kontrasztarány | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen |
Színhőmérséklet | 6667 K + kézi | 6934 K + kézi | 7390 K + kézi | 7280 K + kézi | 6520 K + kézi | 7280 K + kézi |
Azért megint csak nem lett szimmetrikus az a káva [+]
Rengeteg beállítási lehetőséget kap a felhasználó a kijelző kapcsán. Állítható szemkímélő mód, változtatható a színhőmérséklet, van bekapcsolható AoD, ami sok konkurenssel szemben tényleg mindig éber. Kapcsolható a szoftverben egyszerű üzemmód, ami időseknek jöhet jól, hisz megnöveli és leegyszerűsíti a One UI 7 felhasználói felületet. Van oldalról behúzható Edge-panel is. Az optikai ujjlenyomat-leolvasó nem a leggyorsabb, de megbízhatóan teszi a dolgát. Ha fontos a sebesség, az előlapi kamera 2D-s arcazonosítását is érdemes lehet bekapcsolni.
Kint is teljesen oké a panel olvashatósága [+]
A kereten alul médiahangszórót találunk, amit kiegészít a kijelzőszegélybe épített beszédhangszóró, így megvan a sztereó hangzás. Az alsó hangszóró hangosabb valamivel, de összességében jó a minőség. Felül mikrofonok, a telefon jobbján bekapcsoló és hangerőszabályzó gombok. Nincs idén sem infravörös port, se 3,5 mm-es jack csatlakozó.
A telefont megfordítva tűnik fel az egyetlen nagyobb változás: a három hátlapi kamerát egy hosszúkás csíkba fogták. A dizájn kicsit Sony-s, de itt a lencsék körüli fekete sáv csak dizájnelem, valószínűleg ragasztva van, mint az S25 Ultra esetén kiderült. Feszegetni nem feszegettük, kézzel nem mozdítható meg, a Galaxy A56 jó összeszerelési minőséggel bír és szerencsére nem is csúszik az ember kezében.
Teljesítmény, szoftver
Samsung Exynos platform köré épül a Galaxy A56, és AI-tól hangos az összes marketinges és sajtóanyag a telefon kapcsán. A mesterséges intelligencián alapuló funkciókról kicsit később, előbb nézzük, mit tudunk az ebben a telefonban debütáló Exynos 1580-ról, ami a Galaxy Tab S10 FE táblákban is megtalálható. A 4 nanométeres lapka a Samsung 4LPP+ nodeján készül és már ARMv9 utasításkészletet használ a CPU. Maradt a big.LITTLE elrendezés egy 2,91 GHz-es Cortex-A720 erőmaggal, ami mögött van még három 2,6 GHz-es Cortex-A720 és négy 1,95 GHz-es Cortex-A520. A processzor annyira nem érdekes, az AMD RDNA 3 architektúrájára épülő Xclipse 540-es GPU viszont már inkább az. Ez 1,3 GHz-es maximális órajelen dolgozik, támogatja a Vulkan 1.3-as API-t, és mivel RDNA 3-ra váltottak (részletesebben a Prohadveren), így az elődhöz képest megduplázódott a munkacsoport-processzorok száma. Ennek eredménye, hogy a grafikai egységet jobban, illetve a CPU-t és a GPU-t egyaránt terhelő kombinált feladatok során is jobb eredményeket ér el a Galaxy A56, mint elődje.
Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható) | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Benchmark | Galaxy A56 | Redmi Note 14 Pro+ 5G | Vivo V40 5G | Google Pixel 8a | Poco X6 Pro teljesítménymód | Honor 200 | Galaxy S23 FE |
Rendszerchip | Exynos 1580 | Snapdragon 7s Gen 3 | Snapdragon 7 Gen 3 | Google Tensor G3 | Dimensity 8300 Ultra | Snapdragon 7 Gen 3 | Exynos 2200 |
AnTuTu 10 | 782 260 pont | 757 134 pont | 803 345 pont | 968 350 pont | 1 451 439 pont | 784 779 pont | 1 206 549 pont |
3DMark Wildlife Extreme | 1303 pont | 1011 pont | 1479 pont | 1759 pont | 2925 pont | 1482 | 1767 pont |
Geekbench 6 (single/multi) | 1338 / 3880 pont | 1173 / 3235 pont | 1147 / 2779 pont | 1614 / 3748 pont | 1408 / 4543 pont | 1155 / 3180 pont | 1604 / 3917 pont |
GFXBench Car Chase onscreen | 36 fps | 23 fps | 30 fps | 59 fps | 78 fps | 32 fps | 72 fps |
GFXBench Car Chase offscreen | 45 fps | 34 fps | 48 fps | 76 fps | 111 fps | 48 fps | 81 fps |
GFXBench Man. onscreen | 90 fps | 58 fps | 82 fps | 60 fps | 120 fps | 60 fps | 119 fps |
GFXBench Man. offscreen | 107 fps | 83 fps | 108 fps | 193 fps | 300 fps | 106 fps | 213 fps |
Viszont ha már említésre kerül a Galaxy A55, akkor szögezzük azt is le, hogy akkora teljesítményugrás nincs a két készülék telefon között, hogy a tavalyi modellt érdemes legyen lecserélni. Akinek kitartott a Galaxy A52, Galaxy A53, esetleg egy még régebbi verziója van és kitartana a Samsung mellett, annak viszont látványos és érezhető teljesítménybeli ugrás lesz az A56. Ám ha valaki nem ragaszkodik a Samsung márkához, ennyi pénzért egy Xiaomi 14T-ben vagy egy OnePlus Nord 4-ben jelentősen erősebb hardvert fog találni. A kínai konkurenciával szemben a Samsung a nyers erőt a tökéletes magyar nyelvű, friss szoftverrel és az ahhoz tartozó hatéves támogatási ígérettel kompenzálja. A teszt során már One UI 7-es rendszer futott a Galaxy A56-on Android 15-ös alapokon, és ha a dél-koreaiak betartják ígéretüket, akkor 2031-ig rendszeresen érkeznek majd a frissítések.
A One UI 7 a Galaxy A56-on is közel úgy fut, mint a csúcsmodelleken. Csak közel, mert a zárolt kijelzőt feloldó animáció azért hajlamos megakadni, de ezen kívül problémával vagy akadással nem találkoztam. A magyar piacra 8 GB 3200 MHz-es LPDDR5 típusú operatív memóriával érkezik a telefon, ez nem érződött kevésnek a teszt során, simán kezelt a Galaxy A56 több alkalmazást egyszerre (játékból kilépek, üzenetre válaszolok, visszalépek és ugyanott folytatom a játékot is). A tárhely minden modellben UFS 3.1-es, ezen az árszinten erre nem lehet panasz, megfelelő sebességgel dolgozik, az 50 MP-es fényképek vagy 4K felbontású videók mentése sem okoz gondot a készüléknek.
Az Exynos 1580 nem egy erős szett, cserébe minimális hőtermelése és jó a fenntartott teljesítménye hosszabb terhelés alatt is, lásd a képeken.
A One UI 7-es rendszerben előre feltelepítve megkapjuk a teljes Google-csomagot és a Samsungra jellemzően saját alkalmazásaik, valamint Microsoft appok is bőven vannak. Ezek nagyrészt törölhetők, a OneDrive kell maradjon, hisz a Galéria ebbe szinkronizálja felhős mentését. Ezen az áron viszont a Netflix, Spotify, TikTok és az alkalmazásajánló az első beállításkor kimaradhatna, majd letölti a felhasználó, ha kell neki.
Megújult az értesítési tálca és a gyorskapcsoló menü, újak a widgetek és változott az alkalmazásfiók elrendezése is, ha betűrendes sorrendet állítunk be. Jópofa, hogy a widgetek egymásra pakolhatók és lehet őket lapozgatni, megjelent itt is az S25-ös modellekkel debütált Now Bar, ami használati mintáink és feladataink alapján ajánl nekünk akár az Always on kijelzőn is dolgokat. A Galaxy AI is jelen van a telefonon Király Intelligenciaként több helyen, például a kamerában és galéria szerkesztőjében, de itt egyszerűen Intelligens funkciókként van jelölve. Megvan a lehetőség az AI radírral eltávolítani a képekről zavaró részleteket és kitölteni helyüket, illetve van arra is lehetőség, hogy utólag cseréljünk arcot egy fényképen, ha valaki belepislogott a képbe. Ezek mellett természetesen megvan a Google Karikázva keresése, de okosabb lett a Samsung saját okos kijelölése is a képernyőn, mert képes kontextusában értelmezni a tartalmat.
Tárgyeltávolító AI funkció a galériában (forrás: Mobilaréna) [+]
Ha a Samsung saját böngészőjét használjuk, akkor az képes nekünk felolvasni weboldalak tartalmát, már amennyiben támogatott nyelven van a tartalom. A magyar egyelőre nem tartozik ezek közé. A drágább modellekben megtalálható, a Galaxy A56-ból hiányzik az írássegéd, a szöveges összefoglalása weboldalaknak, a hangrögzítő is csak korlátozott számú nyelvből képes szöveges átiratot készíteni, és a magyar nincs ezek között. Egy szó, mint száz, aki az AI funkciók miatt venné meg ezt a telefont, ne tegye.
Király az intelligencia. Még királyabb lenne, ha tudna magyarul (forrás: Mobilaréna) [+]
Kamera, fotók, videók
A hátlapi kameratrió csak formáját tekintve változott, ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, hogy egyszerűen leragasztották a Galaxy A55 különálló kameragyűrűit és kész is voltak az A56-tal. De ez nem teljesen igaz, az előlapi kamerát a feleslegesen magas 32 MP-es felbontású egységről egy 12 MP-es felbontású, de jóval nagyobb érzékelővel szereltre cserélték. Dedikált teleobjektív helyett digitális zoom van, a harmadik hátoldali lencse makrófotózáshoz használható, felette van még egy ultraszéles egység a széles látószögű főkamera mellett.
A 23 mm ekvivalens főkamera Sony IMX-906 érzékelőt használ, ez 50 MP-es, 1/1,56”-es méretű, f/1,8-as fényértékű, optikailag stabilizált és van benne mozgáskövető autofókusz. Az ultraszéles kamera is Sony érzékelőre épül (IMX-258), ez már csak 12 MP natív felbontást tud. 13 mm ekvivalens, 123 fok a látótér, ami meglehetősen széles, az f/2,2-es rekesz viszont jó. Sajnos a szenzor kicsi (1/3,06”) és fix a fókusz, de jó pont, hogy a Samsung videózás közben enged erre váltani és nem spórolták ki a 4K-s rögzítés lehetőségét sem. A harmadik hátlapi kamera egy 5 MP-es makró f/2,4-es rekesszel és fix fókusszal, ehelyett inkább egy teleobjektívet vagy egy autofókuszos, jobb minőségű ultraszélest szívesebben látnánk. Az előlapi kamera 12 MP-es Samsung S5K3LC érzékelőt használ (25 mm ekvivalens, meglehetősen széles), f/2,2-es rekesszel és akár 4K-s videózási lehetőséggel. Az előlapi kamerában nincs AF, viszont képes ez is HDR tartalmat rögzíteni.
50 MP, főkamera
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
12 MP, főkamera
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Elfogadható fotókat készít a főkamera, de a jól megvilágított nappali képeken is felfedezni meglepő mennyiségű képzajt, a szélek felé haladva jelentősen életlenedik a lencserajzolat, a csúcsfények beállítását pedig rendszerint eltolja a szoftver és vagy túlvilágosít vagy elsötétít pontokat. Az eredmény így kicsit lapos, lágyabb a kelleténél. Ugyanez igaz a teljes felbontásban lőtt képekre is, nincs értelme az 50 MP-es fotózásnak, nem marad meg több részlet. Az ultraszéles kamerával ugyanazt a témát lefotózva tűnik fel igazán, mennyivel laposabb, zöldesebb a főkamera képének eredménye.
2x nagyítás, 12 MP, főkamera
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Ugyanaz igaz ezekre a képekre, mint a főkamerával lőtt többire. A minőség elfogadható nappal, de a zajszűrés hiánya feltűnő, ahogy az esti képeken a vonalélességé is.
12 MP, ultraszéles kamera
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Azt leszámítva, hogy az ultraszéles kamera kissé kékes lilába hajló színkezelése közelebb áll a valósághoz, mint a főkamera zöldes árnyalatai, nappali fényviszonyok között panaszunk nem lehet rá. A képek közepe éles, a sarkok felé haladva homályosodik, de jó a dinamika, ügyes az automatikus fehéregyensúly beállítás. Este drasztikusan romlik a helyzet, a képek széle teljesen szétesik, nagyon sok a képzaj és sokszor az élesség sincs rendben.
5 MP, makró kamera
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Ha megtaláljuk a 4-5 centiméteres távolságot, ahol a fókusz pontos, egész használható képek születnek. A jellemzően 2 MP-es makrókameráknál több részletet tart meg az A56, kicsit laposak, de egész pontosak a színek, és megfelelő a dinamika is. Mindenesetre egy jobb minőségű ultraszéles autofókusszal jobb megoldás lett volna.
8/12 MP, előlapi kamera
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
8/12 MP, portrék, előlapi kamera
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Az összes kamera közül a Galaxy A56-on az előlapi szerintem a legjobb és legkonzisztensebb minőségű. Remekül tartja meg a részleteket akár szűkebbre vágva is (ilyenkor 8 MP-ben rögzít), széles a dinamika, látványosan pontosabb a zajszűrés a hátlapi kamerákhoz viszonyítva, és természetesebbek a színek is. Kicsit ugyan hajlamos felülexponálni a Természetes tónus módban (Meleg tónus a másik), de nem túlzó. Ügyes, pontos a háttérszeparáció, és jópofa az a mód, hogy egy telefonon meglévő fénykép alapján képes a szoftver szűrőt létrehozni az új fotónkhoz.
Éjszakai mód
![]() |
![]() |
![]() |
Bár automatikusan is több másodperces záridővel rögzít a telefon, ha sötétet érzékel, van éjszakai mód. Jelentős javulást nem hoz a képekhez, ugyanúgy zajos és homályos eredménye lesz ezeknek a fotóknak, csak feleslegesen túl is lesznek világosítva.
Videót rögzíteni 4K-ban is tud a Galaxy A56, ilyenkor 30 képkockás másodpercenkénti sebesség a kizárólagos opció. FHD-ban lehet 30 vagy 60 fps között választani. Jó hír, hogy 4K mellett is lehet váltani a kamerák között, akár az előlapi kamerára is. Ilyenkor kimarad ugyan egy pár képkocka, de a hang már nem akad meg. Sajnos a széles és az ultraszéles közti váltás sem megy simán, és sajnos az ultraszéles kamera minősége videózáshoz kevés. A főkamera és az előlapi viszont rendben vannak addig, amíg stabil pozícióból rögzítünk velük. Este az OIS és a szelfikamerához tartozó elektronikus stabilizáció is küzd rendesen, ugrálóssá, pattogóssá válnak a felvételek. A részletességet, pontosabban annak hiányát viszont nem hoznám fel a főkamera és az előlapi kamera ellen.
Ha megelégszünk az FHD felbontással és az ultraszéles kamera gyenge részleteivel, akkor a Szuperstabil mód most is a kategória legjobb stabilizálását hozza, amivel biciklizni tanuló gyerek mellett szaladva korrekt felvételeink születhetnek.
Adatok, üzemidő, összegzés
Megvan az összes hazai 4G és 5G sáv támogatása, a Samsung saját modemje pedig megbízhatóan működött a teszt alatt. Yettel és Telekom kártya volt a készülékben, ezekkel ment a VoLTE és a VoWi-Fi is rendben. A fizikai nanoSIM-ek mellett eSIM-et is lehet a telefonnal használni. A hívások hangminőségére nincs panaszom, ahogy a közelségérzékelőre sem, mely pontosan kapcsolta vagy ébresztette a kijelzőt, holott elvileg virtuális szenzorról van szó. A le- és feltöltési sebességek átlagosak, de tudja a Wi-Fi 6-ot két sávon a telefon. Bluetoothból 5.3-as van a fedélzeten, hangkodekek közül pedig az SBC és AAC mellett támogatja a Galaxy A56 az LDAC-t, aptX-et és az SSC-t is. Ahogy a 3,5 mm-es analóg jack, úgy az FM-rádió is kimaradt. Van NFC, a vezetékes hangkimenet pedig az USB 2.0-s Type-C csatlakozó lehet. A DeX mód és a vezetékes kivetítés idén is hiányzik, de van Windows összekapcsolásra lehetőség. A GNSS modul GPS, Galileo, GLONASS, BDS és QZSS műholdakkal kommunikál egy sávon, a pozíciószerzés 4-5 másodperces művelet volt, a Pilisben megbízhatóan tudtam a túraútvonal követésére használni a telefont.
A beépített 5000 mAh-s akkumulátor lítium-ion telepes, a PC Mark Work 3.0-s tesztjén 17 óra 22 perces eredményt hozott, ami remeknek mondható. A mindennapi használatban szombat délelőtt a töltőről 100%-on levéve egész napos Waze és HuKi navigációval, csevegéssel, egy-két hívással és némi böngészéssel a nap végén még 50% felett volt a töltöttség. A hétvége végére merült le a telefon több mint 5 óra képernyőidőt és 32 óra készenlétet maga mögött tudva. Mindezt úgy, hogy nem használtam az akkukímélő módot és két SIM-kártya volt a Galaxy A56-ban. Ez jónak mondható. A telefon támogatja a gyorstöltést akár 45 watton is a Samsung PPS-t ismerő PD töltővel. Egy teljes töltés minimum 1 óra és 15 perc lesz, az első félórában szedi fel a legtöbb energiát a telefon. Vezeték nélküli töltés nincs, ami sajnálatos, de valamivel meg kell különböztetni az FE modellt is.
Pro | |
---|---|
IP67-es védelem, remek összeszerelési minőség, fém keret, üveg hátlap | |
HDR10+ Super AMOLED kijelző | |
Android 15, hat év szoftveres támogatás | |
Remek előlapi kamera | |
4K videó az előlapi és hátlapi kamerákkal is | |
Jó teljesítmény, kellemes üzemidő | |
Kontra | |
Közepes erősségű hardver az árhoz képest | |
Nagy és szögletes forma, a kijelzőszegély nem szimmetrikus | |
Nincs Qi töltés, nincs infraport, nincs 3,5 mm-es jack | |
A tárhely nem bővíthető microSD-vel | |
Az előlapi kamera kivételével a vártnál gyengébb kamerás teljesítmény, holott elvileg nem változott a kamerahardver | |
Virtuális közelségérzékelő | |
A Galaxy AI csomag jelentős részét nem kapja meg, a meglévő AI funkciók egy része nem támogatja a magyar nyelvet | |
Pontozás | |
Kialakítás, védelem | 8 pont |
Kijelző | 9 pont |
Sebesség | 7 pont |
Szoftverfelület | 8 pont |
Szoftvertámogatás | 10 pont |
Fotózás, videózás | 7 pont |
Hangminőség | 8 pont |
Adatkommunikáció | 9 pont |
Üzemidő | 9 pont |
Ár/érték arány | 7 pont |
Ár (8/128 GB, HUF) | 205 000 |
Ár (8/256 GB, HUF) | 220 000 |
Összegzés — Samsung Galaxy A56
Nem váltja meg a világot a Galaxy A56, és ugyan nincs drasztikus hibája sem, kiemelkedni sem tud a középmezőnyből. Azok a napok elmúltak, ahol a Samsung próbálkozik mindenféle innovációval, biztonsági játékot játszanak évek óta mobiljaikkal hardveres fronton. Cserébe megbízható és sokoldalú szoftveres csomagot raknak elénk, amihez hosszú támogatást is biztosítanak. Ezt pedig egy bizonyos vevőkör, feltételezhetően nem a hardcore Mobilaréna fórumozók, értékelik is, hisz kapnak egy remek kijelzőt, egy remekül összerakott, prémium érzetű házat, egy elég gyors hardvert és szoftvert, két elég jó kamerával.
Gyorsabb hardver kell? OnePlus Nord 4. Teleobjektívet szeretnénk? Xiaomi 14T. Jobb kamerarendszer és jobb kijelző, vékonyabb kávákkal? Honor 200 Pro, Vivo V50 5G. Legyen Samsung, ne legyen sokkal drágább, de tudjon jóval többet? Galaxy S24 FE. Legyen hasonlóan erős, de olcsóbban? Nothing Phone (3a). Legyen egyedibb formája és színe? Bármelyik újabb Motorola Edge. Például az Edge 50 Pro.
A lehetőségek száma a kétszázezer forintos kategóriában rengeteg, így nehéz ajánlani a Galaxy A56-ot. A probléma pedig az, hogy ha ára konszolidálódik is, ott lesz még olcsóbban a Galaxy A36. Nem rossz telefon a Galaxy A56, de két szék között a padlóra esete a dél-koreaiak házán belül is. Az a két szék pedig a Galaxy A36 és Galaxy S24 FE.
A Samsung Magyarország adta kölcsön a Galaxy A56-ot, ezúton is köszönjük.
viragdani01
Specifikáció
![]() |
Külső | |
---|---|---|
Méretek | 162,2 x 77,5 x 7,4 milliméter | |
Tömeg | 198 gramm | |
Védelem | IP67, alumínium keret, Gorilla Glass Victus+ előlap és hátlap | |
Színvariációk | Szürke, fekete, olíva, pink | |
Kijelző képátlója | 6,7 hüvelyk | |
Képaránya | 19,5:9 | |
Felbontása | 1080 x 2340 pixel (385 ppi) | |
Típusa, frekvenciája | HDR10+ Super AMOLED, 120 Hz | |
Értesítő LED | mindig aktív kijelző | |
Biometrikus védelem | ujjlenyomat-olvasó (optikai, kijelzőben), 2D-s arcazonosítás az előlapi kamerával | |
Hardver | ||
SoC típusa, csíkszélessége | Samsung Exynos 1580, 4 nm | |
Processzor | 1 x 2,9 GHz Cortex-A720 + 3 x 2,6 GHz Cortex-A720 + 4 x 1,9 GHz Cortex-A520 | |
Grafikus chip | Xclipse 540 (AMD RDNA 3 alapokon), 1,3 GHz | |
RAM / tárhely mérete (típusa) | 8 / 128 GB, 8 / 256 GB (LPDDR5 / UFS 3.1) | |
Memória bővítése | Nem lehetséges | |
Adatátvitel | ||
Technológiák | 2G / 3G / 4G / 5G | |
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/20 LTE B25/26/28/32/38/40/41/66 5G (N1/3/5/7/8/20/28/38/40/41/66/77/78) |
|
SIM-foglalat | 2 x nanoSIM | |
eSIM támogatás | van, egyszerre két SIM lehet aktív | |
Bluetooth | 5.3 (A2DP, LE) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n/ac/ax (kétcsatornás, HotSpot, Direct, HE80, MIMO, 1024-QAM) | |
USB | USB 2.0 (Type-C, MTP, OTG) | |
Navigáció | A-GPS, GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou, QZSS (egy csatorna) | |
NFC | van | |
Infra | nincs | |
Szoftver | ||
Rendszer, felület | Android 15, One UI 7 | |
Multimédia | ||
Hátlapi kamerarendszer | 50 MP (23 mm, f/1,8, PD-autofókusz, OIS) 12 MP ultraszéles (13 mm, f/2,2, 123 fokos látószög, fixfókusz) 5 MP makró (25 mm, f/2,4, fixfókusz) |
|
Előlapi kamerarendszer | 12 megapixel (25 mm, f/2,2) | |
Videófelvétel | 4K (30 fps), 1080p (30/60 fps) | |
Jack kimenet | nincs | |
FM-rádió | nincs | |
Üzemidő | ||
Akkumulátor | 5000 mAh lítium-ion | |
Vezetékes töltés | 45 watt PD PPS adapterrel (adapter nincs a dobozban!) | |
Vezetékmentes töltés | nincs | |
Egyebek | ||
Giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, fényérzékelő, virtuális közelségérzékelő, hat évnyi szoftvertámogatás (Android-frissítések és biztonsági frissítések) ígérete. Mesterséges Intelligencia funkciók (képradír, legjobb fotó, hangjegyzet átírás vagy weboldal összegzés támogatott nyelveken). |