Redmi 7 - a hetedik te magad légy

A Xiaomiról leválasztott brand első szériájának igazi belépő szintű készüléke. Legalábbis az árat tekintve. A képességeit figyelembe véve azért bőven nem egy vészmegoldásról beszélünk.

Adatkommunikáció, üzemidő, összegzés

Adatkommunikáció terén nem sok változás történt, már ha az infra ismételt integrálását és a navigáció bővítését nem számítjuk. Ezen kívül maradt minden a régiben. Tájékozódni viszont már a GPS és A-GPS mellett a GLONASS, BeiDou, QZSS és a Galileo adatai alapján is lehet. Szenzorosan is megvan a kellő felszereltség, a gyorsulásmérőn, fény- és közelségérzékelőn kívül van tájoló, mágneses és hangszenzor is. A giro, a nyomásérzékelő és a hőmérsékletszenzor viszont kimaradt. NFC még mindig nincs.


[+]

A két SIM-kártyás tálcán viszont elfér még egy microSD kártya is, így nem kell 32 GB-on nyomorogni akkor sem, ha két számunk van. A Redmi 7 nemzetközi forgalomba szánt eszköz, így minden elérhető LTE frekvencián működik a net. A WiFi továbbra is csak 802.11b/g/n szabványon kapcsolódik (Direct, HotSpot), a Bluetooth pedig csak 4.2-es, de van A2DP, energiahatékony és aptX HD protokoll. Az USB port maradt 2.0-s szabványú microUSB, de OTG képes. A hívások hangminőségével és a hálózat stabilitásával nem volt gondunk.

Hirdetés

A méretnövekedés előnye, ha más nem is, hogy az akkumulátorkapacitás is nő, jelen esetben egyharmadával nagyobb telep áll rendelkezésre, mint a Redmi 6-nál, ráadásul a 10 wattos gyorstöltés is elérhető a mellékelt 5V/2A hálózati töltőfejjel, amit tavaly voltak szívtelenek kihagyni. Mármint a gyorstöltést, nem az adaptert. A 4000 mAh-s akku körülbelül két nap használatot jelent, max fényerőn pedig 18 óra böngészést és 17 óra offline videót, ami számszakilag ugyan kevesebb, mint tavaly, de kategóriájában nem számottevő különbség. Igaz, 150 nit helyett, max fényerőn néztük a sorozatot.

Értékelés: Redmi 7
Külső
Ergonómia 7 pont
Anyaghasználat 7 pont
Összeszerelés minősége 10 pont
Kijelző mérete, minősége 7 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 8 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 9 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 9 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 10 pont
Hogyan értékelünk?

A Redmi 7 idén ismét kaphat egy különösen ajánlott plecsnit. 46 ezer forintért visszakaptuk az infrát, fejlesztették a navigációt, a kategóriában kifejezetten jó a kamera, de tényleg meglepően; normális helyre rakták a hangszórót, a fülhallgatóra jutó hangminőség pedig tényleg jó. Van gyorstöltés, nőtt az akku (ha már a készülék is), kimagasló az üzemidő és van értesítő LED (egy mini méretű). A plasztik anyaghasználat meg önmagában nem baj, a baj az volt, hogy a Redmi 6 karcolódott. Ezt kiküszöbölték, a keret ráadásul fémből készült. A hardveres teljesítmény a gördülékeny rendszernavigációhoz és feladatvégzéshez tökéletesen megfelelő, a grafikus gyorsító közepesen hardverigényes játékokkal is elboldogul, a szoftver abszolút aktuális, de a lényeg, hogy ennyi pénzért, két év hivatalos garanciával (ami csak akkor játszik, ha hivatalos forrásból szerezzük be a készüléket) a Redmi 7 egy nagyon összeszedett, jól használható és megbízható eszköz, ami nem kényszerít elfogadhatatlan kompromisszumokra. A hétköznapi igényeket maradéktalanul kielégíti, így, noha láttunk már Redmi modellt fém burkolatban, komolyabb üzemidővel vagy a maga idejében a konkurenciához viszonyítva komolyabb teljesítménnyel, a Redmi 7 gondolkodás nélkül különösen ajánlott bárkinek, aki nem szeretne félszáz ezer forintnál többet áldozni egy okostelefonra.

Redmi 7

AliceWake

A tesztkészüléket a Xiaomi Magyarország biztosította. Köszönjük.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Redmi 7A bukkant fel a TENAA-nál

    Akinek a sima hetesnél is olcsóbb Redmi lenne szimpatikus, az rövidesen találkozhat ilyesmivel.

  • Kisebb Redmi 7 a láthatáron

    A Redmi hetes szériájának új, kisebb kijelzővel szerelt, kompaktabb modellje várható.

  • Leleplezték a Redmi 7A-t

    A friss márka egyszerű megoldást választott arra, hogy bemutassa legolcsóbb termékét: a kínai Weibón leplezték le a termékoldal részleteit.

  • Redmi Note 7 - nota bene

    Nem mintha a Redmi 7 ne lett volna elég erős ajánlat, de a Redmi Note 7 így is magasan felülmúlja. Nyilván egy kicsit többe is kerül, ami még mindig ritka kedvezőnek minősül a képességeit tekintve.

Előzmények

  • Űrsétán a Redmi Note 7

    Spoiler: túlélte és fotókat is készített, nyilván kizárólag a tudományért.

  • Bemutatkozott a Redmi 7

    A Xiaomi-féle, most már önálló márkaként működő Redmi ismét megmutatja, hogy mennyire jól felszerelt mobil fér bele ma egy 100 dolláros keretbe.