Hirdetés

Realme 8 5G - túl közepes

A Realme a meglévő, V13-as modelljét emelte be a 8-as szériába, hogy tudjanak ők is alacsonyabb árszinten 5G-t adni. De vajon mire elég ez 85-90 ezer forintért az erős konkurenciával szemben?

Hirdetés

Bevezető, külső, kijelző

Nem csak hazánkban, de a legtöbb nyugati piacon átalakulnak a mobilos márkaviszonyok, a Huawei, a Honor és az LG nevekkel egyre kevésbé fog találkozni mostanában az okostelefon-vásárló, ám a BBK-csoport márkáival annál inkább, ilyen például a OnePlus, az Oppo, a Vivo, de épp a Realme is. Volt már nálunk Realme 8 tesztkészülék, ez volt a Realme 8 Pro, ami továbbra is értelmezhető vétele a 4G-s középkategóriának, de nem tudott annyi újítást és olyan erős kameraszettet hozni, hogy kiemelkedő ajánlat legyen, az 5G-s Realme 8 azonban megpróbálhatja, fejlett rendszerchipje, 90 Hz-es képfrissítésű kijelzője és méretes akkumulátra pedig minden további nélkül alkalmassá is teheti erre.


[+]

Vágjunk is bele: a készülék a szokásos sárga Realme-dobozban érkezik, odabent pedig 18W-os gyorstöltőt, Type-A-Type-C-s USB kábelt, illetve egy szilikon védőtokot találunk hozzá, a mobil előlapját pedig gyárilag védi egy vékony fólia a karcolódásoktól. Ami a méreteit illeti: határozottan a mai sztenderdeknek megfelelő, tehát egyáltalán nem kicsi, de abszolút viselhető a kézben, a 162,5 milliméteres magassága rendben van, a 74,8 milliméteres szélesség az én kezemnek még határeset, a 8,5 milliméteres vastagság, pontosabban vékonyság pedig kimondottan jól áll neki, igaz, van egy vaskos kameerapúp hátul, ami miatt asztalra helyezve markáns billengést tapasztalhatunk, ha tok nélkül használjuk.


[+]

Ami a készüllék megjelnését illeti, tesztmobilunknak kifejezetten jól áll a tükröződő, világoskék kék (Supersonic Blue) bevonat hátul, a sima fekete ehhez képest jóval hagyományosabb külső összképet ad. Az alul-felül homorú keretet nevezhetjük különlegesnek, de feltűnőnek egyáltalán nem mondható, inkább tapintásra van egy különleges érzete.


[+]

A plasztik keret kialakítása egyébként minőségi, elöl-hátul pedig üveggel találkozunk, igaz, arról nem tudunk semmit, milyen beszállítótól, milyen védelmi szinttel. Maga a készülék sem kapott egyébként semmilyen IP-, MIL-STD-szabványnak megfelelő specifikációt, még csak vízlepergető rétegről sem beszél a gyártó, mindazonáltal a minőségérzet abszolút rendben van, feszes, merev az egész kütyü, nem horpad a hátlap, nem lötyögnek durván a gombok.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Realme 8 5G Redmi Note 9T 5G Xiaomi Mi 10 Lite 5G OnePlus Nord N10 5G Samsung Galaxy A32 5G
Képátló 6,50 hüvelyk 6,53 hüvelyk 6,57 hüvelyk 6,49 hüvelyk 6,53 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2400 1080 x 2340 1080 x 2400 1080 x 2400 720 x 1600
Technológia IPS LCD IPS LCD AMOLED IPS LCD TFT LCD
Fehér fényerő 403 / 510 nit 438 / 535 nit 434 / 600 nit 444 nit 447 nit
Fehér fényerő (min.) 2,5 nit 1,1 nit 1,5 nit 2,5 nit 4,5 nit
Fekete fényerő 0,30 nit 0,35 nit 0 nit 0,31 nit 0,24 nit
Kontrasztarány 1344:1 1251:1 végtelen 1433:1 1862:1
Színhőmérséklet 6739 K + kézi 7383 K + kézi 7360 K + kézi 7101 K + kézi 7263 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

6,5 hüvelyken terül el az a Full HD+ (1080 x 2400 pixel) felbontású, 20:9-es képarányú IPS panel, ami a maga 90 Hz-es képfrissítésével és 480-600 nites elméleti maximális fényerejével a középkategória optimumát hozza papíron. A kalibrálással abszolút nincs gond, és bár egy ilyen panel soha nem adja az OLED-panelek színkavalkádját, illetve értelemszerűen az ujjlenyomat-olvasó is költözött miatta a jobb oldalra, összességében elégedettek lehetünk vele, jók a betekintési szögei, a kontrasztja, élesek a részletek, egyedül a tükröződésgátló réteg, ami láthatóan soványabb a komolyabb mobilokénál, de még néhány kategóriatársnál is. Remekül működött az érintésérzékelés, és az általános láthatósággal is csak azért volt egy-egy ponton baj, mert a Realme UI itt-ott spórol a megjelenített kapcsolók vastagságán, illetve a színkülönbségen.


[+]

Bal felül láthatjuk azt a kameralyukat, ahova a 16 megapixeles szelfikamera költözött, a szűk felső kávában pedig széles, hagyományos fekete hangszórórácsot vehetünk észre, mellette jobb oldalon viszont nagyon megbújik a fény- és távolságérzékelő páros. A telefon aljára került a multimédiás hangszóró, a beszédmikrofon, továbbá a Type-C- és a 3,5 milliméteres jack csatlakozó. Jobb oldalon, kényelmes helyen ücsörög a biometrikus azonosítóval ellátott bekapcsológomb, a hangerőgombok pedig szerencsésen a másik, azaz a bal oldalra kerültek, a háromkártyás SIM-tálca alá.


[+]

Nincs bazári, hatalmas Dare To Leap felirat a hátlapon, és a CE-, illetve az elektronikai hulladék piktogram sem virít rajta, így semmi nem rontja el a letisztult összképet, tesztkészülékünk azonban még nem a magyar piacra szánt verzió, így ez talán még eltérő is lehet a végleges modell kapcsán.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Az irodától a sípályáig: Az okosóra, amely felveszi a mindennapok tempóját

PR A HUAWEI WATCH GT 7 sorozat a sportos megjelenést olyan kialakítással ötvözi, amely a munkában, utazás közben vagy szabadidős programok során is jól illeszkedik a mindennapi használathoz.

Azóta történt

Bemutatkozott a Realme Narzo 30 5G

A 30 5G az első Narzo modell, amely saját néven kerül az európai polcokra, konkrétan a Realme 8 5G mellett.

Nemzetközi pályázatot hirdet a Realme

A feladat egy háttérkép tervezése a Designing Infinity szellemében, vagyis a végtelent kell megragadni vizuálisan.

Új lapkakészletet kapott a Realme C25

A C25s kategóriájában nem lépett szintet, de az új szett bizonyos játékokban ad egy kis előnyt.

2022 végére minden második készülék 5G képességgel rendelkezik majd

A Realme és a Counterpoint kutatási anyaga szerint az 5G a leggyorsabb ütemben fejlődő hálózati megoldás a mobilkommunikációban.

Előzmények

Bemutatkozott a Realme 8 5G

A Realme a V13 5G-t emelte a 8-as szériába, hogy addig se maradjon 5G-s verzió nélkül a sorozat, amíg összeraknak egy új modellt.

Realme 8 Pro - valami régi és valami új

Szinte mindent nyújt a Realme, amit a középkategóriában elvárhatunk, de nem tud az erős konkurenciával szemben felülkerekedni sem árazásban, sem tudásban.

5G-s modellel bővül a Realme 8 széria

A készülék valószínűleg egy átbrandelt V szériás eszköz lesz Realme 8 5G néven.

Itthon is elérhető a Realme 8 széria

Ettől a perctől lehet itthon is hivatalosan lecsapni a Realme 8-ra és 8 Próra.