Hirdetés

OnePlus Nord N10 5G - szeszélyes északok

Egy igazán jó Nord után befutott egy sokkal rosszabb, feladva a gyártó karakterét.

Külső, kijelző, csomagolás

Nem nehéz öt OnePlus karakterjegyet felsorolni: szemrevaló forma remek összeszereléssel, topkategóriás AMOLED panel, csúcssebesség, gyakran frissülő rendszer és némítókapcsoló. A OnePlus Nord N10 5G viszont már bonyolult nevével botladozik (simán hívhatnák OnePlus Südnek), és bár adott a 90 Hz-es panel, a jókora telep, a bővíthető tároló, a jack kimenet és a sztereó hangszóró, mintha bérgyártó katalógusából választották volna a formát, az összeszerelés végén rásütve a logót.


[+]

Horpadós a vékony plasztik hátlap a 4300 mAh-s telep fölött (a vázszerkezet rendben), IPS típusú a panel megnövekedett kávákkal és közepes kontrasztokkal, oda a némítókapcsoló és egyetlen generációs rendszerfrissítés jár – vagyis inkább fél, mert a OnePlus 8T-vel szemben a Nord N10 Android 10-zel indult és a 11-es lesz az utolsó update. Ezzel nem azt mondom, hogy az újdonság kiadása értelmetlen, csak 130 ezer forintért, a gyártó legtöbb egyedi jegyét hátrahagyva teljes mértékben jellegtelen.


[+]

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés OnePlus Nord N10 Redmi Note 9S Huawei Nova 5T TCL 10 Pro Xiaomi Mi 10 Lite 5G Realme 6
Képfrissítés 90 Hz 60 Hz 60 Hz 60 Hz 60 Hz 90 Hz
Képátló 6,49 hüvelyk 6,67 hüvelyk 6,26 hüvelyk 6,47 hüvelyk 6,57 hüvelyk 6,50 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2400 1080 x 2400 1080 x 2340 1080 x 2340 1080 x 2400 1080 x 2400
Technológia IPS LCD IPS LCD IPS LCD AMOLED AMOLED IPS LCD
Fehér fényerő 444 nit 422 / 470 nit 435 nit 445 nit 434 / 600 nit 431 nit
Fehér fényerő (min.) 2,5 nit 1,3 nit 1,0 nit 4,8 nit 1,5 nit 2,6 nit
Fekete fényerő 0,31 nit 0,34 nit 0,35 nit 0 nit 0 nit 0,34 nit
Kontrasztarány 1433:1 1242:1 1245:1 végtelen végtelen 1242:1
Színhőmérséklet 7101 K + kézi 8140 / 6651 K + kézi 8252 K + kézi 6814 / 7690 K + kézi 7360 K + kézi 6537 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Két kisszámú készülékéről ismert gyártó szaporította fel idei kínálatát, és míg az Apple helyesen két apróságot is piacra dobott a méretesebb modellek mellett, a OnePlusnak csak óriáskészüléke van, így a 163 x 74,7 x 9 milliméteres és 190 grammos N10 is túl nagy lesz a többségnek. Az egykezes használat kilőve, cserébe viszont a 6,49”-es megjelenítő kellően nagy és világos a kinti használathoz, átlagos betekintési szögekkel. Odabent a panel rendben elsötétül, 1080 x 2400 pixelen a képélességre pedig nem lehet panasz. A gyenge rezgőmotorra és érintési érzékelésre viszont igen: nem mindig vette be a kijelző pontosan az inputot, ami játék közben zavaró volt.


[+]

Az előlapra 16 megapixeles szelfilyuk, fénymérő, közelségérzékelő és beszédhangszóró került, értesítő LED nem, és mindig aktív kijelzőfunkció sincs. Alul legalább megvan a 3,5 milliméteres jack és a Type-C típusú USB kimenet, illetve a beszédhangszóró. Ritka vendég a gyártótól a balról kihúzható tálcán a microSD foglalat, amely a második nanoSIM helyét csenheti el. A hangerőszabályzó picit lejjebb és a bekapcsoló jobbra tökéletes helyen van és kényelmes őket működtetni, nekem viszont hiányzik a nevezett háromállású kapcsoló.


[+]

IPS panel lévén az ujjlenyomat-olvasó hátra költözött, könnyű kitapintani és fürgén operál, viszont ezt az oldalt tapogatva minden egyes alkalommal feltűnik a telep és a vékony plasztik lap között maradt légrés, az N10 a kameranégyesével pedig még billeg is az asztallapon. Ne számítsunk nagy dobásra: a 64 megapixeles főkamera mellé 8 megapixeles ultraszéles és 2-2 megapixeles makró és mélységérzékelő került, plusz LED villanó.


[+]

Nem bántam volna, ha a rendszer inkább a OnePlus 7T tárcsás elrendezést örökli meg, a telefon pedig a nyári Nord összeszerelési minőségét. A türkizkék feliratos fekete dobozra viszont nincs panasz: külsőleg megnyerő, belsőleg pedig bőséges. Találni benne leírást, piros USB-A - USB-C kábelt, SIM tűt és 30 wattos Warp Charge gyorstöltőt, ami kellemes extra a szegmensben. Más kérdés, hogy nem csak a füles maradt ki, hanem ezúttal a tok és fólia is.

Hardver, szoftverek

Az N10 5G-ben megbújó, 8 nm-es Snapdragon 690 tulajdonképpen a nyári Nord Snapdragon 765G-jének butított változata, túlzott teljesítménycsökkenés nélkül. Adott két Cortex-A77-es alapokon nyugvó Kryo 560 teljesítménymag (2 GHz) és hat Cortex-A55-re építkező Kryo 560-as (1,7 GHz), az Adreno 619L GPU-val és a Snapdragon X51 5G modemmel megspékelve. A 6 GB LPDDR4X RAM-mal és 128 GB-os, bővíthető UFS 2.1-es tárolóval megtámogatott szett remek rendszersebességet és alkalmazáskezelést biztosít, 90 Hz-en látványosan gördülékeny átmenetekkel, és kevesebb akadással, mint egy kétszer drágább, csillagászattal összefüggésbe hozható telefonon.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark OnePlus Nord N10 Realme 6 Huawei Nova 5T TCL 10 Pro Redmi Note 9S Xiaomi Mi 10 Lite 5G
Rendszerchip Snapdragon 690 MediaTek Helio G90T HiSilicon Kirin 980 Snapdragon 675 Snapdragon 720G Snapdragon 765G
AnTuTu Bench. 8.x 281447 pont 291260 pont 366650 pont 227365 pont 276037 pont 324095 pont
Geekbench 5 (single/multi) 608 / 1840 pont 544 / 1726 pont 676 / 2151 pont 509 / 1480 pont 569 / 1779 pont 606 / 1908 pont
GFXBench Car Chase onscreen 13 fps 16 fps 28 fps 6,9 fps 15 fps 19 fps
GFXBench Car Chase offscreen 14 fps 18 fps 30 fps 8,2 fps 18 fps 21 fps
GFXBench Man. onscreen 33 fps 45 fps 59 fps 19 fps 37 fps 50 fps
GFXBench Man. offscreen 36 fps 50 fps 88 fps 22 fps 42 fps 56 fps
AndroBench Sequential Read 545,55 MB/s 519,98 MB/s 900,09 MB/s 483,60 MB/s 495,78 MB/s 898,30 MB/s
AndroBench Sequential Write 185,51 MB/s 205,19 MB/s 189,29 MB/s 188,97 MB/s 213,98 MB/s 467,57 MB/s
AndroBench Random Read 135,91 MB/s 175,79 MB/s 141,66 MB/s 133,19 MB/s 133,53 MB/s 159,83 MB/s
AndroBench Random Write 104,67 MB/s 168,15 MB/s 231,83 MB/s 118,98 MB/s 122,53 MB/s 140,77 MB/s

[+]

Más kérdés, hogy csak középkategóriás a hardver, úgyhogy az Asphalt 9 és hasonló, komoly 3D-s játékok már kissé szaggatnak, persze azért még játszhatók. A felület makulátlan kezeléséből az OxygenOS fejlesztőcsapa vastagon kivette a részét, ez ma az egyik legtisztultabb és legfürgébb androidos köntös. Épp csak az a bökkenő, hogy bár elérhető az Androidból és az OxygenOS-ből a 11-es, amit a OnePlus simán feldobhatott volna erre a cuccra is, inkább visszatartotta. Éppen ezért az egyetlen generációfrissítés nem az Android / OOS 12 lesz, hanem a 11-es, így ugrik a gyártól megszokott, sokéves támogatás.

Hirdetés

[+]

Ettől még a testreszabhatóságtól kezdve a sötét módon át a hasznos extrákig és a jófajta gesztusvezérlésig minden megvan, bár a navigálás és a gépelés nem annyira pontos a jelzett érintésérzékelési bakik miatt. Mivel a OxygenOS csak hasznos dolgokat tesz hozzá a vegytiszta Androidhoz, a Google szoftverei dominálják az alkalmazáskínálatot. Mondjuk Play Zene már nincs, és valamiért a OnePlus saját lejátszója is kimaradt.

[+]

Viszont alapból fent van egy jobbfajta fájlkezelő és az Android Pay, ha már itthon elindult a Google mobilos fizetőszolgáltatása. A tárcsázó és telefonkönyv minden szokásosat tud, a Chrome hibátlan sebességgel és teljes adatszinkronizálással fut, nekem csak a mindig aktív kijelzőfunkció hiányzik értesítő LED híján – ezt talán a generációs frissítés elhozza.

Kamerák, multimédia

Öt kamerát kínál a Nord N10, de azért sejtettük, hogy a hátlapi 64 megapixeles az egyetlen komoly versenyző (4:1 pixel binning, f/1,79, autofókusz). Az ultraszéles modul 8 megapixeles (119 fokos látószög, f/2,25, fixfókusz), a makró és monokróm egység pedig 2-2 megapixeles (f/2,4). A fixfókuszos, 16 megapixeles előlapi modul szelfiportréja korrekt minőségű, akárcsak 1080p videója. A főkamera határozottan jobb közelképeket lő (1-2. kép), mint a teljesen felesleges makró (3-4.).


[+]

A szoftver a bekapcsoló dupla lenyomására azonnal indul és gyorsan megvan a fókusz is. Elérhető HDR, automatikus témafelismerés, teljes felbontás, portrémód, time-lapse, lassított felvétel (1080p, 120 fps), éjjeli mód és a főkamerához profi beállítások, DNG RAW mentéssel (egy nyersfálj), ami színhibás, úgyhogy az itt feldolgozott JPG kép komolyabb barkácson esett át. Alább oszloponként a főkamera 64 és 16 megapixeles, majd 2x-es hibrid zoomfotói következnek, végül az ultraszéles képek.

Most is puszta marketingadat a 64 megapixel: mosott, részlettelen képeket kapunk, feleslegesen nagy fájlméretben, viszont előnyös színekkel, kontrasztokkal és dinamikával. Érdemes helyette 16 megapixelnél maradni, de a komoly zajszűrés miatt ezek az eredmények sem tűélesek (lásd a sokkal részletesebb nyersképet), bár azért nyomtatni lehet belőlük. Az expozíció kicsit fölélő, csökkentve az előnyös dinamikán, ám máskülönben jófajták a felvételek. A 2x-es hibrid nagyítás viszont nem jobb a tisztán digitálisnál – az egyik segédoptika simán lehetett volna igazi zoomkamera. Ez persze nem garancia a minőségre: ultraszéles egység például hiába van, ha mosott, részlettelen képeket lő, alacsonyabb dinamikaátfogással.

Este a főkamera elmegy, akár magától is bevetve a többelemes esti módot, de azért a legalsó sorban két-két direkt éjjeli típusú képet is megosztottunk. A színek kissé sárgásak és a részletesség koránt sem tökéletes, a dinamika viszont jó. Az ultraszéles esti képeket viszont érdemes elfelejteni.

4K-ban, 30 fpssel csak a főkamerával készíthetünk felvételt átlagos részletességgel, közepes dinamikával és bármilyen stabilizálás nélkül. A sztereó hang elmegy. 1080p-n már az ultraszéles modul is beszáll a buliba, bár sok vizet nem zavar remegős felvételével és különösebb stabilizálás ilyenkor se száll be a főkamerát megsegítve.

Az esti felvételek túl sötétek, és mozgás közben elmosottak ahhoz, hogy érdemes legyen használni.

Az N10 legpozitívabb csalódása a sztereó hangszórópár, amely a kategória legjobb minőségét nyújtja. Erélyes, a kissé zörejes 100%-ról 80%-ra visszaszabályozva pedig tiszta hang árad az alsó és felső rácsból, a korrekt közép- és magas tartományok mellett némi térrel és mélyekkel – ezt a teljesítményt pár csúcsmobil is megirigyelhetné. A 3,5 milliméteres fülesre dinamikus, részletes és kellően hangos produktum jut, FM-rádió nincs.


[+]

Lehet, hogy a kétcsatornás hang megvan, a Google Widevine L1 CDM tartalomvédelem viszont nincs, így hiába a tűéles képernyő, a Netflix, a Prime Video és társaik SD minőségben streamelnek. Nyilván Full HD videókat a YouTube és a Galéria lejátszik, nincs gond a 4K / 60 FPS-sel vagy a HDR kódolással sem, bár a ritkább formátumok, a feliratok és az AC3 hang megköszönik egy VLC Player telepítését. Ezzel a lendülettel egy zenelejátszót is feldobhatunk, mert az valamiért kimaradt.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

A Nord N10 két nanoSIM-et fogad be, bár 5G kapcsolatra a N1, 3, 7, 28, 41, 66 és 78 sávokon csak az egyik képes. Természetesen adott minden hazai 4G sáv támogatása, a beszélgetési hangminőség pedig mindkét oldalról elfogadható, zajosabb környezetben is (amibe ritkábban fut manapság az ember). Megvan a kétcsatornás WiFi (802.11a/b/g/n/ac, Direct, HotSpot), az érzékenységet viszont csak közepesnek mondanám. A Bluetooth 5.1-es (A2DP, LE), az USB pedig 2.0-s (Type-C, MTP, OTG). A földi antennák és routerek mellett az N10 mintegy 60 műholdra rálát és akár 30-at használ a GPS, GLONASS, Galileo és BeiDou csoportokból két csatornán, azonnali pozíciószerzéssel és megbízható navigációval. Akad iránytű, gyorsulásmérő, giroszkóp, hangszenzor és NFC. Nincs infra és barométer.


[+]

A 4300 mAh-s akkumulátor jófajta üzemidőt biztosít, töltésenként 1-3 napos használattal és 6-8 órás képernyőidőkkel. A készenléti fogyasztás alacsony és a rendszer ügyesen bánik az erőforrásokkal, plusz ott a 30 wattos, bő egyórás gyorstöltés. Úgyhogy, ha tényleg csak perceink vannak kábelre dugni, akkor is jó adag energia kerül a telepbe egy kávét szürcsölgetve. A vezetékmenetes töltés nem opció.


[+]

OnePlus Nord N10 5G
Pro
90 Hz-es panel, jack kimenet, sztereó hangszóró
Jófajta rendszersebesség
Hosszú üzemidő
Kontra
Gyenge összeszerelés
Az Android 11 lesz az utolsó frissítés
Középszerű kamerák
Pontozás
Kialakítás, védelem 6 pont
Kijelző 8 pont
Sebesség 8 pont
Szoftverfelület 9 pont
Fotózás, videózás 6 pont
Hangminőség 9 pont
Adatkommunikáció 8 pont
Üzemidő 8 pont
Ár/érték arány 7 pont
Indulóár (5G, 6/128 GB, HUF) 129 990

Gyorsan elszaporodtak a OnePlus telefonok: előbb jött egy rakás nyolcas, majd a remek ár/érték arányú Nord, amihez most az 5G-s N10 és a 4G-s N100 csatlakozott. A jó hír a Snapdragon 690-nel és a 90 Hz-es panellel biztosított Never Settle sebesség (kivéve a dadogós játékokat), a hosszú üzemidő, a stabil vázszerkezet és a jelzett 5G képesség, ami 130 ezer forintért azért ma még nem alapvető. A rossz hír az, hogy a katalógusból rendelt N10 szinte az összes OnePlus karaktert levetkőzte: csak egy generációs frissítés jön, az is a 8T-n már elérhető Android/Oxygen 11 lesz, hordpadós a műanyag hátlap az akkumulátor fölött, oda a némítókapcsoló és az AMOLED panel, nincs LED villanó vagy mindig aktív kijelző, a kinézet pedig tucat, hiába a márka mutatós darabjai a múltból.

Ha 100 ezer forint környékén megáll az árcédula a brand árazási erősségéhez visszatérve, nem lenne különösebb okom megróni az új Nordot remek sztereó hangszórójával, microSD bővítésével és jack kimenetével és a plecsni is belefér. Viszont nem az igazi az érintésérzékelés és a kameraszett, mivel pedig az eredeti Nord nem sokkal drágább, de sokkal jobb kijelzőben, kamerában és összeszerelésben, az N10-nek nehéz helyet találni a piacon. Árszinten ugyanis ott az 5G-s Mi 10 Lite és az amoledes TCL 10 Pro, plusz jó pár Realme, aki pedig a neve miatt választana OnePlust, a tavaly őszi csúcsmodellért se kell túl sokat ráfizessen, és minden szempontból jobb telefon üti a markát.

Bone123

Specifikáció

OnePlus Nord N10 5G
OnePlus Nord N10 5G Külső
Méretek 163 x 74,7 x 8,95 milliméter
Tömeg 190 gramm
Színvariációk sötétszürke
Kijelző képátlója 6,44 hüvelyk
Képaránya 20:9
Felbontása 1080 x 2400 pixel (405 ppi)
Típusa, frekvenciája IPS-LCD, 90 Hz
Értesítő LED nincs
Biometrikus védelem ujjlenyomat-olvasó (hátul), 2D arcfelismerés
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Qualcomm Snapdragon 690, 8 nm
Processzor 2 x 2 GHz + 6 x 1,7 GHz Kryo 560
Grafikus chip Adreno 619L
RAM, tárhely mérete 6 GB (LPDDR4X), 128 GB (UFS 2.1)
Memória bővítése microSD
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/25
LTE B26/28/29/32/34/38/39/40/41/46/66
5G N1/3/7/28/41/66/78
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
eSIM támogatás nincs
Bluetooth 5.1 (A2DP, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac (kétcsatornás, HotSpot, Direct, 2x2 MIMO)
USB USB 2.0 (Type-C, MTP, OTG)
Navigáció A-GPS, GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou
NFC van
Infra nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 10, OxygenOS 10
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 64 megapixel (1/1,72", f/1,8, autofókusz)
8 megapixel (119 fok ultraszéles, f/2,25, fixfókusz)
2 megapixel (monokróm/mélység, f/2,4)
2 megapixel (makró, f/2,4)
LED villanó
Előlapi kamerarendszer 16 megapixel (f/2,05, fixfókusz)
Videófelvétel 4K (30 fps), 1080p (30, 60 fps)
Jack kimenet van
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 4300 mAh lítium-ion
Vezetékes töltés 30 watt (5V / 6A)
Vezetékmentes töltés nincs
Egyebek
Giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, közelségérzékelő, fényérzékelő

Azóta történt

Előzmények

  • OnePlus 8T – fazonigazítás

    A OnePlus 8T az alapmodell bővített funkcionalitású kiadása, ahogy mindig. Jobb (és sík) kijelző, gyorsabb töltés, gyorsabb belső tárhely, Android 11, de a teljesen használhatatlan makró kamera most komolyan, minek?

  • Két új OnePlus Nord érkezett

    A Nord N10 5G és a Nord N100 a hazai boltokban is megvásárolható lesz november elejétől.

  • OnePlus Nord - északi sale

    Öt év kihagyás után készült el a második középkategóriás OnePlus telefon, és egyből 5G-t, 90 Hz-es OLED kijelzőt és négy hátlapi kamerát kínál, vonzó áron.

  • OnePlus 8 Pro - a túlgondolt

    QHD felbontáson 120 Hz-es OLED kijelző, 5G-s képesség, bivalyerős hardver, új kamerarendszer, IP-védettség, vezeték nélküli töltés - a hosszú sor végén azonban egy 1000 eurós árcímke figyel.

Hirdetés