Bevezető, csomagolás
Nehéz a dolga a Nokiának. Nem, ez most nem az általános szöveg a gyenge pénzügyi eredményekről és a haldokló Symbianról, ez a cikk ugyanis a Lumia 920-ról szól, a finnek első Windows Phone 8 rendszerre épülő okostelefonjáról, mely jelenleg a cég zászlóshajójának tekinthető. És nehéz vele a dolga a Nokiának, ugyanis a készüléket akkora érdeklődés övezi, amekkora kevés készüléket követ mostanában. Sokan ezt az eszközt kiáltották ki a legújabb iPhone-gyilkosnak, ami nyilvánvalóan butaság annak fényében, hogy az iPhone-t már nem feltétlenül kell meggyilkolnia senkinek és ma már nem feltétlenül kell minden okostelefont az Apple termékéhez hasonlítgatni. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a Nokiának ezzel a szériával van utoljára esélye dobbantani egyet, mert a Lumia 800 (és annak kistertvérei) ugyan nagyot szóltak, de közel sem akkorát, hogy az egykori piacvezető vállalatot kihúzzák abból a gödörből, ami felé jelenleg is tart.
A probléma az, hogy a Windows Phone operációs rendszer használatával akkor is nehéz megkülönböztetnie magát egy gyártónak vagy készüléknek, ha a verziószám már nem hetes, hanem nyolcas. Hiába javított ugyanis sokat a Microsoft a rendszeren és tette azt kifinomultabbá, a személyre szabhatóságnál gyakorlatilag csak annyit tudtak elérni, hogy 10 helyett 20 színsablon közül választhatunk és a csempék méretén bizonyos kereteken belül állíthatunk. Azaz a Windows Phone 8-as készülékek továbbra is teljesen ugyanúgy néznek ki, aminek megvannak az előnyei és a Microsoft számára ez egy kedvező szabályozás (nem véletlen, ők találták ki), de a Lumia 920 helyzetét nagyban megnehezíti. Főleg azért, mert a HTC modellje vele egy időben lépet piacra és bizony nem sikerült rosszul. Olyannyira nem, hogy a Windows Phone 8X by HTC lett a Windows Phone 8 platform hivatalos referenciakészüléke, amiben nyilván szerepet játszik az is, hogy a Nokia térdre rogyása nem jönne rosszul a Microsoftnak, de azért az eszköz képességeiről is sok dolgot elárul.
A doboz nem sokat változott, ugyanaz a fiókos felépítésű megoldás, amit talán az Apple vezetett be, de mindenki nagy örömmel használja, hiszen marhára logikus és egyszerűbb logisztikázni, mint a korábban bevett formátumú megoldásokat (melyekben több volt a kihasználatlan terület). A méret egészen kedvező, a nokiás dobozok klasszikus feladatát ellátja, hiszen némi magyar valuta elfér benne, igaz, egy hangyányit hosszabbnak kellene lennie, hogy egy köteg húszezres igazán kényelmesen utazhasson, de annyi baj legyen. Hasonlóan fontos feladat a hálózati töltőfej, a microUSB-s adatkábel és a sztereó headset szakszerű elhelyezése, ezeket a feladatokat a vastag kartonból készült box gond nélkül megoldja. A tesztkészüléket egyébként a VIP-Phone biztosította.
Külső
A teljes előlapot elfoglaló érintőkijelzők világában az ember azt hinné, hogy egy eszköz külsején, fizikai méretein nem sok múlik, de a Nokia sajnos bebizonyította, hogy igen. Adott a Lumia 920, mely egy gyönyörű, minimalista dizájnnal megáldott, fekete, szürke, piros, sárga és fehér színekben is elérhető készülék jó minőségű, strapabíró polikarbonát házzal és Gorilla Glass 2 kijelzővel. Csak akkora, mint egy ház: a fizikai mérete 130 x 70,8 x 10,7 milliméter, a tömege pedig 185 gramm. Ugyebár egy 4,5 hüvelykes megjelenítőről beszélünk, de ez nem lehet indok, hiszen a 4,7 hüvelykes Samsungnak a Galaxy S III 133, míg a 4,3 hüvelykes, ugyanilyen rendszert használó HTC 8X-nél 130 grammot nyom a mérlegen. Az nyilván hagyján, hogy egy telefon nagy, sok ember még szereti is ezt, amit a Samsung Note széria sikere jól bizonyít; azt viszont valószínűleg senki nem szereti, ha egy készülék indokolatlanul nehéz, mert annak funkcióbeli előnye semmiképp sem lehet.
Számomra igazából teljesen érthetetlen, hogy ezt a finnek miért nem vették észre és hogyan sikerült egy ilyen súlyos készüléket csinálniuk. A Lumia 800 sem volt épp könnyű a 3,7 hüvelykes kijelző mellé társuló 142 grammjával, szóval elképzelhető, hogy mindez a polikarbonát számlájára írható, de akkor sincs rendben a dolog. Főleg azért, mert ha akárki kezébe veszi a 920-at, akkor azt fogja elsőnek mondani, hogy milyen rohadt nehéz. Pedig azt is észrevehetné, hogy a 768 x 1280 pixeles felbontású IPS-kijelző briliáns színekkel operál és pengeéles a képe, rácsodálkozhatna a minimalista hátlapra, a kellemes formatervre és fogásra. De tényleg nem ezekre fog, hanem a közel 20 dekagrammos tömegre, én legalábbis ezt tapasztaltam. Persze tudjuk, hogy a spéci kamera több helyet foglal és a súlyhoz is hozzáad kicsit, de ennyit?
[+]
A Windows Phone 8X by HTC társaságában: kicsit nagyobb, sokkal nehezebb
Az előlap tetején egyébként viszonylag diszkréten bújik meg a Nokia felirat a jobb felső sarokban, mellette találjuk az 1,3 megapixeles felbontású előlapi kamerát és a telefonhangszórót. Lejjebb terül el a már említett IPS-kijelző, melynek 4,7 hüvelykes képátlóját a felbontással összekombinálva megkaphatjuk, hogy a pixelsűrűség inchenként 332, ami egy kellemes érték. Szuper szolgáltatás, hogy a megjelenítő érzékenysége állítható, aminek következtében kesztyűben is tökéletesen lehet használni, valamint fémből készült tárgyakkal is böködhetjük (mondjuk egy kulccsal); ez utóbbinak sok hasznát így hirtelen nem látom, előbbi viszont télen áldás lehet sok felhasználónak. Alulra három darab érintésérzékeny gomb került, melyek körül véleményem szerint túl sok az üres terület, ráadásul az én szemem kicsit zavarta, hogy vertikálisan nézve nem középre kerültek. Alább egy Mobilarena által fél perc alatt szerkesztett kép arról, hogy mi lenne, ha a kijelző középen foglalna helyet:
Balra az igazi, jobbra a szerintem ideális
Ízlésről nyilván felesleges vitatkozni, de a szerkesztőség tagjai Bog kivételével egyetértettek abban, hogy a középre helyezett kijelző jobban mutatna a 920-on. De maradjunk a tényeknél: a hátlapon található a 8,7 megapixeles kamera és az ahhoz tartozó ledes villanófény, túl sok csicsa nincs körülötte, de a fémes betétlap nagyon jól mutat a teljesen sima felületű hátlapon.
Felül a 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet és a microSIM tűvel kiszedhető foglalata van, jobb oldalon a hangerőszabályzó-, bekapcsoló- és exponáló gombokat találjuk, alulra pedig a microUSB csatlakozó és a hangszóró került.
Hardver, sebesség
A készülék szíve egy Qualcomm MSM8960-as Snapdragon SoC, melyben a Krait kódnevű kétmagos processzor magonként 1,5 GHz-es órajelen működik. A grafikus gyorsításért egy Adreno 225-ös GPU felel, a központi memória mérete 1 GB, a háttértár pedig 32 GB-os, választási és bővítési lehetőség nincs. A 8960-as egy fejlett hardveres megoldás, 28 nanométeres csíkszélességgel készül, 4+4 kB L0, 16+16 kB L1 és 1 MB L2 cache-t tartalmaz, a memóriát két csatornán, 500 MHz-en éri el. Ugyanez a megoldás található többek között a HTC 8X-ben, One XL-ben és a Sony Xperia V-ben is, csak az órajel változhat. A negyedik generációs Snapdragon családból egyébként létezik négymagos változat is.
Az eszköz sebességét a Windows Phone platformra frissen megjelent, de Android alatt már bizonyított AnTuTuval néztük meg, mely sajnos a Lumia 920-nál nem tudott GPU-eredményt adni, ugyanis az újdonság képaránya egy kicsit más, mint amire a még béta állapotban lévő tesztprogramot tervezték. Épp ezért az alábbi táblázatban szereplő összesített pontszámhoz körülbelül 5-600-at nyugodtan hozzáadhatunk, amivel a 920 át is veszi a koronát a kisebb felbontású kijelzővel, de azonos hardverrel szerelt Lumia 820-tól.
AnTuTu 0.8.0 beta eredmények | ||||
---|---|---|---|---|
Benchmark | Nokia Lumia 920 | HTC 8X | Nokia Lumia 820 | Nokia Lumia 800 |
Memory | 738 pont | 745 pont | 760 pont | 406 pont |
CPU integer | 5303 pont | 4885 pont | 5611 pont | 916 pont |
CPU float-point | 4512 pont | 4497 pont | 4235 pont | 550 pont |
2D graphics | ? pont | 581 pont | 600 pont | 353 pont |
Database IO | 380 pont | 380 pont | 365 pont | 155 pont |
Storage Write | 174 pont | 174 pont | 174 pont | 29 pont |
Storage Read | 221 pont | 223 pont | 221 pont | 132 pont |
Total Score | 11 328 pont (+GPU) | 11 485 pont | 11 966 pont | 2541 pont |
Ezek persze csak egy szintetikus sebességmérő eredményei, a lényeg a gyakorlat, de sok kritika ott sem érheti a finn óriást, mely rendkívül sebesen teszi a dolgát. Az animációk nagyon szépek és akadástól mentesek, minden szoftver gyorsan elindul, vagy ha nem is teszi, akkor ezt a rendszer szép animációkkal eltakarja. Alul mindez megcsodálható egy nagyjából 5 perces videón:
Szoftverek, szolgáltatások
A Windows Phone 8 rendszer szolgáltatásairól, újításairól ezen az oldalon egyáltalán nem szeretnék értekezni, hiszen már publikáltunk egy külön cikket ezekről. Nagyon okosan, hiszen az összes jövőbeli készüléknél elég lesz belinkelni azt az üdvösséghez, de egy Nokiánál mondjuk pont van miről beszélni ezen túlmenően is, hiszen kapunk pár extra szoftvert. Ezek egy része előre telepítve található a készüléken, a többit utólag kell installálnunk, de itt most nem különböztetem meg őket ez alapján - elsősorban azért, mert mi egy Németországból érkezett készüléket teszteltünk, mely szoftverek terén kicsit kusza volt és nem vagyunk benne biztosak, hogy az itthon forgalomba lévőkre mi kerül fel a gyárban és mi nem. De a kép így is teljes lesz.
A menüben böngészve némi mosolygásra ad okot, hogy a Nokia által ajánlott szoftvereket összegyűjtő alkalmazás a Top alk. nevet kapta, azaz a rövidítésről még akkor is nehezen mondanak le a finnek, ha úgy egyébként 4,5 hüvelyk áll rendelkezésre a teljes címek kiírásához. Ezen túllépve rátérhetünk az extra szoftverekre: rögtön itt van a Nokia Care, mely tippeket és trükköket mutat a készülék használatával kapcsolatban. A Nokia Drive+ Beta egy offline navigáció, ami az egyik olyan nagy fegyvere a finn modelleknek, amivel mások nem rendelkeznek. A szoftver nem csak útvonalat tervez, hanem teljesen ingyenesen a világ bármely pontján turn-by-turn navigációt biztosít, ha előtte a megfelelő térképet letöltöttük a készülékre. A NavteQ alapú adatbázis kifejezetten naprakésznek tűnik hazánk tekintetében is, a magyar itíner jól érthető, a grafikai megvalósításra sem lehet panasz. A Nokia Térképek a Google Maps helyi variánsa, elég pofásan néz ki, de a 3D-s döntögetős szolgáltatások hiányoznak belőle, ugyanakkor érdemes tudni, hogy a többi WP8-as telefonban is a Nokia által tulajdonolt NavteQ adatbázis szolgáltatja a térképes információt, csak éppen magát a navigációt nem adták hozzá a finnek.
A Nokia Városnéző egy Layar-szerű alkalmazás, mely a kamerát használva mutogatja, hogy a különféle éttermek, mozik, nevezetességek hozzánk képest merre vannak. A Nokia Zene a muzikalitást elemző résznél kerül kielemzésre, a Smart Shootról viszont itt is le merem írni, hogy teljesen felesleges volt külön alkalmazásba rakni. Pontosabban ez így nem igaz, mert a szoftver sorozatfelvételek készítésére alkalmas és felkínálja a lehetőséget, hogy kiválasszuk a legjobban sikerült fotót, Ami egy hasznos funkció, inkább az a szomorú, hogy ezt csak a Nokia látja így, a Microsoft nem, ezért alapból nem része a Windows Phone 8 rendszernek.
Adatkommunikáció, telefonálás, net
Adatkommunikációs téren nagyon rendben van a készülék. A HTC-féle konkurenciához képest egyértelmű előny, hogy a GSM/UMTS hálózatok mellett az LTE is támogatott, aminek hála akár az elméleti 100/50 Mbps-os sebességgel is tudjuk használni a mobilinternetet, feltéve, hogy a szolgáltatónk kínál erre opciót és a megfelelő előfizetéssel rendelkezünk. Egyébiránt négynormás GSM-modulról (850/900/1800/1900 MHz), GPRS, EDGE, UMTS és HSPA adatátvitelről beszélhetünk, utóbbinál az elméleti maximális letöltési sebesség 42,2 Mbps, feltölteni pedig 5,76-dal tudunk. A WiFi a 802.11a/b/g/n protokollokat támogatja, ismeri a DLNA-t és segítségével a Lumiából WiFi hotspotot is kreálhatunk. A Bluetooth 3.1-es, minden létező megoldást ismer és támogat. Vezetékes adatkapcsolatnál a 2.0-s microUSB kínálat lehetőségeket lehet kiaknázni. Az NFC megléte ebben a kategóriában már-már természetes, a GPS jelenlétén sem csodálkozik senki, a GLONASS támogatás (orosz GPS) pedig nem teljesen egyedi, de azért egyelőre ritka. Itt tehát tényleg minden adott.
Telefonálás közben nem sok problémát tapasztaltam, a hangminőség kiváló volt, beszélgetőpartnereim sem panaszkodtak arra, hogy nem értik, amit mondok. A SIM-kártyát ugyebár csak tűvel lehet eltávolítani, hotswap funkció nincs, tehát bekapcsolt állapotban hiába cserélgetjük a kártyát, nem fogunk tudni fellépni a hálózatra. A telefonkönyv alapvetően korrekt, hiszen mindenféle fiókunkból (Google, Facebook, Live) be tudja húzni az adatokat, azonban tapasztaltam olyan problémákat, melyek egyedinek tűntek, mert a 8X-nél nem jöttek elő; ha összekötöttem egy ismerősöm Facebook és Google fiókját, előfordult, hogy eltűnt a telefonszám. Az eredeti helyen (tehát online) megmaradt, de a telefonkönyvben csak nem jelent meg, ami roppant frusztrálónak bizonyult. Hasonlóan idegesítő volt, de funkcionális szempontból érthető, hogy üzenetküldésnél a szoftver alapból a Facebook chatet ajánlotta fel az SMS helyett abban az esetben, ha a kiszemelt ismerős online volt a közösségi oldalon. Én viszont úgy gondolom, hogy magam is el tudom dönteni, hogy Facebook vagy SMS üzenetet akarok küldeni – még jó, hogy lehetett váltani a kettő között.
Szintetikus tesztek | ||||
---|---|---|---|---|
Benchmark | Nokia Lumia 920 | Samsung Galaxy Note 2 | Samsung Galaxy S III | |
Sunspider 0.9.1 (A kisebb a jobb!) |
907,9 ms | 1097 ms | 1486 ms | |
HTML5test (A nagyobb a jobb!) |
320+6 pont | 369+11 pont | 395+3 pont | |
Acid3 | 100 pont | 100 pont | 100 pont | |
Acid2 | screenshot | screenshot | screenshot |
Az internetböngésző meglehetősen korrekt, a Flash-támogatástól eltekintve gyakorlatilag mindent tud, amit elvárhatunk tőle. A fenti táblázatból az is látszik, hogy meglehetősen gyors, viszont HTML5 tekintetében gyengébb, mint az androidos konkurencia. Facebook kliens nincs, de az alkalmazásboltból le lehet tölteni a hivatalosat, mely alapvetően jól működik. Ha úgy döntünk, hogy nem szeretnénk használni az appot, ismerőseink frissítéseiről és képeiről akkor sem kell lemondanunk, hiszen a korlátlan kapacitású telefonkönyvben összefűzött profilok esetén ezek az adatok is megjelennek.
Multimédia
A kamera 8,7 megapixeles, autófókuszos, ez idáig nem tűnik extrának. Azonban nem véletlen, hogy a Nokia 808-ban már bizonyított kamerán is lógó PureView jelzőt megkaphatta a Lumia 920; a szenzor itt ugyan jóval kisebb, mint az említett symbianos készüléknél, de az 1/3"-es méret azért egy okostelefonnál nem mondható rossznak. A rekeszérték f/2.0, van ledes villanófény, de ami mégis egyedülállóvá teszi a készüléket, az az optikai képstabilizátor, mely talán még nem volt jelen európai mobiltelefonban. Ennek köszönhetően elképesztően stabil videófelvételeket lehet készíteni (a hátlapi kamera 1080p-s, az előlapi 720p-s HD-minőséget tud, de az előlapnál nyilván nincs stabilizátor), plusz éjszakai fotózáskor is jól jön az, hogy stabilan áll az ember kezében az új Lumia.
A kamerát kezelő szoftver viszonylag sok beállítási lehetőséget nyújt: választhatunk különféle jelenetmódok közül, állíthatunk az érzékenységen (ISO 100 - ISO 800), korrigálhatjuk az expozíciót (+/-2 FÉ 1/3-os lépésekben), piszkálhatjuk a fehéregyensúlyt, plusz ki-be kapcsolhatjuk a vakut és az autófókusz segédfényt.
A fenti képeket végignézve arra juthatunk, hogy a Lumia 920 az éjszakai fotózás királya. A felső sorban lévő utolsó képet például elképesztően gyenge fényviszonyok között készítettem, más telefon ott valószínűleg feketeséget adott volna, itt viszont szinte minden látszik. Nappal viszont közel sem ennyire erős a készülék, hiszen a szép színeken sokat ront a kis dinamikatartomány és a jól látható kromatikus aberráció is. Emellett a képélességgel is akadhatnak gondok, plusz az élesség sem az igazi, ami az autók rendszámtábláján jól látszik; ennél nem csak a Nokia 808 nyújtott jobbat korábban. A makró mód viszont teljesen rendben van, ahogy a videózásnál sem lehet panasz a képminőségre (tesztvideók: itt és itt). Ugyanakkor mozgókép rögzítésénél problémás, hogy a mikrofonhoz hozzáér a kezünk, ami sistergő hangokban fog megmutatkozni a végeredményben.
Zenelejátszásra a Nokia Zene alkalmazást érdemes használni, mely egy picivel többet tud, mint a Windows Phone gyári szoftvere. Egyrészt valamivel pofásabban néz ki, de ez ugyebár ízlés kérdése, ami viszont tény, hogy található benne hangszínszabályzó, ahol ráadásul jó symbianos módra teljesen személyre is szabhatjuk a dolgokat. Mindez mondjuk csak bedugott fülhallgató mellett működik, amit a rendszer kicsit bugyután megfogalmazva ad tudtunkra, de azért lehet érteni a lényeget. Extra még, hogy a Dolby Headphone funkciót is bekapcsolhatják azok, akik erre vágynak.
Az FM-rádió hiánya fájó pont, ezért csak részben kárpótolja az embert az, hogy kihangosítva viszonylag kellemes hangminőséget tud kipréselni magából a 920-as Lumia. A gyári fülhallgató agybadugós, szintén jól szól és elég kényelmes is. A videólejátszás is egészen jó, hiszen számítógépre kötve a készülék működik háttértárként, tehát elég csak simán felmásolnunk az akár 1080p-s felbontású, H.264-es fájlokat, a telefon le fogja játszani őket.
Üzemidő, összegzés
A készülékben 2000 mAh-s akkumulátor található, mely bő egy napig képes szuflával ellátni a készüléket átlagos felhasználás mellett. Ha komolyabban igénybe vesszük, filmezgetünk és játszadozunk, akkor elképzelhető, hogy már lefekvés előtt a töltőért kell majd nyúlnunk. Ha egyáltalán nyúlnunk kell, a Lumia 920 ugyanis indukciós módon is tölthető, ha és amennyiben veszünk hozzá egy ilyen tartozékot, mert gyárilag nem a doboz része.
Nem könnyű bírálatot mondani a Nokia Lumia 920-ról. Őszintén szólva nagyon reménykedtem benne, hogy az egykor szebben tündöklő gyártó visszanyerhet valamennyit régi fényéből általa, és erre minden esélyük meg is lett volna. Viszont úgy tűnik, hogy ezúttal szó szerint túl sok mindent akartak belezsúfolni a készülékbe, aminek az eredménye a 185 grammos tömeg lett. Pár éve ez még fel sem tűnt volna senkinek, azonban most 2012 vége van és a csúcs okostelefonok 120-140 grammosak. A nagy kérdés pedig az, hogy indokolja ezt a többletet a Nokia Lumia 920-nál?
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 7 pont |
Anyaghasználat | 10 pont |
Összeszerelés minősége | 10 pont |
Kijelző mérete, minősége | 10 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 8 pont |
Sebesség | 9 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 7 pont |
Felhasználói felület élménye | 9 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 8 pont |
PIM funkciók | 9 pont |
Adatkommunikációs képességek | 10 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 9 pont |
Audio | 8 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 6 pont |
Ár/érték aránya | 6 pont |
Hogyan értékelünk? |
Válasz valószínűleg nem lesz, hiszen az optikai képstabilizátorhoz tartozó kütyük nem nyomhatnak ennyit a mérlegen, de el lehet sorolni a pozitívumokat és a negatívumokat is. A 600 nites fényerejű, 768 x 1280 pixeles kijelző nem a piac legjobbja, de azért alapvetően nagyon kellemes képet ad, a polikarbonát ház pedig jó minőségű és én személy szerint kedvelem (igaz, ezt mondtam a Lumia 800-ra is, azóta pedig kiderült, hogy egyes modelleket a gyári tok koptat el). A hardver megfelelően erős, a szoftver minden hibájával együtt jól használható és szerethető, ugyanakkor megvan az a hátránya, hogy a Nokia a pár darab extra szoftverével nem tud akkora többletet adni, amekkora elég lenne ahhoz, hogy a Lumia termékcsalád egyértelműen feljebb pozicionálja magát konkurenseinél.
Az adatkommunikáció egyszerűen bámulatos, minden benne van a 920-ban, amit csak bele lehet rakni egy efféle eszközbe. Örülni és nevetni is lehet a kamera kapcsán, mely gyönyörű videókat készít, éjszaka bajnok, nappal azonban legfeljebb átlagosnak mondható. Zenei téren is furcsa a helyzet, a hangszínszabályzónak lehet örülni, de igazából egy FM-rádió valószínűleg hasznosabb lett volna. Ugyanakkor nagyon problémás a készülék ára, hiszen áfásan 200 000 forint körül volt a cikk írásakor, a hivatalos, hazai forgalmazás megkezdése előtt, ami nyilván beleférne egy induló csúcsmodellnél (az iPhone sem volt olcsóbb), de mivel a Windows Phone 8X by HTC úgy 30-40 000 forinttal olcsóbb ennél az árnál, ezért úgy nézett ki, hogy nagyjából el is dőlt, hogy ma mit érdemes vennie annak, aki most Windows Phone 8-as készülékben gondolkodik és nem akar minden nap ismeretlen helyeken navigálni. Plecsni tekintetében tehát tetszett volt a verdikt, ám az előzetes információkkal szemben a Lumia 920 még 2012-ben megjelent a hazai operátorok kínálatában, ami jótékonyan hatott az árazásra is. A feltöltőkártyával 160 ezres árcímkével nyitó Nokia így már abszolút versenyképes a HTC nagyágyújával, amely ugyan kecsesebb, könnyebb, ám nincs benne ingyenes navigáció és optikai képstabilizátor. Éppen ezért úgy tisztességes, ha a korábbi plecsnit a hivatalos ár ismeretében módosítjuk, hiszen pont emiatt soroltuk hátrébb a finn modellt korábban.
![]() |
Nokia Lumia 920 |
Bocha
A tesztkészülék a VIP-Phone jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!
A cikk elkészítésében a T-Mobile 4G mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
![]() |
Általános | |
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS/LTE | |
Méret | 130,3 x 70,8 x 10,7 milliméter | |
Tömeg | 185 gramm | |
Színvariációk | fekete, szürke, piros, sárga, fehér | |
SIM-foglalat | microSIM | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 4,5 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 768 x 1280 pixel (332 ppi) | |
Kijelző típusa | kapacitív IPS érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Hardver | ||
SoC típusa | Qualcomm MSM8960 | |
Processzor típusa | Dual-core 1,5 GHz Krait | |
Processzor csíkszélessége | 28 nm | |
Processzor utasításkészlete | ARMv7 | |
Grafikus chip | Adreno 225 | |
RAM mérete | 1 GB | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | korlátlan | |
SMS memória | korlátlan | |
Szabadon felhasználható belső tárhely | 32 GB | |
Memória bővíthetősége | nincs | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE 800/900/1800/2100/2600 MHz |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA | van / 42,2 Mbps / 5,76 Mbps | |
LTE letöltés / feltöltés | 100 Mbps / 50 Mbps | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 3.1 (A2DP) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n, 2,4 és 5 GHz, DLNA, hotspot funkció | |
USB | microUSB 2.0 | |
Push-to-talk / RSS | nincs / nincs | |
GPS vevő | van | |
NFC | van | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | csak néma/rezgés | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | van / van | |
Hangrögzítés | nincs | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van (magyar nyelven is) | |
Szoftverek | ||
Platform | Windows Phone 8 | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Java | ? | |
Játékok | telepíthetők | |
Valutakonverter | van | |
Extra szoftverek | Nokia Care, Nokia Drive+, Nokia Térképek, Nokia Városnéző, Nokia Zene, Office, OneNote, Pénztárca, Top alkalmazások | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 8,7 megapixeles, autófókuszos, optikai képstabilizátor, ledes villanófény lencse | |
Másodlagos kamera | 1,3 megapixeles | |
Videófelvétel | van (hátlapi kamera: 1080p, előlapi kamera: 720p) | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | nincs | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 2000 mAh-s lítium-ion (BP-4GW) | |
Készenléti idő | 400 óra | |
Beszélgetési idő | 17 óra (2G) / 10 óra (3G) | |
Zenelejátszási idő | 67 óra | |
Egyebek | ||
3,5 milliméteres fülhallgató kimenet, Gorilla Glass 2, polikarbonát készülékház, GLONASS támogatás |