Hirdetés
Lessük meg kívülről
A Nokiától nem meglepő, hogy szép nagy, színes dobozban érkezik a 3250. A dobozon fiatal japán yuppie-k tologatják egymást a parkban irodai székeken, ezen kicsit elámultam, és próbáltam megfejteni az átvitt jelentést, de csak a tesztidőszak végére világosodtam meg. A dobozon lévő kép azt jelenti, hogy csak az vegyen 3250-et, akit a barátai a irodai széken tologatnak a parkban. Másnak nem ajánlott.
Kibontva a dobozt, egész szép kis Kánaán tárul elénk. Ott fekszik a készülék, bámul ránk a hatalmas kijelző, mellette/alatta pedig hatalmas tartozékhalom. A 128 MB-os microSD kártya, a hozzá tartozó átalakító, USB kábel, a vékony csatlakozós töltő, a POP portot jack bemenetté alakító kábel, valamint a fülhallgató mind-mind az alapcsomag része. Ezen felül kapunk még egy vaskos kézikönyvet, amelyre pályafutásom során elsőként valóban szükségem volt. A memóriakártya behelyezése ugyanis körülbelül 15 perc fejtörés után sem jött össze, hiába feszegettem, csavargattam a mobilt. Pironkodva és suttyomban meglestem a kézikönyvet, és rájöttem a megoldásra. Szépen elforgatjuk a billentyűzetet 90 fokkal, és készülék aljából körömmel kipiszkáljuk a fedlapot,és máris pikk-pakk kicserélhetjük a kártyát. (A pikk-pakk azért egy kicsit erős, elég nehezen lehet hozzáférni a réshez, még akkor is, ha tudjuk, hogy hol van – Bog)
Nos, miután összeraktuk a telefont, nézzük meg kicsit jobban. A kialakítás egyértelműen egy téglatest, szinte mindenféle lekerekítés nélkül. Az előlap két részre osztható. A felső rész a készülék háromnegyedét adja, itt foglal helyet a méretben hatalmas (35x41 mm), de felbontásban középszériás (176x208 pixel) kijelző, valamit a fő kezelőbillentyűk, valamint a joystick, amely sajnos életünket megkeserítette. A telefon alsó negyede elforgatható. Alapesetben a számbillentyűk helyezkednek el itt. Jobbra mindössze 90 fokot tudjuk forgatni a kezelőfelületet, ilyenkor egyenesen a kamera optikájába nézünk. Balra derékszögben elforgatva szintén a kamera aktiválódik, ilyenkor használhatjuk videó felvételre, vagy fényképezésre a készüléket, ebben az esetben a kijelző keresőként funkcionál. Ha jobbra továbbforgatjuk, akkor megkapjuk a zenelejátszó kezelőszerveit, amely ilyenkor automatikusan aktiválódik is. Ez mind szép és jó eddig, azonban visszaforgatáskor az operációs rendszer nem zárja be a programokat, így mind a kamera, mind a zenelejátszó fut majd a háttérben, foglalva a hasznos memóriát.
A készülék fekete hátlapját egy ezüst Nokia felirata uralja. A telefon alapszíne a fekete, a különböző verziók csak a billentyűzet, és a képernyő körüli díszítés színeiben térnek el. A mobil oldalán nincsenek gombok, a hangerőt is a rettenetes joystick jobbra-balra toszogatásával állíthatjuk. Mitől lehet rettenetes egy joystick? A Nokia megmutatta. Elkészítették a legkisebb pöcköt, ami még éppen kiáll a telefonból, de egy átlagos ujjakkal rendelkező ember már oldalról csak nehezen tudja lökdösni, és 10-ből nyolcszor sikerül benyomni valamelyik irány helyett. Elég kellemetlen helyzetbe is hozott, amikor egy meetingen próbáltam éppen új lejátszási listát létrehozni, és az áthelyezésre nyomás helyett a lejátszásra kattintottam. Tisztán és hangosan csendült fel Tiesto – Lethal Industry című szerzeménye, én pedig égtem, mint a rongy.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
