Külső

Pontosan tíz éve, 1996 márciusában a CeBIT alkalmával mutatkozott be az első kommunikátor, a Nokia 9000, mely mindenképp korszakalkotónak számít a telekommunikáció történetében. A „kommunikátor” egyfajta státuszszimbólum lett az üzleti elit számára. Küllemében az idők során mit sem változott, ugyanaz a kettősség jellemzi. Normál állapotban egy túlméretes telefon, hosszanti oldala mentén félbenyitva egy teljes QWERTY billentyűs „mini laptop” érzetét kelti. A két funkció teljesen külön életet él. Ez azt jelenti, hogy kikapcsolt telefon egység esetén is üzemel a belső „PDA”, mely egyszerűen a készülék félbenyitásával rögtön üzemképes. Az akkoriban szinte felfoghatatlanul kompaktnak számító közel 40 dekás monstrum 24 MHz-es Intel 386-os processzort és 640 x 200 képpontos monokróm kijelzőt vonultatott fel, mely messze túlszárnyalta az abban az időben elterjedt „hagyományos” telefonokat.

A GSM Takácstól kapott Nokia 9300i már közel sem ekkora féltégla. De 167 grammos tömegével, és 132 x 51 x 21 milliméteres befoglaló méretével semmiképp nem nevezhető apróságnak. A grafitszürke készülékház jóval komolyabbá, férfiasabbá teszi elődjénél, az ezüstös színekben pompázó Nokia 9300-nál, melytől – a színén túl – csak a WLAN (WiFi) vezérlő meglétével tér el. Kamera továbbra sincs a készülékben, ezzel is hangsúlyozva annak üzleti mívoltát. Ennél persze zavaróbb lehet a rezgő hívásjelzés hiánya. A jókora méretű papírdoboz a készüléken kívül dokkoló egységet, USB kábelt, 128 MB-os MMC kártyát, telepítő lemezt és egy monó fejhallgatót is rejt. Ez utóbbi mindenképp meglepő, ha figyelembe vesszük a laptopokkal vetekedő árat, valamint azt a tényt, hogy egy sztereó berendezéssel van dolgunk...

Összecsukott állapotban igen impozáns darab, habár a négyzetes kijelző a kissé elnyújtott „U” alakú billentyűzettel együtt sem tudja palástolni a 132 milliméter hosszú készüléktestet. Így a kijelző felett valamint a billentyűzet alatt jókora űr tátong. Az előlap egyébként cserélhető, mely jól jöhet ha a „drágaszág” arcát kissé lelaknánk. Az MMC kártya használat közben is cserélhető, de ehhez le kell műteni a hátlapot, amely néhány köröm elmúlásával jár. Nem hiszem, hogy egy külső foglalat meghaladta volna a gyártó képességeit. Persze örüljünk, hogy nem az akkumulátor alá kell bevarázsolni a bővítőkártyát, ez ugyanis SIM csere esetén bőven elegendő élmény. A fedlapon lévő gombok kifejezetten kemények, ez a navigációs gyűrűnél tetőzik, kissé megnehezítve a navigálást. No nem mintha sokra lehetne használni a telefont összecsukva. Egy egyszerű Bluetooth-os fájl érkezésekor is arra kér minket a szerkezet, hogy nyissuk ki és ott fogadjuk vagy utasítsuk el a küldeményt. Khm, azért ezt a bonyolult igen-nem választ akár a külső billentyűzettel is meg lehetne adni...

Az asszimetrikus készülékház egyik oldalán két zsanér díszeleg, melyek nem az esztétikai értékük miatt kerültek oda: segítségükkel a készüléktest 180 fokban nyitható. Belső kialakítás terén az elmúlt évtized nem hozott változást. Kettényitva a külső kezelőszervvel azonos felén négy gyosgomb társaságában a méretes kijelző látható, alsó felét betölti a teljes QWERTY billentyűzet, melynek domború gombjai kis méretük ellenére is jól használhatóak – napfényben. Sötétben a háttérvilágítás nélküli klaviatúrán csak „ráérzésre” lehet gépelni, melyet a kijelző háttérfénye is csak akkor világít be kissé, ha derékszögnél kisebb szögben tartjuk nyitva a „mini laptopot”. (Nálam német modell járt magyar menüvel, így aztán mindig kotorásznom kellett a betűk után, mert ugye a felirat nem stimmelt.) A böngészőben egérként is használható joystick a külső gyűrűvel ellentétben túlságosan is lágy, pici és érzékeny. Valahol a kettő között lenne az optimum. Még szerencse, hogy vannak külön nyíl gombok is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!