Indítsunk rekordkamerával, a többi ráér!

201 326 592 képpont, maradhat? – kérdezi a hentes a pixelmérlegre sandítva, és nyugodtan lehet bólintani: persze, komám, maradjon csak! Lehet a tükörsimán optimalizáló Apple-re vagy Google-re mutogatni, hogy nem a képpontszám a lényeg, hanem a képminőség, ám ők is beneveztek megapixelharcba, amit épp egy évtizede indított a legendás, elfeledett Nokia 808 PureView 41 megapixeles szenzort használva, alapból mégis 8 megapixeles képeket mentve, mert már akkor sem a mennyiségen volt a lényeg.

Első fecske: a Nokia 808 PureView és 41 megapixeles kamerája [+]

Aztán a Huawei P20 Próval divatba jöttek a quad-Bayer szenzorok, 1-1 helyett 4-4 képpont fölé piros, zöld és kék színszűrőt helyezve, amiből az éjszakai minőség profitált elsősorban, nem a nagy felbontás maga. Mindebből persze vastagon kivette a részét az egyre növekvő szenzorméret és a többelemes képfeldolgozás is, és pont ebben vérprofi az iPhone 14 Pro, 48 megapixeles felbontása csak amolyan mellékadat.

A Motorola Edge 30 Ultra [+]

Oké, de miért négyszerezte meg a Motorola még ezt is – mármint a Samsung, amely az 1/1,22” méretű ISOCELL HP1 szenzort szállítja, 4-4 helyett 16-16 pixel fölé színszűrőt helyezve, ha alapból továbbra is 12 megapixelen ment? A lapkagyártó még fejlettebb HDR-rel és éjszakai feldolgozással, illetve dupla szuper-PD fantázianevű, tényleg fürge autofókusszal magyarázza. Ám az igazság az, hogy a 200 megapixel vastagon marketingadat, mert végeredményben úgyis a képfeldolgozó algoritmuson áll vagy bukik minden, és nem is húznám az időt, a külső meg a szoftver jöhet később: íme az Edge 30 Ultra 16384 x 12288 képpontos felvételei:

[+]

Edge 30 Ultra, 200 megapixeles mód (23 mm, f/1,9, optikai képstabilizálás)

Korrekt dinamika kis túlexponálással, nagyjából pontos színek hűvös fehéregyensúllyal, megbízható fókusz és 3-4 másodperc stabil fogás a készítés alatt, amíg az akár 70 megabájtos (!) felvételek elkészülnek – eddig minden rendben. A részletesség? A 16:1-es binning miatt menetrendszerűen gyatra, 1:1-re konvertálva az égen ugyanis furcsa sávozódás bukkan fel, középen is homályos minden, a széleknél pedig elfogy az optika tudása – lehet ugyan 200 megapixelen rögzíteni, csak teljesen felesleges. Oké, de mi a helyzet a Pro Max 48 megapixeles képeivel összevetve? A fair verseny érdekében ehhez a négy Motorola képet leskáláztam 50 megapixelre, íme:

Edge 30 Ultra 50 megapixel (első sor), iPhone 14 Pro Max 48 megapixel (második)

Míg a részletesség középen egyenértékű, a Motorola határozottan több élesítést használ, és már nappal gyengébben rajzol a széleken, míg az Apple expozícióban, telítettségben és fehéregyensúlyban is pontosabb. De este igazán nagy a különbség: az iPhone szintekkel több részletet előcsal a sötétből, aláhúzva a tételt: nem a pixelszám, a feldolgozás a lényeg, de igazából 48 megapixelre az almás rajongóknak sincs szüksége, mindenre elég a 12.

Edge 30 Ultra, főkamera, 12 megapixel

Ezen a felbontáson már kifejezetten remek az Ultra részletessége, nem csak középen, a széleken is némi túlélesítéssel és kissé hűvös színekkel. Jó a színek reprezentációja naplemente után és a vonalélesség is rendben, a nagy szenzorméretet kamatoztatva. Viszont a szélek felé sötétben már sok részlet elvész a túlzó zajszűrés miatt, ezen lehetne finomítani. Ahol a nagy felbontás kapóra jönne, az a szenzorzoom, vagyis a kép közepén lévő pixeleket használva a veszteségmentes nagyítás, és 200 megapixellel a Motorola a 2x-es mellett 4x-es szenzorzoommal is próbálkozhatna, hogy a teleobjektíves segédkamera mondjuk 5x-ös periszkópos legyen, az Edge 20 Próhoz hasonlóan. Nem így tesz: látszólag nincs semmiféle szenzorzoom, a teleobjektív pedig valamiért mezei 2x-es (12 megapixel, 50 mm, f/1,6, PD-autofókusz).

Edge 30 Ultra 2x-es optikai zoom (1. sor), iPhone 2x-es szenzorzoom (2.) és 3,2x-es optikai (3.)

Az Ultra zoompéldái már nappal sem tűélesek, bár még mindig korrekt minőségűek átlagos dinamikával és a főkamerát ismétlő expozícióval, illetve színekkel. Nappal észrevehető, este pedig kifejezetten zavaró a túlzó zajszűrés, amelyen az automatikusan bekapcsoló éjjeli mód sem javít. Az Apple szenzorzoomból jobbat ment éjjel, és ugye ott van a külön 3,2x-es, nagyobb zoomtartományú teleobjektívje, ergo sokkal nagyobb zoomtartományt fed le veszteségmentesen. És hogy tényleg meggyőzzünk mindenkit, alant mutatunk egy-egy képet. A bal oldalit a 200 megapixeles fotóból mi magunk vágtuk ki és kicsinyítettük le 12 megapixelesre, hogy szimuláljuk azt az esetet, ha a külön zoomkamera helyett szenzorzoomot választott volna a gyártó, a jobb oldali pedig a zoomkamera felvétele ugyanarról a témáról:

Lehet, hogy első blikkre kellemesebb a szemnek a dedikált zoomkamera felvétele, mert az algoritmus rátol kontrasztot és szaturációt, de részletesség szempontjából jóval ügyesebb a főkamera 200 megapixele, ha leméretezzük 12 megapixelre a megfelelő képkivágással. Magyarán egy kétszeres zoomkamera pont totál felesleges költség ebben az esetben, el is lehetett volna hagyni, vagy - ha már akarnak az ügyfél kezébe adni egy zoom opciót - lehetett volna 3-5-szörös közelítésre alkalmas.

Ultraszéles kamera, 12 megapixel

Az ultraszéles kamera 50 megapixeles, 4:1-es binning után 12 megapixeles felvételeket mentve (14 mm, 114 fokos látószög, f/2,2 autofókusz – itt egy nem túl jó, teljes felbontású példa), ám 1/2,76”-en sokkal kisebb a szenzort használ. Átlag feletti a részletesség és közepes dinamika, viszont este is megbízhatók a színek és zajszűréssel együtt is korrekt a részletesség egy olyan piacon, ahol a műfajban csak az Oppo Find X5 Pro tud kiemelkedni.

Ultraszéles kamera, makrók, 12 megapixel

Az autofókuszos egység képes igen közeli fotókat is menteni, makrómódban az ultraszéles kamerába nagyítva és vágva. Éppen ezért, bár előnyös a téma kiemelése a háttérből (1. sor), közepes a részletesség. Ez átlag feletti szintre javul szimplán ultraszéles kamerára váltva (2. sor), teljes látószöggel, ám számomra Edge 30 Neo makrói részletesebbnek tűnnek.

A Motorola a videóknál is a főkamerára fókuszál, így elérhető vele 8K felvétel 30 fpssel, de különösebb minőségelőnye nincsen, kiesik vele az optikai és az elektronikus képstabilizálás és a fókusz is bizonytalan – máris lehet 4K-ra váltani!

Itt következne, hogy ezzel elérhető mindhárom hátlapi kamera, ám 4K-ban is csak a főegység rögzít – illetve váratlan módon az előlapi.

A minőség szerencsére 30 és 60 fpssel is megnyerő: jó részletesség, pontos expozíció, átlag feletti dinamika, csak az alapvetően ügyes képstabilizálás optikai vagy elektronikus oldalról kicsit szaggatott, vesd össze az iPhone tükörsima felvételeivel.

Éppen a képstabilizálásból eredő bizonytalanság miatt vibrál az esti felvétel: csak álló helyzetben jó a minőség, mozgás közben kifejezetten zavaró a fényforrások (meg minden más) remegése, amit meg lehetett volna oldani algoritmusosan.

1080p-n végre mindhárom kamera bekapcsolódik megbízható fehéregyensúllyal és korrekt kiegyensúlyozással, bár az elektronikus segítség most is kissé darabos. Az ultraszéles és a zoomkamera dinamikaátfogása láthatóan gyengébb, és hajlamos túlexponálni az automatika. Ez így eléggé felemás lett.

Normál szelfi, széles szelfi, 2x-s hátlapi portré és 3x-os

Tartogat viszont a Motorola egy meglepetést: a 60 megapixeles előlapi egység szintén quad-Bayeres (f/2,2, fixfókusz), a 15 megapixelre binnelt képek pedig ritka élesek normál és széles látószög esetében egyaránt, és itt bezzeg elérhető a 4K 30 fps videó. A 2x-es hátlapi portré részletessége inkább középszerű, akárcsak a háttár elkülönítése, a 3x-os pedig konkrétan homályos, lévén digitális nagyítást használ a rendszer. Kamerás verdikt? A fotózás még csak-csak versenyképes javítható algoritmussal, a videó viszont nem elég jó a kameratelefonos versenyben.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!