Indítsunk rekordkamerával, a többi ráér!
201 326 592 képpont, maradhat? – kérdezi a hentes a pixelmérlegre sandítva, és nyugodtan lehet bólintani: persze, komám, maradjon csak! Lehet a tükörsimán optimalizáló Apple-re vagy Google-re mutogatni, hogy nem a képpontszám a lényeg, hanem a képminőség, ám ők is beneveztek megapixelharcba, amit épp egy évtizede indított a legendás, elfeledett Nokia 808 PureView 41 megapixeles szenzort használva, alapból mégis 8 megapixeles képeket mentve, mert már akkor sem a mennyiségen volt a lényeg.
Első fecske: a Nokia 808 PureView és 41 megapixeles kamerája [+]
Aztán a Huawei P20 Próval divatba jöttek a quad-Bayer szenzorok, 1-1 helyett 4-4 képpont fölé piros, zöld és kék színszűrőt helyezve, amiből az éjszakai minőség profitált elsősorban, nem a nagy felbontás maga. Mindebből persze vastagon kivette a részét az egyre növekvő szenzorméret és a többelemes képfeldolgozás is, és pont ebben vérprofi az iPhone 14 Pro, 48 megapixeles felbontása csak amolyan mellékadat.
Oké, de miért négyszerezte meg a Motorola még ezt is – mármint a Samsung, amely az 1/1,22” méretű ISOCELL HP1 szenzort szállítja, 4-4 helyett 16-16 pixel fölé színszűrőt helyezve, ha alapból továbbra is 12 megapixelen ment? A lapkagyártó még fejlettebb HDR-rel és éjszakai feldolgozással, illetve dupla szuper-PD fantázianevű, tényleg fürge autofókusszal magyarázza. Ám az igazság az, hogy a 200 megapixel vastagon marketingadat, mert végeredményben úgyis a képfeldolgozó algoritmuson áll vagy bukik minden, és nem is húznám az időt, a külső meg a szoftver jöhet később: íme az Edge 30 Ultra 16384 x 12288 képpontos felvételei:
Edge 30 Ultra, 200 megapixeles mód (23 mm, f/1,9, optikai képstabilizálás)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Korrekt dinamika kis túlexponálással, nagyjából pontos színek hűvös fehéregyensúllyal, megbízható fókusz és 3-4 másodperc stabil fogás a készítés alatt, amíg az akár 70 megabájtos (!) felvételek elkészülnek – eddig minden rendben. A részletesség? A 16:1-es binning miatt menetrendszerűen gyatra, 1:1-re konvertálva az égen ugyanis furcsa sávozódás bukkan fel, középen is homályos minden, a széleknél pedig elfogy az optika tudása – lehet ugyan 200 megapixelen rögzíteni, csak teljesen felesleges. Oké, de mi a helyzet a Pro Max 48 megapixeles képeivel összevetve? A fair verseny érdekében ehhez a négy Motorola képet leskáláztam 50 megapixelre, íme:
Edge 30 Ultra 50 megapixel (első sor), iPhone 14 Pro Max 48 megapixel (második)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Míg a részletesség középen egyenértékű, a Motorola határozottan több élesítést használ, és már nappal gyengébben rajzol a széleken, míg az Apple expozícióban, telítettségben és fehéregyensúlyban is pontosabb. De este igazán nagy a különbség: az iPhone szintekkel több részletet előcsal a sötétből, aláhúzva a tételt: nem a pixelszám, a feldolgozás a lényeg, de igazából 48 megapixelre az almás rajongóknak sincs szüksége, mindenre elég a 12.
Hirdetés
Edge 30 Ultra, főkamera, 12 megapixel
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Ezen a felbontáson már kifejezetten remek az Ultra részletessége, nem csak középen, a széleken is némi túlélesítéssel és kissé hűvös színekkel. Jó a színek reprezentációja naplemente után és a vonalélesség is rendben, a nagy szenzorméretet kamatoztatva. Viszont a szélek felé sötétben már sok részlet elvész a túlzó zajszűrés miatt, ezen lehetne finomítani. Ahol a nagy felbontás kapóra jönne, az a szenzorzoom, vagyis a kép közepén lévő pixeleket használva a veszteségmentes nagyítás, és 200 megapixellel a Motorola a 2x-es mellett 4x-es szenzorzoommal is próbálkozhatna, hogy a teleobjektíves segédkamera mondjuk 5x-ös periszkópos legyen, az Edge 20 Próhoz hasonlóan. Nem így tesz: látszólag nincs semmiféle szenzorzoom, a teleobjektív pedig valamiért mezei 2x-es (12 megapixel, 50 mm, f/1,6, PD-autofókusz).
Edge 30 Ultra 2x-es optikai zoom (1. sor), iPhone 2x-es szenzorzoom (2.) és 3,2x-es optikai (3.)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Az Ultra zoompéldái már nappal sem tűélesek, bár még mindig korrekt minőségűek átlagos dinamikával és a főkamerát ismétlő expozícióval, illetve színekkel. Nappal észrevehető, este pedig kifejezetten zavaró a túlzó zajszűrés, amelyen az automatikusan bekapcsoló éjjeli mód sem javít. Az Apple szenzorzoomból jobbat ment éjjel, és ugye ott van a külön 3,2x-es, nagyobb zoomtartományú teleobjektívje, ergo sokkal nagyobb zoomtartományt fed le veszteségmentesen. És hogy tényleg meggyőzzünk mindenkit, alant mutatunk egy-egy képet. A bal oldalit a 200 megapixeles fotóból mi magunk vágtuk ki és kicsinyítettük le 12 megapixelesre, hogy szimuláljuk azt az esetet, ha a külön zoomkamera helyett szenzorzoomot választott volna a gyártó, a jobb oldali pedig a zoomkamera felvétele ugyanarról a témáról:
![]() |
![]() |
Lehet, hogy első blikkre kellemesebb a szemnek a dedikált zoomkamera felvétele, mert az algoritmus rátol kontrasztot és szaturációt, de részletesség szempontjából jóval ügyesebb a főkamera 200 megapixele, ha leméretezzük 12 megapixelre a megfelelő képkivágással. Magyarán egy kétszeres zoomkamera pont totál felesleges költség ebben az esetben, el is lehetett volna hagyni, vagy - ha már akarnak az ügyfél kezébe adni egy zoom opciót - lehetett volna 3-5-szörös közelítésre alkalmas.
Ultraszéles kamera, 12 megapixel
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Az ultraszéles kamera 50 megapixeles, 4:1-es binning után 12 megapixeles felvételeket mentve (14 mm, 114 fokos látószög, f/2,2 autofókusz – itt egy nem túl jó, teljes felbontású példa), ám 1/2,76”-en sokkal kisebb a szenzort használ. Átlag feletti a részletesség és közepes dinamika, viszont este is megbízhatók a színek és zajszűréssel együtt is korrekt a részletesség egy olyan piacon, ahol a műfajban csak az Oppo Find X5 Pro tud kiemelkedni.
Ultraszéles kamera, makrók, 12 megapixel
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Az autofókuszos egység képes igen közeli fotókat is menteni, makrómódban az ultraszéles kamerába nagyítva és vágva. Éppen ezért, bár előnyös a téma kiemelése a háttérből (1. sor), közepes a részletesség. Ez átlag feletti szintre javul szimplán ultraszéles kamerára váltva (2. sor), teljes látószöggel, ám számomra Edge 30 Neo makrói részletesebbnek tűnnek.
A Motorola a videóknál is a főkamerára fókuszál, így elérhető vele 8K felvétel 30 fpssel, de különösebb minőségelőnye nincsen, kiesik vele az optikai és az elektronikus képstabilizálás és a fókusz is bizonytalan – máris lehet 4K-ra váltani!
Itt következne, hogy ezzel elérhető mindhárom hátlapi kamera, ám 4K-ban is csak a főegység rögzít – illetve váratlan módon az előlapi.
A minőség szerencsére 30 és 60 fpssel is megnyerő: jó részletesség, pontos expozíció, átlag feletti dinamika, csak az alapvetően ügyes képstabilizálás optikai vagy elektronikus oldalról kicsit szaggatott, vesd össze az iPhone tükörsima felvételeivel.
Éppen a képstabilizálásból eredő bizonytalanság miatt vibrál az esti felvétel: csak álló helyzetben jó a minőség, mozgás közben kifejezetten zavaró a fényforrások (meg minden más) remegése, amit meg lehetett volna oldani algoritmusosan.
1080p-n végre mindhárom kamera bekapcsolódik megbízható fehéregyensúllyal és korrekt kiegyensúlyozással, bár az elektronikus segítség most is kissé darabos. Az ultraszéles és a zoomkamera dinamikaátfogása láthatóan gyengébb, és hajlamos túlexponálni az automatika. Ez így eléggé felemás lett.
Normál szelfi, széles szelfi, 2x-s hátlapi portré és 3x-os
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Tartogat viszont a Motorola egy meglepetést: a 60 megapixeles előlapi egység szintén quad-Bayeres (f/2,2, fixfókusz), a 15 megapixelre binnelt képek pedig ritka élesek normál és széles látószög esetében egyaránt, és itt bezzeg elérhető a 4K 30 fps videó. A 2x-es hátlapi portré részletessége inkább középszerű, akárcsak a háttár elkülönítése, a 3x-os pedig konkrétan homályos, lévén digitális nagyítást használ a rendszer. Kamerás verdikt? A fotózás még csak-csak versenyképes javítható algoritmussal, a videó viszont nem elég jó a kameratelefonos versenyben.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!