Bevezető
Moto – a név annyi pozitív fogalommal összefonódott az évek folyamán, hogy nehéz elérzékenyülés nélkül a Motorola, mint önálló entitás megszűnését megemészteni. Olcsó – a Moto G és a Moto E modellek decens hardvert biztosítottak, megfelelő optimalizálással és sallangmentes felülettel. Kreatív – a Moto Maker testreszabhatósága és a Moto Display érintés nélküli funkciói utat mutattak a variálható külsőnek és az alternatív kezelési módoknak. Naprakész – pár éve még a Google részeként nem csoda, hogy számos Moto korán részesült az aktuálisan legfrissebb Androidból, a felesleges feature-ök kispórolásával.
A Moto G4 Plus méretes gyorstöltője társaságában [+]
Miután azonban a Motorola Mobility a Lenovo alá került, és különféle szervezkedések és elbocsátások után lassan egybeolvad a kínaiak mobilos részlegével (ez nyilván egy hosszabb folyamat, még nem építették le teljesen a márkát), ki kellett találni, hogy akkor most minek is nevezzék teljes, szép titulusával a legendás sorozat 2016-os tagjait. Nos, itt van előttem a Moto G4 Plus – és nem a Lenovo Moto G4 Plus, nem a Lenovorola Moto G4 Plus, csak szimplán a Moto G4 Plus, egy apró Lenovo logóval a dobozon, meg egy árva Motorola.com felirattal a másik oldalon, a résztvevő kis vállalkozások megemlítésére.
A Moto G4 Plus egy 5,5 hüvelykes phablet [+]
A Motóra ugyanakkor önálló brandként érdemes manapság tekinteni, nyilván a Lenovo felügyeletével és a Motorola szakértelmével, és a legnépszerűbb, azaz a középkategóriás szériából mindjárt hárman is bemutatkoztak még tavasszal. A Moto G4 Play egy öthüvelykes, „apró” modell 720p-s megjelenítővel és Snapdragon 410-zel, a G4 pedig immáron egy 5,5 hüvelykes, Full HD-s phablet Snapdragon 617-tel és 3000 milliamperórás akkumulátorral. A Plus lényegében ennek a profibb változata sok megegyező paraméterrel, ám néhány fontos eltéréssel: ilyen az előlapi ujjlenyomat-olvasó és a 16 megapixeles hátlapi kamera, lézeres és PDAF-autofókusszal. A Motók tehát haladnak a korral, hogy a középkategória sűrű mezőnyében felvegyék a kesztyűt, ám nem lesz egyszerű a sok (másik) kínai ajánlat mellett.
Méretes dobozban érkezett tesztre a Moto G4 Plus [+]
A generációváltás viszont áldozatokat is szedett: oda az IP-minősítés és a sztereó előlapi hangszórópár (noha ezt már tavaly is kispórolták), a plasztik ház meg maradt a plasztiknál. Van viszont 2/16, 3/32 és 4/64 gigabájtos kiszerelés, TurboPower gyorstöltés, vízlepergető nanoborítás és méretes, nagy felbontású kijelző. A csomagolás fülest ugyan nem, leírást és microUSB kábelt viszont rejt, mindössze azt furcsálljuk, hogy az XXL GSM-től idevándorolt kartonszerkezet miért ilyen nagy, ha főleg levegő tölti ki a benne tátongó űrt.
Hirdetés
Külső, kijelző
A G4 Plus legfőbb ismertetőjegye mindjárt a legelőnytelenebb: a képernyő alól eltűnt multimédiás hangszórót a kerekded formavilághoz egyáltalán nem passzoló, négyzetes ujjlenyomat-olvasó váltja, az érintésalapú megoldás szélei ráadásul kiemelkednek a Gorilla Glass 4-es védőüveg síkjából, és zavaró, hogy ott van, amikor az ember a képernyőtől helyet raboló kezelőgombokat nyomogatja. Minden logikát nélkülöz a megoldás: a biometrikus azonosító miatt ugrik a sztereó hangszóró, a hasznos képernyőtartalom viszont így is csak kétujjnyi magasságban indul, mert virtuális a vissza, a home és az appváltó. Az esztétikát az ujjlenyomat-olvasó melletti mikrofonfurat rombolja le teljesen, egy működő, szimmetrikus formavilágot sikerült elrontani.
Nem áll jól az előlapi ujjlenyomat-olvasó dizájnja a Moto G4 Plusnak [+]
A motós formavilág az enyhén ívelt hátlappal 4,5 / 5 hüvelyken pont ideális fogást jelentett, 5,5-ön, 153 x 76,6 x 9,8 milliméteres és 155 grammos paraméterekkel viszont már lehetetlen egy kézzel elérni a megjelenítő minden szegletét, a kávák vastagok maradtak, a hátlap pedig csúszós. A kocogtatásra fémes, a valóságban viszont plasztik oldalkeret mindenesetre remekül egyben is tartja a konstrukciót, amely csak a leghatározottabb szorongatásra reccsen meg, akkor is inkább a hátlapi rész, semmint a készülékváz. A műanyag fedelet leemelve két microSIM-et és egy microSD kártyát lehet behelyezni (vagy nanoSIM-eket, mert átalakítók vannak a foglalatokban), a 3000 milliamperórás telep sajnos nem cserélhető.
A széles kávák miatt a szokásos 5,5 hüvelykes phableteknél kényelmetlenebb a Moto G4 Plus fogása [+]
Az enyhén rácsozott textúrájú hátlap bal felső sarkában újabb mikrofonfurat, mellette a 16 megapixeles kamera, a lézeres autofókusz segéd és a kéttónusú ledes villanópár pillantható meg. Kicsit lejjebb a Motorola Moto logó szokásosan süllyesztve hivalkodik – na, pont ide kellett volna rakni a biometrikus szenzort, és akkor lehet elöl kávát csökkenteni. A multimédiás hangszóró egyébként továbbra is elől van, csak most egyazon rács ontja magából a dallamokat és a beszélgetési hangokat. Ugyanott fénymérő, közelségérzékelő és 5 megapixeles kamera pihen, értesítési LED viszont nincs.
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Mérés | Moto G4 Plus | LeTV Le 2 | Meizu m3 note | Vernee Apollo Lite |
Fehér fényerő (max.) | 532 nit | 559 nit | 403 nit | 445 nit |
Fehér fényerő (min.) | 22,9 nit | 6,4 nit | 4,8 nit | 17,4 nit |
Fekete fényerő | 0,3 nit | 0,23 nit | 0,19 nit | 0,45 nit |
Kontrasztarány | 1774:1 | 2433:1 | 2121:1 | 988:1 |
Színhőmérséklet | 6868 K | 7603 K + kézi | 8286 K | 8750 K + kézi |
Az IPS panel megfelelően kalibrált, a Full HD felbontás pedig elegendő [+]
A G4 Plus jófajta IPS panelt kapott, átlag feletti fényerővel, egész jó napfény alatti helyzettel, viszont harsányan világos minimummal koromsötétben. A betekintési szögek jók, oldalról csak a fényerő csökken, a színek nem torzulnak, a kijelző alján viszont észrevettünk némi fényszivárgást. A fehér szín kalibrációja közel áll az ideálishoz, míg színprofilból lehet természeteset és élénket választani. A képélesség ekkora felbontáson nekünk elég, az érintési visszajelzés kiváló, a rezgőmotor elég erős. A G4 Plus tetejére megy a 3,5 milliméteres füles, alulra meg a microUSB kábel. A bekapcsoló és a hangerőszabályzó jobb oldalon tapintható ki, ideális magasságban, ám a billentyűk túl keskenyek és kemény nyomáspontúak, ezért határozottan neki kell nekifeszülni a működtetésükhöz. A vékony keretes, fémházas konkurencia lehagyta anyagminőségben a Moto G szériát, és bár a konstrukció itt is rendben van (IP védettség helyett egyszerűbb, vízlepergető nano borítás jár), sem a keretek, sem a rosszul kivitelezett ujjlenyomat-olvasó nem válik a negyedik generáció előnyére.
Hardver, szoftverek
Ezen a ponton jönne, hogy manapság, a felső-középkategóriában nem a mellékelt Snapdragon 617, hanem a jóval fürgébb Helio X10/X20 vagy a Snapdragon 650/652 a menő, csak annyira jól sikerült a lényegében érintetlen Androdi 6.0.1 optimalizálása, hogy sem a felületen, sem netezés közben nincsenek dadogások, minden gyors és várakozást nélkülöző. A négy 1,5 gigahertzes és a négy 1,2 gigahertzes Cortex-A53 mag tehát jó munkát végez, inkább alkalmazásváltás, telepítés és töltések során érződik, hogy vannak azért erősebb hardverek a nagyvilágban, illetve komolyabb 3D-s játékot futtatva, az Adreno 405-ös IGP-vel a Real Racing 3 például erősen akadozik. A mindennapos sebesség mindenesetre elfogadható, sőt jó, a megfelelő memória- és tárhelymennyiséget pedig a 2/16, 3/32 és 4/64 gigabájtos kiszerelések biztosítják. Nálunk az alapváltozat járt, 9 gigabájt szabad hellyel az első frissítések után, a felhasználó microSD kártyáját belső tárhelynek lehet formázni (adoptive storage). Mi azért minimum a 3/32-es változatot ajánljuk, hiszen ma ez a menő a felső-középkategóriában, bár a memóriamenedzsmentre 2 gigabájton sem lehet panasz.
Teljesítmény-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Benchmark | Moto G4 Plus | LeEco Le 2 | Samsung Galaxy A9 (2016) | Vernee Apollo Lite |
Rendszerchip | Snapdragon 617 | Snapdragon 652 | Snapdragon 652 | MediaTek Helio X20 |
AnTuTu Benchmark 6.x | 45532 pont | 81589 pont | 69993 pont | 90081 pont |
Vellamo Browser | 2873 pont | 5098 pont | 4979 pont | 3279 pont |
Vellamo Metal | 1294 pont | 2576 pont | 2641 pont | 2951 pont |
Geekbench 3 (single/multi) | 726 / 3078 pont | 1528 / 4771 pont | 1437 / 5050 pont | 1810 / 4178 pont |
Geekbench 4 (single/multi) | 660 / 1799 pont | n/a | n/a | n/a |
GFXBench Man. onscreen | 6,8 fps | 14 fps | 9,3 fps | 18 fps |
GFXBench Man. off. 1080p | 6,7 fps | 14 fps | 9,3 fps | 17 fps |
GFXBench T-Rex onscreen | 17 fps | 31 fps | 33 fps | 36 fps |
GFXBench T-Rex off. 1080p | 16 fps | 30 fps | 31 fps | 37 fps |
Miért lenne, hiszen vegytiszta Android jár, pár motós extrával, jelenleg Marshmallow-s alapokon, már készülő 7.0 frissítéssel. Addig is maradnak a szimplább értesítési kártyák és az egyszerű, átlátható beállításpanel, illetve a szokásos kapcsolópanel és alkalmazásváltó, természetesen a Google asszisztensével felvértezve. Sajnos az érintésalapú ujjlenyomat-olvasó kezdőképernyő gombként nem használható (noha előhívja a virtuális gombsort, ha azok teljes képernyős appban eltűnnének), és bár duplakoppos felébresztés sincs, megérintve felvillan a zárképernyő. Már ha nincs ujjlenyomatos védelem beállítva, mert ha van, akkor egyből a főoldalra kerül a júzer, fél másodperc alatt, lényegében hibátlan azonosítással.
Elég vicces egyébként, hogy egy ujjlenyomat regisztrálása előtt a készülék megkéri a tulajt, hogy „keresse meg az érzékelőt”, és miután sikeresen megpillantotta, az ujját pedig rátette, jön a „megvan az érzékelő” üzenet. Hát köszönöm, azt az otromba izét elsőre is kiszúrtam, jöjjön már a regisztrálás! Ez a szokásos módon, a szenzor többszöri megérintésével történik. A további motós funkciók közé tartozik a kijelző felvillanása fekete-fehérben, az eszköz megmozdításakor, illetve a némítás lefordítással vagy fülhöz emeléssel. Dupla csuklófordításra indul a kamera, kloffolásra hasonlító, szeletelő mozdulattal pedig a zseblámpa. Kár, hogy az NFC kimaradt, mert így az Android Pay sem opció, ahogyan az alkalmazászárolás sem, a biometrikus azonosítóval (egyébként sajnálatos, hogy ez utóbbi nem alapvető az Android Nougatban bár nem tudom, hogy ezt miért pont itt írom le).
Az említett Moto műveleteken túl a gyártói részről csak a súgó került telepítésre, minden más nexusos felhozatal, így az eszközök (FM-rádió, óra, naptár, számológép) és a Google alkalmazások (Fotók, Térkép, Drive, Play-szolgáltatások, YouTube, Gmail, Hangouts, Kereső). A telefonkönyv és a magyarul tudó, szójavaslatokkal is előálló billentyűzet is az elválasztók nélküli fajta, a Material Design jegyében. A tárcsázóban opció a gyorskeresés, a névjegyeket pedig számos online fiókból, a SIM-ekről és a telefonról is be lehet hívni, vezeték- és keresztnév szerinti rendezéssel, a szám nélküli tételek opcionális elrejtésével.
A Chrome rendben kezel több lapot, gyorsan tölti be azokat és a vaskosabb oldalak is megússzák a görgetést minimális megakadásokkal. Ekkora kijelzővel egyébként a netezés és a virtuális gépelés is kényelmes. A Chrome szinkronizálja a Google-fiókhoz tartozó könyvjelzőket és keresési eredményeket, nyomtat, megoszt és vált asztali elrendezésre. Inkognitó lap is nyitható. Bár a Moto G4 Plus csak a szükséges minimumot hozza szoftveresen, pont annyi hasznos app jár mellé, amennyi elég, amíg az ember a kedvenceit lerántja a Play Áruházból.
Multimédia
A sima G4 és a G4 Plus a biometrikus azonosítón túl a kamerában tér el, tesztalanyunk ugyanis 16 megapixeles hátlapi modult kapott, f/2-es rekeszértékű lencsével, optikai képstabilizátor nélkül, PDAF és lézeres autofókusszal, illetve dupla ledes villanóval. Az előlapra 5 megapixeles szenzor került, ilyen képet készít. Szerencsére több jár a Nexus mobilok kétbites alapszoftverénél: a motós alkalmazás felkínál automata, kézi, panoráma, videofelvétel és lassított felvétel módokat. Az előképen karnyújtásnyira van a HDR, a vaku, az önkioldó, a kameraváltó, a módválasztó és az exponáló. Egyik oldalról lehet előhúzni a beállításokat (zárhang, felbontások, hely mentése), a másikról pedig a galériát. Kézi módban a fókusz (csúszka), a fehéregyensúly (négy séma), az érzékenység (ISO100-3200), az expozíció (+- 2 Fé) és a záridő állítható. Az utóbbinál viszont 1/5 a leghosszabb érték, ennél azért hosszabbat is ki lehet tartani kézből, vagy végtelent állványról. A camera2 API nincs megfelelően beépítve a Manual Camera és társai használatához.
Nappal az árszinthez viszonyítva szárnyal a kamera, de úgy egyébként is nagyon rendben vannak az eredmények. A vonalélesség jó, alacsonyan száll a zajmentesítés és az élesítés (az árnyékosabb részleteken jelentősebb a dolog), problémamentes a lencserajzolat, a dinamika viszont inkább csak átlagos. Így akad fotó, amelyet a G4 kicsit alulexponál, és olyan is, ahol több a kiégett részlet az ideálisnál (sajnos a HDR is efelé mozdul el), viszont ezek nem komoly mértékű bakik. A fehéregyensúly pontos, a színek nincsenek túlhúzva, az élesítés távolra és közelre is villámgyors, és bár nem egyszer kellett a makróknál érintőfókusszal korrigálni, az eredményekre így sem lehet panasz.
Jófajta 16 megapixeles kamera került a Moto G4 Plus hátlapjára [+]
Este már komolyabb a lemaradás az élmezőnnyel szemben: az automatika magas érzékenységet választ alacsony vonalélességgel, egyszer-egyszer a fókusz is téved, a fehéregyensúly viszont megbízható marad. Ám ott a kézi mód, és 1/5 másodperces záridővel egész sok részlet előcsalható a sötétből. A 1080p-s felvételek tiszták, átlag feletti részletgazdagsággal, jó fehéregyensúllyal és elfogadható szoftveres stabilizálással. A mikrofonok sztereóban, átlagos minőséggel rögzítenek, komolyabb alapzaj vagy recsegés nélkül, hacsak a szél be nem zavar. Egy példa.
A Play Zene a Google-től beszerzett vagy előfizetett zenéken túl a helyben tároltakat előadók, listák, albumok, dalok és műfajok szerint listázza. Van még hangszínszabályzó (külön füleshez és a hangszóróhoz), illetve FM-rádió, a WMA formátum viszont kifogott a zenelejátszón. A videolejátszónak a DivX, az AC3 hang és a feliratok nem tetszettek, H.263, H.264 és Mpeg4 kódolású videókat viszont 1080p-ig rendben meghajtotta. A 4K-s tesztfájl túl sok volt a hardvernek. A fülesre remek hangminőség jut (már okostelefonok ilyen képességével összevetve), fülünkkel sem zajt, sem sztereó áthallást nem érzékeltünk, a frekvenciaátvitel is kiegyensúlyozott maradt. Sajnáljuk a sztereó hangszórópár nyugdíjazását, a multimédiás és a beszélgetési hangszóró egyesítése viszont annyira logikus (pl. nem takarod le a tenyereddel), hogy minden monó megoldásnak ezt kellene követnie. Átlag feletti a hangerő és a hangminőség, mélyekből is jut egy kevés, ám a maximumnál lejjebb véve szól a megoldás a legtisztábban, teljesen felcsavarva zörejesek a hangok. Szerintünk a legutóbbi sztereós Moto G jobban szólt.
Adatkommunikáció, üzemidő
A Moto G4 nálunk járt verziója 2 microSIM-et fogadott be, egy-egy nanoSIM átalakítóval a foglalatokban, dual standby technológiával. Az XT1644 kódjelű modell minden itthoni LTE sávot támogat. A beszélgetési hangminőség rendben van, a mikrofonok tiszta hangot továbbítanak a másik irányba, a G4 hangszórója viszont némileg digitálisnak hat. A kétcsatornás WiFi modem 802.11a/b/g/n szabványú jó érzékenységgel, Directtel és hotspottal, a Bluetooth 4.2-es A2DP-vel és LE-vel, az USB pedig 2.0-s microUSB csatlakozással, MTP-vel és OTG-vel. A navigáláshoz a földi antennákat, a routereket, a GPS és GLONASS műholdakat egyaránt be lehet vetni, gyors és pontos pozíciószerzéssel, ám az iránytű valami megmagyarázhatatlan okból kimaradt (spórolás), akárcsak az NFC és az infra (spórolás). Van viszont giroszkóp és gyorsulásmérő.
Átlag feletti üzemidő érhető el a hátlap alatt megbúvó, 3000 milliamperórás teleppel [+]
3000 milliamperóra a phabletes átlag, a G4 Plus pedig átlag feletti üzemidőre képes az említett méretű akkumulátorral, alacsony készenléti fogyasztás mellett. A hardver és a kijelző felel a legkomolyabb energiafelvételért, mindenesetre egy nap biztosan, másfél-kettő pedig visszafogott használattal ki kell jöjjön, 4,5 - 5 órás képernyőidőkkel. A fapados kímélő mód mellett jó hír a háttérben dolgozó Doze takarékoskodás, illetve a villámgyors 5V / 1,6A, 9V / 1,6 A, illetve 12V / 1,2A-es TurboPower adapter, amellyel hamar 100%-os állapotba hozható a telep.
Kevés a hibája a Moto G4 Plusnak, de kitűnni sem tud a sok fémházas, jó hardverű masina közül [+]
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 7 pont |
Anyaghasználat | 7 pont |
Összeszerelés minősége | 8 pont |
Kijelző mérete, minősége | 8 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 8 pont |
Sebesség | 8 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 9 pont |
Felhasználói felület élménye | 9 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 8 pont |
PIM funkciók | 10 pont |
Adatkommunikációs képességek | 8 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 8 pont |
Audio | 8 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 7 pont |
Ár/érték aránya | 7 pont |
Hogyan értékelünk? |
A phabletek ma már sok esetben kapósabbak öthüvelykes társaiknál, úgyhogy a Moto G4 is 5,5 hüvelykre növelte a képátlót, míg a kisebbik B-modell Play utótagot kapott és gyengébb hardvert. A G4 Plus a sima G4-től csak a villámgyors, de dizájngyilkos ujjlenyomat-olvasóval és a remek, 16 megapixeles hátlapi kamerával tér el, mindkettő örvendetes plusztudás. Az egyébként koros nyolcmagos hardver hibátlanul hajtja meg a sallangmentes, 6.0.1-es Android rendszert (a 7.0-t a negyedik negyedévre ígérik), viszont a 3D-s játékoknál érezhető a hátrány egy Helio X20-as vagy Snapdragon 650-es riválissal szemben. Jó hír, hogy néhány Moto funkció bent maradt, máskülönben gyakorlatilag vegytiszta Android jár, tökéletes optimalizálással.
Az összkép tehát rendben van, kritikus hiba nélkül, mégis megkésett phablet érzetét kelti a G4 Plus, megannyi fémházas rivális mellé rakva, ahol vékonyabbak a kávák és esztétikusabb az ujjlenyomat-olvasó. Pedig, ha szemre nem, gyakorlatban érezni, mennyire jó lett az új Moto G, csak 80-90 ezer forintért nem a 2/16, hanem a 3/32 gigabájtos modellt kellene forgalmazni. Egy tetszett plecsninél több ennyiért ma nem fér bele, viszont érződik a használat közben a Motorola sok évtizedes hagyománya, még ha a mobilos részleg egybe is olvad(t) a Lenovóéval. A szükségszerű dizájnváltást a pletykák szerint egyébként hamarosan elhozza a Moto M, és remélhetőleg ott már nem fog hiányozni az NFC, az értesítései LED, az iránytű és az egykor meglévő, sztereó hangszórópár, aminek a hiányát itt fájdalmasan kellett tudomásul venni. Mert úgy egyébként más hiányossága a G4 Plusnak nincs, hacsak a Motorola előtag elhagyását nem vesszük annak.
![]() |
Moto G4 Plus |
Bone123
A készüléket az XXL GSM biztosította, köszönjük.
A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
![]() |
Általános | |
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS/LTE | |
Méret | 153 x 76,6 x 9,8 milliméter | |
Tömeg | 155 gramm | |
Színvariációk | fekete, fehér, kék, rózsaszín + Moto Maker | |
SIM-foglalat | 2 x microSIM | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 5,5 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 1080 x 1920 (401 ppi) | |
Kijelző típusa | IPS-LCD kapacitív érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Hardver | ||
SoC típusa | Qualcomm Snapdragon 617 | |
Processzor típusa | 1,5 GHz-es, négymagos Cortex-A53 és 1,2 gigahertzes, négymagos Cortex-A53 | |
Processzor csíkszélessége | 28 nm | |
Processzor utasításkészlete | ARMv8 | |
Grafikus chip | Adreno 405 | |
RAM mérete | 2/3/4 GB | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | dinamikus | |
SMS memória | dinamikus | |
Belső tárhely | 16/32/64 GB | |
Memória bővíthetősége | microSD | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE 700/800/850/900/1800/2100/2600 MHz |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE | van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 150 Mbps | |
LTE | Cat.4 | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 4.0 (A2DP) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n, dual band, WiFi hotspot | |
USB | microUSB 2.0 (MTP, OTG) | |
Push-to-talk / RSS | nincs / van | |
GPS vevő | van | |
GLONASS | van | |
NFC | nincs | |
Ujjlenyomat-olvasó | van | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | néma/rezgés | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | van / van | |
Hangrögzítés | van | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | Android 6.0.1 | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Játékok | telepíthetők | |
Valutakonverter | van | |
Extra szoftverek | Moto, Készüléksúgó | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 16 megapixel, PDAF + lézeres autófókusz, f/2.0-s lencse, kéttónusú ledes villanó | |
Másodlagos kamera | 5 megapixel | |
Videófelvétel | 1080p @ 30 fps | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | van | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 3000 mAh-s lítium-ion | |
Készenléti idő | n/a | |
Beszélgetési idő | n/a | |
Zenelejátszási idő | n/a | |
Egyebek | ||
3,5 mm-es jack kimenet, gyorsulásmérő, giroszkóp, ujjlenyomat-olvasó, értesítési led |