Hirdetés

LG V60 ThinQ 5G - hangoskönyv

Elsősorban zeneileg kiemelkedő az LG csúcsmodellje, de a többi összetevő kapcsán sincs panasz, ráadásul ehhez is jár(hat) másodlagos kijelző.

Hirdetés

Bevezető

Lehet, hogy nem véletlen, hogy az LG most már tényleg komolyan nekilátott annak, hogy a mobilos iparágát megújítsa. Már tavaly is kavartak egy kört, mert a G8 után megjött a G8X, ami egy remek jószág volt kvázi ajándékba adott másodlagos kijelzővel, de aztán megjött a V60 ThinQ is (jelen tesztünk főhőse), azóta pedig a Velvet nevű, teljesen újszerű masinával kürtölik tele a sajtót, pedig még hivatalosan be sem mutatták. Lehet, hogy az LG-nek megint kijön a lépés és a Huawei némiképp nehézkes helyzete megnyitja az utat a gyártó számára, hogy megint felkerüljenek a térképre?


[+]

Az elveszett telefon története
Ken Hong szokás szerint a UPS-re bízta, hogy eljusson hozzánk a V60. Kaptunk tőle fuvarlevélszámot, azt láttam a cég oldalán, hogy relatív hamar Vecsésre ért a csomag, ott viszont egy Á. Zoltán nevű emberhez került, akiről azt gondoltam, hogy valami belsős tag, aki érkezteti a motyót, majd továbbküldi a címzetthez, azaz hozzánk. De baromira nem kerestek és nem történt semmi, szóval egy idő után felhívtam a UPS-t, ahol olyan dolgokat mondtak nekem, amitől lábon kihordtam egy infarktust. Szerintük ugyanis a tracking number birtokában akárki kikérheti Vecsésen a csomagot és odaadják neki, fogalmuk sincs, hogy kicsoda Á. Zoltán, de az a csomag már nincs náluk. Komolyan? Tucatnyi logisztikai segédmunkás kezén átmegy egy pakk, csak egynek kell eszébe jusson, hogy szóljon egy haverjának, aki bemegy és hazaviszi a csomagot, ez tényleg véresen komolyan így van? Igen, mondták, meg azt is, hogy tegyünk panaszt. Tettünk. Közben persze szóltunk Kennek, Bocha és Ákos még kimentek Vecsésre is, mert van ott is egy majdnem olyan nevű utca, mint a mienk, hogy hátha ott van a telefon, de persze nem. Felhívtam a magyar LG-t is, hogy mi történt, ott meg azt mondták, hogy várjál csak, valami csomag jött hozzájuk a portára, ami a mi nevünkre szól. És persze, hogy a V60 volt az. Ők továbbküldték nekem, én meg jól megnéztem a címkét a csomagon, ahol minden adatunk szerepelt (név, cégnév, cím, telefonszám), plusz rejtélyes okból az is, hogy LG Electronics Inc. Ami hangsúlyozottan nem a magyar LG cégneve, hanem a kinti HQ megnevezését duplázták a feladó sorából a címzetthez is (Ken kikészült, hogy ilyet hogyan lehet), szóval ez összezavarta szépen a rendszert és így került a doboz a hazai LG iroda portájára. Hogy a UPS ügyfélszolgálata milyen (nem működő faxszám, nem működő online panaszbejelentés, az ügyfélszolgálati telefonszámon pedig nincs várakozó zene csak néma csönd) az egy külön történet lehetne, de igazából a fontos az, hogy a V60 megkerült és meg tudjuk írni róla a tesztet.

Az LG V szériáját sokan (így mi is) azért szeretjük, mert van néhány olyan ismertetőjegye, amit szignifikánsan megtart generációról generációra. A legfontosabb ezek közül, hogy az LG egy jottányit sem enged abból, hogy a csúcsmodellek között is a legmagasabb minőségű audió eszköztárral lássa el a terméket, dedikált, magas minőségű DAC, 3,5 mm-es jack csatlakozó, több mikrofon és ASMR funkciók is akadnak, de ezek mellett minden más is eléggé rendben van, ahogyan azt egy minimum 300 ezer forintos modelltől elvárhatjuk.

És itt van a másik fontos dolog: az LG évek óta valamivel alacsonyabbra áraz, mint a Samsung (vagy a Huawei), ráadásul amióta rárepültek erre a kétkijelzős vonalra, azóta a legtöbb esetben ebbe az árba beleértendő, hogy kapunk mellé egy másodlagos panelt, aztán vagy használjuk, vagy pedig nem. Persze egy szolgáltató, vagy disztribútor dönthet úgy, hogy a második kijelző nélkül kínálja a V60, eddig ezt csak az amerikai T-Mobile lépte meg, ott 200 dollárral olcsóbb a termék így, de ezt hangsúlyozottan nem az LG határozza meg, ők csak simán felkínálják mindkét opciót. Nincs még magyar ára a terméknek, 1000 dollár körül vagyunk, de ha 800-ért odaadják magában, akkor az mindenféle árfolyamokkal és terhekkel átszámolva is versenyképes lehet, ha forintosítjuk. Ezt még nem tudjuk a cikk írásakor, azt viszont igen, hogy a hozzánk Koreából érkezett minta (köszi, Ken) pont az amerikai T-Mobile számára gyártott készletből került ki, ami egy magenta kezdőanimációt és a magyar nyelv hiányát jelenti, de a készülék megítélése enélkül is teljes. Még egy amerikai T-Mobile SIM-et is kaptunk hozzá, ha esetleg valamiért nálunk nem lépne fel a hálózatra a masina, szóval az LG mindent megtett, hogy mi megint jóval hamarább tesztelhessük az egyik csúcsmodelljüket, mint ahogyan az itthon megjelenik.

Szerencsére a kapott minta tökéletesen üzembiztos volt a hazai hálózatokon, szóval az amerikai SIM-et jól elraktuk arra az esetre, ha esetleg eljutunk 2021-ben is a CES-re (ezt majd a vírus fogja helyettünk eldönteni), a V60-ba pedig beköltöztem, immáron egy hete használom. Elöljáróban annyit, hogy ha valaki idén óhajt csúcsmodellt venni, akkor az LG termékére még akkor is érdemes egy pillantást vetni, hogy azért az utóbbi években a vásárlóknál is az Apple, a Samsung, a Huawei és a Xiaomi dominált, ám mostanság minden zászlóshajó irgalmatlan drágán nyit, még az is lehet, hogy az LG kicsit lefelé lóg majd ki a sorból. Persze ez nagyban függ majd attól is, hogy vajon itthon meg lehet-e venni a másodlagos kijelző nélkül, arra ugyanis nem mindenkinek van szüksége, viszont mindenképpen drágítja a terméket. És ostobaság lenne erőltetni a fullos pakkot, ha önmagában pont olyan áron lenne kapható a készülék, hogy az gondolkodásra serkentse a vásárlót, akkor nem logikus ezt a serkentést rögtön nullázni azzal, hogy csak a kétkijelzős csomag érhető el - jóval drágábban.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Hirdetés