LG G8X - kettőn áll a vásár

Mióta az LG mobilos részlege már nem megkerülhetetlen szereplő a piacon, a koreai cég egyre inkább teret enged a kísérletezésnek. A G8X és a másodlagos kijelző is jó példa erre.

Bevezető

Átalakulási fázisban van az LG mobilos üzletága, ami nem egy rövid folyamat, ráadásul nem is megy annyira flottul, mint amennyire azt vélhetőleg tervezték. Ken Hong is elismerte, hogy ebben az időszakban becsúsznak bakik, főleg abból a szempontból, hogy a termékek késnek, amikor pedig már piacra kerülnek itt-ott, addigra nem is biztos, hogy versenyképesek tudnak lenni. A G8X kapcsán persze volt ígéret arra, hogy ez nem így lesz, annyi bizonyos, hogy arra legalább rájöttek, hogy tök felesleges a különböző piacok és régiók számára eltérő paraméterekkel rendelkező telefonokat gyártani, a G8X egy globális modell, ami mindenhol pont ugyanazt fogja kínálni.


[+]

A másik kérdés, hogy akkor ez a termék tulajdonképpen minek az utódja, mutációja, melyik készülékcsaládba tartozik, de a legjobb, ha ezt nem is firtatjuk, mert nem a G8 utódja, nem a V50 olcsósított verziója, hanem egy különálló termék, amely a jelek szerint valahol féltávnál fog frissülni két G-szériás néptelefon(nak szánt) mobil bemutatója között. A V-szériát egyáltalán nem érdemes idekeverni, noha mégiscsak az a helyzet, hogy ilyen másodlagos kijelzőt először a V50 kínált, de az egy 5G-s csúcsgép, emez pedig inkább a szokásos G-sorozatos árazást célozza.


[+]

Tehát van egy alapkészülékünk, amiben kurrens és erős hardver van, a szokásosnál kissé kevesebb kamera, de közben opcionálisan lehet mellette egy másodlagos kijelző is. Aminek az értelméről majd később, első kanyarban az a legfontosabb kérdés, hogy ezt muszáj-e megvenni, mert a G8X önmagában is lehet érvényes választás. És ez az, amiről jelenleg még nincs teljes információnk, mert nem dőlt el, hogy Magyarországon a szolgáltatók egyben akarják-e árulni, vagy opcióként lehet majd megvenni a telefonhoz a külön kijelzőt, de az LG nyilván mindkét esetben tud szállítani. Azt mindenesetre már mondták, hogy a V50 kapcsán inkább az volt a jellemző, hogy a másodlagos megjelenítő is bekerült a pakkba, ami viszont így nyilván drágább. És kicsit előreszaladva, de muszáj leszögezni, hogy a G8X önmagában is versenyképes telefon tud lenni, ergo rögtön kizárnak egy csomó potenciális vevőt, akiknek amúgy tényleg nincs szükségük az extra tartozékra. Persze a kártyafüggetlen piacon azt csinál az LG, amit akar, úgyhogy ha minden a terv szerint halad, akkor november végére már a boltok polcain is lehet a G8X itthon, méghozzá első körben 250 lepedőért, amiben a másodlagos kijelző is benne foglaltatik. Ez pedig nem egy rossz ajánlat.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Előzmények

Hirdetés