Összegzés
Külön oldalt szentelünk egy iPhone 4 esetében az értékelésnek. Bár nehéz elvonatkoztatni a termék bevezetésénél történt eseményektől, mégis nem csak érdemes, hanem szükséges is. Az iPhone 4 ugyanis tényleg olyan telefon lett, amire most már valóban verheti a mellét az Apple. Benne van szinte minden, amiért korábban a júzerek és az ellenzők sírtak. Megkapták a jó kamerát, a durva kijelzőt és a multitaskingot, ezek talán a legfontosabbak. Lesz továbbra is fika a Bluetooth fájlküldés korlátozása és a microSD hiánya miatt, egyesek sajnálni fogják, hogy nincs rádió, aki majd nagyon bele akar kötni a termékbe az előjön azzal, hogy xenon vaku és sztereó hangszóró, de igazából az ellenérvek lassacskán elfogynak. Nem tökéletes ez a telefon sem, de mindenképpen egyedi, sokat tud, van egy sajátos bája és világa (amit itthon sznobériának is neveznek), hype és hiszti keletkezik körülötte, de azért ez mégiscsak csupán egy telefon, ha annak egyébként nagyon jó is.
A készülékkel szemben leginkább az ára szokott ellenérzést kiváltani. A hazai forgalmazás megkezdéséig (mint eddig az összes iPhone esetében) külföldről behozott gépek bukkannak fel mobilos kereskedésekben, néha egészen elképesztő áron. Van az a réteg, amelyik hajlandó kiadni ennyi pénzt a telefonra, csak azért, mert nem bír még két-három hónapot várni a hivatalos magyar premierig. Lelkük rajta. Most először viszont úgy tűnik, hogy talán mégis érdemes egy kicsit visszatartani magunkat, mert arról szólnak a pletykák, hogy nem csak a T-nél lesz kapható az Apple csúcskészüléke. Mondjuk az is igaz, hogy mi személy szerint megint mást hallottunk, de ez napról-napra változik.
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 9 pont |
Anyaghasználat | 10 pont |
Összeszerelés minősége | 10 pont |
Kijelző mérete, minősége | 10 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 9 pont |
Sebesség | 10 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 8 pont |
Felhasználói felület élménye | 9 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 1-10 pont |
PIM funkciók | 9 pont |
Adatkommunikációs képességek | 8 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 8 pont |
Audio | 8 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 8 pont |
Ár/érték aránya | ? pont |
Hogyan értékelünk? |
Ha viszont megindul az itthoni forgalmazás, akkor lehet majd arról beszélni, hogy megéri-e az iPhone 4. Ha nagyjából azon az áron jön be a készülék, mint a 3GS tavaly, akkor piszkosul megéri - legalábbis azt tekintve, hogy mennyit fejlődött a telefon. Ha a hűségnyilatkozatos konstrukciók kapcsán beszáll a Telenor és a Vodafone is, akkor pedig csinos kis verseny alakulhat ki, bár a készülék ára vélhetőleg ugyanannyi lesz mindenhol, de a mellérámolt csomagok tartalmában és havi díjában lehetnek eltérések. Felhasználói szempontból üdvös lenne. Az iPhone 4 ugyanis a legtöbb ember számára olyan készülék, amelynél pillanatnyilag nem fog nagyon többet akarni. Lehet nagyobb kijelzős, több funkcióval ellátott mobilt találni a piacon, s van is ezeknek létjogosultsága. Az új iPhone azonban ott erősített, ahol a legjobban le volt maradva, most viszont minimum sikerült arra a szintre felrántani a cuccot, ami megfelel a konkurencia csúcsgépeinek. Kijelzőben mindent odaken, a felhasználói felület ízlés dolga, a sebességgel nehéz vitatkozni, az App Store pedig komoly fegyver a gyártó kezében. Akinek van pénze egy ilyen jószágra, okvetlenül vegye fontolóra a beszerzést, de nem kell elkapkodni. Korábbi iPhone tulajdonosok úgyis váltanak majd erre (ezek ilyenek), egyiktől-másiktól érdemes elkérni a készüléket kicsi időre (ha adja), s mindenki döntse el maga, hogy bele akar-e lépni az Apple szirupos világába.
A készülék kapcsán nekünk még két dolgunk akad. Kell adnunk egy plecsnit a jószágra, ez talán a fontosabb. Nos, hosszas merengés után úgy döntöttünk, hogy a különösen ajánlott szimbólum nem fog idekerülni. Ennek több oka is van, néhány említésre is került (rádió, BT, microSD, microSIM, cserélhetetlen akkumulátor), nem ismerjük még az itthoni árat sem, valamint ha a telefon csak bumperrel lesz a jövőben használható, az csúnyán lerontja a letisztultságot és örök seb lesz az Apple bal arcán. Ezért aztán egy igen erős ajánlott pecsét a készülék jutalma, a hajtás után specifikációk, utána pedig az antenna problémával kapcsolatos tapasztalataink olvashatóak, videókkal.
![]() |
Apple iPhone 4 |
Bog
Az Apple iPhone 4-et az XXL GSM biztosította.
Budapest VI. Jókai tér 6.
Budapest VI. Teréz körút 18.
On-line a www.xxlgsm.hu címen.
A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!