Hirdetés

Huawei P60 Pro - kamera(telefon)

Főkamera állítható rekeszértékkel, makróra is használható nagy felbontású teleobjektív, korrekt ultraszéles. Cserébe áldoznunk kell a szolgáltatás- és alkalmazáskínálatból. De telefonálni azért lehet vele.

Bevezető, elérhetőség, csomagolás

Fél éve volt nálunk utoljára Huawei csúcskészülék teszten, ősszel a Mate 50 Pro, előtte pedig 2022 januárjában mutattuk be tesztünkben a kamerás teljesítményre fókuszáló P50 Pro készüléket. Mindkét elődben feltűntek már olyan dolgok, melyek a május 9-én bemutatott P60 Pro készülékekben is benne vannak, ilyen többek közt, hogy eltűnt a Leica márkanév a hátlapból és a szoftverből, helyét átvette az XMage, illetve ilyen a szemmel kevésbé látható állítható apertúra a főkamera előtt. A Leicával megkötött együttműködési szerződése lejárt a Huaweinek, viszont a mobilos fotózásban elért eredményeit megőrizte a cég és nem hagytak fel a fejlesztéssel sem, ezért XMage néven saját márkát indítottak, mely egyelőre exkluzívan összefogja a Huawei mobilfotós eredményeit, illetve versenyeket is szervez.

Huawei P60 Pro a kézben
Huawei P60 Pro a kézben [+]

A P60 Pro tehát megtartja elődei célját, hogy remek zsebkameraként szolgáljon bárki keze alatt, aki hajlandó kifizetni a 479 990 forintos árát. Cserébe viszont az elmúlt három évben minden Huawei telefont sújtó szoftveres és hardveres korlátokat is megörökölte, nincsenek tehát Google-szolgáltatások, nem egyszerű az NFC-s fizetés és nem képes 5G-kapcsolatra sem a telefon, marad neki a 4G. Utóbbi egyelőre nem probléma, de időtállóság szempontjából jó lenne az 5G modem, illetve a közel félmilliós kategóriában már nem elvárt, hanem alapfelszereltség.


[+]

Hazánkban a 8/256 GB-os kiszerelés lesz elérhető a készülékből, a bemutatón kapott információk alapján első körben a Vodafone kínálatában május 25-től, majd május végétől több értékesítési csatornán is. Színek terén egyelőre a fekete homoküveg változat biztos, hogy megvásárolható lesz, de információink szerint a teszt fotóin látható rokokó fehér is elérhető lesz hazánkban. A tesztre kapott modellről szerkesztőségileg nagyon eltérő véleménnyel voltunk, szerintem kifejezetten szép a kissé matt fehér, telefononként eltérő mintájú hátlap, Bog szerint olyan, mint amikor ”összekente a kőműves a gipszkartont és elfelejtette lecsiszolni”.

A doboz és tartalma
A doboz és tartalma [+]

Ha a telefon külseje nem is, a dobozban mellékelt tartozékok azért alapító-főszerkesztőnket is elégedettséggel töltötték el, a szokásos SIM-tálcát nyitó tű, átlátszó szilikon védőtok és a gyárilag a kijelzőre helyezett fólia mellett ugyanis maradt a gyorstöltő is, mint alaptartozék. A 88 wattos adapter ráadásul USB-A és USB-C csatlakozót is tartalmaz, így használható a telefon töltésére (ehhez USB-A végű Type-C töltőkábelt adnak a dobozban) és PD3.0-s szabvánnyal laptop, egyéb eszköz töltésére is, ha van egy mindkét végén Type-C csatlakozós USB-kábelünk. Az egyetlen negatívum, hogy a töltő egyszerre két eszközt nem tud ellátni árammal, a csatlakozók elhelyezése nem teszi lehetővé, hogy két kábel egyszerre legyen az adapterbe dugva.

A 88 wattos töltő és a telefonhoz kapott kábel
A 88 wattos töltő és a telefonhoz kapott kábel [+]

Külső, kijelző

Az előző oldalon kitárgyaltuk az üveg hátlap színének kérdését, így inkább arról essen itt szó, hogy a 161 x 74,5 x 8,3 milliméteres és 200 grammos, IP68 védettséget élvező ház fogása kényelmes, a lekerekített üveg által közrefogott fém keret nem csúszkál az ember kezében. A kameratrió kiáll a hátlapból, sík felületen ez a telefon is billeg, de a szilikon tok megoldja ezt a problémát. Visszatér a P60 Próban a P40 Pro által bemutatott négy irányban ívelt üveg az előlapon, viszont az újdonság sokkal visszafogottabb szögben kerekedő sarkokat kínál, így a fogás, a használat is kényelmesebb és az ívelt részeknél fellépő fénytörés is kevésbé zavaró. Lévén a márka el van tiltva az amerikai Corning védőüvegeinek használatától, sajátot fejlesztett, a P60 Prót is Kunlun edzett üveg védi elölről, a hátoldal ismeretlen típusút kapott.


[+]

A hátlap alatt adott egy Qi vezetékmentes töltés felvételére és leadására képes tekercs, ez 15 wattot vesz fel és ad le, a vezetékes töltéshez az USB-C csatlakozó pedig a telefon alján van a megszokott módon. Mellette balra a tűvel nyitható SIM-tálca, ahova két nanoSIM vagy egy nanoSIM és egy Nano Memory Card kerülhet, nincs viszont eSIM használatára lehetőség a telefonban. Jobbra ott a médiahangszóró, melyet kiegészít sztereóként a kijelzőt körülölelő vékony kávában elrejtett, de a telefon tetejére is kivezetett beszédhangszóró.


[+]

A készülék keretének bal oldala szolid antennakivezetésen kívül mást nem tartalmaz, felül pedig az előbb említett hangszórórács mellett az infraport is megtalálható, ez az AI Life alkalmazással lényegében bármilyen eszközzel összehozható és távirányítóként használhatjuk vele a mobilt.

[+]

Jobb szélen hangerőszabályzó gombok és bekapcsoló gomb, utóbbiban megtartva a vékony piros színezést, mely jellemző volt a Huawei telefonjaira az elmúlt években és számomra szimpatikus kis dizájnbeli apróság. Egy fotózásra szánt készüléknél ugyanakkor a dedikált exponálógomb jól jött volna, itt be kell érni a hangerőgombok elsütő billentyűként való használatával.


[+]

Az előlap egészét betölti a 6,67 hüvelykes LTPO OLED kijelző, mely a szoftver szerint 60 és 120 Hz közt dinamikusan váltogatva frissít, 1220 x 2700 pixeles felbontásával és 442 ppi-s képpont sűrűségével pedig remek élességet is biztosít. Adott a 300 Hz-es érintési mintavételezés és az 1440 Hz-es PWM tompítás, valamint a HDR10 és HDR10+ támogatás. A panel fényességében nem éri utol a csúcskategóriás elitet képviselő Galaxy S23 Ultrát és iPhone 14 Pro Maxot, de teljesítménye elég ahhoz, hogy közvetlen napfény alatt is bármilyen gond nélkül lássa az ember a kijelző tartalmát.


[+]

Az ívelt szélekért én személy szerint továbbra sem vagyok oda, fantomérintéseket viszont nem tapasztaltam, ahogy a szolid ívek miatt a fénytörés sem annyira zavaró a kijelzőn. Jók a betekintési szögek és remek színekkel operál a Huawei, lefedve a teljes P3 és sRGB skálát, a P60 Pro pedig első okostelefonként elnyerte a TÜV Rheinland intézet színpontossági tanúsítványát.


[+]

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Huawei P60 Pro Motorola Edge 40 Pro Samsung Galaxy S23+ iPhone 14 Pro Max Oppo Find X5 Pro Xiaomi 13 Pro
Képátló 6,67 hüvelyk 6,67 hüvelyk 6,6 hüvelyk 6,7 hüvelyk 6,7 hüvelyk 6,73 hüvelyk
Felbontás 1220 x 2700 1080 x 2400 1080 x 2340 1290 x 2796 1440 x 3216 1440 x 3200
Technológia HDR10+ LTPO OLED 10 bit HDR10+ / Dolby Vision pOLED HDR10+ Dynamic AMOLED 2X Super Retina XDR OLED (LTPO) HDR10+ LTPO2 AMOLED HDR10+ 10-bit LTPO AMOLED
Képfrissítés adaptív 120 Hz adaptív 165 Hz adaptív 120 Hz adaptív 120 Hz 120 Hz adaptív 120 Hz
100% fehér fényerő 617 nit 500 nit 684 nit 517 nit N/A 487 nit
Pontszerű fehér fényerő 970 nit 1149 nit 1584 nit 1768 nit 494 nit 1255 nit
Fehér fényerő (minimum) 1,9 nit 2,8 nit 0,9 nit 1,9 nit 1,9 nit 2,1 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen
Színhőmérséklet 6648 K + kézi 7272 K + kézi 7156 K + kézi 6676 K + TrueTone 7624 K + kézi 7529 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

(forrás: Mobilaréna) [+]

Hirdetés

A panelbe integrálva van optikai ujjlenyomat-leolvasó, ez a kényelmesnél szerintem kicsit alacsonyabban van elhelyezve, de gyors és pontos. Az apró pöttyként a kijelző tetejébe lyukadó előlapi kamera pedig használható 2D-s arcazonosításra, a P40 Pro vagy a Mate lézeres 3D arcfelismerőjét keresni viszont kár. Van rendszerszintű sötét mód, szemkímélő mód, gesztusalapú navigáció, és mindig éber kijelző is. Utóbbi kapcsán újdonság, hogy beállítható a helyzetünkön tapasztalható és várható időjárásnak megfelelő animációkat rajzoljon ki a szoftver az AoD-n. Ezzel pedig szépen rá is kanyarodhatunk a következő oldal témájára, az EUMI rendszerre és a hardver teljesítményére.


[+]

(forrás: Mobilaréna) [+]

Szoftver, hardver

A telefon európai változatán az Android 12-re épülő EMUI 13.1-es szoftver fut, de akadnak a HarmonyOS-ből átemelt extra szoftveres trükkök, például a Huawei kiegészítők automatikus és gyors csatlakoztatásának lehetősége vagy a szuperkészülék. Mindenestre az Android főverzió elmaradt egy generációval és ugyebár a Google-szolgáltatásokat is a Huawei HMS Core, valamint az App Gallery alkalmazásbolt helyettesítik. A HMS ökoszisztémán belül jól működik, az elérhető alkalmazáskínálat viszont továbbra is hátrányban van a Google vagy az Apple alkalmazásboltjához képest. Előre telepítve a Huawei fejlesztésében megvannak a legfontosabb dolgok, van böngésző, térkép, zene- és videólejátszó, Petal kereső, email kliens, naptár, jegyzettömb, dokumentumszerkesztő, tárca, sőt Huawei felhőszolgáltatás is akad, ingyenes módban 5 GB-nyi tárhellyel, de lehet többért is előfizetni, de a P60 Pro okostelefon megvásárlók 200 GB felhőtárhelyet kapnak ajándékba.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Ezek mellett megkapjuk előre telepítve a Snapchatet, a Bookingot, a MeeTime-ot, Bing keresőt, Microsoft 365-öt, egy eléggé fapados fordítóprogramot, és ezek mellé egy rakás parancsikont, melyek az App Gallery-ből letölthető játékokat és programokat reklámoznak. Ezek kikapcsolhatók, így eltüntethetők, de ahogy a Xiaomi telefonjain, így itt is zavaró, hogy gyárilag be vannak kapcsolva. Ugyanakkor ez nem kompenzálja, hogy az App Gallery kínálatában rengeteg alkalmazás (még) nem megtalálható. Ezeket APK fájlból fel tudja ugyan rakni akár az App Gallery-n keresztül is a telefon, de a működésük így sem garantált. A teszt ideje alatt ilyen volt például az AllTrails vagy a Budapest GO, melyeket nem sikerült működésre bírnom, vagyis sikerült, de ehhez már a korábban részleteiben ismertetett GSpace-t használtam, melynek hibái és hiányosságai a teszt óta is fennállnak.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Másodlagos megoldásként alternatív alkalmazásbolt telepítését találtam ki, az Amazon App Store-on keresztül például elérhetők olyan népszerű programok, mint a WhatsApp, Messenger, Netflix, Instagram és akkor nem kell APK telepítésével sem foglalkozni (az Amazon App Store telepítésén kívül) és az automatikus frissítés is megoldott lehet így. De a Google keretrendszer így sem lesz meg, tehát továbbra is bukjuk az automatikus szinkronizálást például a Drive-val, Fotókkal. A GSpace és az egyéb, kissé haxolósnak ható garázsmegoldások tartalomfogyasztáshoz és közösségi médiához elégnek bizonyulnak, illetve találunk tényleg életképes alternatívákat is (például a Gmail helyett ott az Outlook), de előre nem tudhatjuk, milyen alkalmazásra lesz szükségünk a jövőben, ami mondjuk ragaszkodik majd egy Google API-hoz.

Sok mindent ügyesen megtalál az App Gallery keresője, de még ha sikerül is telepíteni, az sem biztosíték a sikerre. Ugyanígy a GBox, GSpace megoldások sem száz százalékosakSok mindent ügyesen megtalál az App Gallery keresője, de még ha sikerül is telepíteni, az sem biztosíték a sikerre. Ugyanígy a GBox, GSpace megoldások sem száz százalékosakSok mindent ügyesen megtalál az App Gallery keresője, de még ha sikerül is telepíteni, az sem biztosíték a sikerre. Ugyanígy a GBox, GSpace megoldások sem száz százalékosak Sok mindent ügyesen megtalál az App Gallery keresője, de még ha sikerül is telepíteni, az sem biztosíték a sikerre. Ugyanígy a GBox, GSpace megoldások sem száz százalékosak (forrás: Mobilaréna) [+]

Magyar viszonylatban egyébként jó az App Gallery, értve ezalatt több magyar bank hivatalos alkalmazását, boltok vagy gyorséttermek pontgyűjtőit, online piactereket, megvan a MÁV, elérhető több közösségi program (Viber, Telegram) is, szóval az élhetetlen pusztaságtól távol állunk. De ott van negatívumként továbbra is, hogy ha NFC-s fizetést szeretnénk használni, csak a Curve kártyákon keresztül tehetjük meg, illetve a Rai Pay-t használhatják a Raiffeisen bank ügyfelei, az APK-ból telepített alkalmazások értesítései időnként elkésnek vagy eltűnnek, Google-fiókos szinkronizálást használó feladatokat pedig csak emulált környezetben (GSpace, GBox) érünk el, ott viszont tapasztalataink szerint ismételten gondok akadhatnak az értesítésekkel és a letöltések kezelésével.

CPU stresszteszt eredmények, az utolsó képen teljesítmény módba állított rendszerrelCPU stresszteszt eredmények, az utolsó képen teljesítmény módba állított rendszerrelCPU stresszteszt eredmények, az utolsó képen teljesítmény módba állított rendszerrelCPU stresszteszt eredmények, az utolsó képen teljesítmény módba állított rendszerrel CPU stresszteszt eredmények, az utolsó képen teljesítmény módba állított rendszerrel (forrás: Mobilaréna) [+]

Ez pedig azt jelenti, hogy bár jelentősen javult a helyzet és a HMS használhatósága az elmúlt három év alatt, még mindig fél kezét hátrakötve kell kiállnia a P60 Prónak kategóriájában. Nem segíti a szoftveres helyzetet az sem, hogy a Huawei által beszerezhető lapkák is lemaradásban vannak az aktuális csúcskategóriához képest. Egyrészt ugye az 5G-modem hiányára gondolok, másrészt arra, hogy fél generációs lemaradásban van az SoC. A Snapdragon 8+ Gen 1 tavalyról továbbra is erős lapka, a 8 GB LPDDR5 RAM és az UFS 3.1-es tároló a jól optimalizált EMUI felülettel gyors, és a 4 nanométeres gyártástechnológiával takarékos is. De ha ennyi pénzért már elérhető a Snapdragon 8 Gen 2 is, miért ne választaná valaki azt?

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Huawei P60 Pro Motorola Edge 40 Pro Xiaomi 13 Pro Samsung Galaxy S23+ Oppo Find X5 Pro Apple iPhone 14 Pro Max
Rendszerchip Snapdragon 8+ Gen 1 4G Snapdragon 8 Gen 2 Snapdragon 8 Gen 2 SD 8 Gen 2 for Galaxy Snapdragon 8 Gen 1 Apple A16 Bionic
AnTuTu 9.x 1021143 pont 1268412 pont 1244399 pont 1212706 pont N/A 952950 pont
Geekbench 5 (single/multi) 1299 / 3960 pont 1490 / 4980 pont 1483 / 5132 pont 1544 / 4927 pont 982 / 3385 pont 1889 / 5502 pont
Geekbench 6 (single/multi) 1724 / 4172 pont 1983 / 5217 pont 1396 / 5231 pont 1916 / 5125 pont N/A 2540 / 6459 pont
GFXBench Car Chase onscreen 60 fps 108 fps 62 fps 108 fps 47 fps 60 fps
GFXBench Car Chase offscreen 101 fps 123 fps 126 fps 128 fps 93 fps 119 fps
GFXBench Man. onscreen 60 fps 120 fps 120 fps 120 fps 60 fps 60 fps
GFXBench Man. offscreen 259 fps 319 fps 328 fps 313 fps 221 fps 280 fps
AndroBench Sequential Read 2012,8 MB/s 3433,35 MB/s 3560,65 MB/s 3392,91 MB/s 1395,36 MB/s -
AndroBench Sequential Write 1537,28 MB/s 2900,31 MB/s 2662,24 MB/s 2003,01 MB/s 1215,91 MB/s -
AndroBench Random Read 269,89 MB/s 451,11 MB/s 394,54 MB/s 451,18 MB/s 188,60 MB/s -
AndroBench Random Write 447,76 MB/s 523,21 MB/s 537,91 MB/s 144,34 MB/s 209,57 MB/s -

A lapkát a Huawei rendszere visszafogja valamennyire, így elejét véve a durvább melegedésnek, a házon nem is tapasztaltunk forrósodást a teszt ideje alatt, és a rendszer vagy a szintetikus tesztek döcögésével sem. A 3.2-es USB-C csatlakozóval mehet a vezetékes kivetítés és ilyenkor asztali környezetre hajazó kinézetet vesz fel az EMUI, de van opció vezeték nélküli kivetítést is használni.

(forrás: Mobilaréna) [+]


(forrás: Mobilaréna) [+]

Visszatérve az EMUI-ra, az időjáráshoz alkalmazkodó mindig éber kijelző mellett megvannak a kezdőképernyőre kitűzhető óriásmappák, szinte bármelyik gyári ikont átalakíthatjuk widgetté, tölthetünk le témákat, a kijelzőn lefelé suhintva van gyorskereső. A telefon szerint 2023. március 1-i biztonsági csomag fut a telefonon, ez a Huawei fejlesztése, a cég ígérete szerint pedig két új EMUI főverziót és három évnyi biztonsági támogatást kap majd a készülék.

Fotózás

Valóban hasznosnak nevezhető fejlesztések és a piac hülyeségeit követők is jelen vannak a P60 Pro kamerarendszerében. A hátlapon a szenzorok száma csökkent, a monokróm egységnek búcsút mondhatunk, három kamerával kell beérni. Ezek közül a széles látószögű főkamera 48 megapixeles felbontású, a rekeszértéket pedig intelligensen és automatikusan képes változtatni f/1,4 és f/4,0 között, adott az optikai képstabilizálás és automata módban a 4:1-es pixelösszevonás. Szintén 48 megapixeles felbontással és háromtengelyű optikai képstabilizálással dolgozik a teleobjektív, ez viszont fix f/2,1-es rekeszt használ, de a 3,5x optikai nagyítású mozgatható lencséket képes bevetni telemakróként is, illetve veszteségmentesnek ígért digitális nagyítást kínál tízszeres értékig. Harmadikként pedig megvan az ultraszéles, ez tippünk szerint ugyanaz a 13 megapixeles szenzor (f/2,2 és 120 fokos látótér), ami a P50 Pro hátlapján is volt. Minden esetben RYYB szenzorról beszélhetünk, hisz Huawei telefonról van szó, és természetesen okos szoftveres megoldások is besegítenek, melyek időnként túlzásba is esnek. Kezdjük ezzel és rendezzük is le, miket értek a piac hülyeségei alatt.

Mozgás közben az állítható apertúra
Mozgás közben az állítható apertúra [+]

Holdfotózás

Pár éve kitalálták, hogy Holdat lehet fotózni a telefonokba szerelt teleobjektívvel - már a P30 Pro is képes volt erre korlátozottan -, azóta pedig sorra tűnik fel a holdfotós mód a gyártóknál. Egyrészt tényleg le lehet fotózni a Holdat, de hogy az vállalható minőséget nyújtson, oda nem feltétlenül elég a mobilokba szerelt kamerahardver, egész egyszerűen nincs elég hely a megfelelő gyújtótávú (min. 500 - 600 mm) objektívnek, kellene infra- és UV-szűrő is, illetve egy teleszkóp sem árt, hát hogy fér el ez a zsebünkben? Sehogy, itt jönnek be a képbe a szoftveres trükkök, melyeknek hatalmas szerencséjük van abból a szempontból, hogy mindig ugyanazt az oldalát látjuk a Holdnak, így a meglévő adatbázisuk alapján ugyanazt a mintázatot kell reprodukálniuk az adott körben. A Huawei megoldása a teleobjektívet és a széles látószögű főkamerát is használja a képek elkészítéséhez, viszont csak a teleobjektívet minimum 10x nagyításra váltva lép életbe a Hold mód a kameraszoftverben. A gyártó szerint egészen 30x nagyításig húzhatjuk a zoomot és megfelelő fotónk lesz, viszont az van, hogy ha így teszünk, akkor a szoftver természetellenes megoldásokhoz folyamodik, mutatom: az alábbi képek másodperces különbséggel készültek ugyanott, az elsőt a széles látószögű kamera lőtte, a másodikat a teleobjektív harmincszoros nagyításnál.

Mint az látható, még világos volt, az expozíciót elég alacsonyra véve a Holdat felismerő algoritmus pedig eléggé elsötétítette a hátteret. Tapasztalataim szerint bármikor a 30x nagyítás közelébe érve ezt csinálta, miközben 10x és 20x között simán lőtt olyan képeket a telefon, melyek a valósághoz közelebb álltak (lentebb), de azért ezeken is látható, ahogy a szoftver mesterségesen rajzolja fel a Hold felszínének mintáját. Számomra. Kicsit furcsa az is, ahogy a széles látószögű kamera képét mesterségesen homályosítja el a szoftver, miközben a Holdat próbálja minél élesebbre varázsolni, ezzel időnként saját magát megszívatva. Vegyük példaként a háztetőt vagy a Hold elé belógó leveleket, melyek hajlamosak kissé vízfesték-szerűen összemosódni, illetve a Holdról visszaverődő fénynek is hatása kéne, hogy legyen a környezetre, mely a fényképen egyáltalán nem látszik, megtartották a közeli utcai lámpák sárgás világításából érkező árnyalatot a fák.

Azt nem lehet elvitatni, hogy a Huaweinél többet gondolkodtak a Holdfotós megoldáson, mint azok a gyártók, akik a teleobjektív képére rárajzolnak digitálisan egy mintát, és a két kamera képét összeillesztő szoftver képes jó eredményeket alkotni, de láthatóan megvannak a határai még az algoritmusnak, van hova fejlődni.

Makró fotók

Közeli témák fotózásában sokkal jobban teljesít a P60 Pro, mint amikor 384 402 kilométerre található témákat kell megörökítenie. Egyrészt fotózhatunk a teleobjektívvel telemakróként, ez az alapértelmezett a szoftverben, de ha 3,5x nagyítás alatt szeretnénk makrókat készíteni, akkor az autofókusszal ellátott ultraszélest veti be a szoftver. Az eredmény látványos, a szoftver gyorsan és pontosan érzékeli, hogy ha közeli témát fotózunk. A makró témák megörökítése akár 2,5 centiméteres távolságból is történhet, a szoftver pedig lehetőséget biztosít arra, hogy manuálisan húzzuk be a fókuszt, ilyenkor a telefon fizikailag is mozgatja a lencséket a teleobjektívben. Kivételesen jó a élesség-homályosság kontraszt a cica orra és a háttér között, de a többi példa esetében is természetes és komoly a háttér életlensége. Olyat is mutatunk viszont, ahol az élességtartomány már túl szűk, tehát nem mindig tökéletes a helyzet, néha viszont kiemelkedő.

Főkamera, 48 MP

A főkamera állítható rekeszértéke automata módban a szoftver által irányított, ilyenkor négy állásban (f/1,4, f/2, f/2,8 és f/4) között mozog a blende, s ugyanezeket az értékeket kapcsolhatjuk manuálisan is, ha a rekeszérték módba lépünk a szoftverben. Bővebb lehetőségeink vannak, ha a profi módra váltunk, ott f/1,4, f/1,6, f/1,8, f/2, f/2,2, f/2,5, f/2,8, f/3,2, f/3,5 és f/4 állásban váltogathatunk. Megkérdeztem a Huawei egyik képviselőjétől, hogy ez miért van így, a válasz szerint így a kevésbé tapasztalt felhasználók is kipróbálhatják, milyen témákat milyen értékkel érdemes megörökíteni. A rekeszérték módban pedig adott a többelemes képfeldolgozás is, ami a profi módból hiányzik. A rekeszérték módban egyébként van lehetőség virtuális élességállításra is, itt viszont az fotózáskor a keresőben látott élőkép és az elkészült eredmény között jelentős különbségek vannak, ez jellemző minden szoftveres megoldást bevető - éjszakai, portré, Hold - módra.

Főkamera, 12 MP

Teljes felbontás mellett csak a főkamera használható, a teleobjektívvel nem enged 48 megapixeles képeket készíteni a telefon. A teljes felbontással készült képek közepe távolról nézve remek: éles, jók és természetesek a színek, jó a dinamika is. A képek széle felé viszont erős zajosodás vehető észre lágyabb rajzolattal. Egyes fotóknál pedig felüti a fejét a kromatikus aberráció — sárga-kék-lila foltok ott, ahol nem kellene —, tapasztalataink szerint erősen rontva a képek minőségén, s bár ezen van lehetőség a Pro módban való RAW rögzítéssel javítani, vagy ha a lehető legjobb fotót akarjuk a leggyorsabban, érdemesebb bekapcsolni a 48MP AI módot, melyet a menüben elásva lehet csak megtalálni, viszont erőteljes zajszűrést, jobb kontrasztot, telítettebb színeket, összességében jobb képminőséget kapunk, ám 3 másodpercig ki kell tartanunk a telefont, amíg az rögzít.

Főkamera és a kétszeres szenzorzoom

Bár 3,5x-ös nagyítással és felette is remek zoomfotók lőhetők a periszkópos egységgel, a főkamera 48 millió képpontja lehetővé teszi, hogy 12 megapixelre vágva veszteségmentes 2x-es nagyítású fotók szülessenek, és valóban: remek a minőség úgy kint, mint bent. Azért zajszűrés picit korlátozza a részletességet, mégis majdnem olyan jó a dolog, mintha lenne egy külön 2x-es optika. Mondjuk akkor kapóra jött volna egy 2x-es ikon a szoftverben.

48 MP (1. és 3. kép) és több elemes feldolgozást használó 48 MP AI (2. és 4. kép)

A dedikált éjszakai mód nélkül is remek fotókat csinál a telefon, nem fényesíti és nem élesíti túl a részéleteket, nem tűnnek mesterkélten világosnak az esti képek és egy minimális aberrációt fedezhetünk fel bennük. Az automata az alapértelmezett XMage színképzést (Eredeti) használja, ezzel kicsit kékes árnyalatú fotók születnek este, az elindítható éjszakai mód valamivel melegebb tónusokkal dolgozik és tapasztalataink szerint hajlamos lilás tónust adni teljesen random esetekben az ultraszéles kamera fotóinak. A színképzést és az éjszakai módot mindhárom kamerán be lehet vetni, az éjszakai mód esetén viszont fel kell készülnünk rá, hogy az élőkép a keresőben és az elkészült kép között sokszor ég és föld különbség lesz az elkészült fotó javára. Lentebb a példák.

Éjszakai mód (ultraszéles, széles, teleobjektív (3,5x és 10x)

XMage: Eredeti, Élénk, Fényes

Pontos és gyors az autofókusz és a főkamerát használva az előnézeti kép és az elkészült fotó között sincs jelentős különbség. Jó a részletesség, ügyes a textúrakiemelés, ami dedikált motort használ és szerintem élesítésben sem esik túlzásba a szoftver, és a teljes felbontásnál tapasztalható foltokat is szépen korrigálva saroktól sarokig pontos expozícióval és telített színekkel operáló fotókat kapunk.

Üvegen keresztül készült fotók

A Huawei a bemutató során többször hangsúlyozta, hogy új képalkotó algoritmusuk képes eltüntetni az üveg visszacsillogásait a fotókon, így használja az ember akár a széles látószögű kamerát, akár a teleobjektívet, nem lesznek zavaró fénycsíkok a képen, még makrófotózás esetén sem. Gyakorlatilag a főkamerával működik biztosan ez tapasztalataink szerint, a teleobjektívvel nem teljesen pontos, de a nagyon zavarónak nevezhető fénytöréseket szépen el tudja tompítani. Két példa alant.

Teleobjektív 12 MP (3,5x)

Teleobjektív 12 MP (10x)

3,5x-ös nagyítás a következő lépcső a virtuális gombokon, de ki lehet húzni akár százszoros nagyításig is a digitális tárcsán, ennek eredményét lejjebb látni lehet, a digitális zoom viszont már viszonylag felesleges, a tízszeres nagyítással még vonalélesség, dinamika és részletesség szempontjából is pazar fotókat készíthetünk nappal, este azért már romlik a helyzet valamennyit, gyenge fények között lágyabb rajzolat és sárgás tónusok tapasztalhatók. A három és félszeres nagyítást használva viszont nem panaszkodhatunk, rengeteg minőségi részletet kapunk, egyedül a gyenge fények mellett láthatunk némi képzajt, ezeket az éjszakai mód ki tudja szűrni nekünk.

Teljes zoomtartomány (0,5x, 1x, 3,5x, 10x és 100x)

Teleobjektív portrék (3,5x)

Fentebb a teleobjektív makróit már bemutattuk, így jöjjön két portré. A portrék készítéséhez a telefon négy kamerája közül bármelyiket be lehet vetni, de érdemes a 3,5x nagyítás mellett dönteni, ha klasszikus portrét szeretnénk. Választhatók különböző háttéreffektek, de szerintem a képeken látható alapértelmezett adja a legtermészetesebb hatást. Az algoritmus pontosan választja le a hátteret a témáról, akár szőrszálanként, pontosan adja vissza a bőrtónusok színét (hacsak nem kapcsolunk be valami szépítő okosságot), és mind vonalélesség, mind dinamika terén ott vannak a csúcsliga élén a portrék.

Ultraszéles kamera, 13 MP

Bár felbontásban visszalépett tavaly az ultraszéles kamera, sikerült csiszolnia a mérnököknek annyit a feldolgozáson, hogy nem érződik minőségbeli visszalépésnek a szélesebb látószögű, de kisebb megapixelszámot felmutatni képes szenzor. Nappal jó dinamikával, színkezeléssel és expozícióval operál a 120 fokos látóteret lefogó kamera, a széleken is rendkívüli részletességgel úgy, hogy mellé minimális torzításkorrekciót kell elviselni. Az esti fotók is jók, de itt azért a fényforrásokkal gondja akad néha a telefonnak, a színek és a kontraszt terén pedig hajlamos túlzásba esni. Érdekes az is, hogy az alapvetően meleg, sárgás színekkel dolgozó ultraszéles hajlamos éjszakai módban vöröses árnyalatú képekre, a többi kameránál ilyet nem tapasztaltunk. Ezt leszámítva a színkezelés is konzisztens az eltérő látószögek között fotózásban, videók terén nem ennyire jó a helyzet, de mielőtt erre rátérünk, gyorsan rendezzük le az előlapi kamerát.

Előlapi kamera, 12 MP

Előlapi portré, 12 MP

Bekapcsolhatók különböző szépítő funkciók, ezeket nullára véve készültek a tesztben látható fotók. Portrék esetén segédszenzor nélkül is pontos és jó a háttér leválasztása, de az eredetileg 14,4 megapixeles kamera 92 fokos látószögét szűkre vágva lehet csak használni a háttérelmosást. Minden más fotó és videó esetén ugyanakkor bevethetjük a 0,5x és 0,8x nagyításnak megfelelő látószögeket is, nappal egységesen jók a színek, a részletesség és a dinamika. Az előlapi kamerát elektronikus stabiliázás segíti, illetve esténként a szoftver a kijelző fehéren történő felvillantását ajánlja, de enélkül is fotózhatunk, ilyenkor viszont az eltérő látószögek mellett észrevehető, hogy változik a színkezelés, minél nagyobb szögben fotózunk, annál kékesebb a végeredmény.

Vízjel

A kameraszoftver a Huawei eddigi telefonjaihoz hasonló, számomra újdonság volt a exponálógomb alatti menü, melyet megnyitva gyorsan és könnyen elérhetjük a legfontosabb beállításokat hüvelykujjunkkal. Némileg újratervezték a látószögváltó virtuális tárcsát is, könnyebben kezelhető immáron ez is egy kézzel. A különböző felvételi módok között most is jobbra-balra lapozással lehet váltani, a jobb felső sarokban található ikonnal pedig elérjük az összes beállítási lehetőséget, ahol bekapcsolhatjuk például a vízjelezést is, és a legújabb trendnek megfelelően a képre nyomott szöveg mellett virtuális keretbe is tehetjük fotóinkat, ezekre láthatók a példák fentebb. Arra ugyanakkor nem találtam lehetőséget a tesztre kapott készülékben, hogy a vízjelre saját szöveget írjak, míg más gyártóknál van erre opció.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Videók, multimédia


[+]

Van külön videós mód a modern közösségi média által elterjesztett álló videókhoz, illetve van arcszépítős videó is. A legnagyobb videós felbontás 4K másodpercenkénti 60 képkockával, érdemesebb viszont 30 képkockás sebesség mellett maradni, ha mindhárom kamerát szeretnénk használni felvétel közben, ez ugyanis lehetséges, a 60-as fps-szám mellett viszont az ultraszéles kamera már kiesik a lehetőségeink közül.


Az optikai stabilizálást korrekt elektronikus képstabilizált segíti a hátlapon, az előlapi kamera által rögzített videókon csak utóbbi megy, nappal szinte tökéletes eredménnyel, este időnként feltűnő rövid rázkódásokkal. A részletesség és a dinamikaátfogás jó a főkamera és a teleobjektív esetén, az ultraszéles már gyengébb és sajnos a fotók konzisztens színkezelését sem sikerült videózásba átültetni, a főkameráról elváltva látványos különbséget tapasztalhatunk. Este rosszabb a helyzet, főleg az ultraszéles kamerával történő videózást érdemes elkerülni, hacsak nem vágyunk zajos és elmosott felvételekre.



Videómódban a hangrögzítéssel is vannak problémák, ahogy látószöget váltunk, automatikusan audiozoomra lép a telefon, és hiába ad manuális beállítási lehetőségeket a profi mód, hangra vonatkozó beállításokat továbbra sem találni. A túlszűrt, mély hangokat előtérbe helyező mikrofonok sztereó felvételei közepesek, illene ennél többet kínálnia a Huaweinek.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Van lehetőség HDR videók rögzítésére is, lejátszásukra pedig a gyárilag telepített Videók alkalmazás adott, melyből egyébként elérhető a teljesség igénye nélkül egy rakás számomra ismeretlen rajzilm is. Előre telepített zenelejátszót is kínál a Huawei, ebben van némi streamelhető tartalom is, viszont népszerű előadókat ne keressünk, jogdíjmentes zenéket fogunk találni a katalógusban, Taylor Swiftet biztosan nem. A beépített sztereó hangszórók csúcstelefontól várható módon szólalnak meg, bár számomra kicsit élesen és magas hangerő mellett torzítva, Type-C csatlakozón és Bluetooth 5.2-n is jön ki hang a telefonból, utóbbi támogatja az LDAC és az LHDC nagy felbontású kodeket is. Felesleges ugyanakkor 3,5 milliméteres fülhallgató csatlakozót vagy FM-rádiót keresnünk, ezek hiányérzetét némileg pótolja, hogy rendszerszinten állíthatók a hanghatások. A Widevine L1-es biztonsági szint megvan, így a Netflix például simán lejátszott nagy felbontásban videót, de HDR tartalmat streamelni nem lehet és akadhatnak problémák egyes platformokkal, az HBO Max például nem akart együttműködni az EMUI rendszerrel.

Adatok, üzemidő, összegzés

Két nanoSIM kártyával megy a hazai hálózatokon a P60 Pro, viszont a telefon nem fogad eSIM-et és nem csatlakozhat 5G-re, így 4G-s modemmel kell beérnie a felhasználóknak, hisz továbbra is szigorú megkötések vonatkoznak a Huaweire. A tesztidőszak alatt a Telekom hálózatán a 4G-kapcsolattal nem volt gondunk, a telefon internetkapcsolata és hívások alatti hangminősége is megbízható volt, jól szűrt hangot továbbítanak a mikrofonok. Van lehetőség Wi-Fi hívásra, nem ment viszont a VoLTE a teszttelefonban, ahogy az NFC is csak kiegészítők párosítására volt használható, mobilos fizetésre nem. Utóbbira a Curve szolgáltatás kártyájával és alkalmazásával van mód, de Google vagy Apple Pay-hez hasonló, több bank által támogatott rendszer nincs natívan. Adott a Wi-Fi 6-os modem, a Bluetooth 5.2, és a 3.1-es USB-C csatlakozó DisplayPort 1.2-es tudással is felruházott. A navigációs szolgáltatás 3 méteres pontossággal másodpercek alatt megtalálja a telefon helyzetét — GSpace használatával futtatott programoknak valamivel több időbe telik —, ehhez adott a többcsatornás GPS, Galileo, Glonass, BeiDou, QZSS és NavIC támogatás. A BeiDou konstellációt használó műholdas kétirányú kommunikáció viszont Kínán kívül nem megy, így hiába képes rá a hardver, az itteni szoftverrel nincs lehetőség használni.

(forrás: Mobilaréna) [+]

4815 mAh-s akkumulátorával a P60 Pro lazán hozta a kétnapos üzemidőt 6-7 órás képernyőidőkkel úgy, hogy erőteljes használatnak vetettük alá a teszt során, a 88 wattos adapterrel félóra alatt teljesen feltölthető a telep. Ami érezhetően jobban meríti a készüléket, ha a GSpace-en keresztül futtatunk programokat, és ha azt szeretnénk, hogy minden értesítésünk időben megjöjjön, érdemes kikapcsolni a programra vonatkozó akkukímélő korlátozásokat is. Van természetesen energiatakarékos mód, optimalizált töltés, és teljesítmény mód is, valamint a hátlap használható vezeték nélküli töltés leadására is, ilyenkor 15 wattal ad le energiát a P60 Pro.

Verdikt: Huawei P60 Pro
Verdikt: Huawei P60 Pro [+]

Összegzés

Huawei P60 Pro
Pro
Minőségi ház és kijelző, IP68 védelem
Kiemelkedő fotós teljesítmény
Takarékos, gyors, jól optimalizált rendszer
88 wattos gyorstöltő a dobozban
Kontra
Android 12 Google keretrendszer nélkül, időnként körülményes helyettesítéssel
Korlátozott alkalmazás- és szolgáltatáskínálat
Nincs 5G, nincs eSIM, nincs VoLTE
Korlátozott NFC fizetési lehetőségek
Várhatónál gyengébb videós teljesítmény
Pontozás
Kialakítás, védelem 10 pont
Kijelző 10 pont
Sebesség 9 pont
Szoftverfelület 7 pont
Fotózás, videózás 9 pont
Hangminőség 8 pont
Adatkommunikáció 6 pont
Üzemidő 9 pont
Ár/érték arány 5 pont
Indulóár (HUF, 8/256 GB) 479 990

Barátibbnak tűnik a P60 Pro árazása, mint tavaly ősszel a hatszázezer forintot alulról karcoló Mate 50 Pro, de 479 990 forintért ezt a készüléket is nehezen lehetne ajánlani. Az 5G hiányát még az elfogadhatóbb kompromisszumok között lehet felsorolni, hisz mellette adott a gyors Wi-Fi és 4G-s kapcsolat, illetve a remek kijelző és remek fotós rendszer, az igényes megjelenés és a szuper rendszersebesség. De a HMS alapú szoftvercsomag minősége nem méltó a hardverhez, egyrészt az alkalmazáskínálat gyenge és szedett-vedett, az alkalmazásboltból elérhető alkalmazások és Google-szolgáltatások helyettesítésére kínált megoldások pedig garázsmódszerekre emlékeztetnek. Jó, hogy ott a GSpace, mint lehetőség, de a program továbbra sem kap tokent a Play Integrity API ellenőrzéskor és megbukik a SafetyNet teszten is, azt pedig előre nem tudhatja senki, mikor lesz egy olyan alkalmazásra szüksége, melyek elvárják ezeket. Az se segít szerintem, hogy a fejlesztőkről továbbra sem tudni, kicsodák, így nem szívesen bíznám rájuk szenzitív adataimat. De elismerést érdemel az App Gallery, hogy folyamatosan bővül és fejlődik, magyar viszonylatban pedig sok programot elérni már rajta keresztül, így nem akarom azt sugallni, hogy élhetetlen a P60 Pro szoftveresen, de közel sem olyan egyszerű és teljes a kép, mint egy hasonló áron kínált Honor, Samsung Galaxy, Xiaomi vagy iPhone esetén.

Nagyot ment ugyanakkor a P60 Pro a prémium megjelenéssel és anyaghasználattal, a kényelmes kialakítással, a 120 Hz-es csúcsminőségű OLED kijelzővel, a villámgyors töltéssel, az infrával és a sztereó hangszórókkal, valamint természetesen a kameráival. A tavalyi Mate 50-ben debütált állítható blendék használatát átgondolták és tökéletesítették, immáron az automatika is képes kezelni a redőnyt, ami a több felvételes képfeldolgozással együtt nappali és esti körülmények között is remek eredményeket szül. Hasonlóan jó a helyzet a teleobjektívvel, erős optikai stabilizálás mellett kínál több lehetőséget és teljesít makró- vagy portréfotózáskor is teljes bedobással. A trükkök nélküli ultraszélest a képfeldolgozó algoritmus menti meg, videóban viszont sajnos ez lehúzza a teljesítményt. Fotózásban viszont továbbra is ott a helye az első sorban a P60 Prónak, okosan veti be a különleges hardvert és az évek alatt sokat csiszolt szoftvert.


[+]

Kameraként tehát simán ott van az élmezőnyben és használni is élvezetes, csúcskategóriás okostelefonként viszont sajnos nem veheti fel a kesztyűt. Hiába a remek hardver, a telefon okostelefonként való használata korlátozottabb mint az árban konkurens iPhone, Samsung Galaxy, Xiaomi vagy akármi, és a konkurencia sem gyengélkedik fotós-videós teljesítményben, a felhasználók pedig az egyszerűbb használatért és az ismert, megszokott szolgáltatásokért lehet bevállalják, hogy valamivel gyengébb minőségű éjszakai fotóik vagy makróik lesznek. A digitális kameraként jeles, okostelefonként korlátozott szoftvere miatt közepes Huawei P60 Pro így mifelénk várhatóan kuriózum marad, ahogy az elmúlt három évben megjelent elődei is. Nekem tetszett a készülék, viszont ez csupán személyes vélemény zárójelben, a szerkesztőségi álláspont plecsnire nem jogosítja fel, hisz nyugodtan ajánlani nem tudnánk.

A tesztkészüléket a Huawei Magyarország adta kölcsön, ezúton is köszönjük!

viragdani01

Specifikációk

Huawei P60 Pro
Huawei P60 Pro Külső
Méretek 161 x 74,5 x 8,3 milliméter
Tömeg 200 gramm
Készülékvédelem IP68, Kunlun edzett üveg
Színváltozatok fekete, rokokó fehér
Kijelző képátlója 6,67 hüvelyk
Képaránya 18,5:9
Felbontása 1220 x 2700 pixel (442 ppi)
Típusa, frekvenciája 10-bit HDR10+ OLED, adaptív 120 Hz
Értesítő LED mindig aktív kijelző
Biometrikus védelem képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó, 2D arcazonosítás
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Snapdragon 8+ Gen 1 4G, 4 nm
Processzor 1 x 3,2 GHz Cortex-X2 + 3 x 2,75 GHz Cortex-A710 + 4 x 2 GHz Cortex-A510
Grafikus chip Adreno 730
RAM, tárhely 8 GB / 256 GB (LPDDR5 / UFS 3.1)
Memória bővítése nano memory kártya
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4//6/7/8/9/12/17/18/19/20/26/28/32
SIM-foglalat 2 x nanoSIM (dual standby)
eSIM támogatás nincs
Bluetooth 5.2 (A2DP, LE, SBC, AAC, LDAC)
WiFi 802.11b/g/n/ac/ax (Direct, HotSpot, 2 x 2 MIMO, HE160, 4096 QAM, 8 Spatial-stream Sounding MU-MIMO)
USB 3.1 Gen1 (Type-C, MTP, OTG, DisplayPort)
Navigáció GPS (L1 + L5), GLONASS, BeiDou (B1l, B1C, B2a), Galileo (E1, E5a), QZSS (L1 + L5), NavIC, A-GPS
NFC van
Infra van, programozható
Szoftver
Rendszer, felület Android 12 (EMUI 13.1)
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 48 megapixel (23 mm, PD-autofókusz, f/1,4 és f/4 között állítható apertúra, OIS, RYYB szenzor)
13 megapixel (13 mm, f/2,2, 120 fokos ultraszéles látószög)
48 megapixel (90 mm, f/2,1, autofókusz, OIS, 3,5x-ös optikai zoom, RYYB szenzor)
Előlapi kamerarendszer 13 MP (18 mm, f/2,4, autofókusz)
Videófelvétel 4K 60 / 30 fps
1080p 960 / 240 / 120 / 60 / 30 fps
Jack kimenet nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 4815 mAh lítium-ion
Vezetékes töltés és töltésmegosztás 88 watt, van
Vezetékmentes töltés és töltésmegosztás 50 watt, van
Egyebek
Gyorsulásmérő, giroszkóp, fény- és közelségérzékelő, hall szenzor, barométer, infra, színszenzor. Kettős 88 wattos gyorstöltő és védőtok a dobozban, gyárilag fólia a kijelzőn.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés