Huawei Mate 10 Pro - mestersége az intelligencia

Hirdetés

Doboz, külső

A doboz fekete, a termék barna. Legalábbis a mienk, mert itthon lesz még szürkében is, de egyértelműen ez a kávészínű változat az egyedibb, utoljára talán az LG G4 bőr hátlapja volt hasonlóan unikális. Mindenképpen jól néz ki (és elvileg minden képen is jól néz ki), de egy rövid időre most dobjuk félre, hogy beletúrjunk a pakkba, mert van még itt néhány érdekesség. SuperCharge töltőfej, amit a TÜV hitelesített, Type-C kábel, Type-C headset. Mert 3,5 mm-es jack csatlakozó nincs a terméken (bezzeg a sima Mate 10-nél megmaradt), szóval illett adni egy alternatív megoldást. Sajnos az earbud kialakítású tartozék meglehetősen középszerű, egy HTC USonic körberöhögi. Viszont van adapterünk is, aminek továbbra is van némi tákolás-érzése, de legalább működik rendesen. Mindezeken felül egy szilikon védőtokot is szállít a Huawei, plusz gyárilag fent van egy kijelzővédő fólia is, én speciel le sem szedtem, ügyes kezek rakták fel a gyárban, szépen passzol.


[+]

A telefon a Mate 9-hez szokott tenyérnek egy nagy megkönnyebbülés. Mivel hosszúkás ezért egyúttal vékonykás is, tökre jól meg lehet markolni, át lehet érni a kijelzőt, csak a felső sarkokat nehéz megérinteni, de ilyenkor jön jól a hátlapi ujjlenyomat-olvasóba visszaköltöztetett funkció, hogy lefelé kapargatással le lehet gördíteni az értesítési tálcát. Ezt mondjuk előbb érdemes engedélyezni a beállítások között.

Ha már hátulra került, legalább ideális helyre rakták a biometrikus szenzort
Ha már hátulra került, legalább ideális helyre rakták a biometrikus szenzort [+]

Nem mondanám, hogy nincsenek kávák, mert azért oldalt is akad valamennyi hely, de pont ezért sosem fordult elő, hogy a megmarkolt eszközön véletlenszerű appok indultak volna el, bár erre a Mate 9 óta szoftveresen is figyel a Huawei. Felül van értesítési LED, kamera és fényszenzor, alul viszont csak a márkajelzés mosolyog, tényleg nem fért volna ide a biometrikus szenzor. A telefon tetején két antennakilépő csík figyel, valamint egy infra és egy másodlagos mikrofon, alul pedig újabb mikrofon, Type-C csatlakozó és hangszóró látható.


[+]

Bal felől csak egy lukacskát látunk, a SIM-tű akkurátus benyomását követően nyílik ki a kétkártyás fiók, amibe kizárólag nanoSIM-eket lehet tenni (akár kettőt is), microSD-t ne erőltessünk. A 128 GB méretű belső tárhely a gyártó szerint okvetlenül elég. A két SIM telefonbeszélgetések kapcsán dual-standby módban működik együtt, de 4G-re mindkettő felmászhat. A Mate 10 Pro jobb oldalán ideális helyen van a finoman recézett bekapcsológomb és a hangerőt szabályozó billentyűpáros.


[+]

Kijelző-teszt
Mérés Huawei Mate 10 Pro Samsung Galaxy Note8 OnePlus 5 HTC U11
Képátló 6,0 hüvelyk 6,3 hüvelyk 5,5 hüvelyk 5,5 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2160 1440 x 2960 1080 x 1920 1440 x 2560
Technológia AMOLED Super AMOLED Optic AMOLED Super LCD5
Fehér fényerő (max.) 241 / 354 / 882 nit 350 / 532 / 1035 nit 422 / 501 nit 482 / 586 nit
Fehér fényerő (min.) 1,5 nit 1,7 nit 3,9 nit 5,1 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0,29 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen 1661:1
Színhőmérséklet 7660 / 6765 K 7591 / 6552 K + kézi 7632 / 6420 K 6935 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

A 6"-es kijelző 18:9-es képarányú, OLED technológiával üzemelő, Full HD+ felbontású panel. Egyik szemünk sír, mert például a sima Mate 10 QHD-val operál, másik viszont nevet, mert az OLED előnyei tagadhatatlanul szembeötlőek: jó a kontrasztarány és a betekintési szögekre sincs panasz, a színek pedig kirobbanóan élénkek, bár van pontosabban kalibrált séma. A fényerő trükkösebb, mivel szobabelsőben a kézi maximum elég alacsony, de ott nem is kell több, odakint pedig jár napfény alatti rásegítés, ami bár nincs a legjobbak szintjén, bőven elegendő. A 882 nites fénysűrűséget kis fehér felületen mértük, ezzel az extra kakaóval.


[+]

A hátlap igyekszik egyedi lenni, egyrészt a minden irányban ívelődő üveg, másrészt a kamerát, a lézeres autofókuszt és a vakut is magába foglaló, vízszintes sáv miatt ez egész jó hatásfokkal sikerült is. Ebben a barnában különösen megkapó, nem gyűjti túlságosan az ujjlenyomatot sem, viszont mindenképpen sík felületre tegyük, mert hajlamos “mászni”, főleg, ha rezgős értesítés érkezik rá. Az összeszerelésre egy szavunk sem lehet, makulátlanok az illesztések, minőségi az anyaghasználat, jó a telefon tömege, remekül illeszkedik a kézbe, ezt nagyon eltalálták.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés