Bevezető, külső
Bár az 5G kifejezés a Covid-19 járvány miatt többször jelenik meg az álhírekben, mint a technológiai kiadványokban, a következő generációs mobilhálózatokkal kapcsolatos fejlesztések nem álltak le. Az 5G a jövő telekommunikációs szabványa, amely a mai igényekhez mérten indokolatlanul gyors, de pont ez volt a helyzet a 3G és a 4G esetén is: most még nem tudjuk elképzelni, hogy valaha szükségünk lesz ilyen sebességre, de a szolgáltatások és digitális tartalmak annak fényében tudnak majd fejlődni, hogy adott a technológia. Persze az első fecskéknek nehéz dolguk van, így nincs könnyű helyzetben a Huawei nem kimondottan fantáziadús nevű Huawei 5G CPE Pro 2 otthoni routere sem, amely WiFi és 5G-technológiák szempontjából is komoly előrelépés az előző generációhoz képest, a most megvásárolható leggyorsabb eszközök egyike. Ebből adódóan egy kimondottan időtálló megoldásnak tűnik a megfelelő méretű otthonokban, mi pedig kipróbáltuk, hogy a valóságban is hozza-e azt, amit a gyártó és a technológiák ígérnek.
Az eszköz doboza nem nyújt prémium érzetet, de nem is biztos, hogy egy otthoni router kapcsán szükség lenne ilyesmire, még ha az ár ezt indokolná is. A fehér színű partonpakk mentes a sallangoktól, a belsejében egy rövid használati leírás, egy Ethernet kábel, illetve a meglepően kis méretű router és annak hálózati adaptere található. Utóbbival kapcsolatban kicsit furcsa, hogy nem egy szabványos (tehát mondjuk C-típusú) USB-s megoldásról beszélünk, amely bár a routergyártók között egyébként nem divat, a Huawei a világ egyik legnagyobb telekommunikációs vállalataként használhatta volna ezt a megoldást azon felhasználók kedvéért, akik adott esetben a nyaralóba is magukkal vinnék a routert, ha már SIM-kártya is megy bele. Persze így is el lehet vinni a nyaralóba, csak a hálózati adapterét is el kell csomagolni.
Maga a kütyü tényleg meglepően apró. A gyártó hangsúlyozza, hogy a dimenziók jelentősen kisebbek az elődénél, de mivel azt nem teszteltük, inkább csak arra tudunk rácsodálkozni, hogy milyen mutatós is a 178 milliméter magas, nagyjából 90 x 97 milliméteres alapterületű, 600 grammos tömegű eszköz. Bár egy fehér színű, lekerekített szélű oszlopról van szó, a dizájn egyáltalán nem emlékeztet mondjuk az Apple Time Capsule eszközökére, a Huawei egy egyedi megoldást tett le az asztalra, ami örvendetes. Az összeszerelés minősége korrekt, a műanyagok kevésbé exkluzívak, mint mondjuk egy okostelefonnál, kopogós hatásúak, de egy router esetében ez nem egy fontos szempont. Felül egy 5G-logó díszíti a masinát, hátul a tápadapter csatlakozója mellett egy darab RJ45-ös és két darab Ethernet csatlakozó található, ami nem túl sok, elfért volna több is és valószínűleg sokan használták is volna őket. Bal- és jobboldalt nincs semmi, előre a Huawei logója alá három darab visszajelző ledet raktak a tervezők, ezek szerencsére elég halványan, de azért láthatóan világítanak, plusz van egy szintén kellően gyenge hangulatfény az alsó illesztésnél is. Szintén erre az oldalra került a WPS-gomb, a legizgalmasabb rész viszont az alsó: itt olvashatók el a gyári WiFi-jelszavak, ide került a ki- és bekapcsoló gomb, a tűvel megnyomható újraindító-nyílás, valamint egy ajtó alatt a nanoSIM-foglalatot és egy kizárólag tesztelésre használható Type-C USB-csatlakozót is meg lehet találni. Ez utóbbi nem tudjuk, hogy a kereskedelmi forgalomba kerülő változaton is rajta lesz-e, nálunk ugyanis egy nem végleges bemutatópéldány járt, legalábbis erre következtettünk a rajta lévő, eladást tiltó matrica meglétéből.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!