HTC 5G Hub - szuper rétegtermék?

A tajvaniak újdonsága tulajdonképpen egy 5G-s okos központ, amit otthon és irodában is lehet használ, ráadásul akkumulátorról is működik.

Hirdetés

Bevezető, külső, hardver

Pár hónappal ezelőtt teszteltük a nem különösebben hangzatos nevű Huawei 5G CPE Pro 2-t, a kínai gyártó egyik első 5G-s otthoni routerét, aminek kapcsán arra jutottunk, hogy bár egy elképesztő technológiai vívmányról van szó, nem valószínű, hogy itthon nagy érdeklődésre tartana számot. Ennek ellenére és a legnagyobb megdöbbenésünkre több olvasónk is megkeresett minket, hogy további kérdéseket tegyenek fel az 5G-ről és a konkrét routerről, ugyanis kiderült, hogy Budapesten még sok kisebb iroda is 4G-t vagy 5G-t használ, holott az ember arra számítana, hogy ahol 5G van, ott létezik stabil vezetékes internet is, de ez az olvasói megkeresések alapján nem feltétlenül van mindenhol így. Ezek után természetesen nem utasítottuk vissza a HTC 5G Hub tesztelésének lehetőségét, hiszen tulajdonképpen ez is egy 5G router, így legalább az érdeklődők több tesztet is elolvashatnak. Az már csak utólag derült ki, hogy ennél az eszköznél amúgy nem csak a névválasztás sikerült jól: az újdonság sokkal több egy sima internetmegosztónál.


[+]

Az eszköz külseje teljesen más funkcionalitást sejtet, mint amiről szó van: a 129 x 100 x 43 milliméteres kiterjedésű, 340 grammos termék elején egy 5 hüvelykes, 720 x 1280 pixeles felbontású kijelző látható, aminek fényében az 5G Hub inkább tűnhet egy Amazon Echo Show-hoz vagy Google Nest Hubhoz hasonló okos kijelzőnek, mint egy hordozható routernek. Első ránézésre már-már indokolatlan is az a tudás, amit belepakoltak, hiszen a rendszerchip egy Qualcomm Snapdragon 855-ös, amely mellett 4 GB RAM és 32 GB belső tárhely található, aminek kb. a fele amúgy már bekapcsolás után is foglalt. A tárhely amúgy microSD memóriakártyával bővíthető, a tesztpéldányban volt is egy 16 GB-os kártya, de azt minden valószínűség szerint vagy egy másik újságíró, vagy a HTC hagyta benne, nem találtunk arra vonatkozó információt, hogy ilyen kártyával adnák.


[+]

Az eszköz elején található kijelző nyilván nem egy csúcskategóriás megoldás, a felbontása nem túl magas, de szépek a színei és jól olvasható, úgyhogy a célnak megfelel. Az oldalsó részek szürke színű, ellenálló szövettel vannak borítva, ami jól áll az 5G Hubnak, egyszerre elegáns és barátságos a megjelenése, az viszont kérdés, hogy az alsó rész milyen hamar fog elkopni, ha sokat tologatják az asztalon, lábak ugyanis nem találhatók errefelé. Felül viszont van egy bekapcsológomb, amelyet nyilván a szövet mögé rejtettek, de a helye jelölve van. Hangerőszabályzó gombokat nem kapott a masina, hátulra viszont három darab csatlakozó is került: egy C-típusú USB, egy gigabites Ethernet, illetve egy dedikált csatlakozó a gyorstöltéshez, amely az USB 9V/2A teljesítményétől eltérően 12V/2,5A teljesítménnyel tudja tölteni a 7660 mAh-s akkumulátort. A HTC oldala ír arról, hogy lenne aktív hűtés az eszközben, de ha töltjük, akkor hangot ad, valószínűleg egy kis ventillátor dolgozik benne, de azt már nem találtuk meg, hogy hol fújja ki a levegőt.


[+]

Az adatkommunikációért többek között egy Snapdragon X50 5G modem felel, a WiFi a 802.11 a/b/g/n/ac/ad szabványokat támogatja, a Bluetooth pedig 5.0-s. A 802.11ad nem elírás, ez valóban egy szabvány, csak WiGig néven valószínűleg többen ismerik. Tehát nem a 802.11ac utódjáról van szó, az ugyanis a 802.11ax szabvány, egyszerűbb nevén Wi-Fi 6. A WiGig egy rendkívül gyors adatátvitelt lehetővé tevő, a 60 GHz-es tartományban működő, sok szempontból korlátozottan használható szabvány: a maximális hatótávolsága körülbelül 10 méter, csak tiszta rálátás esetén működik, az elméleti maximális adatátviteli sebessége viszont 7 Gbps fölött van és nagyon alacsony a késleltetése. Mindennek elsősorban a VR-headsetek vezetékmentesítésénél lehetne szerepe, a HTC tehát pont a Vive-család miatt pakolta bele ezt a kevésbé elterjedt megoldást az 5G Hubba. A honlapjukon a következőt írják: "A jövőben közvetlenül a felhőből is streamelhetsz tartalmakat a VIVE headsetre a HTC 5G Hubon keresztül – nem lesz szükség PC-re és kábelekre – hogy valós időben élvezhest a mobil, prémium VR élményt." Erre azért kíváncsiak vagyunk!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Előzmények

  • HTC Desire 20 Pro - identitás nélkül tér vissza

    Évek óta nem volt friss HTC okostelefon a piacon, sokan már le is mondtak arról, hogy a gyártó visszatér, ám most a középkategóriában újra szerencsét próbál a tajvani cég.

  • Huawei 5G CPE Pro 2 - elképesztő sebesség

    A gyártó legújabb 5G-s otthoni routere egy szép tárgy, ami az elérhető leggyorsabb adatkapcsolati sebességet nyújtja. Ettől függetlenül jelenleg inkább erőfitogtatás, mint ésszerű alternatíva.

Hirdetés