HTC Vive – álomból valóság

Kipróbáltuk a HTC és a Valve által közösen fejlesztett virtuális valóságot, amely lehetővé teszi a térben való mozgást és a kezeink használatát is. Köröket ver mindenre, amit eddig láttunk.

Hirdetés

Virtuális valóság

Kevés terméket övezett akkora rajongás a szerkesztőségünkben, mint a HTC és a Valve Corporation által közösen fejlesztett virtuálisvalóság-rendszert, a HTC Vive-ot, amelyet még a 2015-ös Mobile World Congress kiállításon mutattak be, mi viszont csak az idein tudtuk kipróbálni, de elég hamar meggyőzött minket arról, hogy ez valami olyan dolog, amilyet mi sem látunk minden nap. Ebben a hitünkben csak megerősített minket, hogy a Nemesys Games csapatától kaptunk egy hétre egy végleges terméket, ugyanakkor a virtuális valósággal, mint jelenséggel kapcsolatban sokat finomodott és formálódott a gondolatvilágunk. Tapasztalatainkat ebben a cikkben próbáljuk átadni olvasóinknak, a rendszer képességeit jól ismerőknek is azt ajánljuk tehát, hogy ne egyből a videóhoz tekerjenek!

A virtuális valóság régóta létező dolog, de a telekommunikációs ipar, egészen pontosan az okostelefonok fejlődése tette lehetővé azt, hogy ténylegesen az életünk része lehessen. Persze azt meg kell jegyezni, hogy még csak az út legelején vagyunk, azt pedig valószínűleg senki nem tudja, hogy azt követve milyen irányba is fogunk eljutni. A virtuális valóság ugyanis egy teljesen ismeretlen terep, a mi véleményünk az, hogy egyelőre még csak ott tartunk, hogy meg tudjuk valósítani, ami a technológiai újdonságokkal nem foglalkozó emberek számára teljesen hihetetlen lehet, pedig valami olyasmi ez a történet, mint a Tesla részben önvezető autói: minden komponens adott, csak össze kell rakni és tapasztalatot kell gyűjteni. De hogy az emberekre milyen hatással lesz a virtuális világ kiterjedése, azt elképzelni sem tudjuk. Ezek persze nagy szavaknak tűnnek egy magyar online lap virtuális hasábjain, de a Vive kipróbálása utána tényleg meg tudtunk bizonyosodni arról, amit például a Gear VR használata után csak sejteni véltünk: itt bizony a tűzzel játszunk.

A virtuális valóságot amúgy könnyen lehet definiálni, de már rögtön az elején el kell választani a szimulált valóság témakörétől, a kettő között ugyanis komoly elméleti különbség van. A szimulált valóság teóriája ugyanis azt mondja, hogy a minket körülvevő világ potenciálisan nem is létezik, csak olyan jól meg van csinálva, hogy ezt nem vesszük észre (példaként lehet hozni a Mátrix című filmet), ezzel szemben a virtuális valóság csak a valóság egy részét szimulálja, mesterséges létével kapcsolatban pedig a benne lévő felhasználó mindvégig tisztában is van. A kérdés ennek kapcsán az, hogy tényleg tisztában vagyunk-e vele, a Vive ugyanis olyan elképesztően élethű, hogy a hosszabb használat után már mi is furcsán éreztük magunkat.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

  • Samsung Gear VR (SM-R322) bemutató

    A Samsung nagyon komolyan veszi azt az elhatározását, hogy szinte mindenki számára elérhetővé teszi a VR-t, a csúcskategóriás mobiljaikhoz készült szemüveg egyáltalán nem drága.

  • Csúszik a HTC Vive megjelenése

    Idén csak a fejlesztők és a Vive „közösség” szerencsés tagjai kaparinthatják meg a HTC és a Valve közösen készített virtuális valóság szemüvegét, a nagyközönség 2016-ban juthat hozzá.

  • Samsung Gear VR - szemünk előtt a jövő

    Az Oculussal közösen fejlesztett, a virtuális valóság megjelenítésére egy Galaxy Note 4-gyel képes szemüveg az elmúlt évek egyik legnagyobb technológiai fejlesztése, de veszélyes is.

Hirdetés