Hirdetés
Külső, kijelző, csomagolás
Aki kicsit is követte az amerikai-kínai gazdasági csatározás különböző állomásait, azt leginkább az foglalkoztatja mobil témakörben, hogy mi lesz jövőbeli a Huawei és Honor telefonok sorsa, milyen komponensek lesznek bennük és melyik operációs rendszert futtatják, ha nem az Androidot. Az amerikai kereskedelmi feketelistázás persze a helyi partnereket éppúgy kellemetlenül érintette, mint a sencseni vállalatot, amelyik egyre biztosabb abban, hogy a borítékolható 2019-es visszaesés és a rövidtávú buktatók után ismét felveszi a piaci elsőségért folytatott fonalat. A cél, hogy idővel olyan arányban hagyatkozzon saját komponenseire és szoftvermegoldásaira, hogy külső szankciók kevésbé tudjanak előretörésének gátat vetni.
A bizonytalan nyári hónapokban is bemutatkozott egyébként számos Huawei és Honor termék, van új Kirin lapkakészlet és folyik a Mate 20 Pro Android Q tesztje, jelen pillanatban tehát úgy tűnik, a lendület a politikai csatározások mellett is megmaradt. Nemcsak a csúcskategóriában estek be olyan ajánlatok, mint mondjuk a Honor 20, itt van például a Honor 8S a középkategória alján, szolgáltatói kedvezményekkel és egész előnyös képernyőaránnyal, amelybe apró, 5 megapixeles kameracsepp lóg csak bele. Maradt persze a műanyag házon káva, az alsó például elég széles, hogy a márkafelirat odaférjen. A 147,13 x 70,78 x 8,45 milliméteres paraméterekkel az egykezes használat mégis többé-kevésbé belefér, a 146 grammos tömeg pedig kifejezetten légiessé teszi a sok zseblehúzó tepsi mellett.
5,71”-en az LCD kijelző kellően méretes, ha 720 x 1520 pixelen nem is tűéles, személy szerint a 294 ppi-s képsűrűséget a legtöbb esetben kielégítőnek találtam. Inkább az oldalról nézve gyorsan csökkenő kontrasztok, a rendkívül kékes és nem korrigálható kalibráció, valamint a fakó színek jelzik a költségsapkát. Egész jól látható viszont a kijelző napfény alatt, kellően elsötétül éjszaka olvasómóddal megspékelve, megfelelő az érintési érzékenység, a virtuális gombok gesztusos leváltásával pedig hatalmas felület jut a kissé lomha tartalomfogyasztásra.
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Honor 8S | Xiaomi Mi 8 Lite | Meizu X8 | Huawei Y7 (2019) | |
Képátló | 5,71 hüvelyk | 5,99 hüvelyk | 6,15 hüvelyk | 6,26 hüvelyk |
Felbontás | 720 x 1520 | 1080 x 2160 | 1080 x 2280 | 720 x 1520 |
Technológia | LCD | IPS LCD | IPS LCD | IPS LCD |
Fehér fényerő | 612 nit | 459 nit | 358 / 472 nit | 384 nit |
Fehér fényerő (min.) | 2,5 nit | 2,0 nit | 2,2 nit | 8,2 nit |
Fekete fényerő | 0,41 nit | 0,29 nit | 0,23 nit | 0,22 nit |
Kontrasztarány | 1529:1 | 1532:1 | 2052:1 | 1747:1 |
Színhőmérséklet | 10719 K + kézi | 7759 K | 7960 K + kézi | 7087 K + kézi |
Mindez egyelőre kipipálja az árkategória alapelvárásait, és sajnos még nem tartunk ott, hogy 40 ezer forint környékén Type-C típusú legyen az USB port. De legalább megmaradt a 3,5 milliméteres kimenet: ez felül, a microUSB port alul kapott helyet. A plasztik konstrukció masszív, szorongatásra se nyekken meg a ház, a kéttextúrájú hátlap a fektetett feliratokkal pedig korrektül néz ki, bár ha már a 13 megapixeles kamera és a LED villanó melletti rész érdes megmunkálást kapott, a ház tapadhatna lényegesen jobban.
Nincs zavaró él vagy bármilyen kényelmetlen telepelem, a 3020 mAh-s akkumulátort viszont elzárták előlünk – cserébe a balról előhúzható tálcára a két nanoSIM mellé egy microSD kártya is külön felkerülhet. A 8S hangerőszabályzója és bekapcsolója jobbra pont hüvelykujjra esik, működtetésük kényelmes. Az előlapra odafért az értesítő LED, a fénymérő, a közelségérzékelő és a hagyományos beszédhangszóró. Sajnos lemaradt az ujjlenyomat-olvasó, ami ennyiért alapelvárás lenne. Hiába opció ugyanis a 2D-s arcazonosítás, sokszor bebizonyosodott piac szerte, hogy lényegesen kevésbé biztonságos. A csomagolás a telefonon felül csak a SIM tűt, az adaptert, a microUSB kábelt és némi leírást rejt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!