Hirdetés

EarFun UBOOM és Free Pro - apróságok

Fülhallgatós vonalon döbbenetesen nagyot fejlődött a cég, és alapvetően a hangszóró is jól vizsgázott, ez utóbbit azonban mégsem merjük ajánlani.

Hirdetés

Free Pro, összegzés

A Free Pro megítéléséhez elsőként azt kell átnéznünk, mi volt, ami a korábbi EarFun TWS fülesekben nem volt az igazi: először is a töltőtok megjelenése és minősége: az első Free kimondottan bumfordi volt, és lötyögős volt a tok fedlapja, de a vastagság valamiért az Air-vonalon is túlment az ideálisnál, pedig a könnyed zsebrevághatóság élménye sokat jelent ezeknél a kütyüknél. A Free Pro ezt maximálisan megugorja: kicsi, kompakt, két rágóscsomagnyi helyen elfér, mindenestül 42 grammot nyom, és a fedél sem az a hitvány, lógós iszonyat, ami a legtöbb termékre jellemző ebben az árkategóriában.


[+]

Ráadásul a Free Pro töltőtokja a kompaktság ellenére sem hagyja ki a vezeték nélküli töltés lehetőségét, teljesen érthetetlen módon ez a jóval drágább Air Próból is kimaradt. Nagyon örültünk annak is, hogy az EarFun eggyel komolyabban vette ezúttal az ergonómiát is, és egyrészt apróbb méretbe sűrítették ugyanazt a tartalmat, másrészt ők is felfedezték maguknak a cseerélhető, szilikon fülkagyló-támasztékot, ami sokkal nagyobb stabilitást kölcsönöz viselés közben. Tapasztaltaink alapján a Free Pro tényleg órákig hordható anélkül, hogy kellemetlen lenne hordani, és ehhez az akár 7 órás, masszív üzemidő is, ami a valóságban, aktív zajszűréssel, közepesnél nagyobb hangerő mellett inkább 4,5-5 órát jelent, de még úgy is bőven kellemes.


[+]

Ez is egy sima SBC/AAC-s fülhallgató, nem érdemes tőle a vezeték nélkül elképzelhető legkomolyabb bitrátát várni, viszont nem csak a UBOOM-hoz képest, hanem általánosságban is nagyon stabil volt a Bluetooth-kapcsolat, semmiféle ilyen problémával nem találkoztunk. A basszusok érzésre kicsit túl vannak húzva, de ott van mögöttük a többi tartomány is, és függetlenül attól, hogy ez az eddigi legapróbb EarFun füles, meg tudták oldani a térérzetet is.

A kezelhetőség szintén fejlődött az érintőgombokkal, pontosan és jól működik minden, és ellentétben a hagyományos nyomógombokkal, itt nem kell izomból a saját agyunk felé nyomnunk a fülest, hogy történjen valami, hanem egy diszkrét érintéssel állíthatjuk például a hangerőt. Van kapcsolható aktív zajszűrés is, de az elméleti 28dB-es tompításnál már házon belül is tud többet adni a gyártó, és füllel is hallható, hogy nem túl intenzív a hatása, cserébe a fizikai izoláció nagyon jó, ha a hallójáratunkhoz és a fülkagylónkhoz egyaránt jól eltaláljuk a megfelelő szilikonméretet.


[+]

Összességében, bár míg termékként a UBOOM-okat kedveltük jobban, plecsnit kizárólag a Free Prónak adhatunk, hiszen ez volt az, ami abszolút hibamentesen működött, és kvázi minden olyan hiányosságot kijavított, amire korábban panaszkodtunk az EarFunok kapcsán. Ha mindehhez hozzáveszem, hogy a gyártó oldalán keresztül a FREEPRO20 kuponkóddal ez egy 14 ezer forintért megvásárolható fülhallgató, akkor az is egyértelmű, hogy ez a plecsni nem csak egy tetszett lesz. Az ajánlottat pedig nem csak azért merjük rátenni, mert itt a tesztasztalon jó minőséget nyújtott, hanem mert láthatóan a régebbi termékek (Free, Air) gond nélkül működnek fél év távlatából is. A továbbiakat pedig majd az idő igazolja, legalábbis reméljük.

EarFun Free Pro

szentkuti11

Előzmények

Hirdetés