Hirdetés

Asus Transformer TF101 - a netbook és a táblagép határán

Bevezető, tartozékok

A táblagép-dömping még javában tart, mindenki akar egy szeletet az Apple iPad által kreált piaci szegmensből. Az androidos piacot a Honeycomb uralja, a legtöbb gép az Android 3.0 verziót futtatja, amely egy nagyon szép és futurisztikus felhasználói felülettel rendelkezik, csak éppen minden egyes táblán szinte ugyanúgy néz ki. A gyártóknak így muszáj valami újat és egyedit villantani, amellyel meg tudják fogni a vásárlókat: a Samsung esetében ez a különösen vékony formaterv, az LG-nél a három dimenziós fotók készítése, tesztünk főszereplője, az Asus pedig egy lecsatolható billentyűzettel operál.

Asus Transformer
[+]

A bejelentés óta nagyon kiváncsi vagyok, mit tudnak összehozni egy teljes kiosztású fizikai billentyűzettel, bár a kezdeti lelkesedésem egy kissé alábbhagyott, amikor megláttam a kimondottan gyenge reklámfilmeket. A szpotok az egyébként kitűnő Big Bang Theory című sorozat epizódjainak halvány és erőltetett másai, nem tudom, hogy ezekkel kit sikerült vásárlásra ösztönözni. A marketinggépezet bénázása szerencsére nem hatott ki a mérnökökre, az Asus egy kellemes és jól összerakott táblagépet tett le az asztalra.

Asus Transformer
[+]

A táblagép és a billentyűzet külön-külön megvásárolható, azaz ha az ember csak magát a tabletet veszi meg, nem kap mellé teljes kiosztású fizikai klaviatúrát; persze így árban sokkal olcsóbban lehet kijönni a buliból. A dobozban egy töltőn, egy adatkábelen és a használati utasításokon kívül nem találunk semmit, pedig ezért az árért szerény véleményem szerint bele kellene férnie legalább egy sztereó headsetnek.

Külső

Az Asus EEE Pad Transformer szakít az eddigi, a táblagépekre jellemző formatervi paradigmákkal, mivel a műanyag borítás mellé egy kis adag fém keretet is becsempésztek a dizájnerek. Ez egy roppant elegáns külsőt kölcsönöz a gépnek, de ez a tömegen is meglátszik: bár nem sokkal nehezebb, mint mondjuk a Samsung Galaxy Tab 10.1V, a különbség azért érezhető, hiszen egy 680 grammos eszközről van szó. A dimenziókat tekintve már nincsen ekkora eltérés, a 271 x 171 x 12,98 milliméteres méretek nem lógnak ki a 10,1 hüvelykes tabletek sorából.

Asus Transformer
[+]

Az előlapon felül található az 1,3 megapixeles másodlagos kamera, amely a kijelzőt körülvevő, meglehetősen széles keretben kapott helyet. A megjelenítő egy 10,1 hüvelykes képátlójú, 1280 x 800 pixeles felbontású LED háttérvilágítással megtoldott IPS darab. A betekintési szög igen nagy (a hivatalos anyag szerint 178 fokos), a színek szépek, napfényben viszont erősen tükröződik a panel. A karcolások és egyéb sérülések ellen is védve vagyunk, a megjelenítő ugyanis egy speciális bevonattal van ellátva. Az érintéseket kapacitív módon észleli, a gép egyszerre akár 10 tapi detektálására is alkalmas, bár ezt nem igazán használják ki a szoftverek, ami talán nem is akkora probléma.

Asus Transformer
[+]

A készülék hátlapja egy barnás árnyalatú, érdezett fém panel, amely a széleken enyhén ívelt, így kényelmesen lehet fogni két kézzel. A díszítő motívumokat szerencsére nem túlozták el, egyedül egy ezüstös Asus feliratot olvashatunk a fedlap közepén. Ugyanígy középre került az elsődleges kamera is, amely a hátlap tetején foglal helyet.

Asus Transformer
[+]

Az oldalsó interfészek kínálata igen kellemesen alakul. Alul egy speciális aljzatot találunk, amely a gép töltésére és a számítógéphez történő csatlakozásra szolgál. A hangerőszabályzó gombok jobb oldalra kerültek, ugyanitt kapott helyet a gép ki- és bekapcsolására, valamint a képernyő lezárására és feloldására szolgáló billentyű is. Balra találjuk a 3,5 milliméteres kimenetet (melynek érdekessége, hogy mikrofont is köthetünk rá) és a HDMI-portot, valamint a microSD foglalat is itt kapott helyet. A készülék két oldalán találjuk a sztereó hangfalpárt, amely elvileg SRS minősítést is kapott (ez egy speciális, a pszichoakkusztikus modellen alapuló technológia). Hiába a fancy minősítés, a gép hangkeltője igen gyatra: nulla dinamikatartomány és komoly recsegésfaktor jellemzi a kiadott hangokat.

Hardver, operációs rendszer, felület

A fémváz alatt egy kétmagos Tegra 2 250 duruzsol, az ARM Cortex-A9 architektúrájú feldolgozó egység magonként 1 GHz-es frekvencián van hajtva. A grafikus számítások elvégzésére egy GeForce ULP GPU-t kapunk, ezek mellé pedig 1 GB RAM és modelltől függően 16 vagy 32 GB belső memória társul. Amennyiben szűkösnek bizonyul a háttértár, bővíthetjük is a memóriát, ezt egy microSD kártyával tehetjük meg.

Asus Eee Pad Transformer

A gépen az Android rendszer 3.1-es változata fut, amely a kimondottan táblagépekre tervezett Honeycomb legfrissebb verziója. Magáról a rendszerről és a 3.1-ben eszközölt változásokról már írtunk egy hosszabb szösszenetet, így a felhasználói felület és a kezelés bemutatásától most eltekintek. A rendszert kiegészítették egy saját felhasználói felülettel, amely az Asus WaveShare UI névre hallgat. A változások nem egetrengetőek: lecserélték a készenléti képernyő virtális billentyűinek grafikáját, valamint kapunk egy új élő háttérképet, egy megváltozott felületű virtuális klaviatúrát és öt extra widgetet. A bónusz minialkalmazások között egy e-mail kliest, egy idő és dátum megjelenítésére alkalmas programot, egy időjárás widgetet és két, MyZine névre hallgató, többek között e-maileket, képeket, időjárást és dátumot megjelenítő alkalmazást kapunk.

A rendszer sebesséfe kellemes, érezni a 3.1-es frissítés hatásait, melyben kijavítottak néhány, a legelső Honeycomb verzióra jellemző hibát. A főképernyő oldalainak lapozgatása folyamatos, az 1080p felbontású videók lejátszása és tekergetése is mentes az akadásoktól, valamint a képernyő feloldásának és az alkalmazások menü megnyitásának sebességén is javítottak, bár utóbbiak még mindig nem tökéletesek. A kétujjas nagyítás képek és weboldalak esetén is gyors, bár az utóbbi esetben egy kicsit lassan rendereli újra az oldalt a szoftver.

Asus Eee Pad Transformer

Extra szoftverek

A legtöbb funkció ellátására az alap Honeycombos szoftvereket kapjuk, amelyeket már tüzetesen kiveséztünk, így ezek ismertetésétől most eltekintek. Az extra alkalmazások osztogatásakor nem volt túl bőkezű az Asus: kapunk egy File Manager névre hallgató fájlkezelőt, egy saját DLNA-klienst (MyNet), valamint két, elektronikus könyvek és újságok olvasgatására használható szoftvert (MyLibrary és Zinio). Bár új programok beszerzésére ott a Market és a Tegra Zone, a Transformer alap kínálata nem tűl bőséges, a felpattintható billentyűzet miatt komolyabb irodai támogatásra számítottam, amelyet jelenleg mindössze egy Polaris Office képvisel.

Asus Eee Pad Transformer

Kapunk viszont egy saját felhőszolgáltatást, amely a MyCloud névre hallgat. A Transformer megvásárlásakor egy évig ingyen használhatjuk az Asus ilyen irányú szolgáltatásait, amely a szlogen szerint végtelen tárhellyel kecsegtet. A MyCloudnak három fő aspektusa van: a MyContent tartalmak tárolására és elérésére szolgál, a MyDesktop segítségével pedig távoli aszalelérést valósíthatunk meg, utóbbi elvileg Windows és OS X alatt is működik. Sajnos csak elvileg, ugyanis az ehhez szükséges szoftver (Asus Sync) sajnos csak Windows alá érhető el, így a Mac támogatással kapcsolatos kijelentéseket egy kissé elhamarkodottnak tartom. A harmadik szolgáltatás az @Vibe, amely internetrádiók és zenék hallgatására használható (utóbbi is rádiós szemléletben működik, azaz mi csak a stílust választjuk ki, a szoftver pedig ennek megfelelően pakolja a számokat), a kínálat mindkét esetben kielégítő.

Asus Eee Pad Transformer

Kapunk egy szinkronizáló alkalmazást is, az Asus Syncről már volt szó, segítségével PC-re másolhatjuk a naptár és a névjegyzék tartalmát. Túl sok értelmét nem láttam a dolognak, lévén ezt egy mezei Google fiók segítségével is megoldhatjuk, felesleges erre egy külön szoftvert telepíteni. Ráadásul bár a hivatalos weboldal szerint Mac-en is működik a dolog, mi csak Windows-os tepelítőt találtunk.

Asus Eee Pad Transformer

Billentyűzet

A Transformerhez vásárolhatunk egy teljes kiosztású fizikai QWERTY billentyűzetet is, melyet a táblagép alján található interfészen keresztül csatlakoztathatunk. A rögzítés stabil, bár elsőre egy kissé ingatagnak tűnhet a rögzítőpanel, a tákolmány nem fog szétesni, bár egy kicsit hintázik a csatlakozásnál. A billetnyűzet ugyanolyan fém plusz műanyag borítással rendelkezik, mint a táblagép, így nem üt el egymástól a két termék, az összkép kimondottan kellemes, a gyanútlan nézelődők simán összekeverhetnék egy netbookkal. Ami nem is lenne egy óriási képesség, hiszen a billentyűzetet felcsapva a gép simán hozza azt a szintet, amit egy netbooktól elvárhatunk.

Asus Transformer
[+]

A billentyűk fekete műanyagból vannak, a tapintásuk kellemes, a nyomáspontjuk pedig ideális, ezen már tényleg rendesen lehet gépelni. Külön figyelmesség az Asus részéről, hogy több android-specifikus kezelőgombbal is elláttátta a klaviatúrát, ezek a felső és alsó sorokban kaptak helyet. A tartozékot csatlakoztatva a gép nem tiltja le az érintések érzékelését, de az irányítást az alsó tapipad segítségével is megoldhatjuk, ekkor egy kurzor is megjelenik a képernyőn. A touchpad egyszerre két érintést is tud kezelni, így például két ujjal görgethetjük a listákat, a multitouch zoomra viszont valamiért nem képes.

Asus Eee Pad Transformer

A dokkoló oldalán található interfészek tovább bővítik a táblagép aljzat-kínálatát. Kapunk két USB aljzatot, egy SD kártyaolvasót, a számítógépre és a töltőre pedig a bal oldalt található speciális interfészen keresztül köthetjük a gépet. Ugyancsak itt található egy aprócska LED, amely a töltöttségi szintnek megfelelő villogással adja tudtunkra az aktuális állapotot. Apropó töltés: a klaviatúrában is található egy 24,4 Wh-s akkumulátor, amely nagyon intelligensen működik. Hálózatra kötve a gépet először a táblagép akkumulátora tölt fel, ezt követi a billentyűzetben található telep; utóbbi a tabletben rejlő akksi töltésére is képes, ha nincsen áramra kötve a masina, ilyenkor egyébként elsődlegesen a billentyűzet áramforrását használja a gép, amíg ki nem fogy belőle a szufla, ekkor vált át a Transformerben rejlő energiaforrásra.

Asus Transformer
[+]

Kamera, akkumulátor, adatkommunikáció, összegzés

A Transformerben kapásból két kamera is található: a kijelző felett egy 1,3 megapixeles csücsül, a hátlapon pedig egy 5 megapixeles példánnyal futhatunk össze. Értelemszerűen az utóbbit érdemes választani, ha fényképezni szeretnénk. A kameraszoftver kialakításra megegyezik az alap Honeycombos társával, segítségével állíthatunk a fehéregyensúlyon, a felbontáson és a képminőségen, valamint néhány effektet is ráhúzhatunk a képekre. A képminőség nem rossz: bár egy kissé zajosak és homályosak a fotók, ennek mértéke elmarad az egyéb mobil eszközöknél tapasztalhatónál. A fényesebb részek hajlamosak beleégni a képekbe, az éjszakai fotózás vaku hiányában elmarad, a makró mód viszont kimondottan korrekt. Videókat maximum 720p felbontásban rögzíthethünk, az így kapott .3gp kiterjesztésű felvételek minősége igen gyatra, hiába a viszonylag magasnak mondható felbontás.

A táblagép egy 24,4 Wh-s akkumulátorból nyeri az energiát, amelyet egy ugyanekkorával egészíthetünk ki, ha felcsatoljuk a billentyűzetet. Hivatalos adatok szerint 9 és fél órát bír a gép egy töltéssel, amely 16 órára növekszik, ha a klaviatúrát is munkába állítjuk. Ezt 720p videók lejátszásával állapították meg, a fényerőt 60 nit-re csavarva; nekem két napot simán kibírt a gép, pedig nyüstöltem rendesen, a második nap végén azért már nyomatékosan hangot adott az energiaétvágyának.

Asus Eee Pad Transformer

Nem tértem még ki az adatkapcsolati képességekre: mivel a masinában nincsen SIM foglalat (a tesztmodellünkben legalábbis, külföldön 3G-s modellek is forgalomban vannak), internetezni kizárólag WiFi-n (802.11 b/g/n) keresztül tudunk, egyéb eszközökhöz pedig Bluetooth kapcsolattal (2.1, A2DP és EDR támogatással) csatlakozhatunk. Természetesen a GPS chip sem hiányozhat a pakliból, a jelet gyorsan megtalálja a masina, a helymeghatározás is viszonylag pontos, a térkép renderelése pedig kimondottan gyors.

Asus Eee Pad Transformer

Értékelés: Asus Eee Pad Transformer TF101
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 9 pont
Belső
Kezelhetőség 10 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 10 pont
Alapfunkciók
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 9 pont
Multimédia
Vizuális 8 pont
Audio 6 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 6 pont
Hogyan értékelünk?

A Transformer nagyon kellemesre sikeredett, korrekt kis gépet tett le az asztalra. A billentyűzet telitalálat, nagyon kényelmessé teszi a gépelést, a tapipaddal és a speciális vezérlőbillentyűkkel pedig a kezelés is gyerekjáték, ráadásul a csatlakoztatása után több új interfésszel is bővül a gép. A kamera jónak mondható a mobil eszközök piacán, a kijelző pedig főleg a nagy betekintési szögek miatt lopta be magát a szívembe. Az csak hab a tortán, hogy a gépen az Android rendszer 3.1-es változata fut, melynek köszönhetően a szoftveres gyorsítások mellett USB-s perifériákat is ráköthetünk a gépre. Persze negatívumok is akadnak: a hangfalpár hiába rendelkezik SRS minősítéssel, a hangminőség nem a legjobb. Ennyi pénzért egy szimpla LED-es villanónak bele kellene férnie, ugyanez a véleményem a full HD videórögzítéssel kapcsolatban is. Bár a kijelző minősége kimondottan jó, az azt körülvevő keret véleményem szerint egy kicsit túl széles, ami nem egy kellemes látvány, bár meg lehet szokni a dolgot. A gép szoftverezettségével kapcsolatban kettős érzéseim vannak. Az Asus saját felhőszolgáltatása igen korrekt, egy kellemes és sokrétű alkalmazáspakkal van dolgunk. Sajnos a bónusz alkalmazások terén már nem ilyen rózsás a helyzet, valamint egy médialejátszásra kihegyezett gép nem teheti meg, hogy a beépített videólejátszóne vigye az AVCHD, MOV, WMV, MKV (x264-es kódolás) és XVID videkat. Persze utóbbit ki lehet kerülni, ha az ember lekap valami megfelelő lejátszóprogramot a Marketből, de ez tipikusan olyan szolgáltatás, amelynek out-of-the-box működnie kellene.

A 16 GB kapacitású modellért kicsivel kevesebb, mint 140 ezer forintot kell kicsengetnünk, amely nem kevés, ráadásulehhez még nem jár billentyűzet. A klaviatúrával szerelt változatért 30 ezer forintot kell hozzátennünk, így összesen 170 ezresre jön ki a gép, amely kimondottan sok, ennyiért már simán lehet kapni használható notebookokat. Összességében nem egy rossz gép az Eee Pad Transformer TF 101, a billentyűzet sokat dob az összképen, de a hiányosságok miatt csak egy tetszett plecsnivel tudom jutalmazni az Asus erőfeszítéseit.

Asus Eee Pad Transformer TF101

dr. Kind

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikációk

Asus Eee Pad Transformer TF101 WiFi only
Asus Eee Pad Transformer Általános
Technológia WiFi only
Méret 271 x 171 x 12,98 milliméter
Tömeg 680 gramm
Színvariációk barna
Kijelző
Kijelző átlója 10,1 hüvelyk
Kijelző felbontása 1280 x 800 pixel
Kijelző típusa IPS
Színárnyalatok száma 16 millió
Memória
Belső memória 1 GB RAM, 16 / 32 GB háttértár
Memória bővíthetősége microSD kártyával
Adatátvitel
IrDA / Bluetooth nincs / 2.1 (A2DP és EDR)
WiFi 802.11 b/g/n
USB speciális aljzat
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
Alapfunkciók
Profilok nincsenek
Vibra funkció van
Kihangosás van
Hangvezérlés van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Szoftverek
Platform Android 3.1
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java van
Valutakonverter letölthető
Extra szoftverek Android Market, MyCloud, File Manager, Zinio, MyLibrary
Multimédia
Fő kamera 5 megapixel, autofókusz
Másodlagos kamera 1,3 megapixel
Videófelvétel 720p
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó nincs
FM-rádió nincs
Egyebek
3,5 mm-es jack csatlakozó, HDMI-kimenet, sztereó hangfalpár, leválasztható QWERTY klaviatúra
  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés