Így működik a kijelzőbe épített ujjlenymat-olvasó

A Qualcomm a sanghaji MWC-n mutatta be újgenerációs biometrikus azonosító szenzorait, amelyek azon kívül, hogy víz alatt is működnek, tulajdonképpen bármilyen felületbe integrálhatóak, valamint egyéb szenzorokkal egészíthetőek ki. A Qualcomm Fingerprint Sensors for Display értelemszerűen magába a megjelenítőbe kerülhet, míg a Qualcomm Fingerprint Sensors for Glass and Metal üveg és fém felületekbe. A technológia már elérhető a gyártók számára, a Vivo pedig elsőként demonstrálta a technológiát egy prototípuson.

A két perces videó jelentős hányada azzal telik, hogy a készülék ismerkedik az ujjlenyomattal, ami most még látványosan több időt vesz igénybe, mint amit megszokhattunk a hagyományos megoldásoknál. A feloldás adott szögből, megfelelő helyre érve nem problémás, de nem is gyors, viszont a második tesztelőnek, aki teljesen máshogy fogta a készüléket, nehezen sikerült összehozni a zárolás feloldását. Viszont azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a Vivo kifejezetten demonstrációs célra módosított egy XPlay 6-os készüléket, tömeggyártásban valószínűleg az év végén találkozhatunk a Qualcomm megoldásával.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés