Idén másodszor is 300 millió alatt a negyedéves mobilpiac

Még mindig a Samsung, a Huawei és az Apple szállítja a legtöbb mobilt, de egyre nagyobb a Xiaomi és az Oppo térnyerése is.

Már az első negyedév sem alakult túl jól okostelefonos értékesítések szempontjából, most azonban még komolyabb százalékos visszaesésről beszélhetünk a tavalyi év hasonló időszakához képest: a 2020 Q2-ben 294,7 millió készülék jutott a hivatalos forgalmazókhoz és a viszonteladókhoz a gyárakból, tavaly ilyenkor ez 370,3 millió volt, a csökkenés tehát valamivel 20% fölötti.

HMS és beszállítói embargó ide vagy oda, a Huawei globálisan a csúcson van, minden ötödik telefon tőlük került ki idén, kicsivel mögöttük, 19,5%-on van a Samsung, majd 13,5%-on az Apple, 10,2%-on a Xiaomi, 8,6%-on az Oppo, és 28,2% jut mindenki másnak. A Huawei-nél egyébként a visszaesés is jóval kisebb a nagy átlagnál, 58 millió helyett 54,1 milliót szállítottak le idén a tavalyi második negyedévhez képest, ehhez persze kell az, hogy a döbbenetesen nagy kínai piac 42,6%-át fedik le, ahol a Google-szolgáltatások hiánya eleve nem jelent hátrányt.

A Samsungnak nem volt túl jó ez a negyedév, 75,1 millió helyett most csak 54,7 millió mobilt tudtak leszállítani, az Apple viszont rendkívül stabil teljesítményt hoz, 38,5 millió helyett 38,3 millió telefont szállítottak le, ezt statisztikai hibahatáron belül még stagnálásnak is nevezhetjük a tavalyi év azonos negyedével összehasonlítva. Az első negyedév nagy nyertese a nyugati piacokon terjeszkedő Realme volt, döbbenetes, 88%-os ugrással, a második negyedévben egy 11%-os növekedést könyvelhettek el.


[+]

Érdekesség, hogy míg a Huawei mindkét idei negyedévben nagyon erős szereplő volt, a legnépszerűbb mobilok típuslistájára nem tudott felkerülni. Korábban már bemutattuk a konkrét listát, de most dióhéjban vegyük át még egyszer: az iPhone 11 a legnépszerűbb okosmobil idén, utána közvetlenül a Galaxy A51, a Redmi Note 8 (és Pro) következik, de a tízes listában van még négy iPhone (az idei SE, továbbá az XR és a 11 Pro és Pro Max), illetve a Redmi 8 és 8A.

Azóta történt

Előzmények

  • HMS tudástár

    Egy helyen minden tudnivaló a Huawei Mobile Services ökoszisztémát használó telefonokról és táblagépekről, illetve az AppGalleryről.

  • Mi lesz veled, Huawei?

    Egy hét alatt fordult a világ a legnagyobb kínai távközlési cég jövőjét illetően. Miért történt, mi történt, mi lesz ezután?

Hirdetés