Gyorsul a gyorstöltés a Samsungnál

A Note10 már komolyabb gyorstöltést kaphat, mint az idei S széria. Nagyon időszerű lenne, ha a Samsung felzárkózna a technológiával.

A Samsung elég rég óta integrálja a gyorstöltést a csúcsszériába, a 15 wattos teljesítmény azonban ma már viszonylag szerénynek számít, amit az S10, S10+ és S10e tesztjében is megemlítettünk. Bár van a Samsungnak 25 wattos Super Fast Charge szabványú megoldása, azt egyelőre  az S sorozat sem kapta meg, kizárólag az S10 5G változata és valami egészen furcsa termékpozicionálás okán a az S10 5G-vel közel megegyező méretű és akkumulátorkapacitású Galaxy A70.

Valószínűleg ez lesz a Note10 Pro akkumulátora.
Valószínűleg ez lesz a Note10 Pro akkumulátora. (forrás: Fair Trade Commission)

A Note10 esetében azonban komolyabb képességekre számíthatunk. Az IceUniverse és a Forbes is (különböző forrásokra hivatkozva) úgy tudja, a Note10-es széria nem 25 wattos gyorstöltést kap, ami nem azt jelenti, hogy annál kisebbet. Tehát nagyobbat. Érdekes megfogalmazás, de a lényegen nem változtat. Egyes források az 50 wattos teljesítményt sem zárják ki, amit eddig csak az Oppo Super VOOC sztenderdje tudott. Az Oppo technológiájának alkalmazhatóságát viszont a telepméret befolyásolja. A Find X Lamborghini Edition 3400 mAh-s akkujával még működik, a Reno 4000-res kapacitásával viszont már nem, így ott a VOOC 3.0-t alkalmazták. A Note10-et viszont 4500 mAh-s akkumulátorral várjuk.

Azóta történt

  • 5x optikai zoom a Samsungtól

    A koreai gyártó szintén bejelentette saját, ötszörös optikai zoomot biztosító kameráját.

  • Gyorsabb és biztonságosabb töltés a Samsungtól

    A Samsung Electronics két új töltésvezérlő chipet mutatott be, amelyek akár 100 wattos teljesítményt is képesek kezelni.

  • Se jack, se gombok

    Eddig alapvetően kedvező hírek érkeztek a Galaxy Note10-ről, ez utóbbinak viszont nem biztos, hogy örülni fogunk.

  • Mégis lesznek gombok

    A Samsung állítólag kipróbálta a gombok nélküli kialakítást, de nekik sem jött be, úgyhogy maradnak a hagyományos megoldásnál.

Előzmények

Hirdetés