Ez történt az Apple WWDC 2015-ön

Elérkezett a június, így a szokásoknak megfelelően az Apple megtartotta saját fejlesztői konferenciáját, a WWDC 2015-öt. Az esemény előtt bizony számos dolgot vártak a szakértők és a felhasználók, volt, aki úgy vélte, lesz új iOS 9, új Apple TV, de volt olyan is, aki a tablet család frissítése vagy éppen egy lehetséges Apple Music miatt várta a nagy bemutatótól. Ebből bizony sok minden megvalósult, ám biztos maradtak olyanok, akiknek a várakozásait a több mint két órás műsor alatt nem tudták teljesíteni a cupertinóiak.

A videós felvezetés után ki más, mint Tim Cook ugrott a színpadra, a tőle megszokott széles vigyorral az arcán. Az eseményre 70 országból érkeztek nézők, 80 százalékuk ebből még sosem volt Apple bemutatón, több mint ezer fejlesztő is tiszteletét tette. A lényeges mondanivalókat az OS X-szel kezdték, ám az újítások taglalására már Craig Federighi lépett a porondra. A Yosemite-t 8 hónap alatt a kompatibilis készülékek 55 százalékára telepítették, és jön az új verzió, melyet El Capitan névre kereszteltek, a cél pedig a felhasználó élmény és a sebesség magasabb szintre emelése volt. Több gesztust építettek a rendszerbe, a két ujjas elhúzással új funkciókat érünk el a Mailben, a Safariban pedig kis ikonokba rakhatjuk a kedvenc weboldalakat.

A Spotlightban már akár mondatok beírása segítségével is lehet keresni (valószínűleg a magyar nyelvet még sajnos nem támogatja), a Mailben az új üzeneteknél már megnyithatunk tabokat, az ablakok kezelése pedig még folyamatosabb és gyorsabb lett, plusz megjelent az automata split screen (képernyőfelosztás) mód. Kétszer gyorsabb lett az email kezelő alkalmazás megnyitása, a PDF-eket pedig négyszeres sebességgel indítja el az OS X.

Megérkezett az iOS-nél látott Metal is az OS X-re. A CoreAnimation és CoreGraphics közvetlenül a Metal API-n fog futni, a rendelési sebesség pedig 40 százalékkal növekszik. Az Epic Games fejlesztői demózták a Metal teljesítményét, ami meggyőzőnek tűnik. Az El Capitan ősszel érkezik, telepítése továbbra is ingyenes lesz.

Az iOS 9-re terelődött a szó, mely a Sirire, az alapvető funkciókra és az iPades megjelenésre koncentrál. Proaktív lett a rendszer, hiszen képes megjegyezni, hogy ha a fülhallgató csatlakoztatása után mindig a zenelejátszót indítjuk el, akkor ez később automatikus folyamat lesz. Okos funkció, hogy ismeretlen telefonszámról érkező hívás esetén a rendszer az emailekben és az üzenetekben is megpróbálja kikeresni a számot (hátha már ismerős lehet valahonnan), és kiír egy esetleges nevet a telefonszám alá.

Más téren is ügyesebb lesz az iOS, hiszen ha valakit meghívnak egy eseményre, akkor a naptár automatikusan elmenti az időpontot. A kereső a rendszer legmélyebb bugyraiba is beleépül, lesz hozzá API a fejlesztőknek is, ám fontos, hogy a funkciók nem minden országban lesznek elérhetők. Természetesen az Apple is tudta, hogy a biztonság fontos, így ezekről a cég nem tud semmit, minden a készülékben tárolódik.

Jennifer Bailey következett, akinek feladata az Apple Pay újdonságainak bemutatása volt. Eddig 125 bankkal sikerült megegyezniük, most pedig további kártyatársaságokkal kötöttek szerződést. Jövő hónaptól Amerikában már 1 millió elfogadóhelyen lehet a cupertinóiak megoldásával fizetni. Az Apple Pay júliustól már Angliában is működni fog, méghozzá 250 ezer elfogadóhelyen, és az Oyster helyett már a tömegközlekedésen is lehet perkálni. A Passbook is megváltozik, ezentúl Wallet néven fut.

Eddig tartott Jennifer beszéde, visszatért Federighi. Megint a iOS 9 alapfunkciókról beszélt: a Jegyzet alkalmazás sokat fejlődött, immár nem csak szöveget, hanem jegyzeteket, rajzokat is készíteni lehet vele. Nem maradt szó nélkül a Térkép alkalmazás sem. mely már a tömegközlekedési útvonalakat, információkat és az aluljárók kijáratait is látja (kezdi behozni a Google Mapsszel szembeni hátrányt). Egyelőre csak a világ legnagyobb városaiban lesz elérhető a szolgáltatás, Magyarország még nincs a támogatott országok között. Új rendszerszintű applikációval bővül az iOS 9 (ezt már Susan Prescott demózza), ami nem más, mint a News (azaz Hírek) app, ahol a felhasználók személyre szabott módon állíthatják be a forrásokat (majdnem olyan, mint a Flipboard), sőt, segít híreket hozzáadni azok alapján, amit mi mondjuk a Safariban olvasgatunk. Ez is anonim, vagyis semmit nem tud majd rólunk az Apple.

Az iOS 9 előnyei az iPadnél érezhetők leginkább. A billentyűzet mellett nem csak ikonokat láthatunk (másolás, kivágás stb.), hanem két ujjal a klaviatúra felületét akár kurzorként is használhatjuk. És ahogy várható volt, a multitasking is fejlesztésre került, valamint megújult az alkalmazásváltó külleme is (iPhone-on is). Megjelent ugyanis a többablakos mód, ami a gyári alkalmazásokat és a többujjas gesztusokat támogatja, az ablakokat 50/50-es vagy 70/30-as felosztási arányban használhatjuk. Új fícsör még a PIP (Picture in picture), így a videókat kis ablakba is helyezhetjük. Nem minden eszközzel lesz viszont kompatibilis az új multitasking, a legdurvább funkciók például csak az iPad Air 2-n futnak majd.

Rágyúrtak az energiafelhasználásra is: lesz low power mód, ami három órányi extra használatot biztosít alacsony töltöttségi szint esetén is, mivel egy csomó, nem részletezett funkciót kikapcsol. Az iOS 9 a telepítőcsomaghoz jóval kevesebb helyet (=1,8 GB) igényel az adattárolón, így a 8 GB-os készüléktulajdonosok is örülhetnek. Frissül a HealtKit és a CarPlay is. A Swift 2 a fejlesztől számára lehet érdekes, hiszen így még jobb alkalmazásokat tudnak írni, méghozzá az eddigieknél könnyebben és gyorsabban, ráadásul a Swift innentől nyílt forráskódú (!) lesz. Az iOS 9 publikus bétája júliustól lesz elérhető, a végleges verzió pedig szeptemberben érkezik, méghozzá az összes olyan készülékre, mely az iOS 8 futtatására is képes volt (ez mondjuk nem rossz hír a lassan négy éve piacon lévő iPhone 4S tulajdonosainak).

Visszatért Tim Cook, aki igen komótosan arról a mérföldkőről beszélt, hogy az App Store-ból már több mint 100 milliárd alkalmazást töltöttek le (másodpercenként 850-et), az Apple pedig több mint 30 milliárd dollárt fizetett ki az alkalmazások után a fejlesztőknek.

Kevin Lynch követte Timet a színpadon, aki a Watch OS 2 bemutatásáért volt felelős. Immár a zárolt képernyőn is megjeleníthetünk fotókat, akár használhatjuk az Apple által készített 24 órás time-lapse fotókat is. Ha erre nem vagyunk kíváncsiak, akkor szabadon választható információkat is megjeleníthetünk. A Time Travel esetén az oldalsó koronát használhatjuk, hogy az események között időben előre és visszafelé görgessünk.

Töltőre csatlakoztatás esetén már éjjeli módot is találunk a funkciók között, ilyenkor lényegében asztali óraként működik a szerkezet. Az emaileket nem csak olvasni lehet, hanem a válaszolás is biztosított, telefonhívásokat pedig az óráról is lehet fogadni.  Az Apple Pay még jobban összhangba került a Watch-csal, hiszen már az óráról is könnyebben kezelhetjük a kártyákat. A Siri már a HomeKittel is együttműködik (okosotthon előnyére válik majd ez). A Watch OS 2-ben már a mikrofonhoz, a hangszóróhoz és a HealthKithez is biztosított a hozzáférés, és az új szoftverrel már rövid videókat is lehet nézni. A fejlesztők már mától letölthetik a szoftvert, publikusan pedig ősztől lesz telepíthető az új rendszer.

A végén pedig csattant az ostor, vagyis a one more thing, ergo az Apple Music. Ezt már Jimmy Iovine vezette fel, aki kiemelte a művészet, a zene és a technológia egyensúlyát. Az Music a streamingre áll rá, összekötve a közösségi hálózatokat. Egyetlen alkalmazás, ami három dolog egyben az almás vállalat szerint: forradalmi zenei szolgáltatás, 24/7 globális rádió, kapcsolat a rajongók és az előadók között.

Eddie Cue kezdte részletezni az Apple Musicot. Több millió számot elérhetünk majd az iTunes-ból, szóval nem meglepő módon a két dolog szoros összeköttetésben áll egymással. Lesz Beats 1 rádió, ami napi 24 órában tolja majd a zenét. Az előadók könnyedén posztolhatnak majd Twitterre vagy Facebookra, amit természetesen lehet lájkolni, vagy hozzászólásokkal illetni. Az Apple egy kicsit visszatér a régi Pinghez ezzel a közösségi megoldással. Az Apple Music 9,99 dollárba fog kerülni havonta, június 30-án érkezik, és Androidon, iPhone-on, Macen, iPaden és PC-n és működni fog, bár egyelőre csak az USÁ-ban lesz elérhető.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • Apple Watch Sport - ez is csak egy okosóra

    Lehetséges, hogy az Apple tudta kihozni a legtöbbet az olyan termékkategóriából, aminek kérdéses, hogy mekkora a vásárlóközönsége. Drágán mérik a precizitást.

  • Apple iPhone 6 Plus - szükség törvényt bont

    Az Apple soha nem látott méretű iPhone-t dobott piacra, hogy saját pályáján verje meg a Samsungot. Megváltozott formavilág, új iOS, fejlesztett kamera... elég ez a sikerhez?

  • iOS 8 rendszerbemutató

    Az Apple legújabb generációs operációs rendszere nem hoz akkora változásokat, mint elődje, ám még így is számos hasznos funkcióval bővült, amiket a felhasználók örömmel fogadnak majd.

  • Apple iPad Air - szállj fel magasra

    Az amerikai vállalat frissítette táblagépes termékportfólióját, az elnevezés pedig igaznak bizonyul; az új készülék tényleg nagyon könnyű és rendkívül gyors lett.

Hirdetés