Bemutatkozott a OnePlus 6T

Kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval, apró notchcsal, optimalizált Android 9-cel, de jack csatlakozó nélkül mutatkozott be New Yorkban a OnePlus 6T.

Pete Lau büszkén mutatta be New Yorkban a OnePlus 6 utódját kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval, illetve megnövelt kijelző/előlap aránnyal a csepp alakú, tulajdonképpen tényleg egészen esztétikusnak nevezhető előlapi kameraszigetnek köszönhetően. Nem mintha ilyet még ne láttunk volna, viszont egyértelmű, hogy a gyártók alternatívákban gondolkodnak a kiterjedt, lassan klasszikusnak nevezhető, Apple-féle szenzorsziget helyett.


(forrás: GSMArena) [+]

Notch ide, vagy oda, Indiában a 400 dollár fölötti szegmensben a OnePlus 6 volt a legtöbb felhasználó választása, világszinten pedig a top ötben vannak a 400 dollár alatti szegmensben.Az újdonságokat viszont nem Pete Lau, hanem a OnePlus észak-amerikai vezetője, Kyle Kiang ismertette. A gyártó partnerséget kötött a T-Mobillal, az Egyesült Királyságban szintén bővült a szolgáltatói elérhetőség, az amerikai piac pedig azért is érdekes a OnePlus szerint, mert több nagy játékos sincs a pályán. Nyilván itt a Huaweire céloztak.


[+]

Akik példádul, szemben a OnePlusszal, nem mutattak be kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót az Egyesült Államokban, így a piacon a OnePlus 6T lesz az első modell, amely ezzel a funkcióval rendelkezik. Kiang szerint a OnePlus 6T a 0,34 másodperces reakcióidővel a világ leggyorsabb integrált biometrikus szenzorát prezentálja. Mellesleg, amennyiben valóban hatékonyan működik, tényleg kényelmes megoldás. Viszonylag sok szó esett a dizájnról, ami áramvonalasabb és kiforrottabb lett, ezzel együtt a készülék valamivel nagyobb is, mint az elődmodell.


(forrás: GSMArena) [+]

157,5 x 74,9 x 8,2 milliméteres dimenziókat a 12%-kal nagyobb, 3700 mAh-s akkumulátor is indokolja. Ezzel együtt a 6,4 hüvelykes, 19,5:9 képarányú, 2280 x 1080 pixel felbontású Optic AMOLED panelt körülvevő kávák valóban nagyon visszafogottak, különösen az alsó tartomány. Az egészet pedig már Gorilla Glass 6 védi. Jack csatlakozó sajnos sehol nem fért el, noha a felhasználók általában igénylik. A Bullets USB-C csatlakozós verziója viszont 20 euróért (6500 forint) lép piacra a OnePlus 6T mellett, illetve Type-C - jack adaptert is csomagolnak a dobozba.


[+]

A fotós képességeket Kevin Abosch mutatta be, amelyek nem az új hardver, vagy kamrarendszer miatt érdekesek, hanem a továbbfejlesztett szoftveres megoldásoknak köszönhetően. A stúdió-megvilágítás a portéknál jön jól, a NightScape pedig éjszaka segít. A OnePlus 6-tal megegyező kamerarendszer (f/1,7; 16 MP Sony IMX519 + 20 MP Sony IMX376, OIS, EIS) éjszakai módban 2 másodperc alatt képes exponálni, mellesleg a NightScape egy héten belül a OnePlus 6-ra is elérhető lesz. A kameracsepp egy f/2 rekesszel dolgozó 16 megapixeles, 2D arcazonosításra képes előlapi szenzort rejt.


[+]

A hardver nem változott, jelenleg nem is nagyon van választék a Qualcomm Snapdragon 845-tel szemben, lévén, a Samsung csak ritkán, a Huawei pedig egyáltalán nem kínálja eladásra a saját fejlesztésű szetteket. Így maradt a Qualcomm Samsung 10 nanométeres FinFET LPP node-ján gyártott aktuális csúcslapkája, nyolc, maximum 2,8 GHz-re skálázott Kryo 385-ös maggal. Gamer telefon nem lesz a OnePlus kínálatában, de lett Smart Boost, amely a kényelmi beállítások mellett új típusú memóriakezelést is biztosít az alkalmazások gyorsabb indulásáért.


[+]

Memóriaopcióból három van, az UFS 2.1-es szabványú belső tárhely továbbra sem bővíthető, viszont az alapmodell is kellően tágas: a 6/128 GB-os verzió csak tükörfekete színben érhető el 549 dolláros áron (156 ezer forint), a 8/128 GB-os modell létezik éjfeketében is 579 dollárért, míg a csúcskonfiguráció 8/256 GB-ot kínál mindkét színben 629 dollárért, ami körülbelül 179 ezer forint. Európában november 6-tól számíthatunk az Android 9-cel és a hagyományos virtuális navigációs gombok mellett gesztusvezérléssel érkező OnePlus 6T-re.

Közben befutottak az európai árak is, ugyanazok, mint az amerikai összegek, csak ugye euróban. Amelyek forintra átszámolva, pillanatnyilag 323,10-es euró-forint árfolyam mellett lényegesen kevésbé kedvezőek:

  • 6 GB / 128 GB - 549 € (177 ezer forint)
  • 8 GB / 128 GB - 579(187 ezer forint)
  • 8 GB / 256 GB - 629(203 ezer forint)

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés