Hirdetés

Alternatív Hajtás: Félmillió Tesla 2020-ban

Az amerikai gyártó 499 550 autót szállított le, de a gyártósorokról félmilliónál is több példány gördült le.

A Tesla publikálta a 2020 negyedik negyedéves eredményeit, illetve a teljes évre vonatkozó számait is, amelyekből kiderül, hogy 509 737 darab gépjárművet gyártottak és 499 550-et szállítottak le, ami az esetükben azt jelenti, hogy konkrétan ennyi autót adtak át a tulajdonosaiknak. Az utolsó negyedévet és a teljes évet nézve is a Model 3 volt a legnépszerűbb, az egész évben 358 351 darabot szállítottak le (tehát adtak át) belőle, míg a Model Y-ból 84 160, a Model X-ből 33 711, a Model S-ből pedig 23 327 került a végfelhasználókhoz. A gyártási számokat nem adták meg külön típusonként, a teljes évben Model 3-ból és Model Y-ból 454 932 darabot készítettek, meg a Model S és Model X párosból összesen 54 805-öt. Az utolsó negyedév kiemelkedő volt, az előbbi páros esetén 163 660, míg az utóbbinál 16 097 darab készült el.

A cég által közölt adatok sajnos nem tartalmazzák a régiónkénti megosztást, így nem lehet tudni, hogy a leszállított példányokat hol értékesítették. A szakértők azonban egyetértenek abban, hogy a Tesla legnagyobb piaca jelenleg az Amerikai Egyesült Államok, ugyanakkor jócskán százezer fölötti jármű találhatott gazdára Kínában is.

A vállalat 2021-ben szeretné tovább növelni a gyártási és értékesítési számokat, új gyárakat építenek Austinban (Texas) és Brandenburgban (Németország). Elon Musk figyelmeztette a részvényeseket, hogy a gyárak 12-24 hónap alatt fogják csak elérni a teljes kapacitásukat, ami jelentősen hosszabb idő, mint amit Sanghajban véghez vittek.

Azóta történt

Előzmények