Hirdetés

Xiaomi 12T Pro - kétszínű, mint a kétszázas

200 megapixeles szenzort tett a Xiaomi is az új készülékébe, amely egy fokkal ügyesebb, mint a Motorola megoldása, máshol viszont akadnak kompromisszumok.

Bevezető

Megküzdöttek a magyar arcok a Xiaominál azzal, hogy a “make moments mega” szlogent átültessék a mi nyelvünkre. Mondjuk már az eredeti verzióra sem lehet azt mondani, hogy nincs benne némi erőltetés, itthonra végül azt sikerült alkotni, hogy “emeld a pillanatot Mega szintre”, aminek szerintem konkrétan semmi értelme, noha érződik, hogy a fotózást és a megapixeleket akarták valamiképp egy üzenetbe csomagolni. Nos, ennél még az is egyszerűbb lett volna, hogy “200 megapixel, nesztek”, mert lényegében erről van itt szó: egy hardveresen csúcskategóriás Xiaomi telefon, ahol legalább az egyik kamera korrektnek ígérkezik.


[+]

A dolog pikantériája azonban, hogy a Xiaomi 12T Próban a szenzor a Samsung műhelyéből származik, a HP1-es érzékelőt ugyanis a koreai banda fejlesztette ki, a másik csavar pedig az a történetben, hogy egy bizonyos Motorola néhány héttel beelőzte a Xiaomit, vagyis az Edge 30 Ultra ugyanezzel a szenzorral egy picit előbb érkezett meg. Ez jó alapot kínált az összehasonlításra, amit ebben a videóban meg is tettünk. Ugyanakkor viszont az a teszt a 12T Prót kívánja vizsgálni, de mielőtt még ízekre szednénk a telefont, előbb picit beszéljünk arról, hogy kell-e nekünk 200 megapixel.


[+]

A rövid válasz az, hogy nem. Örökérvényű mobilfotós igazság, hogy nem a megapixelszám határozza meg a képminőséget. Azt ugyanis a lencsék, a szenzor és az algoritmus határozzák meg, sokadrangú érték a felbontás, pláne akkor, ha amúgy is magas a szám, nem véletlenül dolgoznak ezek a masinák is alapesetben 12,5 megapixelen, mert az viszont közismert, hogy ez a képméret egy átlagember számára bőven elég. Akkor meg minek teszik bele? Kapásból az a legegyszerűbb válasz, hogy tiszta marketing, a nagyobb az jobb, ha ráírják a plakátra, akkor az felkelti az érdeklődést. Ennél azonban létezik egy összetettebb indoklás is: noha a képminőséget nem érinti érdemben, de azért 200 megapixelhez még akkor is méretes szenzor kell, ha maguk a képpontok roppant picikék, de ha ezekből 9-et összevonunk, akkor egy jó algoritmussal általánosan jobb fotót is lehet gyártani, bár az eredmény nem sokban tér el ettől, mintha ugyanez a szenzor csak 12,5 megapixelt lenne képes rögzíteni alapból jóval nagyobb pixelmérettel. Viszont 200 megapixelnyi információ már félig-meddig szükségtelenné teszi a dedikált zoom szenzor alkalmazását, hiszen egy ekkora képből szoftveresen is bőven lehet vágni úgy, hogy az eredmény még mindig nem rosszabb, mint egy alacsonyabb felbontású, kifejezetten zoomra tervezett megoldásé — ehhez képest a Motorolában van kifejezetten zoom kamera, a Xiaomi viszont úgy döntött, hogy ez innentől felesleges. És lehet, hogy ők döntöttek jól.

Doboz, külső

Súlyos dobozt kap az ember a pénzéért, konkrétan 340 ezer forintért cserébe. Ez nem véletlen, mert maga a telefon sem egy filigrán jószág, de nem csak szilikon tok és Type-C kábel, hanem egy 120 wattos töltőfej is a pakk részét képezi, márpedig ez nagy és nehéz — de alig 20 perc alatt a nulláról telitölti az akkumulátort, ami azért még mindig lenyűgöző teljesítmény, főleg azoknak, akik az Apple-Samsung duó csigalassú töltéseihez vannak szokva.


[+]

Formavilágát tekintve a 12T Pro nem kimondottan különleges, de elég letisztult és minőségi benyomást kelt. Szemből semennyire nem izgalmas, bár plusz pontot érnek a szimmetrikus kávák és a sík kijelző. A finoman legömbölyített oldalélek nem vágják a kezet, de egy 6,67 inches kijelzőt kereteznek, vagyis a telefon elég nagy darab, közepesen vaskos, 205 grammos tömegével pedig érezhetően megül a nadrágzsebben. A panel egy 120 Hz-es képfrissítésre képes, Full HD-nál nagyobb felbontású (1220 x 2712) AMOLED megoldás, ami kellően fényes napfény alatt is, kiváló a kontraszt és aluig van tükröződés. Hogy mi értelme van egy Full HD-nál csak csöppet nagyobb, egyedi felbontásnak, azt nem tudtuk megfejteni, plusz 50 ppi-t jelent pixelsűrűségben, ezt az eltérést azért nehéz észrevenni.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Xiaomi 12T Pro Motorola Edge 30 Ultra Oppo Find X5 Pro Sony Xperia 1 IV Realme GT 2 Pro Apple iPhone 14 Pro Max
Képátló 6,67 hüvelyk 6,7 hüvelyk 6,7 hüvelyk 6,5 hüvelyk 6,7 hüvelyk 6,7 hüvelyk
Felbontás 1220 x 2712 1080 x 2400 1440 x 3216 1644 x 3840 1440 x 3216 1290 x 2796
Technológia 10 bit HDR10+ AMOLED 10 bit HDR10+ pOLED HDR10+ LTPO2 AMOLED 10 bit HDR OLED 10 bit HDR10+ LTPO 2.0 AMOLED Super Retina XDR OLED
Képfrissítés adaptív 120 Hz adaptív 144 Hz 120 Hz adaptív 120 Hz adaptív 1 - 120 Hz adaptív 1 - 120 Hz
Fehér fényerő 918 nit 490 / 1302 nit 494 nit 593 / 848 nit 490 / 873 nit 517 / 2256 nit
Fehér fényerő (min.) 2,0 nit 4,5 nit 1,9 nit 1,8 nit 1,9 nit 1,9 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen
Színhőmérséklet 7530 K + kézi 7577 K + TrueTone 7624 K + kézi 7665 K + kézi 7174 / 6598 K + kézi 6676 K + TrueTone

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

A termék bal oldala teljesen sima, a kezelőszervek jobb oldalra kerültek, nekem kicsit magasan vannak a hangerőt szabályozó gombok, de főleg azért, mert a kijelző mögött levő ujjlenyomat-olvasó viszont kissé alacsonyra került. Alul-felül van hangszóró, felülre még a jó öreg infraport is odafért, alul pedig a Type-C csatlakozó tátong a SIM-tálca mellett, amibe kettő darab nanoSIM rakható be, memóriabővítés azonban nincs.


[+]

A hátlap éke egyértelműen az igen markánsan kiálló kamerasziget, amely miatt az asztalra rakott telefon hajlamos billegni. A 200 megapixeles főkamera egy újabb emelvény az amúgy is hangsúlyos kitüremkedés tetején, a mellékelt szilikon tokon akkora extra keret van annak érdekében, hogy védje ezt is, hogy az önmagában is kabaré. Viszont dacára a méretbeli túltengésnek maga a kamerasziget ízlésesen megrajzolt eleme a hátlapnak, amely sima, jó tapintású és elegáns.

Hardver, UI

A 12T Pro megkapta a Snapdragon 8+ Gen 1-et, szóval a nyers erőre nem lehet panaszunk. Az alapesetben 8 GB RAM is elegendő, viszont a Qualcomm csúcslapkái továbbra is hajlamosak melegedni. A 12T Pro viszont ügyesen kezeli a kérdést, nyolcszor futtattam le egymás után a szokásos GFX Benchmark sebességteszteket, amelyek rendesen izzasztják a hardvert, de a készülék egyrészt csak kellemesen kézmeleggé vált hátul, másrészt a kapott értékek között alig néhány százaléknyi eltérés adódott még ennyi direkt szivatást követően is. Szóval ezúttal a hűtés korrektre sikeredett, amit nem minden gyártó tud megugrani ezzel a chipsettel — de tegyük hozzá, hogy ez egy nagyobb méretű telefon, tehát több hely is van benne, hogy elvezessék a hőt.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Xiaomi 12T Pro Apple iPhone 14 Pro Max Motorola Edge 30 Ultra Samsung Galaxy S22 Ultra Oppo Find X5 Pro Asus ROG Phone 6D Ultimate
Rendszerchip Snapdragon 8+ Gen 1 Apple A16 Bionic Snapdragon 8+ Gen 1 Exynos 2200 Snapdragon 8 Gen 1 MediaTek Dimensity 9000+
AnTuTu 9.x 1045051 pont 952950 pont 1081867 pont 865130 pont - 1070105 pont
Geekbench 5 (single/multi) 1317 / 4202 pont 1889 / 5502 pont 1322 / 4292 pont 1145 / 3414 pont 982 / 3385 pont 1389 / 4501 pont
GFXBench Car Chase onscreen 70 fps 60 fps 87 fps 33 fps 47 fps 66 fps
GFXBench Car Chase offscreen 103 fps 119 fps 90 fps 68 fps 93 fps 90 fps
GFXBench Man. onscreen 121 fps 60 fps 120 fps 96 fps 60 fps 74 fps
GFXBench Man. offscreen 261 fps 280 fps 230 fps 179 fps 221 fps 232 fps
AndroBench Sequential Read 1864,01 MB/s - 1748,93 MB/s 1617,93 MB/s 1395,36 MB/s 2018,21 MB/s
AndroBench Sequential Write 1730,42 MB/s - 1309,36 MB/s 981,61 MB/s 1215,91 MB/s 1721,05 MB/s
AndroBench Random Read 339,32 MB/s - 342,96 MB/s 306,92 MB/s 188,61 MB/s 401,96 MB/s
AndroBench Random Write 458,81 MB/s - 442,82 MB/s 271,08 MB/s 209,57 MB/s 485,92 MB/s

A rendszer az Android 12-re épülő MIUI 13.0.9. Aki már látott Xiaomit az elmúlt két évben, annak sok meglepetés nem lesz benne. A testreszabhatóság most is sokrétű, lehet kérni alkalmazásmenüt, sötét módot, állítható a képfrissítés fixen 60, vagy 120 Hz-re, automatikusra kapcsolva még a köztes 90 Hz-et is használja a rendszer. Jó pont a DC dimming megléte, amivel az erre érzékenyek elkerülhetik a fejfájást, de van olvasó mód is, ha este a kék színt száműzni szeretnénk.

[+]

A fentről lehúzható értesítési sávhoz a bal sarok felé kell nyújtózkodni, a vezérlőközpont jobbról gördül le, van oldalsó sáv gyorsindításhoz, akad osztott képernyős üzemmód, amit az alkalmazásváltóból indíthatunk, számtalan téma közül lehet választani, a mindig aktív kijelzőhöz pedig az oldalkeretet felvillantó animációkat is hozzáköthetjük értesítés esetére, mert dedikált LED nincs erre a célra. Fel lehet ébreszteni a kijelzőt a telefon megemelésével, illetve dupla koppintással is, de még mindig ott tartunk, hogy a beállításokon belül kettő darab adatvédelem menüpontot látunk eltérő tartalommal (az első az app engedélyek köré épül, a második szintén, csak más megközelítésből).

[+]

Van lebegő ablak és egyszerű mód, az optikai ujjlenyomat-olvasó tud pulzusszámot is mérni, de azért ezt ne vegyük orvosi eredménynek. Kérhetünk a rendszernavigációhoz virtuális gombokat és gesztusvezérlést, különösen szeretjük, hogy az alkalmazásváltóban el lehet homályosítani a még futó appok előnézet képét. Van néhány egyedi gesztus, mint amilyen a hátlapi dupla és tripla koppintás, amihez lehet funkciókat rendelni (screenshot, kamera, némítás, számológép, vezérlőközpont), de pont a zseblámpát nem, azt ugyanis a bekapcsológomb kétszeres megnyomásához allokálhatjuk.

Multimédia

Három kamerát fogunk hátul találni, ebből kettőnek van értelme, a 2 megapixeles makrós modul totálisan felesleges. A hangsúly a 200 megapixeles Samsung ISOCELL HP1-es szenzoron van természetesen, hogy “mega szintre” emelhessük a pillanatot, jelentsen is ez bármit. Alapból 12 megapixelen dolgozik a főkamera, a további opciók közül kell előtúrni a nagyobb felbontást, ami lehet 200 és 50 megapixel is. Ezeknél az eseteknél a készülék javasolja, hogy jó fényviszonok között exponálgassunk, de ellentétben a korábban tesztelt 200 megapixeles Motorolával, a Xiaomi nem tökörészik a legnagyobb felbontású fotóknál sem, gyorsan rögzít és hamar készen is áll a következő fotóra.


[+]

Lenti példáink a főkamerát vesézik ki, ugyanazt a témát lőttük meg 200, 50 és 12,5 megapixellel, hogy megítélhessük a dolog értelmét:

200 MP

50 MP

12,5 MP

Akárcsak az Edge 30 Pro esetén, itt is kicsit hűvös a színvilág és túlzó az élesítés. De! 200 megapixelben kattintgatni teljesen felesleges és értelmetlen, a kép csak nagyobb lesz, de nem jobb. Viszont a 4-1-es képpont-összevonással keletkezett 50 megapixeles fotók már meglepően jók, megmaradnak a részletek, nem jelentős a zaj, talán az élesítési fetisizmus sem annyira jelentős, mint 12,5 megapixelen, miközben egy olyan felvétel keletkezik, amelyből még mindig ki lehet vágni részleteket különösebb probléma nélkül. A legkisebb — kvázi gyári — felbontás már masszívan túl van húzva a kontraszt kedvéért, ezek a képek a közösségi médiában jól néznek ki, de valószerűtlenül éles az eredmény.

Zoom

Dedikált zoom kamera nincs, de hát ekkora felbontás mellett a digitális megoldás is opció, viszont az a nagy helyzet, hogy jobb fotót kapunk, ha az 50 megapixeles kép közepét vágjuk ki, mintha a szenzorzoom mögötti algoritmusra bízzuk magunkat. Nem is nagyon érthető, hogy a Xiaomi miért nem maradt ezen az egyszerű vonalon, mindenféle további szötymörgés és feldolgozás helyett egy sima crop paranccsal jobb eredményt érnének el, mintha a 200-ból kiindulva masszíroznák az adatokat, de ez már legyen az ő dolguk.

Ultraszéles

Látszik, hogy az összes erőforrást és anyagi lehetőséget a főkamerára dobták rá, ezért a mellékelt, csupán 8 megapixeles, fixfókuszos ultraszéles modul kifejezetten középszerű, 120-150 ezer forintos telefonokban is csak szódával viseljük el, egy ilyen árfekvésű eszközben pedig kimondott ciki. A széleken kifejezetten gyenge rajzolatú, túlmosott, szűk dinamikájú alkotások születnek, ezügyben a Motorola feltörli a padlót a 12T Próval, ha pedig a fényviszonyok gyengébbek, akkor pláne kiütköznek az ultraszéles szenzor korlátai.

Este 12 MP

Este ultraszéles

Este zoom

Az éjszakai mód automatikus is lehet, illetve ha fixen bekapcsoljuk, akkor is felülbírálja a többelemes expozíció és a megtolt záridő opcióját a szoftver, a főkamerával sokszor nincs ilyen trükkökre szükség, hogy a megfelelő eredmény kiessen. Ha nem is tökéletes az eredmény, de korrekt, a színhőmérséklet viszont gyakorta kissé sárgás, valamint a nem túl jól megvilágított részeknél pacásodik a kép, ha amúgy a fénymérést összességében világosabb témához lőtte be. Az ultraszéles jóval gyengébb, de itt ügyes az algoritmus és ahhoz képest a többelemes feldolgozással egész jó eredményt állít elő, hogy amúgy papíron valami tragédiának kellett volna történnie, de ha kevés a fény, akkor azért csúnyán összeesik az eredmény. Még a kétszeres szenzorzoom is egész ügyes, itt viszont jobban zavarják az éles fények az algoritmust, de részemről nincs különösebb csalódás, a 12T Pro nem lesz az esti műszak királya, de nem ciki elővenni és fotózni vele.

Az előlapon 20 megapixeles kamera dolgozik, van dedikált portré mód háttérhomályosítással, prezentálok három példát (nappal, nappal portré, este), ez sem lesz világmegváltó, főleg sötét környezetben van sok képzaj, de általános célokra megfelel, még ha dinamikában szűkös is:

Videózni 8K-ban is lehet (de minek), viszont látószöget csak Full HD felbontás mellett tudunk váltani, 4K esetén ilyen opció menet közben nincs, ami a hardver képességeit ismerve meglepő korlátozás, ám az ultraszéles szenzor felbontását tudva már érthető: 8 megapixeles kamerával nincs 4K, ahhoz 8,3 megapixel kéne minimum. Már csak ezért is mellélövés ennyire spórolni a másodlagos kamerán, mert nem csak a fotózásnál okoz csalódást. Úgyhogy mutatnék egy 4K60-as felvételt, illetve egy Full HD-ban és 30 fps-ben készült másikat is:



4K-ban majdnem jó, de a széleken puha a rajzolat, az OIS viszont jól dolgozik és a felvételek folyamatosságára sincs panaszom. Full HD-ban a főkamera természetesen remek, az ultraszéles viszont bénácska, de nappal még csak-csak. Van “folytonos videó”, ami ugyebár extra stabilizációt kínál, szóval kocogtam vele egy kicsit, de ez gyalázat, szétesik a kép fixen, aki ezt a módot programozta, az remélhetőleg azóta már a szuterénben iktatja a megmaradt 8 megapixeles ultraszéles modulokat. De eljő az este:

4K-ban kifejezetten ügyes még ilyen fényviszonyok mellett is a főkamera (az ultraszéles Full HD-ban is kuka-pozitív), nem veri szét az OIS+EIS kettőse a fókuszt és megfelelő a világossága is a felvételnek. Létezik azonban egy dedikált éjszakai videózási opció, mutatom:

Hát ezt ugyanaz a fickó programozta le, aki a “folytonos videót”, mert ez is tragédia, jobb lenne teljesen kivenni a szoftverből, mert használhatatlan. Ráadásul a főkamerás esti mód bőven elég jó ahhoz, hogy ne kelljen további opciókkal bűvészkedni. És végül az előlap:


Itt csak EIS van, ami olykor-olykor okoz egy kis élességbeli bizonytalanságot, a látószög is elég szűk, ahogyan a dinamikatartomány is szűkös, tehát a világosabb részek rendre kiégnek. Előlapi kamera kapcsán a Motorola nyer, általánosságban viszont az a verdikt, hogy a 200 megapixeles Samsung szenzort a Xiaomi jobban kezeli fotós és videós szemszögből is, ám az ultraszéles megoldás megint a Motorola felé billenti a mérleget. Az Edge 30 Ultrában viszont tök feleslegesen van egy kétszeres nagyítást kínáló zoom, mert ekkora felbontásból ennyit még digitálisan is tud értelmes minőségben produkálni a főkamera.

Az alul-felül sztereó hangszórókat kínáló felosztás az átlagnál teltebb kihangosított hangzásképet kínál, nem lesz belőle gettómagnó, de nem rossz a 12T Pro szintje. A gyári videolejátszó a célnak megfelel, a nagy felbontású streaminget DRM és hardveroldalról is röhögve elbírja, a kijelző is partner az egérmoziban, ha valakinek ilyen igényei lennének.

Adatátvitel, akkumulátor

Az 5G természetesen adott, ahogyan az NFC, a WiFi 6 is, műholdas rendszerekből pedig kvázi minden publikus megoldást lát a termék egy három csatornás megoldással (GLONASS (1), BDS (3), GALILEO (2), QZSS (2), NavIC), pontos és gyors a pozíciószerzés. A Bluetooth 5.2-wa, az infraport ott mosolyog a telefon tetején, alul pedig a Type-C interfészt fogjuk megtalálni. Ez így egy elég fullos adatkommunikációs csomag, csak az UWB hiányzik, de azt a Xiaomi még nem használja. Továbbá ez az első Xiaomi a globális piacon, ami már támogatja az eSIM-et is.

[+]

A hátlap alatt levő, 5000 mAh-s Li-Pol telep kellő kapacitású ahhoz, hogy a nap végén se kelljen aggódni. Nekünk 16 órán keresztül sikerült WiFi-n streamelt Full HD felbontású videót néznünk egy töltéssel, ami szintén korrekt érték, ha pedig merülőben van a cucc, akkor a dobozból előhalászható, 120 wattos töltőfej csodát művel, mert 20 perc sem kell neki ahhoz, hogy a totál lemerült akkut 100%-ra felnyomja, vagyis naponta maximum 15 percet szükséges ilyesmivel foglalkoznunk. Nyilván ennek előfeltétele, hogy nálunk legyen a töltőfej is. Sajnos a vezeték nélküli megoldás már nem fért be a csomagba, pedig ez mostanra már a középkategóriában sem annyira ritka.


[+]

Xiaomi 12T Pro
Pro
Kiváló kijelző és sztereó hangszóró
Korrekt üzemidő villámtöltővel a pakkban
A főkamera nappal és este is remek
Gyors és időtálló hardver, jó hőelvezetés
Kontra
Nincs vezeték nélküli töltés
Nincs jack kimenet, csak IP52 védelem
Nincs gyakorlati előnye a 200 megapixelnek
Satnya ultraszéles kamera
Csak a főkamera képes 4K felvételre
Pontozás
Kialakítás, védelem 8 pont
Kijelző 10 pont
Sebesség 10 pont
Szoftverfelület 9 pont
Fotózás, videózás 8 pont
Hangminőség 9 pont
Adatkommunikáció 10 pont
Üzemidő 8 pont
Ár/érték arány 7 pont
Ár (8/256 GB, HUF) 339 990

Összegzés. Vannak dolgok, amiben a 12T Pro igencsak meggyőző. A kijelző remek, az üzemidő korrekt, a töltési sebesség lenyűgöző, a hardver gyors, erős, korszerű és ezúttal melegedési problémák sincsenek, a kamera meg… hát a kamera féloldalas. A 200 megapixeles szenzor miatt nem maradt kapacitás a többi modulra, az ultraszéles optika mögött ülő szenzor papíron aggasztóbb ugyan, mint a gyakorlatban, de így sem túl acélos, az előlapi kamera is középszerű csupán. És közben ténylegesen nincs szükségünk ekkora felbontásra, amit a fotóink is igazolnak, egy ugyanilyen méretű, de csak 50 megapixeles szenzorral jobban járnánk, ez a 200 megapixel csak arra szolgál, hogy rá lehessen írni a plakátra, meg ki lehessen találni ostoba szlogeneket, más szóval vakítás. De ennek érdekében feláldoztak sajnos mást, a többi kamera színvonala nem üti meg az árkategória általános szintjét, nincs vezeték nélküli töltés sem, de még így sem lehet azt mondani, hogy a 12T Pro ne sikerült volna jól. Ám nem egyedül van ezen a piacon, a sokszor említett Motorola Edge 30 Ultra más dolgokban erős ugyanezzel a főkamerával, de ha nem ragadunk a 200 megapixel bűvkörében, akkor bőven találunk releváns ellenfelet, ott a Galaxy S22 kapásból, a Google Pixel 7, vagy az Oppo Find X5 Pro, de annyiban jól van tálalva a Xiaomi ajánlata, hogy a fotós nagyágyúk mind drágábbak (Xperia 5 IV, Magic4 Pro, OnePlus 10 Pro, iPhone 14 Pro), de ezekben az a közös, hogy nem csak egyetlen kamerával villognak, hanem kiegyensúlyozottabb szenzorfelhozatalt kínálnak. Szakmailag jobban értékeltem volna két darab, de tényleg király 50 megapixeles szenzort (helló, Nothing Phone (1)), mert ez a Xiaomi most tényleg a legprimitívebb üzenettel akar híveket szerezni, mely szerint a több az jobb, 200 megapixel pedig mindenképpen egy roppant nagy szám. A készülék nem annyira, a Motorola nem kapott plecsnit ugyanezzel a szenzorral, bár kevésen múlt a dolog, a Xiaomi valamivel olcsóbb és a 200 megapixelt ügyesebben állítja szolgálatba, ezért egy halovány Tetszett idefér.

Xiaomi 12T Pro

Bog

Specifikáció

Xiaomi 12T Pro
Xiaomi 12T Pro Külső
Méretek 163,1 x 75,9 x 8,6 milliméter
Tömeg 205 gramm
Készülékvédelem IP52, Gorilla Glass 5
Színvariációk fekete, ezüst, kék
Kijelző képátlója 6,67 hüvelyk
Képaránya 20:9
Felbontása 1220 x 2712 pixel (446 ppi)
Típusa, frekvenciája 10 bit HDR10+ AMOLED, 120 Hz
Értesítő LED always-on kijelző, dinamikus szélek
Biometrikus védelem ujjlenyomat-olvasó a képernyőben, 2D arcazonosítás
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Snapdragon 8+ Gen 1, 4 nm
Processzor 1 x 3,19 GHz Cortex-X2 + 3 x 2,75 GHz Cortex-A710 + 4 x 1,8 GHz Cortex-A510
Grafikus chip Adreno 730
RAM, tárhely mérete 8 / 256, 12 / 256 (LPDDR5 / UFS 3.1)
Memória bővítése nincs
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/18/19/20/25
26/28/32/38/39/40/41/42/43/48/66 5G n1/3/5/7/8/20/28/38/40/41/66/77/78
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
eSIM támogatás van
Bluetooth 5.2 (A2DP, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac/ax (2,4, 5, 6 GHz, HotSpot, Direct)
USB USB 3.1 (Type-C, MTP, OTG, DisplayPort 1.4)
Navigáció GLONASS (1), BDS (3), GALILEO (2), QZSS (2), NavIC
NFC van
Infra van
Szoftver
Rendszer, felület Android 12, MIUI 13.0.9
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 200 MP főkamera (23 mm, f/1,7, 1/1,22", 16:1-es binning, PD-autofókusz, OIS)
8 MP ultraszéles (120 fokos látószög, f/2,2, fixfókusz)
2 MP makró (f/2,4)
Előlapi kamerarendszer 20 megapixel (f/2,2, fixfókusz)
Videófelvétel 8K 30 fps, 4K 30/60 fps, 1080p 30/60/120/240/960 fps
Jack kimenet nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 5000 mAh lítium-polymer
Vezetékes töltés 120 watt (adapter a dobozban)
Vezetékmentes töltés nincs
Egyebek
sztereó hangszóró, gyorsulásmérő, fényérzékelő, iránytű, közelségérzékelő, giroszkóp, tok a dobozban

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés