Uhans S1 - bőr helyett szén

A kínai gyártó új mobilkészüléke sokkal jobban néz ki elődeinél, a nyolcmagos rendszerchipre épülő hardver alapvetően rendben van, és az árazás sem szállt el igazán. Akkor hol a hiba?

Bevezető, tartozékok

Az Uhans márkanév bizonyára nem mindenkinek cseng ismerősen, aprócska, túl sok különlegességet fel nem mutató kínai gyártóról beszélünk, mindenesetre az előző két eszközük (az U100 és az U200) ár/érték arányban nem minősült rossz választásnak, és komolyabb hibától egyik sem szenvedett. Hacsak nem számítjuk ide azt, hogy sokak szerint nagyon rondák voltak. Állítólag mindkét készülék hátlapjára valódi bőr került, de a furcsa textúrázottsága és a nem különösebben jó tapintása miatt nem sokaknak tetszett, inkább ízléstelen hatást keltett. Az S1-gyel azonban hatalmas innováció történt: eltűnt a véleményes bőr, helyette pedig egy szép, fém/üveg párosítású készülékházzal szerelt, kompakt eszköz érkezett hozzánk.

A Doogee X5 Max Próhoz képest kecses, kicsi eszköz az Uhans S1, pedig kijelzőjük ugyanakkora
A Doogee X5 Max Próhoz képest kecses, kicsi eszköz az Uhans S1, pedig kijelzőjük egyforma [+]

Hatalmas innováció, ugye? Nem is kis erőforrásokat mozgósítottak ezért, konkrétan a Karbonn névre hallgató indiai gyártó szolgáltatja a beltartalmat, erről árulkodnak a benchmark tesztek adatbázisai, viszont az Uhans tervezte a formát és szoftveresen sem hagyták érintetlenül az eszközt. Illetve – ahogy az lenni szokott – ezúttal is leígérik a csillagokat az égről, az Uhans pedig ebben nagy mester (a your hands megvan, ugye?), az S1-et megfogni állításuk szerint olyan, korábban nem tapasztalt érzés, mint amikor víz áramlik át az ember szívén. Tegye fel a kezét, aki erre az érzésre vágyik! Hát, kicsit mi is tartottunk tőle, de azért bátran kézbe vettük az eszközt, természetesen ezúttal is mindent a kedves olvasókért.

Íme, ilyen egy Uhans készülék bőr hátlap nélkül
Íme, ilyen egy Uhans készülék bőr hátlap nélkül [+]

Dobozt sajnos nem kaptunk a tesztkészülékhez, pedig végre nem csak a legszükségesebbeket találtuk volna meg benne a mobilon kívül, nem csak SIM-tű, leíráshalmaz microUSB kábel és hagyományos töltőfej jár az S1-hez, hanem átlátszó tok és egy védőfólia is. Fekete és fehér színekben elérhető a mobil, a kínai webshopos árak nagyjából 38 000 forint körül alakulnak áfa és egyéb költségek nélkül, a hazai végfelhasználó költsége tehát nyilvánvalóan több lesz, viszont cserébe magyar forgalmazást is várhat csakúgy, mint az U200 esetén.

Külső, kijelző

Nem túlzás azt állítani, hogy az Uhans S1 nagyon jól néz ki. Roppant vékony, fém és üveg remek kombinációjával áll elő, lehet némi utánérzésünk a néhány évvel ezelőtti iPhone-generációkkal kapcsolatban, de ha ennyire jól sikerül ötletet meríteni, akkor ez nem is túl nagy tragédia. Ráadásul hiába a 7,5 milliméteres vékonyság, teljesen masszív az összkép, első blikkre túl nagy illesztési problémák sincsenek, ám később feltűnhet néhány hiba: az üveg szélénél láthatunk némi fényszivárgást, az oldalsó gombok lötyögnek, illetve a gombként funkcionáló ujjlenyomat-olvasó is képes némi kellemetlen zörgésre használat közben. Az ergonómiának túl sok figyelmet nem szenteltek, 2.5D lekerekítésekről lehet olvasni, de ebből túl sokat nem lehet érezni, még szerencse, hogy összességében kicsi (140 x 69 milliméter) az eszköz, így nem lehetetlen egy kézzel használni, és a 153 grammos tömeg sem tűnik megugorhatatlan akadálynak.

A kijelző fényereje rendben van, viszont egyébként nem kiemelkedő
A kijelző fényereje rendben van, viszont egyébként nem kiemelkedő [+]

Kijelző-teszt
Mérés Uhans S1 Xiaomi Redmi 3 Xiaomi Redmi 3S OnePlus X
Fehér fényerő (max.) 558 nit 523 nit 454 nit 338 nit
Fehér fényerő (min.) 29,2 nit 1,2 nit 1,0 nit 3,3 nit
Fekete fényerő 0,96 nit 0,49 nit 0,41 nit 0 nit
Kontrasztarány 582:1 1067:1 1107:1 végtelen
Színhőmérséklet 8831 K 7960 / 7043 K 8356 K + kézi 8223 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Hirdetés

A kijelzőt nem dicsérhetjük túl, viszont nem is jelent vállalhatatlan kompromisszumot a mindennapokban. Egyszerű, olcsó IPS panel, 5 hüvelykes képátlóval és 720 x 1280 pixeles felbontással, ami a 294 ppi-jével sem büszkélkedhet, de a kontrasztarányával még kevésbé. Szerencsére a betekintési szögek nem rosszak, és a maximális fényerő is kiemelkedő, viszont az automatika gyakran dolgozik késéssel, ami nem minden esetben kellemes. Továbbá annak sem fogunk örülni, hogy vaksötétben sem szabályozza egy bizonyos szintnél lejjebb a háttérvilágítást, a 29 nites fehérek pedig ilyenkor már elég zavaróak tudnak lenni. Az érintésérzékeléssel szerencsére nincs gond, és színes értesítési led is jutott a kijelző fölé.

A fémből készült keret jó minőségérzetet kölcsönöz az S1-nek
A fémből készült keret jó minőségérzetet kölcsönöz az S1-nek [+]

Természetesen van beszédhangszóró, másodlagos kamera és távolságérzékelő szenzor is, érintőgombok viszont nincsenek, a kijelzőn jelenik meg a rendszer vezérléséhez szükséges három vezérlőbillentyű, amiket egy mozdulattal tüntethetünk el vagy hívhatunk elő. A fém oldalkeret jobb oldalán vannak a fizikai billentyűk, amikkel a hangerőt vezérelhetjük és a bekapcsolást intézhetjük, alul-felül pedig antennahatároló műanyag sávokat láthatunk a hangszórón, a szimpla mikrofonon és a 3,5 milliméteres jack csatlakozón kívül. A SIM-tálca a készülék bal oldalába csusszan be, microSIM-en kívül vagy microSD-t vagy nanoSIM-et tehetünk bele, LTE-támogatás szerencsére mindkét slot esetén adott.

Ismerős feliratok
Ismerős feliratok [+]

A hátlapi feliratok kiemelik, hogy a design az Uhans műve, az összeszerelést pedig Kínában végezték, ez is ismerős lehet valahonnan, mindenesetre ne vesszünk el a részletekben: örüljünk, hogy van ujjlenyomat-olvasó, 13 megapixeles kamera és ledes villanó is, azt pedig fogadjuk el, hogy az üveg felület elég rondán tudja gyűjteni az ujjlenyomatokat.

Hardver, szoftverezettség

A MediaTek MT6753 számos korábbi készülékből lehet ismerős, és a HD felbontás mellett nem is volt vele túl sok gond. A 28 nanométeres gyártástechnológiával készülő, ARMv8 utasításkészletű, nyolcmagos, 1,3 GHz-es Cortex-A53-as processzor villámgyorsan végzi a számításokat, a 3 gigabájt RAM elegendő teret ad a többlapos böngészéshez és a multitaskinghoz, a Mali-T720 MP3 pedig nem arra lett kitalálva ugyan, hogy a legkomolyabb grafikai igényű játékokat futtassa, de ezzel a kijelzővel még ez sem tűnik lehetetlenségnek. Melegedés viszont van: a mértéke nem vészes, és nem sűrűn fordul elő, de ha töltés közben próbálunk vele dolgozni vagy épp beleéljük magunkat az Asphalt 8-ba, akkor az üveg hátlap érezhető módon továbbítja a hőt a kezünk felé. Tárolásra összesen 25 gigabájtot használhatunk, a 32 gigabájtos egységből nem marad több az első bekapcsolás után. Szerencsére azonban adott a microSD, mint lehetőség, állítólag 64 gigabájtos kártyával még gond nélkül boldogul el az Uhans.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Uhans S1 Xiaomi Redmi 3S Vernee Thor Huawei Y6 Pro
Rendszerchip MediaTek MT6753 Snapdragon 430 MediaTek MT6753 MediaTek MT6735
AnTuTu Benchmark 6.x 39148 pont 43173 pont 37679 pont 21798 pont
Vellamo Browser 2717 pont 2565 pont 2838 pont 2406 pont
Vellamo Metal 1089 pont 1168 pont 1059 pont 965 pont
Geekbench 4 (single / multi) 594 / 2269 pont 638 / 1884 pont 663 / 1806 pont 514 / 1434 pont
GFXBench Manhattan onscreen 9,2 fps 14 fps 9,1 fps 6,1 fps
GFXBench Manhattan offscreen 4,5 fps 7,1 fps 4,5 fps 2,8 fps
GFXBench T-Rex onscreen 19 fps 26 fps 19 fps 15 fps
GFXBench T-Rex offscreen 12 fps 16 fps 12 fps 8,4 fps

A rendszersebesség remek, akadozással egy pillanatig sem találkozunk, arra viszont volt példa, hogy egy-egy alkalmazás csak második próbálkozásra akart elindulni, és volt beragadt töltőképernyő is. Örömteli viszont, hogy a teszt néhány napja alatt érkezett egy 11 megabájtos OTA bugfix, ami reményt adhat arra, hogy foglalkoznak a problémával, és nem hagyják magára a felhasználót. Az Android 6.0 alapjain egyébként egy Freeme OS 6.1 névre hallgató kezelőfelület dolgozik, ami sok ponton hasonlít a Xiaomi-féle MIUI-ra, ám annál jóval puritánabb kiadás, lényegében alig nyúl bele a rendszerbe egy témázható launcheren és egy ikonkészleten kívül. Hagyományos értelemben vett főmenü nincs, ellenben kapunk egy extra időjárás-widgetet, egész pontosan plugint, a szoftver ugyanis így nevezte át ezeket.

A tesztidőszak alatt érkezett frissítés biztató jel A tesztidőszak alatt érkezett frissítés biztató jel
A tesztidőszak alatt érkezett frissítés biztató jel [+]

Az ujjlenyomat-olvasó gyorsan működik, megbízhatóság szempontjából pedig átlagos teljesítményt hoz, 10 próbálkozásból nagy átlagban 8 jár sikerrel, ha nedves vagy koszos az ujjbegyünk, akkor ez erőteljesen romlik. Szoftveres téren kapunk némi kiegészítést, így nem csak a feloldást intézhetjük el ezzel a szenzorral, hanem érintőgombként is használhatjuk, felvehetjük vele a bejövő hívást, görgethetjük a kezdőképernyőt és a zenét vezérelhetünk. Nem maradt ki a gyári alkalmazások közül a biztonsági központ, amivel tisztíthatjuk a memóriát, zárolhatunk alkalmazásokat, nyomon követhetjük az adatforgalmunkat, és feketelistára tehetjük a nem kívánatos telefonszámokról érkező hívásokat.

Az ujjlenyomatos zárolás rendben működik és extra funkciói is hasznosak Az ujjlenyomatos zárolás rendben működik és extra funkciói is hasznosak
Az ujjlenyomatos zárolás rendben működik és extra funkciói is hasznosak [+]

Van egy Uhans névre hallgató alkalmazás, amiben konkrétan nincsenek funkciók: két dologra lenne használható, az egyik a szervizzel való kapcsolatfelvétel, ami gyakorlatilag ad egy webcímet, és elvileg közölhetnénk a termékkel kapcsolatos véleményünket is, ám úgy tűnik, hogy erre nem nagyon kíváncsiak a gyártónál, hiszen egy olyan linket helyeztek a menüpont alá, ami egy 404 hibát dobó oldalra viszi a próbálkozót. Az egyszerű fájlkezelő remekül kezeli az OTG eszközöket, így a microUSB csatlakozón keresztül is tudunk csatlakoztatni háttértárakat, ami nem haszontalan funkció.

A kínai gyártók szinte kötelezőnek érzik a biztonsági szoftverpakk elhelyezését A kínai gyártók szinte kötelezőnek érzik a biztonsági szoftverpakk elhelyezését
A kínai gyártók szinte kötelezőnek érzik a biztonsági szoftverpakk elhelyezését [+]

A Google szoftvercsomag előre telepítve várja a használatot egy külön mappában, illetve van még egy szimpla érintéses lezárás, ami pontosan annyit tud, amennyit a neve sugall: ha megérintjük, lezárja a kijelzőt. Az üzenetek és névjegyek kezeléséhez a gyári AOSP-szoftverek tesznek szolgálatot, a zenelejátszáshoz és a fényképezéshez kapcsolódó, faék egyszerűségű programokat azonban szerencsére lecserélték, böngészők közül pedig a Chrome áll rendelkezésünkre alapértelmezetten.

Kamera, video, audio

A kamera kapcsán is sok az ígéret, hiszen a 13 megapixeles Sony IMX214 szenzor mellé PDAF-autofókuszt, ledes villanót és f/2.2-es apertúrájú optikát kapunk, amivel állítólag bármilyen fényviszonyok között jó képeket lőhetünk. Ráadásul a szoftveres oldalt sem hanyagolták el, kimondottan barátságos kezelőfelületen végezhetjük a fotós és videós tevékenységet. Az érintéssel történő fókuszálás adott, és az alapvető beállítások között megtaláljuk a vakut és az időzítőt, illetve bekapcsolhatjuk az 5 megapixeles előlapi egységet is. Ha komolyabban belemászunk a beállításokba, akkor panoráma módot, HDR-t, vízjelet, arcszépséget és éjszakai opciót találunk, illetve babrálhatjuk a felbontást (a 16 megapixelre történő gyári interpolálást sajnos nem tudták kihagyni), kapcsolhatjuk az arcfelismerést, a segédrácsot és csomó egyéb funkciót. Manuális mód azonban nincs, illetve jelenleg nincs, hiszen a szoftver bővíthető, bármikor letölthetünk külön beállításhalmazt örökmozgó gyermekek fotózásához vagy vízjelezéshez, viszont olyan csomag még nincs, amivel záridőt, rekeszértéket vagy kézi fókuszt tudnánk beállítani. Pedig az utóbbira nagy szükség lenne, hiába a PDAF-rendszer, nagyon gyakran téveszt az automatika, főleg éjszaka tud nagyon mellélőni.

Az optika nem lóg ki a hátlapból, pedig vékony a mobil
Az optika nem lóg ki a hátlapból, pedig vékony a mobil [+]

Az elkészült képek minőségével pedig nem lehetünk maradéktalanul elégedettek: még a mostanában jellemző, borús időjáráshoz képest is komor színvilágú, gyenge dinamikájú, közben pedig erőteljesen túlélesített fotókat kapunk, a széleken látható torzítással, de szerencsére nem mértéktelen képzajjal. Jobban megnézve nem tragikus a helyzet, a részletek jelentős része azért megvan, és ha nem bemozdult végeredménnyel állunk szemben, akkor még a vonalélesség is tisztességes, viszont kezdetben gyakran fogunk találkozni némi bemozdulásból eredő szellemképpel. A képminőség anomáliái az 1080p-s, 3gp videóknál is jelentkeznek, ráadásul még a hang sincs teljesen rendben, van némi víz alatti hatása a mikrofon által rögzített tartalomnak.

Manuális kameramódok nincsenek, de a kezelőfelület barátságos
Manuális kameramódok nincsenek, de a kezelőfelület barátságos [+]

A mobil alján elhelyezett hangszórót ne akarjuk zenehallgatásra használni, mert annyira torz, kellemetlen és muzikális részletektől mentes hangokat továbbít, amikből biztosan nem fogunk repetázni. Arra pont elegendő, hogy ha csörög a telefon, akkor észrevegyük, legvégső esetben egy beszélgetős rádióműsor meghallgatása sem büntetés vele, viszont filmet nézni és játszani sem így akarunk majd. Nagyobb gond, hogy bedugott fejhallgatóval sem sokkal jobb a helyzet: puffogós, egyhangú mélyek, háttérbe húzódó középtartomány és jellemtelen magasak jellemzik a hangképet, magasabb hangerő mellett pedig erős alapzajt továbbít az erősítő.

Szoftveresen helytálló a zenei rész, egyébként viszont nem nyújt nagy élményt Szoftveresen helytálló a zenei rész, egyébként viszont nem nyújt nagy élményt
Szoftveresen helytálló a zenei rész, egyébként viszont nem nyújt nagy élményt [+]

Pedig szoftveres szempontból nem lenne reménytelen az eszköz: a helyi fájlok lejátszásához használható szoftver AOSP-alapokon nyugszik, de sokkal barátságosabb kezelőfelülettel és hangszínszabályzóval kecsegtet, bekapcsolhatunk elalvás-időzítőt, és természetesen szűrhetjük a zenéket előadók, albumok, műfajok és dátum szerint. Nem maradt ki az FM-rádió, ami fülhallgató csatlakoztatása után megjeleníti az aktuális csatorna RDS-információit, és akár hangrögzítést is elindíthatunk közben.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

Adatkommunikációs lehetőségek terén rendben van az Uhans S1, a legfőbb csatlakozási módok közül csak az infra és NFC meglétéről kell lemondanunk, cserébe viszont, ha megelégszünk a belső tároló méretével, adott a dual standby üzemmódban működő kétkártyás mód, így alapvetően mindkét kártya a hálózaton lehet, csak akkor lép le az egyik, amikor a másikkal telefonhívásban vagyunk. Szerencsére nem maradt ki a B20-as LTE támogatása, így a Cat.4-es modul előnyeit az esetek többségében itthon is élvezhetjük. A 4.0-s Bluetooth, a WiFi és az A-GPS-szel kiegészülő navigációs modul magától értetődőnek mondható, és az OTG-re is számíthatunk, nem csak háttértárak, hanem egyéb perifériák terén is. A beszélgetési hangminőség közepes, a hangszóró erőteljesen szólal meg, viszont a mikrofon jobb hangot is továbbíthatna a másik félnek.

Az OTG gond nélkül működik
Az OTG gond nélkül működik [+]

Értékelés: Uhans S1
Külső
Ergonómia 7 pont
Anyaghasználat 8 pont
Összeszerelés minősége 8 pont
Kijelző mérete, minősége 6 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 8 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 8 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 8 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 6 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

A unibody burkolat mögé 2200 mAh kapacitású, lítiumos akkumulátor jutott, gyorstöltési funkciókban ne is reménykedjünk, marad az 5 voltos, 1 amperes, hagyományos megoldás, amivel közel három óráig kellett töltenünk a teljesen lemerült állapotról a telefont, míg végre zöldre váltott a értesítési led, 100%-os töltöttséget jelezvén. Az MT6753 készenlétben nem egy pazarló chipset, így minden esetben nem merül le gyorsan a telefon, viszont ha hardcore felhasználási módnak tesszük ki a mobilt, és sokat böngészünk, játszunk, telefonálunk, navigálunk és aktívan szinkronizálunk mindent, akkor érdemes vésztöltőt is vinni magunkkal, hiszen a statisztika szerint 3 órányi kijelzőidő után feladja a harcot, még ha szimpla videónézéssel akár ennek a dupláját is elérhetjük.

A néhány napos tesztidőszak alatt nem produkált végzetes hibát a Karbonn alapjaira épülő Uhans S1, viszont sok apróság teszi kompromisszumossá a használatát. A szoftveres apróságok persze jóhiszeműen nézve orvoslásra kerülhetnek a közeljövőben, viszont az üzemidő, a kamerás és a zenei minőség szinte biztosan nem fog javulni, hiányzik egy jobb mikrofon, egy kellemesebben megszólaló hangszóró és egy kontrasztosabb kijelző. A külső az első néhány percben megnyerő, később azonban feltűnik a fényszivárgás, a gombok lötyögése, és az ujjlenyomattengerrel már az üveg sem annyira vonzó, mint amikor először lehúzzuk róla a védőfóliát. 50 ezer forint alatt pedig bőven van alternatíva itthon is: akinek nem hiányzik a B20-as LTE, az ebben a méretosztályban választhat Xiaomi Mi 4C-t és Meizu m3s-t, aki pedig nem tud élni 800 MHz-es sáv nélkül, az vásárolhat Vernee Thort, vagy kicsit több pénzért egy igencsak megnyerő Xiaomi Redmi 3S-t. Hasonló árszintre csúszott a tavalyi Huawei P8 Lite, és aki nem veti el a Windows-vonalat, az egy Microsoft Lumia 650-et is talál ezen az áron. Mai tesztkészülékünk összességében egyáltalán nem rossz, viszont a sok aprósága összeadódik, ezért a plecsni lehetőségéről is lecsúszott.

szentkuti11

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Uhans S1
Uhans S1 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 140 x 69,1 x 7,3 milliméter
Tömeg 153 gramm
Színvariációk fekete
SIM-foglalat 2 x microSIM
Kijelző
Kijelző átlója 5 hüvelyk
Kijelző felbontása 720 x 1280 pixel (294 ppi)
Kijelző típusa IPS kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa MediaTek MT6753
Processzor típusa 1,3 GHz-es, nyolcmagos Cortex-A53
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Mali-T720 MP2
RAM mérete 3 GB LPDDR3
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 32 GB (ebből 25 GB szabadon felhasználható)
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 900/1900/2100 MHz
LTE 800/900/1800/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 21 Mbps / 5,76 Mbps / 150 Mbps
LTE kategória Cat.4
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP)
WiFi 802.11b/g/n, WiFi hotspot
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
GLONASS nincs
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 6.0 (Marshmallow)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Témák, Uhans, Ujjlenyomat Google-alkalmazások
Multimédia
Fő kamera 13 megapixel, Sony IMX 214, autofókusz, ledes villanó
Másodlagos kamera 5 megapixel, fixfókusz
Videófelvétel 1080p (30 fps)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van (RDS)
Üzemidő
Alap akkumulátor 2200 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő (3G) n/a
Beszélgetési idő (3G) n/a
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, gyorsulásmérő, közelségérzékelő, értesítő led
  • Kapcsolódó cégek:
  • Uhans

Azóta történt

  • Uhans U300 - a legjobb azért nem ilyen

    Nehezen érthető, hogy miért hivatkoznak áramvonalas formatervre egy nehéz, tömbszerű és egyébként nem is olcsó phablet kapcsán, amikor több egyéb pozitívumra is felhívhatták volna a figyelmet.

Előzmények

  • A Nokia előtt tiszteleg az Uhans

    Régebben kínai koppintásnak hívták, ma már tribute-terméknek nevezik azokat a kütyüket, amik egy sikeres termék nyomdokain próbálkoznak a piacon.

  • Uhans U200 - városi terepjáró krómozott gallytörővel

    Ugyan a vállalat újdonsága hardveresen az alsó kategóriában versenyzik, az anyaghasználat mégis prémium minőségű, a készülék rendkívül ellenálló. És van hazai ára is.

  • Uhans U100 - luxusmobil harmincezerért?

    Nem túl bizalomgerjesztő az ismeretlen márkanév, a külső is elég furcsára sikerült, de a harmincezer forintos kategóriában egyébként abszolút esélyes versenyző lehet az U100.